Bírálják az újonnan elfogadott ukrán kisebbségi törvényt a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek

Közös nyilatkozatban bírálja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló új törvényt.

Fotó: kiszo.net

A közös nyilatkozat rámutat, hogy a törvényalkotók teljes egészében figyelmen kívül hagyták a magyar és más kisebbségi szervezetek által korábban megfogalmazott konstruktív javaslatokat. A törvény nem csupán megerősíti az oktatási és nyelvtörvényben korábban kodifikált jogszűkítéseket, de újabbakat is bevezet, „nem garantálja a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, illetve a nemzetiségi szimbólumok használatát sem” – áll a nyilatkozatban.

A közös nyilatkozat szerint az új jogszabály „a kisebbségi jogokat kizárólag a kisebbségekhez tartozó személyek egyénileg gyakorolható jogaként értelmezi, megfosztva ezzel őket az intézményesen gyakorolható politikai, oktatási, nyelvi jogok érvényesítésétől, s így saját sorsuk befolyásolásának lehetőségétől”.

A kárpátaljai magyarság két mérvadó érdekvédelmi szervezete szerint a törvény jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy Ukrajna jogalkotásában megfelelő eszközül szolgáljon az alkotmány rendelkezéseinek, illetve az ország nemzetközi jogi kötelezettségeinek végrehajtásához a nemzeti kisebbségek jogainak védelme tekintetében.

A törvény nem biztosít megfelelő intézmény alapokat és jogi mechanizmusokat a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítéséhez és védelméhez – zárul a KMKSZ és az UMDSZ nyilatkozata. 

Az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezetet a 450-ből képviselőt számláló ukrán parlament 2022. december 13-án 324 képviselő támogatásával második olvasatban, azaz véglegesen is elfogadta.

A magyar kormány és a kárpátaljai magyar kisebbség szervezetei – amelyek kifogásokat emeltek a 2018-ban elfogadott oktatási törvény nyelvi cikkelyével, valamint az ukrán, mint államnyelv működéséről szóló 2019-es jogszabállyal, közismertebb nevén a nyelvtörvénnyel szemben, mert a kisebbségek jogainak csorbítását látták bennük – évek óta sürgették Kijevet, hogy hozzon az ukrajnai kisebbségek védelmét szavatoló jogszabályt.

Please follow and like us: