„Nem várt eredményt hozott a Szövetség, az előrejelzésekhez képest sokkal jobb eredményt értünk el” – nyilatkozta Forró Krisztián, a párt elnöke.
2022. október 29-én megyei és önkormányzati választásokat tartottak Szlovákiában. A Szövetség nevű felvidéki magyar párt egy éve jött létre három párt fúziójából (Magyar Közösség Pártja, Híd és Összefogás), amely most történelmi sikert ért el.
A megyei választásokon a képviselői helyek számát jelentősen növelni tudták: a Szövetségnek 54 megyei képviselője lett, ami 12-vel több a korábbinál. 2017-ben, az előző választások alkalmával a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd összesen 42 képviselői helyet szerzett, így az egységes párt nagyot lépett előre.
Az önkormányzati választásokon a párt 263 polgármesteri pozíciót nyert meg, ebből önállóan 222 településem győzött, további 41 helyen pedig koalícióban irányítják majd a településeket.
A november 2. és 8. között készült parlamenti választásokra vonatkozó közvélemény-kutatás alapján, ha most tartanák a parlamenti választást, a Szövetség bejutna a törvényhozásba. A Szövetség megalakulása óta először mutattak 5 százalékos bejutási küszöb fölötti értéket az egységes magyar párt számára. A kutatás alapján novemberben a választók 5,6 százaléka szavazna a pártra, amely 10 parlamenti mandátummal bejutna a parlamentbe. Forró Krisztián úgy látja, hogy ez a választási győzelem egy jó kiindulási alap lehet a parlamenti megmérettetés során, melyre 2024-ben fog sor kerülni.
Önkormányzati választás Dél-Szlovákia magyarok által lakott településein (Térkép: Oriskó Norbert / Felvidék.ma)
Souces:
https://ujszo.com/kozelet/eloremutato-gyozelem
https://ma7.sk/aktualis/forro-krisztian-a-szovetseg-felmillio-szavazata-kotelez
https://felvidek.ma/2022/10/a-szovetseg-54-megyei-kepviseloje/
https://felvidek.ma/2022/10/a-valasztasok-bebizonyitottak-hogy-a-szovetseg-a-regiok-es-stabilitas-partja/
https://felvidek.ma/2022/11/parlamenti-kuszob-folott-mertek-a-szovetseget/