Másfél éve, hogy újraindították a nemzetiségi főosztályt az oktatási tárcán belül, melynek élére Csapó Nándor, az eszéki magyar iskolaközpont volt szaktanára, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának (HMPF) elnöke került. A horvátországi nemzeti kisebbségek oktatási kérdéseivel foglalkoznak. Ezek között szerepel a kisebbségek nyelvén készülő tankönyvek kiadása, valamint a nemzeti kerettanterv megreformálása is. „A kisebbségi nyelvek kerettantervének kidolgozása 2015-ben kezdődött. Ez a feladat szakemberek híján az utóbbi időben leállt, ezért újra kellett indítani. Elkészült nemzeti kerettantervvel rendelkeznek az olasz, a szerb és a cseh kisebbségi oktatás számára, a szlovák és a magyar kerettanterveken pedig még dolgoznak”, mondta Csapó Nándor.
A főosztálynak számos egyéb programja is van – tette hozzá –, ide tartozik a különböző nyári iskolák és a kisebbségi oktatásban dolgozó tanárok továbbképzéseinek támogatása, kiadványok, vetélkedők, szemlék és egyéb programok megvalósítása is. A főosztály feladata természetesen a nemzetiségek nyelvén folyó oktatás megszervezése, részt vesz az ezt érintő szabályok kidolgozásában is.
Forrás: https://kepesujsag.com/masfel-eve-foosztalyvezetokent-a-zagrabi-oktatasi-miniszteriumban-beszelgetes-csapo-nandorral/