Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert

A legfelsőbb bíróság részben elfogadta Horváth Annának az elsőfokú ítélet elleni fellebbezését, és eltörölte a pénzmosásért kiszabott büntetést. Érvényben hagyta azonban azt a büntetést, amelyet befolyással való üzérkedésért szabtak ki. A kétéves börtönbüntetés végrehajtását négy évre függesztette fel a bíróság. Ez idő alatt az elítéltnek rendszeresen jelentkeznie kell a kijelölt hatóságnál, fogadnia kell a felügyeletet ellátó hatóság látogatásait, előzetesen be kell jelentenie lakcíme, munkahelye esetleges megváltoztatását és minden öt napnál hosszabb eltávozást, valamint tájékoztatnia kell a hatóságokat a megélhetési forrásairól. A bíróság arról is rendelkezett, hogy az elítéltnek száz nap közmunkát kell végeznie egy szociális intézményben vagy a kolozsvári közterület-fenntartó vállalatnál

A legfelsőbb bíróság „befolyás vásárlása” miatt másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte el az ügy másodrendű vádlottját, Fodor Zsolt üzletembert. 

Horváth Anna az ítélethirdetés után az egyik közösségi portálon azt közölte: jogászként tudja, hogy nem tisztje értelmezni, magyarázni a jogerős ítéletet. Hozzátette: miután megkapta az ítélet megindokolt változatát, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulva keresi igazsága bizonyításának „az utolsó, kései lehetőségét”. Azt is közölte, hogy a teljes peranyagot kutathatóvá, tanulmányozhatóvá teszi, és átadja a Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárnak.  

Please follow and like us:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *