
A Vajdasági Magyar Szövetségnek várhatóan hat politikusa ülhet be a belgrádi parlamentbe a vasárnap tartott szerbiai parlamenti választások eredményeként. A legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett.
„Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk” – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva. Kiemelte, a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Alekszandar Vucsics maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult. „Ehhez mi úgy járultunk hozzá, hogy (.) az ide megérkezett levélszavazatoknak megközelítőleg a 75 százalékát juttattuk vissza a főkonzulátuson keresztül” – húzta alá. Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje. „Azt szeretném Önöknek mondani, hogy ez a három cél maradéktalanul megvalósult” – szögezte le a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke. A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.
Alekszandar Vucsics hivatalban lévő köztársasági elnök nyerte meg a vasárnapi szerbiai elnökválasztást már az első fordulóban, és a Szerb Haladó Párt kapta a legtöbb szavazatot az előrehozott parlamenti választáson, illetve a belgrádi önkormányzati választáson – derült ki az illetékes választási bizottságok hétfői előzetes eredményeiből, amelyeket már mérvadó mértékű feldolgozottság mellett közöltek. Az országos választási bizottság 95,56 százalékos feldolgozottság alapján a honlapján közölte, hogy az előrehozott parlamenti választáson, illetve az elnökválasztáson a részvételi arány 58,62 százalékos volt.
A választást a voksok 42,91 százalékának a megszerzésével a Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte meg. Ez 119 mandátumra lesz elegendő a 250 tagú parlamentben. Két évvel ezelőtt az SNS 188 mandátumot szerzett. A második helyen az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista végzett a szavazatok 13,6 százalékával, amely 38 mandátumot ér. A harmadik pedig az eddigi kisebbik kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 11,51 százalékkal és 32 mandátummal. A választási bizottság előzetes eredményei alapján az országgyűlésbe bekerült még a Remény koalíció (15 mandátum), a Muszáj koalíció (12 mandátum), valamint a Fogadalomtevők Szerb Pártja és a Dveri Mozgalom (10-10 mandátum). A szerb pártok mellett a várakozások szerint öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője kerülhet be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek várhatóan hat politikusa ülhet be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett.
Forrás: MTI