Marosvásárhelyen felavatták Bethlen Gábor egész alakos szobrát

Születésének 440. évfordulóján felavatták vasárnap, 2020. november 15-én Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát Marosvásárhelyen.

 

Az Erdély Televízióban és az interneten is élőben közvetített eseményen Soós Zoltán polgármester felkérésének megfelelően a járványügyi korlátozások miatt csak pár tucatnyian vettek részt. A fejedelmet Harmath István szobrászművész mintázta meg, a bronzból készült szobrot Sánta Csaba szobrászművész műhelyében öntötték.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi beszédében megemlítette: ha Bethlen Gábor fejedelemsége első éve után meghalt volna, ma a magyar történelem egyik legsötétebb alakjaként tartanák számon, hiszen erdélyi katonákkal ostromoltatta meg az erdélyi katonák által védett Lippa és Solymos várát, hogy e várakat elfoglalva visszaadja a töröknek. „Fejedelemségének tizenhat esztendeje azonban magyarázatot ad korábbi taktikus lépéseire. A romlás, pusztulás, kegyetlenség és törvénytelenség időszaka után Erdélyre a felvirágzás köszöntött: visszaszerzett tekintély, stabil bel- és külpolitika, gazdasági megerősödés, a művészetek virágkora” – idézte a fejedelem nagyságát a politikus. Megemlítette: Bethlen Gábor születésnapját öt évvel ezelőtt a magyar Országgyűlés a magyar szórvány napjává nyilvánította.

„A magyarság megmaradása tömbben és szórványban egyaránt csak úgy garantálható, ha követjük a Bethlen Gábor által járt utat. Közösségeinket megerősítjük az oktatásban, a művelődésben, a kultúrában, a gazdaságban, szem előtt tartva a nemzet egységének fontosságát” – jelentette ki.

Fontosnak tartotta, hogy a fejedelem nagyságát az általa szabad királyi városi joggal felruházott Marosvásárhelyen méltatják. „Emlékezhetünk és ünnepelhetünk, mert 20 év után újra szabad lett a város. Szabad a levegő annak köszönhetően, hogy nemzetiségtől függetlenül románok és magyarok együtt akarták a változást, az összefogást szeretett városukért, városuk fejlődéséért, építéséért” – utalt arra, hogy a megosztó Dorin Florea húszéves városvezetése után szeptemberben Soós Zoltán független jelöltet választották a város élére. Megjegyezte: a választási küzdelem nem járt le, hiszen december 6-án parlamenti választásokat tartanak Romániában. „Újra szükség van a szeptemberben megtapasztalt erőre, amellyel közösen tudjuk megmutatni, hogy itt vagyunk, közösen akarunk tenni azért, hogy erős magyar érdekképviselet tudja folytatni a munkát a román törvényhozásban” – fogalmazott.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédében Bethlen Gábornak azt a felismerését emelte ki, hogy egy nép akkor építkezhet, ha megteremti a békét. Ha erejét, energiáit, az emberi életeket nem a háborúskodásra, a pusztításra áldozza, hanem az alkotásra figyel. „Bethlen Gábor felismerése arról is szól, hogy a nagyhatalmak közé szorulva szövetségeseket kell találni, egyezséget kell kötni, partnerek után kell nézni, és ez mindig a közösség iránti elkötelezettségből kell hogy fakadjon, és a közösség érdekeinek érvényesítését kell hogy jelentse” – fogalmazott a politikus, aki a fejedelem szállóigévé lett mondatát idézve jelentette ki: “mindig meg kell tenni, amit lehet!”.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere felidézte: több mint négy éve határozott a marosvásárhelyi városi tanács a szobor felállításáról, a leváltott városvezetés gáncsoskodása miatt azonban csak most lehetett a határozatot valóra váltani. Megemlítette: Bethlen Gábor kétszeresen is rászolgált arra, hogy a szobra Marosvásárhely főterén álljon. Ő „a város atyja” és „keresztapja” is, hiszen a szabad királyi várossá való nyilvánítás mellett ő nevezte először a mai nevén a várost, és ő indította el Marosvásárhelyt azon az úton, amelyre lakói ma is büszkék lehetnek.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke felidézte: Bethlen Gábornak is egy járványok által megtizedelt országban kellett bölcs döntéseket hoznia. Úgy vélte, ma is az a feladat Marosvásárhelyen, ami a fejedelem idején volt: rendet kell tenni a városban, erősíteni kell a kultúrát, az oktatást, jó szakembereket kell bevonni a munkába.

Soós Zoltán polgármester reményét fejezte ki, hogy 2021. április 29-én, Marosvásárhely várossá nyilvánításának 405. évfordulóján immár járványügyi korlátozások nélkül idézhetik fel Bethlen Gábor nagyságát.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *