Történelmi siker a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés elismerése

Az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei, Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök mai közleményükben így fogalmaznak: „Amint arról Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszámolt, a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság elismerte annak a több mint 774 ezer aláírásnak az érvényességét, amelyek a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására érkeztek az anyaországból. Ezzel a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének mindkét érvényességi feltétele teljesült, hiszen az Európai Unió tagállamainak illetékes hatóságai több mint egymillió aláírás hitelességét ismerték el, és hét tagállamban (Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Írországban, Belgiumban, Spanyolországban, és Litvániában) hitelesítettek a küszöbértéket meghaladó számú aláírást. Az Erdélyi Magyar Szövetség képviselőiként már a kezdetektől magától értetődőnek tartottuk az SZNT kezdeményezésének támogatását, s ennek megfelelően az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt tisztségviselői, területi képviselői és önkéntesei is kivették részüket az aláírásgyűjtésből. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy Izsák Balázs és az SZNT rendíthetetlen kitartása és elkötelezettsége nélkül e mostani, történelminek tekinthető siker nem jöhetett volna létre, így szerepvállalásukért köszönettel és elismeréssel tartozunk! …” http://kms.mtva.hu/hirek

Please follow and like us: