Harmincéves fennállását ünnepli az Arad megyei magyar oktatás támogatása érdekében létrehozott Alma Mater Alapítvány. Hadnagy Éva ügyvezető elnökkel a megalakulás körülményeiről és az elmúlt évtizedek megvalósításairól beszélgettünk Idén harmincéves az aradi magyar oktatás támogatása érdekében létrehozott Alma Mater Alapítvány, amely – számos támogatói programja mellett – nemrég egy napközis csoportnak segített logikai és fejlesztő játékok, illetve kreatív csomagok beszerzésében, illetve egy teljesen felszerelt számítógéppel járult hozzá egy kilencedik osztályos diák távoktatásához. A három évtizedet felölelő működés során nem csupán egyszeri támogatásokkal segítette az Arad megyei magyar diákokat, hanem többek közt egy felszerelt kollégiumi intézet létrehozásával, illetve egy olyan ösztöndíjprogram kiépítésével is, amely évente megközelítőleg hatvan gyermek étkeztetését, lakhatását, valamint felügyeletét fedezi https://kronikaonline.ro/