Többek között ez derül ki a Sajtószabadság Alapítvány által megrendelt közvéleménykutatásból A Családi Kört és a Szabad Magyar Szót kiadó Sajtószabadság Alapítvány megbízásából végzett közvélemény-kutatást a zentai Identitás Kisebbségkutató Műhely. A kutatás elsősorban a vajdasági magyarok médiafogyasztási szokásait vette górcső alá (ilyen jellegű kutatás legutóbb épp 10 évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében készült a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából), de más témákra, így például a lakosság közérzetére is kitért. A kutatás eredményeit folytatásokban közöljük. Az első részben azt vizsgáljuk meg, hogy az emberek hogyan érzékelik az országban zajló folyamatokat – tágabb értelemben tehát azt, hogy hogy érzik magukat a vajdasági magyarok jelenleg Szerbiában. A megkérdezettek 12,6 százaléka szerint jó irányba haladnak a dolgok Szerbiában, 62,5 százaléka szerint viszont rossz irányba. 24,9 százalék nem tudta eldönteni, hogy az ország dolgai jó, vagy rossz irányba haladnak. Vagyis, a vajdasági magyarok általános közérzete rossz, a jövőképük pedig meglehetősen negatív, állapítható meg, hisz majdnem az ötszöröse azoknak az aránya, akik szerint nem jó irányba haladnak a dolgok, azokéhoz képest, akik szerint jó irányba haladnak https://szabadmagyarszo.com/