Romániai kormányalakítás – Így vágná át a gordiuszi csomót Kelemen Hunor

A pártelnököknek a miniszterelnöki és a helyettesi pozíciókat kell elosztani szerinte. Kelemen Hunor szerint a Bukarestben alakítandó nagykoalíciós kormány csak akkor lesz működőképes, ha valamelyik pártelnök lesz a miniszterelnök, a másik két párt elnöke pedig miniszterelnök-helyettesi tisztséget vállal a kormányban. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke erről kedden beszélt a magyar közmédiának, miután Florin Cituval, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, illetve Marcel Ciolacuval, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjével tárgyalt a közös kormányprogram még vitás kérdéseiről. Rámutatott: a koalíciós egyeztetéseken a közpolitikák irányát, a parlamenti együttműködést kell majd hétről hétre megbeszélni, a döntéseket azonban a kormányon belül kell meghozni, nem lehet arra várni, amíg a kormánytagok a pártvezetéssel konzultálnak. Ahhoz, hogy a kormányzat jól működjön, a koalíciós pártok elnökeinek kell a kormányt vezetniük. Azért sem lenne jó mással próbálkozni, mert egy másik tisztségviselő kinevezése később az illető párton belül feszültségeket okoz – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mivel mindkét román párt igényt tart a kormányfői posztra, felmerült, hogy egymást váltva töltsék be a tisztséget https://infostart.hu/

Please follow and like us: