Közös érdek, hogy a vegyes házasságokban, a szórványban, a nagyvárosokban élő, a külföldön tanuló vagy dolgozó romániai magyarok is nemzeti identitásukat vállalva vegyenek részt a népszámláláson – közölte csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Csütörtökön tartotta alakuló ülését az RMDSZ országos népszámlálási munkacsoportja, amely a történelmi magyar egyházak, országos intézmények és civil szervezetek képviselőinek részvételével dolgozza ki a következő félév cselekvési prioritásait, hogy előkészítse a 2022-es romániai népszámlálást. A cenzust 2021-ben kellett volna megtartani, de a járvány miatt a jövő évre halasztották a román hatóságok. A találkozó legfontosabb célja az volt, hogy a résztvevők tudatosítsák: a kérdőív saját kitöltésének újdonságként bevezetett lehetősége, lehetőség a nemzetiségi és felekezeti hovatartozás megfelelő rögzítésére, másrészt veszélyes is, hiszen a rendszer nem bejáratott. A romániai magyar érdekvédelmi szervezet közleménye emlékeztetett, hogy mivel a megszerzett nyelvi és kulturális jogok, az egyházaknak, önkormányzatoknak visszaosztott állami támogatások, de a mindenkori kormányok magyarokat érintő politikája is a magyarok számától függ, közös érdek, hogy a vegyes házasságokban, a szórványban, a nagyvárosokban élő, a külföldön tanuló vagy dolgozó romániai magyarok is nemzeti identitásukat vállalva vegyenek részt a népszámláláson http://www.mti.hu/