Potápi: A horvátországi magyarok ismét bizonyították élni akarásukat

A nemzet egyik legkisebb, de legerősebb közössége, a horvátországi magyaroké ismét bizonyította élni akarását – mondta Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára múlt szombaton Kopácson, a kopácsi magyarok otthonának az avatóünnepségén. „Kis patak mellé üzenünk, hogy jól vagyunk” – ezt az üzenetet küldték haza Kopácsra a menekülni kényszerült magyarok az 1991-95-ös honvédő háború napjaiban az Eszéki Rádió adásán keresztül, hogy tartsanak ki, és jelezték, hogy ők is jól vannak – mondta az államtitkár. Hozzátette: a harminc évvel ezelőtt kitört háborúról senki sem gondolta volna, hogy egyik legnagyobb vesztesei az itt élő magyarok lesznek. Az a magyarság, amely immár 1100 éve él ezen a tájon. És annyi viszontagság, török, tatár és minden más támadás mellett kitartott, és végigélte az utóbbi ezer évet, és éppen a harminc évvel ezelőtti események voltak azok, amelyek majdnem a fizikai megsemmisülését okozták – hangsúlyozta Potápi Árpád János. Mint mondta, az elmúlt évek történéseiben fontos mérföldkő volt Jankovics Róbertnek, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnökének a győzelme a horvátországi parlamenti választásokon. Ez a korábbi békétlenség időszakának vetett véget. Összefogta a magyar közösséget, a magyar egyesületeket, és bizonyította azt, hogy csakis az összefogásnak lehet eredménye, nemcsak itt Horvátországban, hanem a Vajdaságban, Erdélyben és Kárpátalján is, és most már Felvidék is követi ezt a példát – húzta alá https://kepesujsag.com/

Please follow and like us: