Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett

Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett – mondta Pánczél Károly (Fidesz), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerdán annak kapcsán, hogy a magyar parlament szerdán kezdi tárgyalni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatot. Mint emlékeztetett, az aláírásgyűjtés 2018 tavaszán sikerrel zárult, a kezdeményezők a szükséges egymillió helyett 1,1 millió érvényes támogató nyilatkozatot gyűjtöttek össze a szükséges hét helyett tizenegy tagállamban. Az Európai Parlament is támogatta a kezdeményezést, de az Európai Bizottság teljes egészében elutasította azt, ezzel pedig semmibe vette az európai polgárok akaratát – fogalmazott a politikus. A bizottság a döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy foglalkozzon az európai őshonos nemzeti kisebbségek nyelvének, hagyományának, kultúrájának védelmével – fogalmazott a politikus https://kronikaonline.ro/

Please follow and like us: