Az MKP, a Híd és az Összefogás vezető tisztségviselői úgy látják, minden bizonnyal már a következő napokban sikerül egyesíteniük a három pártot. Az egységes politikai szubjektum, a Szövetség nevű párt alakuló közgyűlésére október másodikán, Komáromban kerülhet sor. Minderről Agócs Attila, a Híd alelnöke, Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke és Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetője kedden az Új Szó és a Trend közös konferenciáján beszélt Komáromban. Az Új Szó szervezésében megvalósult panelbeszélgetés során, amelynek a pártegyesítésen túl Dél-Szlovákia gazdaságfejlesztése volt a témája, az MKP, a Híd és az Összefogás vezetői is optimistán látták a Szövetség létrehozásának esélyeit. Agócs elmondta, az egyesülési folyamat ezen fázisában nehéz meghatározni, hogy mitől függ a közös párt létrejötte. „A végjátékban vagyunk, a folyamatok már majdnem másfél éve zajlanak” – jelentette ki a Híd alelnöke. Arról is beszélt, hogy bár a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy ez a folyamat helyben toporgás volt, de a valóságban fokozatosan haladtak előre. „Ma már megvan a kellő bizalom, úgy tűnik, a legfontosabb lépések még ezen a héten megtörténnek” – tette hozzá azzal, hogy a megállapodás részét képezik azok a demarkációs vonalak, amelyeket az egyes szereplők nem akarnak átlépni. Példaként az autonómia kérdését említette … https://ujszo.com