Április 3-án Szerbia is választ. Az ország mintegy 6,7 millió szavazópolgára a 250 tagú szerb képviselőház új összetételéről, valamint a köztársasági elnök személyéről dönthet ezen a napon. Ezenkívül néhány községben önkormányzati választásokat is tartanak, amelyek közül kétségkívül a legnagyobb jelentőségű az ország fővárosában, azaz Belgrádban lesz. Parlamenti választásokat legutóbb két évvel ezelőtt, 2020 júniusában tartottak, amelyek akkor a már egy évtizede regnáló Szerb Haladó Párt (SZHP) talán még a vártnál és reméltnél is elsöprőbb arányú győzelmét hozták. Aleksandar Vučić köztársasági elnök pártja a leadott szavazatok több mint hatvan százalékát szerezte meg, rajtuk kívül csak koalíciós partnerük, a Szerbiai Szocialista Párt és a kisebbségi listák kerültek be a képviselőházba […] Felmerül a kérdés, hogyan pozicionálják magukat a vajdasági magyar pártok és szervezetek ezen a politikai palettán. A lehető legtömörebb válasz erre pedig az, hogy hárman háromféleképpen. Egységes fellépés magyar vonatkozásban tehát még csak nyomokban sem fedezhető fel https://www.szabadeuropa.hu/