Magyarország az Európa Tanács elé viszi a kárpátaljai magyarság ügyét

Az Európa Tanács következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése és a nemzeti közösségek védelme egyaránt Magyarország fő teendői között lesz az elkövetkezendő fél évben – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy hazája május 21-től féléves időtartamra veszi át az Európa Tanács (ET) elnöki pozícióját. Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország az ET elnökeként törekszik arra, hogy jóvátegye az elmúlt hónapokban hozott hibás brüsszeli döntéseket. A miniszter az Európai Bizottság szemére vetette, hogy semmibe veszik az Európában élő nemzeti kisebbségeket, jóllehet – tette hozzá – migránsok milliói számára akarnak szavazati jogot és lakhatást biztosítani Európában. Leszögezte: az őshonos nemzeti kisebbségekre Brüsszelben „gyakorlatilag rácsapták az ajtót” azáltal, hogy a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést az európai szabályok ellenére sem vették napirendre … https://kiszo.net/

Please follow and like us: