Közös V4-es adatplatformot kell létrehozni – Digitális Közigazgatási Csúcsot tartottak a V4-ek

Digitális Közigazgatási Csúcsot tartottak a V4-ek, a workshopon kiemelték, hogy közös adatplatformokat kell létrehozni. Digitális Közigazgatási Csúcsot tartottak Budapesten a V4-országok képviselői számára online keretek között. Az eseményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség és a Digitális Jólét Program szervezte. A workshopon a V4-es országok közigazgatásban használt mesterséges intelligencia megoldásait, közadat portáljait és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokat és jó gyakorlatokat is bemutatták. A visegrádi négyek (V4) több mint egy politikai szövetség hiszen az együttműködést keretet ad a közös a gondolkodásra is – mondta nyitó beszédében Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium információ felelős államtitkára. A közigazgatásban felismerték, hogy mennyire értékesek az adatok, és megértették azt is, hogy ezeket az információkat meg kell osztani ahhoz, hogy összehasonlíthatóak legyenek vagy az az üzleti életben is fel lehessen használni – mondta Kottra Gergő távközlési és információs társadalom szakdiplomata, aki Magyarország Európai Unió melletti állandó képviseleténél dolgozik. Kiemelte: a post-covid miatt az európai adatpiacok 7,1 százalékkal csökkentek, ami becslések szerint 54 milliárd euró visszaesést jelent és ennek a gazdasági hatásait csak évek múlva fogjuk érezni https://hirlevel.egov.hu/

Please follow and like us: