Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontja szerint az erdélyi magyaroknak semmi okuk az ünneplésre legnagyobb nemzeti tragédiájuk évfordulóján. Az EMNT pénteken reagált az országos elnöksége által jegyzett állásfoglalásban arra, hogy Klaus Iohannis román elnök szerdán kihirdette a trianoni döntés évfordulóját romániai ünnepnappá nyilvánító törvényt. A jogszabály szerint június 4-én a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amihez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját http://www.mti.hu/