A romániai magyarságért folytatott küzdelméért 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetettje lett, 91 éves volt. A romániai magyar közéleti személyiség hosszú politikai pályafutásának kezdetén, 1945-ben csatlakozott a kommunista ifjúsági mozgalomhoz. 1957 és 1965 között a Magyar Autonóm Tartomány Ifjú Munkás Szövetségének a titkára, majd 1968-tól 1972-ig Kovászna megye kommunista pártbizottságának első titkára volt … Az 1989-es rendszerváltozás után részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalapításában, és a Nemzeti Megmentési Front tanácsának az alelnökévé választották. Hibának tartotta, hogy az RMDSZ nem az autonómia igényének a bejelentésével lépett színre az új romániai politikában. 1990 májusában a román parlament felsőházának, a Szenátusnak az alelnöke lett. A román parlament tagjai közül egyedüliként nem vett részt 1991-ben az új alkotmány megszavazásán, az alaptörvény kisebbségellenes passzusai miatt, ezért megfosztották szenátori mandátumától https://nepszava.hu/