Elemző: a kettős állampolgárok kérdésének célpontja nem a magyar kisebbség, mégis őket érinti a leghátrányosabban

Ukrajnában a kettős állampolgárok tisztségektől megfosztásának valódi célpontja nem a magyar kisebbség, mégis ők fogják az igazi károkat elszenvedni – mondta az Alapjogokért Központ elemzője az M1-en. Ukrajna megfosztaná tisztségeiktől a kettős állampolgárokat. Volodomir Zelenszkij ukrán elnök már aláírt egy rendeletet, amelynek értelmében két hónapon belül felmérik Ukrajna kettős állampolgárait. Később pedig törvényt is alkotnának. A döntés súlyosan érintené a kárpátaljai magyarság politikai képviseletét is – hangzott el az M1 Híradójában. Ukrajna szándékában áll a kettős állampolgárság engedélyezése az Európai Unió tagországaival – erről beszélt pénteken az ukrán külügyminiszter. A békés hangvételű nyilatkozat ellenére az előzetes információk szerint a kettős állampolgárok nem vehetnének részt a politikai döntéshozatalban, nem kampányolhatnának, és a választási bizottságok tagjai sem lehetnének https://karpatalja.ma/

Please follow and like us: