Komáromszentpéteren ma adták át a Pro Probitate – Helytállásért díjat. A felvidéki magyar nemzeti közösség érdekében kifejtett közéleti tevékenységéért és helytállásáért Duray Miklóst tüntették ki. A mai díjátadón Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártja elnöke köszöntötte Duray Miklóst és a rendezvény további résztvevőit. Duray életútját Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke (MKP) méltatta, aki Duray életútjáról szólva kiemelte a díjazott tudományos, közösségi és jogvédő munkásságát. A méltatást személyes élmények felidézésével színesítette, visszaemlékezett első találkozásukra s arra, hogy már egyetemistaként megragadta őt a Duray Miklós által megfogalmazott krédó: intézményeket kell építeni! Esterházy János példájára építve alapította meg az Együttélést, mint önálló politikai pártot. Duray Miklós a legnépszerűbb felvidéki magyar politikus volt ekkor, ahogy Berényi fogalmazott: Dunaszerdahelyen akkor is volt foci, de az emberek a szünetben róla beszéltek. S joggal: politikai elítéltként kétszer ült börtönben, szüntelenül építette a felvidéki magyar közösséget, igazi véleményformáló volt, s az emberek ezt felismerték. E hozzáállását mindmáig megőrizte, a legnagyobb kihívások közepette is. „Díjazottunk egy világítótorony” – fogalmazott méltatásában Berényi József https://felvidek.ma/