Duray Miklós, az MKP alapítója is felszólalt az utolsó országos kongresszuson

Meghívott vendégként vett részt Duray Miklós, a MKP alapítója és az MKP tiszteletbeli elnöke az MKP utolsó országos kongresszusán Rimaszombatban. Felszólalásában felidézte, hogy 23 évvel alakult meg a Magyar Koalíció Pártja az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt egyesülésével. „Tanulságos több mint két évtized van mögöttünk. Olyan politikai szervezetet kellett felépíteni a felvidéki magyarság közgondolkodásában, amely gyakorlatilag 1944-ben megszűnt. Kezdettől fogva hiba volt, hogy nem egy politikai párt jött létre. Nem volt akkor sem egyszerű az egyesítés, ahogyan most sem volt az” – mondta https://felvidek.ma/

Please follow and like us: