Még májusban tájékoztatott mindenkit a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége arról, hogy a jogi eljárás amit az egynyelvű értesítő táblák kapcsán indított Zombor és Szabadka város esetében, sikeres volt. A párt közleményében azt írta, a felügyelőségtől kapott hivatalos tájékoztató szerint megállapítást nyert a törvénysértés ténye, ezért a felügyelőség elrendelte a feliratok pótlását magyar, illetve horvát nyelven. Ez azt jelenti, hogy Zombor városvezetése kötelezve van Bezdán, Nemesmilitics, Bácsgyulafalva és a többi település esetében a magyar nevének kiírására. Ahol a horvát nyelv is hivatalos, ott horvát nyelven is – írta a VMDK. Vajdaságban továbbra is érvényben vannak nyelvhasználatra vonatkozó szabályok és törvények, éppen ezért a helységnevek tábláit, valamint a helység határában kihelyezett dekoratív névtáblák is kötelező jelleggel több nyelven kell, hogy megjelenjenek https://szmsz.press/