Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese hivatalában fogadta Jankovics Róbertet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökét. A megbeszélést követően Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárral tárgyalt. Magyar Levente miniszterhelyettes 2019 nyarán a HMDK meghívására drávaszögi és kelet-szlavóniai programon vett részt, ahol személyesen is meggyőződhetett az akkor zajló fejlesztésekről. Ugyanakkor azokról az ütemtervekről is egyeztettek, melyek nyomán olyan nagy volumenű fejlesztések indultak el, amelyek az identitás mellett a magyar közösségek, családok gazdasági biztonságát és stabilitását is megerősítették … A miniszterhelyettessel való találkozót követően Jankovicsot fogadta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is. A megbeszélésen, amelyen jelen volt Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető is, a horvátországi magyarságra vonatkozó jövő évi programokat, fejlesztéseket beszélték meg. Jankovics Róbert lapunknak nyilatkozva örömének adott hangot, hogy ezek a találkozók is azt bizonyítják, hogy a horvátországi magyarság helyzete kulcsfontosságú szempont a magyar-horvát viszonyban, és hogy a magyar kormány támogatására mindig számíthatunk. Egy erős Magyarországgal a háta mögött a horvátországi magyarság bizakodóan tekinthet a jövőbe – mondta Jankovics Róbert https://kepesujsag.com/
Uncategorized