Az Ukrajnára vonatkozó amerikai stratégiának foglalkoznia kell az Ukrajnában élő kisebbségek jogaival is – hangsúlyozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a Joe Biden amerikai elnökhöz és Volodimir Zelenszkij ukrán államfőhöz intézett nyílt levelében, amelyet szerdán tettek közzé, amikor Biden a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) által kiadott, illetve a Washington Times című amerikai konzervatív napilapban is közzétett nyílt levélben a KMKSZ elnöke hangsúlyozta: az amerikai-ukrán együttműködésnek közös egyetemes értékeken kell alapulnia, amibe beletartozik az etnikai kisebbségek alapvető jogainak tiszteletben tartása is. Brenzovics leszögezte: Ukrajna 1991-es függetlenségének első 25 évében biztosította az etnikai kisebbségek alapvető jogait; azt, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, és a kisebbségi nyelveket – észszerű kereteken belül – használhassák a közügyekben. A kisebbségi magyar politikus szerint azonban a dolgok megváltoztak a Krím félsziget 2014-es orosz elcsatolásával, mert ezt követően az ukrán kormány, ellensúlyozandó az orosz hatást Kelet-Ukrajnában, radikálisan változtatott kisebbségi politikáján. Bár – mint a KMKSZ elnöke írja – ezek az intézkedések elsősorban a kelet-ukrajnai, oroszul beszélő lakosságot célozzák, az anyanyelvhasználatra vonatkozó radikális korlátozások más etnikai csoportokat is sújtanak https://kiszo.net/