Úgy tűnik, az MKP, a Híd és az Összefogás nagyrészt közös nevezőre jutott azon feltételekről, amelyeket az MKP Országos Tanácsa (OT) még júniusban szabott a Szövetség nevű közös párt létrehozásával kapcsolatban. A Híd szerint a megállapodásnak nem része a területi autonómia, az MKP viszont azt állítja, a párt alapdokumentumában benne lesz a „területi önkormányzatiság”. A három fél az elmúlt hetekben az alelnök személyéréről és azokról a követelményről egyeztetett, amelyeket az MKP Országos Tanácsa (OT) júniusban szabott a közös szubjektum létrehozása kitételeként (a Beneš-dekrétumok kérdése, a magyar nyelv párton belüli használata, területi autonómia). Mindhárom pártnál érdeklődtünk, sikerült-e konszenzusra jutni. A Híd válaszában megerősítette: a magyar nemzetiség önigazgatásának kérdésében is meg tudtak állapodni. „A tárgyalások eredményeként a területi autonómia nem szerepel az alapdokumentumban” – válaszolta lapunknak a párt. Az MKP ugyanakkor másképp fogalmaz: „A jelenlegi megyerendszer megváltoztatása és a területi önkormányzatiság kérdése is szerepel a dokumentumban”. A területi önkormányzatiság, más szóval a területi autonómia volt ugyanis az, ami miatt a Híd és az MKP egymásnak feszült. Míg az utóbbi az egyesülés feltételéül szabta, a Híd elzárkózott előle https://ujszo.com/