A regionális és kisebbségi nyelvek helyi chartáját ismertették Magyarkanizsán

Az Európa Tanács támogatásával Magyarkanizsa Község Képviselő-testülete idén június 24-én, Szerbiában elsőként, meghozta Magyarkanizsa község regionális és kisebbségi nyelvek helyi chartáját a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére. Meghozatalának és alkalmazásának célja Magyarkanizsa község lakossága nyelvi jogai megvalósításának előmozdítása volt. A dokumentumot és annak fontosságát kedden szakmai konferencián ismertették. Nem csak hivatkozási alap lehet a helyi charta, hanem annak a bizonyítéka is, hogy ezek a jogok igenis járnak nekünk, az itt élő magyarságnak. Kell, hogy éljünk ezekkel. Másrészt pedig ezen jogok megbecsülésének a jele a többségi nemzet részéről arról is szól, hogy együtt, közösen erősebbek is vagyunk, mondta Hajnal Jenő, az MNT elnöke https://www.vajma.info/

Please follow and like us: