A magyarul tanuló diákok jobban teljesítettek a PISA-teszten, mint a romániai átlag

A napokban tették közzé a 2022-es PISA-felmérés eredményeit, amiből az derül ki, hogy ugyan más országokhoz képest Románia nem esett jelentősen vissza, szinte ugyanazt az eredményt érte el az ország oktatási rendszere, mint az öt évvel ezelőtti felmérésen, de azért még mindig messze vagyunk a tesztelést működtető Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak az átlagától. A 2022-es felmérés egyik újdonsága volt, hogy az erdélyi magyar oktatási rendszert külön reprezentatív almintán mérték fél. „A korábbi PISA-felmérésekből azt láttuk, hogy több országban is van egy-egy 1000 fő körüli reprezentatív alminta a kisebbségi nyelven tanulókra. A belgiumi német nyelven tanulók esetében ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag minden megfelelő korú gyereket leteszteltek. Dél-Tirolban is több mint felét letesztelték a németül tanuló gyerekeknek. A finnországi svédek esetében is volt ilyen mérés. Innen jött az ötlet, el kellene érni, hogy az erdélyi magyarokra is legyen egy ilyen reprezentatív alminta” – magyarázta Kiss Tamás szociológus, aki Toró Tibor mellett a magyar alminta egyik kezdeményezője volt https://transtelex.ro/

Please follow and like us: