A magyar nyelvű oktatást erősítenék: szélesebbre tárja kapuit a nagybányai szórványkollégium

A nagybányai Krisztus Király plébánia hatáskörében működik lassan négy éve a Don Bosco Egyesület szórványkollégiuma, ahová eddig főként a környező települések rászoruló gyerekeit fogadták be. A szórványkollégium tevékenységi köre a következő tanévtől bővül: a nagybányai magyar nyelvű oktatás segítségére sietnek, és nemcsak az anyagilag nehéz helyzetben lévő gyermekeket fogadják, hanem azokat is, akik a Németh László Elméleti Líceumba messzi településekről kényszerülnének ingázni vagy albérletbe költözni. Lapsánszky Edith, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Máramaros megyei elnöke a Maszolnak elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt született meg az egyezség a katolikus egyház alárendeltségébe tartozó Don Bosco Egyesülettel. A szórványkollégiumban 28 férőhely van, ahol már évek óta hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítanak szállást és ellátást, mostantól viszont még több diákot várnak. A következő tanévben a kilencedik osztályt Nagybányán megkezdő diákok számára tizenöt helyet tesznek elérhetővé. A szobák kettő, illetve négyágyasok, modern berendezésük van, és a diákokat nemük, valamint életkoruk szerint külön helyezik el https://maszol.ro/

Please follow and like us: