A magyar kormány a héten az EBESZ-hez fordult, hogy nemzeti kisebbségi főbiztosa segítsen elhalasztani egy új ukrán törvény végrehajtását, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a vitatott törvény tovább rontja a magyar kisebbség helyzetét. Szijjártó kedden Hágában azt nyilatkozta: a kormány az ukrajnai háború kezdetekor úgy döntött, nem hozza fel a kárpátaljai magyarság jogfosztásának ügyét, amíg dúl a fegyveres konfliktus, de a vitatott friss törvény még tovább rontotta a magyar nemzeti közösség helyzetét. A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, Dunda György azt nyilatkozta az Euronewsnak: már eleve a háború is sokat rontott a magyarság helyzetén a régióban. Becslések szerint a megmaradt kárpátaljai magyarságnak a 20-30 százaléka távozhatott nyilván elsősorban Magyarországra a háborús félelmek miatt. “Az a nagy kérdés, hogy 100 ezer fölött vagy 100 ezer alatt lehet a helyi magyarság részaránya” – vélekedett https://hu.euronews.com/