Az idén 20 éves Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem zártkörű ünnepség keretében szimbolikusan visszaállította pénteken a Bocskai István fejedelem születési helyét jelölő, 115 éve felavatott és azóta eltűnt emléktáblát az egyetem Rektori Hivatalának otthont adó épületben, a kolozsvári Bocskai-házban. Az ünnepségen részt vettek az erdélyi történelmi egyházak és a felsőoktatási intézmény vezetői. Az ünnepséget Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének imája nyitotta meg, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Amikor a mai nap ezt a táblát újból elhelyezzük, nem csak arra emlékezünk, hogy valamikor őseink történelmünkre emlékeztek, hanem a 20 esztendőre is, amit az egyetem ezek között a falak között töltött” – mutatott rá a püspök, a Sapientia EMTE egyik alapítója https://maszol.ro/