Új hozzászólás

László remek ember volt, söt megváltoztatta a világot, segített számtalán embernek, engem beleértve, egy igazi hazafi. Részben róla írtam a "Temesvár" címü könvyemben. Íme egy részlet, hogyan kezdödett el László tevékenységeit:
"A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF):
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) szellemi atyja Hámos László, amerikai magyar jogász. 1976-ban alapította meg a HHRF elődjét,
a Committee for Human Rights in Rumania nevet viselő szervezetet. Mindez kevéssel azután
történt, hogy Hámos és néhány jó barátja – egy amerikai magyar kulturális kör tagjai –
segélycsomagokat küldtek az 1975-ös romániai árvízkárosultak megsegítésére. Hámosék
cukrot és takarókat vettek azon a hatszáz dolláron, melyet a New York-i magyarok körében
gyűjtöttek. Mintegy negyven csomagot állítottak össze és postáztak Romániába, és a csomagok eljutottak a címzettekhez.
Néhány nappal a küldemények feladása után Hámosnak segítségre volt szüksége, ugyanis
új mosógépet rendelt manhattani, negyedik emeleti otthonába, amit a kiszállítók csupán az
épület bejáratáig vittek.
– Négy barátom át is jött aznap, mind tagjai voltak a New York-i magyar körnek. Kínkeservesen felcipeltük a mosógépet a negyedikre, és nagyjából el is telt a
hideg téli délután – meséli Hámos. – Hullafáradtak voltunk. Megszusszantunk,
meg4 CNSAS, I 226083, Vol. 1., 18. o.

ittuk egy-két sört, majd a srácok közül valaki kitalálta, hogy menjünk át a Román
Népköztársaság állandó ENSZ-képviseletének épületéhez, és zúzzuk be annak ablakait. Ezt követően parázs módszertani vita alakult ki közöttünk, és végül döntésre jutottunk: úgy váltunk el, hogy tüntetést szervezünk a Román Népköztársaság állandó
ENSZ-képviselete előtt.
Többhetes mozgósítási munka után, 1976. február 10-én, Hámos és társai összegyűltek
a New York-i 69. utca magyar református templomának nagytermében, hogy aprólékosan
kidolgozzák a demonstráció lebonyolításának tervét.
Az 1976. május 8-i tüntetésre a szervezők a The New York Times hasábjain keresztül is
mozgósítottak. A demonstráció előtti napon egészoldalas hirdetést jelentettek meg, amely
a romániai magyarok hátrányos megkülönböztetése ellen emelt szót, a beszédes Eltűri-e az
Egyesült Államok a Romániában zajló kulturális népirtást? címmel.
Az egészoldalas hirdetés nem lehetett olcsó mulatság.
– Hitelből fizettük ki – magyarázza Hámos. – Volt egy ismerősöm, aki Romániából diszszidált, Bázsa Csabának hívták. Az Ogilve & Mather reklámügynökségnek dolgozott. A cégnek komoly hirdetési hitelkerete volt a The New York Times-nál, és megegyeztünk a céggel,
hogy a hirdetés árát utólag megtérítjük. Pontosan emlékszem, hogy az egészoldalas hirdetés
tizenkétezer dollárba került, ami kisebb vagyonnak számított akkoriban. Bár mindannyian
dolgoztunk, egyikünknek sem volt akkora jövedelme, hogy ezt kifizethettük volna. Bázsa felajánlotta cégének, hogy kilép állásából, amennyiben nem sikerül a teljes összeget visszafizetnie
– magyarán kirúgták volna, ha nem tud fizetni… Így május 8-án, a tüntetés napján, ahogy a
kezembe került a mikrofon, azt mondtam az összegyűlteknek: két dologgal kell mindenekelőtt
számolnunk, az egyik a hirdetés költsége, a másik Bázsa Csaba – ha nem tudjuk összegyűjteni
a hirdetés árát, Bázsa elveszíti állását.
A demonstráció résztvevői a Bázsa Csaba állásának megmentéséhez szükséges pénzösszeg
kétszeresét adták össze.

A hirdetmény tételesen felsorolta a román politika magyarellenes támadásait, majd idézte
az ENSZ polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 27. cikkelyét: „A nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartozóknak joguk

Egy befolyásos amerikai újságíró – aki nem járult hozzá nevének közzétételéhez – segített
Hámosnak megjelentetni Király Károly tiltakozó levelét a The New York Times 1978. február
1-i véleményrovatában. Válaszul Királyt azonnal házi őrizetbe helyezték Marosvásárhelyen.
A kemény hangú levél éppen Ceauşescu második amerikai látogatása előtt látott napvilágot. Mivel Ceauşescu sosem válaszolt Király leveleire, Hámos tréfásan azt mondja, napirenden akarták tartani a diktátort folyó levelezésével. Hámos viszont igazából az amerikai
kormányzatot akarta megszólítani a levél közzétételével. Addig a pillanatig ugyanis a HHRF
alig kapott támogatást az amerikai politikusok részéről, holott többször is leleplezték a romániai emberi jogi visszaéléseket.
– Célunk az volt, hogy meggyőzzünk egy szűkebb politikusi és döntéshozói kört
Washingtonban arról, hogy igenis foglalkozniuk kell emberi jogi aggodalmainkkal. Végül is
ez volt szervezetünk alapvető célkitűzése – mondja Hámos László.
A román titkosszolgálatok számára a legkínosabb egyesült államokbeli incidens a román
kommunista diktátor 1978. április 16-i, New York-i látogatása lehetett, amikor a szokásos
– királyhoz méltó! – fogadtatás helyett több ezer dühös tüntető várta Ceauşescut a Waldorf
Astoria szálloda előtt. A tüntetés főszervezője Hámos László volt, a demonstrációra összegyűlt tömeg többnyire amerikai magyarokból állt.
Négy nappal korábban, április 12-én a román kommunista kormány egészoldalas hirdetést
adott fel a The Wall Street Journalban. A 20. oldalon vastagbetűs szalagcím hirdette, hogy:
Isten hozta Ceauşescu elnök urat és feleségét!
Az oldal felső részében két, egymás melletti, fekete-fehér portrét láttunk a Ceauşescu házaspárról. A szöveg az amerikai–román kapcsolatok fontosságáról szólt. A hirdetőszöveg végén amerikai cégek neveit sorjázták. Nem tudni, hogy a felsorolt cégeknek mi közük volt a hirdetés feladásához.
A hirdetés mindenesetre azt a látszatot keltette, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Hámos gondoskodott arról, hogy a tüntetők „méltóképpen” fogadják Ceauşescut amerikai
körútja során. Néhány demonstráció jelképesre sikerült, némelyik viszont igencsak hangosra.

Hámos célja az volt, hogy kizökkentse Ceauşescut nyugalmi állapotából, mert tudta, hogy
a diktátor nincsen hozzászokva a tüntetésekhez.
Az Egyesült Államok külpolitikáját illetően mindez eléggé szerencsés időben történt.
Jimmy Carter elnöksége idején ugyanis új emberi jogi bizottság alakult a külügyminisztérium kebelében. Az új bizottság 1977 októberében alakult meg hivatalosan, Ceauşescu
amerikai látogatása előtt mindössze néhány hónappal.
A New York-i demonstrációt – szó szerint – az utolsó pillanatban szervezték. A látogatás
előtti napon Hámos Lászlót felhívta egy külügyminisztériumi barátja, aki megsúgta, hogy
épp hallotta, másnap Ceauşescu New York Citybe érkezik, és a Waldorf Astoriában fog megszállni. Hámos azonnal a rendőrségre sietett, hogy engedélyt kérjen a tüntetésre. Közben
Kálmán László – Hámos szervezőtársa – felhívta a New York-i szórású magyar rádióállomásokat, és megkérte a szerkesztőket, hogy mielőbb tájékoztassák a hallgatókat Ceauşescu érkezéséről, illetőleg a tervezett tüntetésről. Három magyar rádió is bemondta vasárnap reggel,
hogy aznap délután 5 órakor tüntetés lesz a Waldorf Astoriánál.
A mozgósítás remekül sikerült.
Gondolom, kíváncsiak arra, ki értesítette Hámost Ceauşescu érkezéséről. A „forrás” ma
visszavonultan él, továbbra is névtelenséget kért, és ezt meg kell értenünk, hiszen az államfők
látogatására vonatkozó információ kiszivárogtatása komoly kihágásnak minősül…
A vasárnap délutáni demonstráció valóságos rémálom volt Ceauşescu számára. Úgy döntött, hogy amíg a hatóságok el nem távolítják a felháborodott tömeget, a „söpredéket”,
ahogyan ő nevezte őket, addig meg sem próbál beköltözni a szálloda elnöki lakosztályába.
Ceauşescu aznap ordítozva és dühöngve járkált fel-alá a Román Népköztársaság állandó
ENSZ-képviseletének New York-i irodáiban.
Egy hiteles szemtanú egészen meghökkentő dolgokról számolt be utólag. A DIE román
külügyi kémszervezet vezetője akkor Ion Mihai Pacepa tábornok volt, aki utóbb az Egyesült
Államokban kért politikai menedékjogot. Pacepa elkísérte Ceauşescut New York-i látogatására. Életrajzi könyvében, a Vörös Horizontokban Pacepa azt írja, hogy azon a napon
Ceauşescu valósággal megőrült. Azt követelte, hogy üljön össze a Fehér Ház válságstábja és
Jimmy Carter elnök tartóztassa le a „bűnözőket”. Két tüntető azonnali kivégzését követelte,
egyikük éppen Hámos volt.
– Még ma este meg kell ölni őket, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá váljon, hogy jár az, aki
biztonságomat veszélyezteti. Bérgyilkosokkal kell megöletni őket – ordította habzó szájjal
Ceauşescu.5
Pacepa elmondása szerint éjfél körül meglátogatta őket Robert McGuire, a New York-i
rendőrség parancsnoka, aki biztosította Ceauşescut arról, hogy immár nyugodtan visszatérhet a Waldorf Astoriába.
Hámos éjfélkor arra kérte a tüntetőket, hogy térjenek haza. Megköszönte kiállásukat,
mondván, hogy a tüntetés sikeres volt, hiszen megakadályozta Ceauşescut abban, hogy bejelentkezzen a szállodába. Hámos és körülbelül egy tucat ember azonban a helyszínen maradt.
Türelmes várakozásuk fél óra múlva – éjjeli fél egykor – meghozta gyümölcsét.
5 Ion Mihai Pacepa: Red Horizons, 329. o.
41
– Ártatlan nézelődőkként sétálgattunk a szálloda halljában. Nem alkottunk csoportosulást, hogy kerüljük a feltűnést. Hajnali fél egy körül a Lexington sugárútról három fekete
limuzin fordult be a 49-dik utcába. Az elsőben felismertük a New York-i rendőrfőnököt.
A második autó hátsó ülésen gubbasztott Ceauşescu. Ekkor valaki körbeszaladt az épületben, hogy mindenkit riadóztasson: megérkezett a diktátor! – idézi fel Hámos a történteket.
A tucatnyi ember ütemesen skandálta, hogy: Hitler–Sztálin–Ceauşescu!
A kis csoport ekkor már a szálloda bejárata előtt protestált, ami megrémisztette a
Ceauşescut szállító gépkocsi vezetőjét. Elvétette a kanyart, és újra meg újra nekihajtott egy
betonoszlopnak. A fejvesztett sofőr hátramenetbe kapcsolt, hogy végre bevehesse a kanyart,
de így is végigsúrolta a betonoszlopot.
Végül Ceauşescu kiszállt az erősen megrongálódott luxus gépjárműből. A titkosrendőrség
tagjai gyorsan körbevették, és felkísérték a lakosztályába.
Pacepa könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy amint felért a lakosztályba, Ceauşescu beszaladt a mosdóba, és hányni kezdett. Minden alkalommal hányt, ha ideges volt.
Amikor kijött a mosdóból, elrendelte a szervezők megölését.
Van néhány olyan vetülete ennek az ügynek, melyről nem írhatok, mert egy fedett FBIügynök is kulcsszerepet játszott benne. Rágalmazási ügyekre szakosodott kanadai ügyvédem, Julian Porter lebeszélt arról, hogy az ügynök nevét nyilvánosságra hozzam, ugyanis az
Egyesült Államok hatósága eljárást indíthatna ellenem, ha utólag is, de megnevezném egyik
fedett ügynöküket. Név helyett tehát azt kell mondanom, hogy „egy bizonyos FBI-ügynök,
aki New York és New Jersey maffia-köreibe épült be” jelen volt, amikor a „románok” telefonáltak, hogy Hámost holtan akarják látni.
Az ügynök elmondta, hogy Hámos viszonylagos biztonságban volt, hiszen két FBInyomozót – Owen Murrayt és Patrick Grovest – azonnal ráállítottak az ügyre. A két ügynök
másnap fel is kereste Hámost.
– Közölték, hogy rajta vagyok egy bizonyos „halállistán” – fejti ki Hámos. – Azt
mondták, hogy merényletet terveznek ellenem, de az FBI egyelőre nem avatkozik közbe, mert az a céljuk, hogy megtudják, pontosan meddig érnek el az összeesküvés szálai.
Felsoroltak néhány nevet, a román közösség azon tagjainak neveit, akiket a gyilkosság
lebonyolításával megbízhattak. Egyik név sem volt ismerős. Mondták azt is, hogy aggodalomra semmi okom, mert ha a dolog odáig fajul, hogy kiviteleznék a merényletet,
közbelépnek, és mindenkit letartóztatnak, de egyelőre ki kell nyomozniuk, hogy pontosan kik és hányan tagjai az összeesküvésnek, kikkel állnak kapcsolatban, és hol lehet
a merénylet helyszíne.
Négy hónappal később Hámos apósának autóját felrobbantotta egy gyújtóbomba.
Hámosnak abban az időben nem volt autója, gyakran vette igénybe apósa járművét.
Az FBI véleménye szerint apósa kocsijának felrobbantásával tulajdonképpen Hámost
akarták likvidálni.
A szerkezetet a kesztyűtartóban helyezték el, és azután lépett működésbe, hogy Hámos
László apósa – Koréh Ferenc – beindította a gépjárművet. Koréh Ferenc ki tudott ugrani
az autóból, mielőtt az lángba borult és felrobbant volna. Mindez 1978. augusztus 23-án
történt, a kommunista Románia nemzeti ünnepén, amikor arra emlékeztek, hogy a szovjet
42
hadsereg iaşi–kisinyovi offenzívájának sikere nyomán Románia kapitulált, és hátba támadta
addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. A merénylet ügyét sosem oldották meg.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
9 + 0 =
Solve this simple math problem and enter the result. E.g. for 1+3, enter 4.