In Memoriam László Hámos 1951-2019


Hámos László, szívből köszönöm Neked mindazt amit a Magyar Nemzetünkért tettél.Bátor Lelked örökké éljen a Magyarok Nagyjainak Szent Országában.

A hires Tennyson angol költő egyik versében irta, hogy " .....trailing clouds of glory do we come from God who is our home". Régi barátság kötötte össze kedves Nagyszüleit, Szüleit, majd engem aki Lászlót ismerte már 1954 óta. Valóban arany szállal füzte Ő is az embereket, hazánkat egymáshoz, mély szeretettel, megértésssel, és türelemmel. Most hazatért oda ahonnan jött. Folytassuk fontos munkáját továbbra is. Családunk nevében, Graff Vilmosné, Kajci

Kedves Család,
Megrendülve olvastuk László halálhirét és mély együttérzésünket küldjük valamennyiőtöknek.
A jó Isten nyugosztalja Őt.

"Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek" /s nekünk is/ - ő adott. Életem végéig fogom őrizni azt a napot, amikor a NY-i Magyar Házban Vele és Tőkés Lászlóval való beszélgetésen vehettem részt. Korunk óriásai. Cserkészeink példaképei.
Őszinte szeretettel és együttérzéssel, és köszönettel az egész életen át végzett "Jó munká"-ért: Fogarasi Miki és családja

László was an amazing person who was also a true patriot and who succeeded in changing history. Mankind is all the richer for him. He fought for justice and helped many people, including myself. Here'S an excerpt on him from my book on the Romanian Revolution:

The Hungarian Human Rights Foundation & the Demonstration
The Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) is the brainchild of László Hámos,
a Hungarian-American who is a legal researcher by profession. He first started things up in
5 CNSAS, I 226083, Vol. 1, p. 18
1976 in New York City when he established the HHRF’s predecessor – the Committee for
Human Rights in Rumania (not Romania). It began after Hámos and some of his friends,
who were all part of a Hungarian cultural group, sent relief packages to Romania after a major flood there in late 1975. Hamos’s group bought sugar and blankets from the $600 it had
collected from local Hungarians, bundled them up in forty packages, and sent them off. (By
the way, they did arrive.)
A few days after they had sent off the shipment, Hámos needed help moving his new washing machine upstairs to his fourth-floor Upper East Side apartment. The deliverers had
dropped it off on the ground floor.
“Four friends of mine from this group came over that day to help me lift and carry up this
washing machine, which took the better part of an afternoon on a very cold, wintery day,” explained Hámos. “And we were completely dead tired. We got up to my apartment, having beers
and whatever, and one of the guys said, ‘Let’s go over right now and break the windows of the
Romanian Permanent Mission to the UN. And we got into a pretty active argument – dead tired as
we all were – about that and that’s when the agreement took place. We left our apartment with the decision that we would organize a demonstration outside the Romanian Permanent Mission to the UN.”
Hámos said he personally got involved because of disturbing news reports about what was
happening to the Hungarian minority in Romania, and the fact that the year before, his
own government – the United States – had granted Romania Most Favored Nation status,
which Hámos felt was entirely undeserved.
Then, after several weeks of organizing, on February 10, 1976, Hámos and his colleagues gathered in the large meeting hall of the Hungarian Reformed Church on East 82nd Street to work
out the plans for the demonstration. That was when they officially created their organization.
The demonstration was held on May 8, 1976, outside the Romanian Permanent Mission
to the United Nations on East 38th St. The day before the demonstration, the group published a full-page ad in the New York Times, outlining the discriminatory policies against
the Hungarian minority in Romania with the blaring title:
And that ad didn’t come cheap.
“We got it on credit,” explained Hámos. “There was a fellow who had defected from Romania
– a fellow by the name of Csaba Bázsa who happened to work for an advertising agency called
Ogilvy & Mather and that agency had the right to place ads on credit in the New York Times
and other newspapers, and he had made a deal with the agency that we would repay the money
for placing the ad which was something like $12,000, which at that time was a small fortune…
We clearly didn’t have that kind of money. He [Bázsa] made a deal with them that if he was not
able to repay that money he would quit his job. He would basically be fired if he didn’t. So on May 8th, on the day of the demonstration when I got the microphone I said: ’We have two exhibits here. Exhibit ’A’ is this ad. Exhibit ’B’ is just Csaba Bázsa. If we can’t pay for Exhibit ’A’,
Exhibit ’B’ loses his job.’”
That day Hámos’s group ended up collecting twice the amount of money they needed to
save Csaba Bázsa from losing his job.
The ad listed Romania’s efforts to wipe out the Hungarian language and culture in
Transylvania. It then cited Article 27 of the 1966 UN Covenant on Civil and Political
Rights: “In those States in which ethnic, religious or linguistic minorities exist, persons belonging
to such minorities shall not be denied the right in community with the other members of their group,
to enjoy their own culture, to profess and practice their own religion, or to use their own language.”
The ad also asked the United States Congress to reverse its decision to grant Romania Most
Favored Nation (MFN) status solely dependent upon the easing of emigration restrictions.
The group also asked the United States to apply diplomatic pressure on Romania.
In 1975,Romania had been awarded the much-coveted MFN, a series of trade advantages
with the United States, thanks to the U.S. Trade Reform Act of 1974. This act, which includes the Jackson-Vanik Amendment, made trading a bargain for the Romanians.
As for the demonstration, about 2,500 people showed up from all parts of New York
City and the eastern seaboard. Hámos’s own congressman and soon-to-be-mayor of New
York, Ed Koch, had other commitments and couldn’t come, excusing himself in a letter to
Hámos. However, Koch certainly read the New York Times ad the day before.
“He walked over to the floor of Congress,” explained Hámos, “and this is also on public record,
and he gave a speech on the floor of Congress saying ‘Constituents of mine published this ad. I’m very disturbed by its allegations and I call upon the Romanian government to respond.’ And he sent us a copy of his statement in the Congressional Record, and the Romanian government did repond with mountains of propagandistic evidence.”
Hámos said the Romanian government refuted his group’s ad in the New York Times with
their own ad in the Washington Post in hard-to-read 8-point type.
“Koch then sent us the response of the Romanian government, saying ‘Well, what do you say
to this?’ So, we had to go back and do our own research and dispute all of the claims that the
Romanian government was making.”
The group’s name was changed to the HHRF in 1984 and the organization has several pur

poses. It serves as a news-gathering service on the situation of Hungarian minorities in the
countries surrounding Hungary. (Romania has the largest number of ethnic Hungarians,
followed by Slovakia with a half million, Serbia with almost 300,000 and Ukraine with
about 150,000.) The organization is also a charity fundraiser and a human rights watch group.
The HHRF very quickly caught the attention of Romania’s internal security service
(Securitate) as well as its external spy service, the Direcția de Informații Externe (DIE). The ad in the New York Times was certainly alarming for them, as were the increasing number
of demonstrations.

Ceaușescu’s Next Trip to New York City & the Dissident Károly Király
Károly Király
Around the same time as László Tőkés was starting to express his dissatisfaction with the
system back in Romania, another member of the Hungarian minority, Károly Király, was
using his position in the Romanian Communist Party to make waves. Király was upset
about the increasing discrimination against national minorities and in 1977 wrote letters to
leading officials about it. When he was ignored, he smuggled out a highly critical letter of
protest to the prize-winning Hungarian writer and dissident Sándor Csoóri in Budapest,
who passed it on to László Hámos in New York City. (Sándor Csoóri would later be instrumental in a number of other actions to help the Hungarian minorities in Eastern Europe.)
Hámos – with the help of a very influential American journalist who has asked not to be
identified in this book – approached the New York Times, which agreed to publish the protest letter as an op-ed article on February 1, 1978. As a result, Károly Király was placed under house arrest in Târgu Mureş.
The publication was planned to coincide with Ceaușescu’s second visit to the United States
in 1978. Since Ceaușescu never responded to any of Király’s correspondence, Hámos wryly asserted that by publishing the ad, he wanted to urge Ceaușescu to catch up on his mail.
But there was also another purpose: H
Just four days earlier, on April 12, a full-page ad had been taken out by the Romanian government in the Wall Street Journal. It appeared on page 20 with the following blazing headline:
President and Mrs. Ceaușescu
The top half featured two side-by-side portrait photographs of Ceaușescu and his wife
Elena in black-and-white. The text underscored the importance of Romanian-American relations. At the bottom of the ad was a list of American companies that included – last but not
least – Westinghouse. Whether the listed firms had anything to do with the ad is unknown.
The advertisement also gave the impression that all was well in Romania.
However, Hámos had arranged for eleven demonstrations to be held not just in New York
City, but wherever Ceaușescu visited during his U.S. visit. Some demonstrations were very
small, others were not.
The demonstration in New York City was huge.
Hámos’s purpose was to keep Ceaușescu off-balance since Hámos knew he wasn’t accustomed to protest actions.
This all took place at a fortuitous moment in the history of U.S. foreign policy. Under
President Jimmy Carter, the State Department had established a new Human Rights Bureau
in October 1977, just a few months before Ceaușescu’s visit.
The demonstration in New York was organized literally at the last minute. The day before,
Saturday, April 15, Hámos received a phone call from a reporter friend of his telling him that
he had just found out from the State Department that Ceaușescu was coming to New York
City the next day and would be staying in the Waldorf-Astoria. Hámos quickly went to the
police to get a demonstration permit. He and co-organizer László Kálmán also called the
hosts of two Hungarian-language radio shows in New York City and in the surrounding
area. (Kálmán also had his own radio show.) The following day, all three radio shows would
announce Ceaușescu’s visit on their Sunday morning programs, , and that a demonstration
would start outside the hotel that afternoon at 5 p.m.
And if you’re wondering who that “Deep Throat” reporter was: I talked to a reporter now
retired and living near the Eastern Seaboard who first admitted that he was the one who
leaked the news. In a second interview a little bit later as I was getting ready for my documentary film on the Romanian Revolution, however, he changed his tune and told me he
doesn’t remember anymore whether he had leaked the info or not (also telling me that he
doesn’t want to get into any trouble).
On a related note, leaking information from the State Department to the public is a punishable offense if it pertains to a security issue such as a visiting head of state.
So on this one, I am going to have to take the Fifth Amendment…

As for that Sunday, it was a disaster for Ceaușescu. First of all, he decided not to even try to get to his presidential suite at the hotel and be confronted with thousands of screaming protestors until local authorities removed “the scum,” as he called them. Ceaușescu spent most
of the day ranting and raving at the Romanian Permanent Mission to the United Nations
on East 38th Street.
What happened at the Romanian Mission – according to an eyewitness account – was not
a pretty sight. Ion Mihai Pacepa was at the time the head of the DIE (he later defected to
the United States). He was with Ceaușescu during his New York stay. He wrote in his book
Red Horizons that Ceaușescu went berserk in front of him. Ceaușescu demanded that the
White House be called and that President Carter arrest “the criminals”. He also called for the
immediate assassination of the two organizers of the demonstration, one of whom was Hámos.
“They should be killed, this very night, as a clear warning to anybody else who might try an attempt on my security. They should be killed by professional criminals.”6
Pacepa says that around midnight the New York Police Commissioner, Robert McGuire,
came by to assure Ceaușescu that it was safe to return to the Waldorf Astoria.
Around that time, Hámos had told the demonstrators to go home and that the event had
been a success, because Ceaușescu was prevented from being able to check into his hotel. A
core group of twelve people, however, including Hámos himself, remained just in case.
And the payoff came a half hour later at 12:30 a.m.
“We were walking as bystanders and not in a group so as not to arouse any suspicion. And at
about 12:30 we saw the first of three limousines turn in from Lexington on to East 49th Street,and recognized in the first limousine the Chief of Police of New York. In the second limousine we recognized Ceaușescu in the back seat, and as soon as this happened – we had a guy who was at the end of the block – and he ran up, saying he’s coming...”
The twelve then started yelling into their one microphone in unison: “Hitler, Stalin,
Ceaușescu!” By this time the group was right in front of the hotel, terrifying the driver of
the limousine containing Ceaușescu. The driver consequently rammed the side of his car
against a concrete pillar. In a panic he then floored it in reverse, again grinding against the
6 Pacepa, Ion Mihai. Red Horizons, p. 329
same pillar in an attempt to try to take the corner again.
Finally, Ceaușescu got out of the side of his car that had been partly wrecked. Secret police
officers formed a circle about him and then escorted him to his suite.
“What you learned from Pacepa’s book is that when Ceaușescu got up into his room he went
immediately to the toilet and threw up,” Hámos said. “Whenever Ceaușescu was very nervous,
he threw up.”
When he came out, he ordered the hit on the organizers.
I cannot tell you how I know the following because it involves an undercover FBI agent. I
have been told by Julian Porter, the lawyer I hired to libel-proof parts of this book and who
is the absolute expert in this kind of law in Canada, that if I did reveal the identity of this person – who, by the way, is no longer an FBI agent – then the U.S. government could possibly take steps against me, because this person was undercover. What I can say is this: an
undercover FBI agent who had worked himself/herself into the mafia in the New York CityNew Jersey area was present the day after the demonstration when the call came in from the
Romanians to have Hámos killed. The agent did say - and I cannot tell you how I heard this
– that Hámos was “in good hands” because fellow FBI agents Owen Murray and Patrick
Groves were on the case. That same day the pair visited Hámos.
“They told me that there’s a plot and ‘you’re on the hit list,’” explained Hámos. “‘There’s a plot to assassinate you, and we’re going to let it go. We’re going to see where it takes us in terms of finding out what other people they’re conspiring with.’ They gave me names, also, at that time of who it was in the Romanian community that was charged with carrying this out.
“And they said, ‘Don’t worry about it because if it ever gets to the point where they’re actually going to do it, then we’ll arrest them, but we want to know the whole breadth of the conspiracy – what contacts they have and where they’re going with this. And don’t worry about it.’”
Four months afterward, the car belonging to Hámos’s former father-in-law was firebombed.
An incendiary device that had been placed in the glove compartment exploded just after his
father-in-law, Ferenc Koréh, had turned on the motor. He scrambled out of his car just before it was engulfed in flames and then exploded. That happened on August 23, 1978, and
the FBI reminded Hámos that August 23 was a national holiday in Romania to commemorate the country switching sides in the Second World War, when it left the Axis that day in
1944 to join the Allies.
The car-bombing case remains unsolved.

László remek ember volt, söt megváltoztatta a világot, segített számtalán embernek, engem beleértve, egy igazi hazafi. Részben róla írtam a "Temesvár" címü könvyemben. Íme egy részlet, hogyan kezdödett el László tevékenységeit:
"A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF):
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) szellemi atyja Hámos László, amerikai magyar jogász. 1976-ban alapította meg a HHRF elődjét,
a Committee for Human Rights in Rumania nevet viselő szervezetet. Mindez kevéssel azután
történt, hogy Hámos és néhány jó barátja – egy amerikai magyar kulturális kör tagjai –
segélycsomagokat küldtek az 1975-ös romániai árvízkárosultak megsegítésére. Hámosék
cukrot és takarókat vettek azon a hatszáz dolláron, melyet a New York-i magyarok körében
gyűjtöttek. Mintegy negyven csomagot állítottak össze és postáztak Romániába, és a csomagok eljutottak a címzettekhez.
Néhány nappal a küldemények feladása után Hámosnak segítségre volt szüksége, ugyanis
új mosógépet rendelt manhattani, negyedik emeleti otthonába, amit a kiszállítók csupán az
épület bejáratáig vittek.
– Négy barátom át is jött aznap, mind tagjai voltak a New York-i magyar körnek. Kínkeservesen felcipeltük a mosógépet a negyedikre, és nagyjából el is telt a
hideg téli délután – meséli Hámos. – Hullafáradtak voltunk. Megszusszantunk,
meg4 CNSAS, I 226083, Vol. 1., 18. o.

ittuk egy-két sört, majd a srácok közül valaki kitalálta, hogy menjünk át a Román
Népköztársaság állandó ENSZ-képviseletének épületéhez, és zúzzuk be annak ablakait. Ezt követően parázs módszertani vita alakult ki közöttünk, és végül döntésre jutottunk: úgy váltunk el, hogy tüntetést szervezünk a Román Népköztársaság állandó
ENSZ-képviselete előtt.
Többhetes mozgósítási munka után, 1976. február 10-én, Hámos és társai összegyűltek
a New York-i 69. utca magyar református templomának nagytermében, hogy aprólékosan
kidolgozzák a demonstráció lebonyolításának tervét.
Az 1976. május 8-i tüntetésre a szervezők a The New York Times hasábjain keresztül is
mozgósítottak. A demonstráció előtti napon egészoldalas hirdetést jelentettek meg, amely
a romániai magyarok hátrányos megkülönböztetése ellen emelt szót, a beszédes Eltűri-e az
Egyesült Államok a Romániában zajló kulturális népirtást? címmel.
Az egészoldalas hirdetés nem lehetett olcsó mulatság.
– Hitelből fizettük ki – magyarázza Hámos. – Volt egy ismerősöm, aki Romániából diszszidált, Bázsa Csabának hívták. Az Ogilve & Mather reklámügynökségnek dolgozott. A cégnek komoly hirdetési hitelkerete volt a The New York Times-nál, és megegyeztünk a céggel,
hogy a hirdetés árát utólag megtérítjük. Pontosan emlékszem, hogy az egészoldalas hirdetés
tizenkétezer dollárba került, ami kisebb vagyonnak számított akkoriban. Bár mindannyian
dolgoztunk, egyikünknek sem volt akkora jövedelme, hogy ezt kifizethettük volna. Bázsa felajánlotta cégének, hogy kilép állásából, amennyiben nem sikerül a teljes összeget visszafizetnie
– magyarán kirúgták volna, ha nem tud fizetni… Így május 8-án, a tüntetés napján, ahogy a
kezembe került a mikrofon, azt mondtam az összegyűlteknek: két dologgal kell mindenekelőtt
számolnunk, az egyik a hirdetés költsége, a másik Bázsa Csaba – ha nem tudjuk összegyűjteni
a hirdetés árát, Bázsa elveszíti állását.
A demonstráció résztvevői a Bázsa Csaba állásának megmentéséhez szükséges pénzösszeg
kétszeresét adták össze.

A hirdetmény tételesen felsorolta a román politika magyarellenes támadásait, majd idézte
az ENSZ polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 27. cikkelyét: „A nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartozóknak joguk

Egy befolyásos amerikai újságíró – aki nem járult hozzá nevének közzétételéhez – segített
Hámosnak megjelentetni Király Károly tiltakozó levelét a The New York Times 1978. február
1-i véleményrovatában. Válaszul Királyt azonnal házi őrizetbe helyezték Marosvásárhelyen.
A kemény hangú levél éppen Ceauşescu második amerikai látogatása előtt látott napvilágot. Mivel Ceauşescu sosem válaszolt Király leveleire, Hámos tréfásan azt mondja, napirenden akarták tartani a diktátort folyó levelezésével. Hámos viszont igazából az amerikai
kormányzatot akarta megszólítani a levél közzétételével. Addig a pillanatig ugyanis a HHRF
alig kapott támogatást az amerikai politikusok részéről, holott többször is leleplezték a romániai emberi jogi visszaéléseket.
– Célunk az volt, hogy meggyőzzünk egy szűkebb politikusi és döntéshozói kört
Washingtonban arról, hogy igenis foglalkozniuk kell emberi jogi aggodalmainkkal. Végül is
ez volt szervezetünk alapvető célkitűzése – mondja Hámos László.
A román titkosszolgálatok számára a legkínosabb egyesült államokbeli incidens a román
kommunista diktátor 1978. április 16-i, New York-i látogatása lehetett, amikor a szokásos
– királyhoz méltó! – fogadtatás helyett több ezer dühös tüntető várta Ceauşescut a Waldorf
Astoria szálloda előtt. A tüntetés főszervezője Hámos László volt, a demonstrációra összegyűlt tömeg többnyire amerikai magyarokból állt.
Négy nappal korábban, április 12-én a román kommunista kormány egészoldalas hirdetést
adott fel a The Wall Street Journalban. A 20. oldalon vastagbetűs szalagcím hirdette, hogy:
Isten hozta Ceauşescu elnök urat és feleségét!
Az oldal felső részében két, egymás melletti, fekete-fehér portrét láttunk a Ceauşescu házaspárról. A szöveg az amerikai–román kapcsolatok fontosságáról szólt. A hirdetőszöveg végén amerikai cégek neveit sorjázták. Nem tudni, hogy a felsorolt cégeknek mi közük volt a hirdetés feladásához.
A hirdetés mindenesetre azt a látszatot keltette, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Hámos gondoskodott arról, hogy a tüntetők „méltóképpen” fogadják Ceauşescut amerikai
körútja során. Néhány demonstráció jelképesre sikerült, némelyik viszont igencsak hangosra.

Hámos célja az volt, hogy kizökkentse Ceauşescut nyugalmi állapotából, mert tudta, hogy
a diktátor nincsen hozzászokva a tüntetésekhez.
Az Egyesült Államok külpolitikáját illetően mindez eléggé szerencsés időben történt.
Jimmy Carter elnöksége idején ugyanis új emberi jogi bizottság alakult a külügyminisztérium kebelében. Az új bizottság 1977 októberében alakult meg hivatalosan, Ceauşescu
amerikai látogatása előtt mindössze néhány hónappal.
A New York-i demonstrációt – szó szerint – az utolsó pillanatban szervezték. A látogatás
előtti napon Hámos Lászlót felhívta egy külügyminisztériumi barátja, aki megsúgta, hogy
épp hallotta, másnap Ceauşescu New York Citybe érkezik, és a Waldorf Astoriában fog megszállni. Hámos azonnal a rendőrségre sietett, hogy engedélyt kérjen a tüntetésre. Közben
Kálmán László – Hámos szervezőtársa – felhívta a New York-i szórású magyar rádióállomásokat, és megkérte a szerkesztőket, hogy mielőbb tájékoztassák a hallgatókat Ceauşescu érkezéséről, illetőleg a tervezett tüntetésről. Három magyar rádió is bemondta vasárnap reggel,
hogy aznap délután 5 órakor tüntetés lesz a Waldorf Astoriánál.
A mozgósítás remekül sikerült.
Gondolom, kíváncsiak arra, ki értesítette Hámost Ceauşescu érkezéséről. A „forrás” ma
visszavonultan él, továbbra is névtelenséget kért, és ezt meg kell értenünk, hiszen az államfők
látogatására vonatkozó információ kiszivárogtatása komoly kihágásnak minősül…
A vasárnap délutáni demonstráció valóságos rémálom volt Ceauşescu számára. Úgy döntött, hogy amíg a hatóságok el nem távolítják a felháborodott tömeget, a „söpredéket”,
ahogyan ő nevezte őket, addig meg sem próbál beköltözni a szálloda elnöki lakosztályába.
Ceauşescu aznap ordítozva és dühöngve járkált fel-alá a Román Népköztársaság állandó
ENSZ-képviseletének New York-i irodáiban.
Egy hiteles szemtanú egészen meghökkentő dolgokról számolt be utólag. A DIE román
külügyi kémszervezet vezetője akkor Ion Mihai Pacepa tábornok volt, aki utóbb az Egyesült
Államokban kért politikai menedékjogot. Pacepa elkísérte Ceauşescut New York-i látogatására. Életrajzi könyvében, a Vörös Horizontokban Pacepa azt írja, hogy azon a napon
Ceauşescu valósággal megőrült. Azt követelte, hogy üljön össze a Fehér Ház válságstábja és
Jimmy Carter elnök tartóztassa le a „bűnözőket”. Két tüntető azonnali kivégzését követelte,
egyikük éppen Hámos volt.
– Még ma este meg kell ölni őket, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá váljon, hogy jár az, aki
biztonságomat veszélyezteti. Bérgyilkosokkal kell megöletni őket – ordította habzó szájjal
Pacepa elmondása szerint éjfél körül meglátogatta őket Robert McGuire, a New York-i
rendőrség parancsnoka, aki biztosította Ceauşescut arról, hogy immár nyugodtan visszatérhet a Waldorf Astoriába.
Hámos éjfélkor arra kérte a tüntetőket, hogy térjenek haza. Megköszönte kiállásukat,
mondván, hogy a tüntetés sikeres volt, hiszen megakadályozta Ceauşescut abban, hogy bejelentkezzen a szállodába. Hámos és körülbelül egy tucat ember azonban a helyszínen maradt.
Türelmes várakozásuk fél óra múlva – éjjeli fél egykor – meghozta gyümölcsét.
5 Ion Mihai Pacepa: Red Horizons, 329. o.
– Ártatlan nézelődőkként sétálgattunk a szálloda halljában. Nem alkottunk csoportosulást, hogy kerüljük a feltűnést. Hajnali fél egy körül a Lexington sugárútról három fekete
limuzin fordult be a 49-dik utcába. Az elsőben felismertük a New York-i rendőrfőnököt.
A második autó hátsó ülésen gubbasztott Ceauşescu. Ekkor valaki körbeszaladt az épületben, hogy mindenkit riadóztasson: megérkezett a diktátor! – idézi fel Hámos a történteket.
A tucatnyi ember ütemesen skandálta, hogy: Hitler–Sztálin–Ceauşescu!
A kis csoport ekkor már a szálloda bejárata előtt protestált, ami megrémisztette a
Ceauşescut szállító gépkocsi vezetőjét. Elvétette a kanyart, és újra meg újra nekihajtott egy
betonoszlopnak. A fejvesztett sofőr hátramenetbe kapcsolt, hogy végre bevehesse a kanyart,
de így is végigsúrolta a betonoszlopot.
Végül Ceauşescu kiszállt az erősen megrongálódott luxus gépjárműből. A titkosrendőrség
tagjai gyorsan körbevették, és felkísérték a lakosztályába.
Pacepa könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy amint felért a lakosztályba, Ceauşescu beszaladt a mosdóba, és hányni kezdett. Minden alkalommal hányt, ha ideges volt.
Amikor kijött a mosdóból, elrendelte a szervezők megölését.
Van néhány olyan vetülete ennek az ügynek, melyről nem írhatok, mert egy fedett FBIügynök is kulcsszerepet játszott benne. Rágalmazási ügyekre szakosodott kanadai ügyvédem, Julian Porter lebeszélt arról, hogy az ügynök nevét nyilvánosságra hozzam, ugyanis az
Egyesült Államok hatósága eljárást indíthatna ellenem, ha utólag is, de megnevezném egyik
fedett ügynöküket. Név helyett tehát azt kell mondanom, hogy „egy bizonyos FBI-ügynök,
aki New York és New Jersey maffia-köreibe épült be” jelen volt, amikor a „románok” telefonáltak, hogy Hámost holtan akarják látni.
Az ügynök elmondta, hogy Hámos viszonylagos biztonságban volt, hiszen két FBInyomozót – Owen Murrayt és Patrick Grovest – azonnal ráállítottak az ügyre. A két ügynök
másnap fel is kereste Hámost.
– Közölték, hogy rajta vagyok egy bizonyos „halállistán” – fejti ki Hámos. – Azt
mondták, hogy merényletet terveznek ellenem, de az FBI egyelőre nem avatkozik közbe, mert az a céljuk, hogy megtudják, pontosan meddig érnek el az összeesküvés szálai.
Felsoroltak néhány nevet, a román közösség azon tagjainak neveit, akiket a gyilkosság
lebonyolításával megbízhattak. Egyik név sem volt ismerős. Mondták azt is, hogy aggodalomra semmi okom, mert ha a dolog odáig fajul, hogy kiviteleznék a merényletet,
közbelépnek, és mindenkit letartóztatnak, de egyelőre ki kell nyomozniuk, hogy pontosan kik és hányan tagjai az összeesküvésnek, kikkel állnak kapcsolatban, és hol lehet
a merénylet helyszíne.
Négy hónappal később Hámos apósának autóját felrobbantotta egy gyújtóbomba.
Hámosnak abban az időben nem volt autója, gyakran vette igénybe apósa járművét.
Az FBI véleménye szerint apósa kocsijának felrobbantásával tulajdonképpen Hámost
akarták likvidálni.
A szerkezetet a kesztyűtartóban helyezték el, és azután lépett működésbe, hogy Hámos
László apósa – Koréh Ferenc – beindította a gépjárművet. Koréh Ferenc ki tudott ugrani
az autóból, mielőtt az lángba borult és felrobbant volna. Mindez 1978. augusztus 23-án
történt, a kommunista Románia nemzeti ünnepén, amikor arra emlékeztek, hogy a szovjet
hadsereg iaşi–kisinyovi offenzívájának sikere nyomán Románia kapitulált, és hátba támadta
addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. A merénylet ügyét sosem oldották meg.

László Hámos was kindhearted, brilliant and
always focused on his mission. His call to action
inspired those at a Princeton University conference
that I organized on the Hungarian minority in Romania.
László's great achievements and intense efforts to
promote human rights made him worthy of the
Nobel Peace Prize.

I extend my deepest condolences to László’s
dear family and to all whose life he touched.

Egy soha el nem múló legenda távozott. Egy jóakaró mentor. Köszönöm Neked és Emesének,hogy együtt dolgozhattunk az amerikai magyarságot érintő kérdésekben,hogy nemcsak szakmai,hanem emberi iránymutatást is adtatok a kint töltött időszak alatt. Legyen könnyű Neked e föld.

Legyen nyugodalma csendes és emlékezete áldott! Öszinte részvétem szeretteinek

Fájó szívvel és mély megrendüléssel olvastam a hírt. Őszinte részvétem a családnak és a barátoknak. Emlékezetünkben és munkássága gyümölcseiben tovább él majd ez a nagyszerű ember!

I was sorry to belatedly hear that Laszlo died this month. I am so very sorry for his family.
I am sure that our beloved family member Elisabeth Mauthner (Memi) would have been heartbroken. Laszlo and HHRF really gave her a home and family in New York. For that we are very grateful to him, his family and HHRF.

"Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét" (Arany)

Ratkó József
Illyés Gyulának

Mégiscsak ők tartják a földet,
drága halottaink.
Csont törik, izom kékül, foszlik
rajtuk a hús, az ing.

Szép szemük behorpad, pedig
vannak már annyian,
mint az égen a csillag, annyi
szülém, lányom, fiam.

Közöttük küszködik, feszül
elsőhalott anyám.
Tapossuk ágyékát, gerincét,
járunk a derekán.

Ház épül rájuk; tartanak
falat, falut, hazát.
S jövőnk ha van, ők cipelik
még ezer éven át.

Mert mindent elbírnak, hiszen
mi vagyunk a teher.
Vagyunk mi oly gyöngék, árvák -
minket is vinni kell.

Halandó - egyenrangú velük
csak az lehet, aki
oly kemény, legalább magát
meg tudja tartani.

"Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét" (Arany)

Ratkó József
Veres Péter emlékének

Az öregek, a gyönyörűek,
a soha elnyugvó kezűek
halállal hűek.
Csontjuk: villáskulcs. Szerelik
aláfekve a földet.
Szétpattognak a szöcskék,
bogarak elgurulnak,
de működni kezd a fa,
de mind a virágok kigyúlnak.
Ahogy az asszony a kutat,
húzogatja a szél az ágat,
s megtelik zölddel a világ.
Ártézi fény csobog.
Bámészkodunk elnyíló szájjal,
mi, taknyosok,
szerszámot adogatni sem méltók,
lessük: megy a dolog -
gyökér dolgozik, mag hasad,
a világ forog.

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

(Arany János: Széchenyi emlékezete)

Szomorú szívvel értesültem Hámos László, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány alapító elnöke elhunytáról.
Egy olyan hiteles közösségi vezetőt veszítettünk el, aki életét a külhoni magyarság jogsértésekkel szembeni megvédésére tette fel, és ebben az elkötelezett küzdelemben magyarországi országgyűlési képviselők számára is lehetőséget teremtett a kapcsolatfelvételre tengerentúli döntéshozókkal.
Személyében is összekötő kapocs volt a nyugati magyarság és a Kárpát-medencei nemzetrészek között. A magyar diaszpóra tagjaként látott el kulcsfontosságú feladatot a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkájában, és tagja volt a magyar nemzetrészek európai érdekképviseletét segítő, magyarországi parlamenti pártok által alapított HUNINEU Alapítvány Igazgatóságának is. Mindig hasznos iránymutatást és tanácsokat adott a nemzetközi porondon való fellépéshez, és a minőséget középpontba helyező egész tevékenységével azt bizonyította, hogy a magyar kormány és a nyugati magyarság együttesen tud a leghatékonyabban segíteni még az olyan nehéz helyzetekben is, mint amilyenbe legutóbb az oktatási intézményeihez büszkén ragaszkodó kárpátaljai magyarság került.
Hámos László jól tudta, hogy a fiatal nemzedékeken múlik a magyarság megmaradása, ezért a nyugati és a Kárpát-medencei magyar fiatalok kapcsolattartásának módjait is kereste. Erre irányuló kezdeményezése, a ReConnect Hungary Birthright Program többször szerepelt az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága, illetve a KMKF Szórvány-diaszpóra munkacsoportjának napirendjén. Azt vallotta, hogy a minél sokrétűbb együttműködés a legeredményesebb, így a diaszpóra fiataljainak anyaországi kapcsolatait is érdemes lehet – a magyarországi helyszínek mellett – a külhoni magyar közösségekkel kiegészíteni, hiszen sok nyugati magyar fiatal rendelkezik például erdélyi vagy felvidéki gyökerekkel.
A veszteség pótolhatatlan, ám a magyar felelősségvállalás, a kitartó és odaadó munka, az erkölcsileg kifogástalan hozzáállás nagyszerű emberi példája remélhetőleg egyre több követőre talál.

Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának és a KMKF Állandó bizottságának elnöke

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megdöbbenéssel értesült Hámos László, a HHRF elnöke halálának híréről. Olyan ember távozott a magyarság soraiból, aki egész életét és munkásságát a nemzet szolgálatának áldozta. Kiegyensúlyozottságával, tettrekészségével, az anyaország határain kívül kisebbségben élő magyarsággal szembeni jogsértések elleni fellépésével generációknak mutatott példát. A kárpátaljai magyarság őszinte együttérzéssel osztozik családja és kollégái gyászában. Nyugodjék békében!

Mély szomorúsággal olvastam a hírt.
Erdélyi gyakornok voltam az Alapítvány new yorki irodájában a 90-es évek elején. Lászlótól sokat tanultam az Alapítványnál eltöltött másfél év alatt. Megtanított helyesen és strukturáltan írni és gondolkodni angolul. Lehetővé tette, hogy Washingtonban egy szenátori irodában gyakornok lehessek és az amerikai törvényhozás fellegvárában szerezzek ismereteket az amerikai demokrácia működéséről. Folyamatosan figyelt arra, hogy tanuljak, fejlődjek, hogy az itt szerzett tudást egyszer majd közösségem javára fordíthassam. Közelről láthattam azt az elkötelezettséget és elhivatottságot, amellyel László a kisebbségben élő kárpát-medencei magyar közösségek emberjogi védelmét ellátta. Csendes szavú, profi jogvédő volt, akinek tudásánál csak az ügy szolgálatának alázata volt nagyobb. Nagyon sokat köszönhetek Lászlónak, amíg élek emlékét a szívemben őrzöm.

László igazi egyéniség volt, pótolhatatlan veszteség. Tiszteltre méltó az, amit fáradhatatlan munkájával sikerült felépítenie. Hálával gondolunk vissza a közös munkára. Őszinte részvétünk a családnak és a HHRF munkatársaknak.

Fájó szívvel,
Réka és Zoli

Nagy veszteség érte hazánkat, mert ismét egy kiváló magyart veszítettünk el! Hámos László hosszú éveken át igyekezett mindent megtenni a magyarságért, különösen az erdélyi magyarokért! A Jóisten adjon neki örök nyugodalmat! Őszinte részvétemet fejezem ki Családjának, rokonainak, munkatársainak, ismerőseinek!

Megrendülten értesültünk, hogy Hámos Lászlót sok évtizedes, a magyarságért folytatott harcát követően az Úr magához szólította. Nem üres kézzel, hanem gazdag, eredményes életútjával jelenik meg Előtte. Együttérzünk családjával és bízunk abban, hogy életműve - most már - mások révén eredményesen folytatódik.

Szomorú szívvel értesültünk Hámos László, a Magyar Emberi Jogok
Alapítvány alapítója és vezetője elhunytáról, aki évtizedeken át a
határon túli Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek emberi
jogainak megvédése és érdekérvényesítése érdekében dolgozott
Az Ausztráliai Magyar Szövetség elnöksége nevében, kérjük fogadják
együttérző részvétünket Hámos László elhunyta alkalmából.
Emlékét Ausztráliában is megőrizzük

Laszlo’s life has been nothing short of heroic in his active dedication to justice and the number of people he helped. He will always remain an inspiration not just to Hungarians, but to many non-Hungarians like me. Profoundest thanks to Laszlo and his exemplary life.

Köszönöm szépen a gyászjelentést és a nagyon részletes életút bemutatását.
Valóban, nagyon értékes embert veszített el a magyarság, ami megrendítő és
Őszinte részvétem a Család minden tagjának.
Fájó szívvel
Tóthné dr. Gallyas Katalin

Mély megrendüléssel, fájó szívvel búcsúzom! Szerettei fogadják őszinte részvétem!

Együtt gyászolunk mi is László családjával és egész népünkkel. Nagy vesztesség, de tudjuk és bízunk abban, hogy példája másokat is megihlet. Munkája mindig hangsúlyozta a minőséget és a higgadtságot és ez eredményt is hozott olyan időben amikor a hatalmi tényezők nem voltak mindig a mi oldalunkon. Csaba királyfi csillag ösvényéről Te is pillantsál olykor vissza ránk mikor nehéz kihívásokkal állunk szemben. Az Úr Isten adjon neked békét és nyugalmat.

It is with sadness that the American Hungarian Federation learned of Mr. Laszlo Hamos' death on April 16th. He was an ardent supporter of protecting the collective and human rights of the Hungarians left behind by the unjust Trianon border changes dictated to Hungary by vengeful victors of WWI, resulting in minority status to Hungarians in the successor countries. Some of which to this day treat the Hungarian minority as second class citizens and often engage in what can only be described as "cultural ethnic cleansing".
The AHF has lost a fellow fighter for these causes.
Akos L. Nagy
President AHF

On a personal note I have known Laci since our days together in the Cserkeszet, he was member of Eros Gusztav cs. cs. #7 in NYC and I as member of Gabor Aaron cs. cs #6 Passaic, NJ., later the New York City szbad egyetem and throughout our lives fighting for Hungarian cuases.

May he rest in peace.

Megrendülten értesültünk a László halálhíréről. Egy alkalommal találkoztunk személyesen, az otthonában, de az emlékezetes volt. A hosszú esti beszélgetés-ismerkedés alatt ittuk a szavait, nagy hatással volt ránk, mint ahogy a befogadó barátsága és "ismert" kézfogása is. Értékes ember ment el, nagyon sajnáljuk. Őszinte részvétünk a családnak. Kertész Lóri unokatestvére, Lia és Levente

Mély megrendüléssel, fájó szívvel búcsúzom! Szerettei fogadják őszinte részvétem!

Hámos László magyar emberjogi aktivista munkássága fontos volt ahhoz, hogy rádöbbenjünk arra lehet valamit tenni a magyar ügy érdekében Nyugat-Európában is. Diákkoromban Hámos Laci HHRF-je utat mutatott. Mindig nagy öröm volt vele találkozni new-yorki irodájában. A gyászoló családnak öszinte résztvétemet.

Laci gyakran jart a Columbia egyetemi kis magyar korunkben es beszamolt az ertekes es szines munkakorerol. Mindig igyekezett a hazajanak segiteni. Velem bizalmasan kozolte, hogy rakbtegsegben szenved, s igy mi ketten sorstarsak vagyunk. En a jelek szerint tuleltem a bajt, o sajnos nem. Batran viselte el a szenvedest. Okos, finom udvarias, muvelt ember volt. Mindannyiunknak hianyozni fog.

Szeretném kifejezni őszinte részvétem Hámos László Családjának és Barátainak, nagy szomorúsággal értesültem a hírről. HAC gyakornokként nagyon sokat lehetett tanulni László munkásságáról, a HHRF a magyar kissebbségi jogok védelme érdekében tett sikeres erőfeszítéseiről, az amerikai magyar közösségben betöltött szerepéről. Példakép.

Döbbenettel és sajnálattal vettem tudomásúl Hámos László halálhírét. Éveken keresztül tartottunk kapcsolatot egymással, én úgy is mint az amerikai magyar diaszpóra csoport és úgy is mint a HHRF tagja. László kimagaslóan lelkes, odaadó munkát végzett minden területen. Legutolsó találkozásunk a Magyar Diaszpóra Tanács VIII ülésén történt 2o18 november 15.-én Budapesten, ő mint az amerikai csoport vezetöje, én a sarasotai magyar Kossuth Klub képviselője. Szívböl jövő részvétem László családjának. Isten áldása és béke poraira.

Közelebb, közelebb Uram Hozzàd! Amikor elmegyünk a földi létböl, ketté nyilik elöttünk a Vilàg
mindenség: az egyik ut a Föld belseje, a màsik ut felfelé az Égbe vezet. Aki mindent tud és mindent làt, annak egyszerü a besorolàs, hogy kit hovà helyez. A sok közösségépitö magyar szervezet a vilàgban nem tudta kibontakoztatni azt a feladatot, amit a HHRF és Hàmos Làszlo
- vizzel szemben is - görgetett. Ennek egyik buktatoja a mindenkori magyar kormànyok magatartàsa volt. Kàr, hogy az Ur kilövi közülünk azokat is, akik az örök életre voltak kiszemelve. Öszinte részvétünket fejezzük ki hozzàtartozoinak, munkatàrsainak és azoknak is, akik ezutàn követik öt a nehéz és hàlàtlan feladatgörgetésben.
B.Szabo Péter, a SKMMSZ titkàra.

Őszinte részvétem a családnak, László barátainak, kollégáinak. Nagy veszteség mindenkinek.

Megrendüléssel olvastam a hírt, őszinte részvétem és együttérzésem a családnak, a szeretteinek, a barátainak és az amerikai magyar közösségnek a túl korai veszteségért. Számomra felejthetetlen élmény marad a vele való találkozás és őszinte beszélgetés a két évvel ezelőtti "Mikulás"-vacsorán. Nyugodjék békében!

Lászlóval és a HHRF-el való kapcsolatunk és barátságunk kitörölhetetlen fejezet egész családunk életében. Példás eltökéltsége, a minőség és alaposság tisztelete méltán emelte őt a kisebbségi sorban élő magyarság egyik fő támaszává Amerikában és a Kárpát medencében egyaránt. Ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket feleségének, Zsuzsannának, édesapjának, Ottó bácsinak és munkatársainak egyaránt, elsősorban Latkóczy Emesének. Legyen az ő példája inspiráció azoknak a fiataloknak, akik folytatják ezt a nehéz, de felemelő munkát.

A Jo Isten adjon beket.

Hámos László halálának híre mélyen megrendített. Lászlót nemcsak kiváló emberjogi aktivistának, hanem nagyszerü embernek tartottam. Nyugodtsága, szélés látóköre, odagigyelés példaértékü volt számomra tevékenységem során. Az általa vezetett Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) jóvoltából jutottam el az amerikai kongresszus és szenátus fontos döntéshozóihoz. Elsösorban László tanított meg arra hogyan kell "amerikai nyelven" megfogalmazni a Felvidéki Magyarság gondjait az Egyesült Államokban úgy, hogy azt megértsék és elfogadják.
László elvesztése nagy ürt hagy maga után szakmai,közéleti és emberi szempontból is.
Emléke kitörölhetetlen.
Tisztelettel, Berényi József

Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége, a megváltó Jézus Krisztusba vetett győzedelmes hit és az örök élet megingathatatlan reménységében vette tudomásul, hogy Hámos Lászlót, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítóját mindenható Urunk magához szólította. Távozása pótolhatatlan űrt hagy maga után, úgy számunkra, mint az általa oly nagy elhivatottsággal képviselt Kárpát-medencei magyarság számára. Nagycsütörtökön arra kérjük Istenünket, hogy a Húsvét vigasztaló örömüzenete nyújtson támaszt feleségének, gyermekeinek, idős szüleinek! Emléke legyen áldott, nyugodalma csendes!
Részvétteljes szívvel,
Kolozsvár, 2019. április 18.
Kató Béla, püspök - Dr. Dézsi Zoltán, főgondnok

I was shocked and sadened to learn of the passing of Laszlo. His decades long contributions to the Hungarian American community and human rights are unperalelled. On a personal note, it has been an honor to work with Laszlo on so many issues, campaigns, and advocacy effoorts over the decades. Our deepest condolences from the Ujvagi and Bertalan familes.

Őszinte részvétem a családnak. Nagy tisztelője voltam és maradok Hámos Lászlónak.

Abril 18, 2019. I am most saddened to hear of László Hamos’s passing and would like to express my deepest condolesence to Zsuzsa and all the family. We met only briefly a few years ago and we were left with a deep, positive and lasting impression. May you rest in peace László.

Csendes, szerény, de vidám és jó humorú volt. Így emlékszem a tizenéves cserkészre. Aztán elkerültem New Yorkból, de néhány évvel később ismét találkoztam az ifjú felnőtt Lászlóval, aki Brogyányi és Veres társaságában már Ceaușescut rettentette meg. Szervezője volt a talán legnagyobb magyar tüntetéseknek New Yorkban és Washingtonban. A magyarságért tenni kell, vallották a tettjei akkor, a tétlenség az igazságtalansággal szemben elfogadhatatlan volt számára. És mivel az igazságtalanság maradt, nem hagyta abba az ellene való küzdelmet. Erre tette rá az életét, önzetlenül. Kevés ilyen van.
Őrizzük szívünkben az emlékét, igyekezzünk követni a példáját.

A veszteség átérzésével és öszinte sajnálattal értesültünk Làszló elhunytáról. Ö nekem egyik “mentorom” volt az amerikai magyar életben, és a magyar szorványokért vègzett értékes munkája, erdélyi kötödései is közel hozták.
Nyugodjék békében, családjának vigasztalódást, megnyugvást kívànunk .

Isten nyugosztalja, őszinte részvétem családjának és munkatársainak! Számos alkalommal személyesen is meggyőződhettem kitartó és elkötelezett magyarság szeretetéről, mely sokunknak, az anyaországban és szerte a világban, tömbben és diaszpórában élő magyaroknak, egyben példát is adott! Emlékét őrizzük meg híven!

Megdöbbenve olvasom a váratlan hírt. AÍ rossz hír gyorsan terjed. Feleségemmel együtt kívánok László családjának megnyugvást abban a tudatban, hogy szerettük életét - családja mellett - a tág magyar közösségnek szentelte és az most gyászban van.
Itthon sokunkat sarkallt cselekvése, amikor Veress Bulcsúval megjelentették a NYT-ban a fizetett hirdetést: "Will the United States Endorse Cultural Genocide in Rumania?" Ezzel az amerikai magyarok új generációja utat mutatott itthon azoknak, akik tenni akartak a rossz határok által leválasztott, kettős elnyomás alatt élő magyarokért. Kialakuló együttműködésünk volt a rendszerváltozás egyik katalizátora.
1990 után azt hittük, hogy most már befordultunk a célegyenesbe, a nemzeti kisebbségek jogai kodifikálásra kerülnek és az utódállamok önként vagy nemzetközi nyomásra biztosítják elszakított nemzettársaink jogait és így jövőjét. Nem így lett, és talán ebbe betegedett bele László. Pedig a megtalált családi harmónia ellensúlyozhatta volna a közösségben gyakran hiányzót.
Remélem, hogy Erdélyben is sokan átérzik a veszteséget. Legyen egy jelképes sírja a Házsongárdon!

Laszlo kimagaslo eletevel minden magyart, a magyar kozosseget es Magyarorszagot erositette es epitette. Ez mindenek felett a legmagasabb elismerest erdemli. Szivbeli koszonet munkajaert!

Őszinte együttérzéssel emlékezem László rendkívüli teljesítményére a magyar diaszpóra és általában a magyar nemzeti érdekek védelmében.Ennek az ügynek szentelte életét-sikerrel!Többször volt alkalmam látni munka közben és találkozhattunk baráti társaságban is , mindig azt kereste, miben, mikor segíthet! E szomorú pillanatban csak az adhat vigasztalást, hogy oly sok fiatalt nevelt, akik tovább viszik életművét!Nyugodjék békében!

Isten nyugtassa Lászlót, a kitűnő közösségi embert, akinek emlékét, míg élek, jó szívvel és hálával megőrzőm. Őszinte együttérzésem szeretteinek.

Isten nyugosztalja Lászlót, a mindig pozitív, alkotó, helytálló barátot. És adjon megnyugvást családjának.
Emlékét példaként és sok szeretettel örökké megőrzöm.

Isten nyugtassa! Munkássága sokáig emlékezetes marad.


Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
6 + 13 =
Solve this simple math problem and enter the result. E.g. for 1+3, enter 4.