Elutasították a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola épületének visszaszolgáltatását

A Bihar megyei törvényszék jogerős ítéletben elutasította a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola által használt épület visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak – írta 2018. október 8-i számában a Krónika című napilap. A múlt csütörtökön kimondott ítéletben a másodfokon eljáró törvényszék elutasította a nagyvárad-olaszi … Read More

A román nyelv oktatására vonatkozó rendelet visszavonását kéri a Magyar Szülők Szövetsége

A román nyelv magyar elemi osztályokban történő oktatására vonatkozó kormányrendelet visszavonását vagy alkalmazásának felfüggesztését kérte 2018. szeptember 7-i nyilatkozatában a romániai Magyar Szülők Szövetsége.  A magyar szülők szervezete az MTI-hez eljuttatott dokumentumban közölte, hogy Valentin Popa oktatásügyi miniszterhez és Klaus … Read More

A bíróság is elutasította az egykori kolozsvári Marianum visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak

A gyulafehérvári ítélőtábla első fokon elutasította az egykori kolozsvári leánynevelő intézet, a Marianum épületének visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak – közölte 2018. július 24-én az egyház, amely a román legfelsőbb bíróságon fog fellebbezni az ítélet ellen. A kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom kormányzója, … Read More

Érdemben letárgyalta a Gyulafehérvári Táblabíróság a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyét

Érdemben letárgyalta 2018. június 6-án a Gyulafehérvári Táblabíróság a római katolikus egyház által visszakövetelt gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyét. A bírák június 20-ra halasztották az ítélethirdetést.  Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyét képviselő ügyvéd az MTI-nek elmondta, a tárgyalás során … Read More

A román szenátus is elutasította a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet

A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította 2018. május 29-én azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek. A tervezetet a szenátus szakbizottságai … Read More

Sponsors and Partners