Román szélsőségesek zavarták meg a nagykárolyi Kölcsey-szobor avatását

A Tavaszi széllel, tapssal és a székely himnusszal próbálták a helyiek elnyomni  2023. április 12-én Nagykárolyban a román nacionalisták magyarellenes skandálásait Kölcsey Ferenc szobrának avatásán. A helyszínen jelen volt Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke, aki beszédében a múltra emlékezés fontosságát emelte ki, de beszédet mondott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, valamint Kovács Jenő Nagykároly polgármestere is.

Az ünnepség kezdete előtt egy órával már gyülekeztek a román zászlókkal és transzparensekkel „felfegyverkezett” nacionalisták, akik már ekkor elkezdték skandálni rigmusaikat. A protestálók transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken olyan magyarellenes feliratok voltak olvashatók, mint „Valami örök: Erdély román föld!” vagy „Ez itt Románia! Ez a mi hazánk!”.

 

A partiumi – többségében még magyarok lakta – kisváros önkormányzata által kezdeményezett szoboravatáson részt vett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is. Novák Katalin magyar köztársasági elnök magánlátogatáson volt jelen Nagykárolyban – hangsúlyozta a polgármesteri hivatal –, ennek ellenére a tiltakozó románok „a román állam semmibe vételeként” értékelték a jelenlétét.

Az Agerpres román állami hírügynökség tudósítása szerint nem helybéliek tiltakoztak, hanem az ország különböző vidékeiről hoztak tüntetőket a szervezők. Mint mondták, az zavarja őket, hogy a magyar köztársasági elnök nem hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában. Azt is kifogásolták, hogy túl sok magyar személyiségnek emeltek szobrot Nagykárolyban.

A Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szatmár Megyei Csendőrparancsnokság kordonokat épített a városháza előtt tér köré, ahol a szobrot felavatták, hogy a felbőszült tömeg ne konfrontálódjon az ünnepség résztvevőivel. Amikor a magyar köztársasági elnök a nagykárolyi polgármesteri hivatalhoz érkezett, a tüntetők egy csoportja azt skandálta, hogy „Románia! Éljen és virágozzon Moldva, Erdély és Havasalföld”, miközben a közelben felszerelt hangszórókból magyar dalok szóltak.


Kölcsey Ferenc magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz szerzője 1790. augusztus 8-án született a Szatmár megyei Sződemeteren. Nagykárolyi szobrának állítását az önkormányzat kezdeményezte, az alkotás Győrfi Lajos képzőművész munkája, és a magyar kormány támogatásával készült.


Kelemen Hunor: Kölcsey a magyar politika történetének egyik kiemelkedő alakja

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes felelevenítette, nem ez az első szobor Kölcsey Ferencről, amit Nagykárolyban helyeznek el. Visszaemlékezett a Kallós Ede által készített szobor sorsára, amit az 1930-as években megrongáltak, majd egy fűrész segítségével lefejeztek, végül pedig beolvasztották. „Úgy bántak el a halkszavú költő, Kölcsey-szobrával, ahogy diktátorokéval vagy a kulturális eltörlés korában írókkal, államférfiakkal, államalapítókkal volt szokás a 21. század elején” – fogalmazott az RMDSZ-elnök, aki szerint Kölcsey Ferenc szobrának jó helye van Nagykárolyban: a himnusz szerzőjeként és egyben az egyik legnagyobb magyar költőként is.

Novák Katalin: mi, magyarok egymásra mindenkor számíthatunk

Novák Katalint szintén hangoskodás és bekiabálások fogadták, mindezek ellenére a magyar köztársasági elnök elmondta beszédét, melyben kiemelte, hogy az ünnep örömét senki nem tudja elvenni az ünneplőktől, itt hatásszünetet tartva engedte, hogy a rendbontóké legyen a figyelem, majd tovább folytatta. Mint fogalmazott, két napot tölt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, viszont a sűrű program ellenére sem volt kérdés számára, hogy a partiumi szatmáriak kérésének eleget téve eljöjjön Nagykárolyba.

„Nap, mint nap tapasztaljuk farkasok közt, a határ mindkét oldalán, hogy okosnak kell lennünk, mint a kígyónak és szelídnek, mint a galambnak” – jelentette ki. Hozzátette a magyarokat nem választja el a határ, és egymásra számíthatnak, valamint a magyarság felelőssége egyszerre vonatkozik a jelenre, a jövőre és a múltra is. Kiemelte, a múltunk megőrzése legalább olyan fontos, mint a jelenről és a jövőről való felelős gondolkodás, és bár ma is vannak olyanok, akik „elvitatják a magyarok magyarságát, az anyanyelv pótolhatatlanságát, a nyilvánvaló történelmi tényeket”, amit nem szabad hagyni. Nagykároly városa büszke lehet Kölcsey Ferencre, hiszen itt szavazták meg, hogy ő legyen Szatmár megye követe az országgyűlésben, de büszkék vagyunk rá mindannyian, mert Pozsonyban nem csak Szatmár, hanem az egész országot képviselte” – jelentette ki Magyarország köztársasági elnöke. „Nagykároly városa Kölcsey Ferenc szobrával gazdagodik, mi pedig mindannyian gazdagodunk a bizonyossággal, hogy éljünk bármilyen huzatos vidékén az országnak, éljünk bármilyen vérzivataros időket, mi magyarok, határon innen és túl, egymásra mindenkor számíthatunk” – zárta beszédét.

 

Az ünnepi beszédet követően Novák Katalin és Kelemen Hunor lerántották a leplet Kölcsey-szobráról, majd Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspök áldotta meg. 


A tavalyi év májusában szintén Novák Katalin részvételével avatták fel Bethlen Gábor szobrát Gyulafehérváron, a pár perces eseményt kellemetlen incidens zavarta meg: a szigorú biztonsági intézkedések ellenére egy – román népviseletbe öltözött – férfi lépett oda a magyar államfőhöz és a püspökhöz, illetve a mellettük álló gyulafehérvári polgármesterhez, és egy bekeretezett Avram Iancu-portrét akart átadni, miközben a jelentős sajtónyilvánosság előtt hangosan azt követelte, hogy a román vezérnek avassanak szobrot és ne Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek.


Forrás: Maszol/Megyesi Helga

Please follow and like us: