
Munkácson és a munkácsi kistérség néhány, többségében magyarok lakta falujában a közintézményekről eltávolították a magyar nemzeti zászlókat és a magyar nyelvű feliratokat, valamint elbocsátottak több, köztiszteletben álló magyar intézményvezetőt is. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tiltakozik az újabb magyarellenes lépések ellen.
Munkácson és környékén utasítást kaptak a helyi intézmények vezetői, hogy távolítsák el intézményeik épületéről a magyar nemzeti zászlót és a magyar feliratokat.
Továbbá, magyarázat nélkül menesztették állásukból Schink Istvánt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját, aki 17 évig töltötte be a posztot, illetve Korolovics Valériát, aki a Derceni Kultúrház igazgatója volt 18 évig.
A magyar közösség képviselői január 26-án a Kárpátaljai Megyei Tanács üléstermében felhívást fogalmaztak meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz a magyar közösséget ért provokációk és sértések kapcsán. Barta József, a KMKSZ ügyvezető alelnöke felszólalásában elmondta, hogy a magyar nemzeti jelképeket a közösséggel folytatott megbeszélés és a Munkácsi Kistérségi Tanács képviselőinek támogatása nélkül távolították el.
Korábban, január 24-én a KMKSZ Elnöksége az alább olvasható nyilatkozatban tiltakozott a Turul-emlékmű eltávolítását követő újabb magyarellenes akciók ellen.
A KMKSZ Elnökségének Nyilatkozata
A KMKSZ Elnöksége tiltakozik a Munkácsi kistérséghez tartozó magyar oktatási és kulturális intézmények vezetőinek eltávolítása ellen. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának indokolatlan felmentését jogszerűtlen, a magyar nyelvű oktatás színvonalát veszélyeztető intézkedésnek tartja.
A jelenleg hatályos nemzetiségi törvény biztosítja a kisebbségek nemzeti szimbólumai, így a zászló szabad használatát. A nyelvtörvény rendelkezései pedig lehetővé teszik a közfeliratoknak az államnyelv mellett a nemzetiségi nyelveken történő kihelyezését a kisebbség által lakott településeken. Ezért az Elnökség a magyar zászlók és feliratok eltávolítását a Munkácsi kistérség településeiben önkényesnek, a hatályos törvényekkel ellentétesnek ítéli, s az ügyben a jogvédő szervekhez fordul.
Ungvár, 2023. január 24.
Magyarország és Románia együtt lép fel az Európa Tanácsban a jogfosztó ukrán kisebbségvédelmi törvény ellen
Az Európa Tanács (ET) magyar–román közös kezdeményezésre felkérte az alkotmányjogi tanácsadó szervét, a Velencei Bizottságot, vizsgálja meg, hogy az ukrán kisebbségvédelmi törvény összhangban áll-e a nemzetközi normákkal. A Velencei Bizottság ezennel prioritásként fogja kezelni a törvény értékelését.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna kötelezettsége ellenére sem folytatott egyeztetést a Velencei Bizottsággal és a nemzeti kisebbségeik képviselőivel sem. „Ukrajna uniós integrációjának alapvető feltétele a nemzetközi kisebbségvédelmi jogszabályoknak való megfelelés, ezt a csatlakozáshoz szükséges koppenhágai kritériumok is előírják” – emelte ki Németh Zsolt.
Forrás:
MTI/kmksz.com/karpat.in.ua/karpataljalap.net/karpatalja.ma https://politic.karpat.in.ua/?p=67630&lang=hu https://politic.karpat.in.ua/?p=68447&lang=hu https://politic.karpat.in.ua/?p=68325&fbclid=IwAR3prjyb3eCYDU9uwBDZ6Svn_OUx4Wmyr1j9t3DPAUGX8XbCwLtmb9e7epk&lang=hu https://karpatalja.ma/karpatalja/oktatas/menesztettek-a-munkacsi-magyar-iskola-igazgatojat/
Foto: Kárpátalja.ma https://karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/turulmadar-munkacs-kisterseg-magyarellenesseg/