Elutasította a terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak rendkívüli felülvizsgálati kérését kedden a román legfelsőbb bíróság – közölte az MTI-vel a bíróság sajtóirodája.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-öt év börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Jogorvoslati kérésüket arra alapozták, hogy olyan tettért ítélték el őket, amelyet a román büntetőjog nem tartalmaz. Ügyvédeik a 2019. április 9-i tárgyaláson azzal érveltek, hogy az állítólagos robbanószerkezethez használatos petárdák senkinek az életét nem veszélyeztették, másfelől a vádiratban leírt bűncselekmény célja nem felel meg a terrorizmusról szóló törvény 32. cikkében meghatározott – az államhatalom megingatására, a lakosság megfélemlítésére, az országos vagy nemzetközi szervek zsarolására irányuló – célok egyikének sem.
A vádirat szerint a két székelyföldi férfi a helyi román közösségre akart ráijeszteni, hogy máskor ne szervezzen katonai parádét a nemzeti ünnepen, márpedig ez a célkitűzés nem illeszthető be a terrorizmusról szóló törvényben felsorolt, országos és nemzetközi szintű fenyegetést feltételező meghatározásba – érveltek az elítéltek jogi képviselői. A vádhatóság képviselője ezt megalapozatlannak minősítette. A legfőbb semmítő- és ítélőszék később teszi közzé indoklását, határozatának kivonatában azonban szintén a rendkívüli jogorvoslati kérés megalapozatlanságára hivatkozott. A bíróság határozata jogerős.