Megjelent: Kárpáti Igaz Szó, Hóvége, 2004. jan. 31. (Múzsák és mázsák)

Balla D. Károly

Csupa kis Pumukli

James Clerk Maxwell (1831-1879) skót fizikus alkotta a hipotézist, miszerint ha gázt tartalmazó két tartály összekötő nyílásába olyan lényt tudnánk helyezni, amely az egyik irányba csak a lassúbb molekulákat, a másik irányba pedig csak a gyorsabbakat engedné át, akkor az egyik tartály felmelegedne, a másik lehűlne, akár gőzgépet is működtethetnénk általa. Tudományosabb megfogalmazásban: a termodinamika második főtételének ellentmondva munkavégzés nélkül csökkenthetnénk a rendszer entrópiáját, semmiből keletkező energiához jutnánk. Azaz megvalósulna a perpetuum mobile, az örökmozgó.

A fizikusok később jöttek rá arra, hogy a démon „működtetéséhez” információt kellene közölni vele, amely alapján a gyors és lassú („meleg és hideg”) molekulákat megkülönböztethetné, az információ megszerzése és közlése pedig éppen annyi munkavégzést kívánna, mint amennyit a hőmérsékletkülönbségből nyerni lehetne.

Az információ és az energia tehát egymás ekvivalensei – tudjuk azóta.

Állítólag sci-fi szerzők alkották meg a másodfajú démont, amelynek az lenne a funkciója, hogy az információt felfogja és közölje az elsődleges démonnal.

Egy magyar szakember pedig, a debreceni egyetem oktatója, Buda Mariann néhány évvel ezelőtt írt tanulmányában az Internet lehetőségeit és veszélyeit elemezve állapította meg, hogy az információ közlését válogatásnak, szelekciónak kell megelőznie, így a fiatalokra zúduló adattengerből a tanárnak – mint harmadfajú démonnak – kell kiszűrnie az éppen szükséges ismereteket.

Az új fogalom és felvetés kétségkívül ráirányította a figyelmet a problémára (később szakemberek többször hivatkoztak rá), értelmezni azonban, szerintem legalábbis, inkább csak szimbolikusan lehetséges. A hírközlésben ugyanis előbb van a mindent felfogó antenna (vagy más jelfogó), és aztán a kívánt hullámhosszt kiszűrő rezgőkör (vagy más szelektor). Ha a másodfajú démon az információ vevője, befogója, akkor a szűrés nem „elé”, hanem „mögé” kell. Vagyis a szelektáló tanárdémont az elsőfajú és a másodfajú közé kell beiktatni. (A neve lehetne mondjuk másfeledfajú...)

Ha feljebb akarunk haladni az információláncon, akkor pedig a harmadfajú démon nem az, aki-ami szelektál, hanem az információ előállítója, rögzítője és elindítója. Vagyis például az új ismereteket alkotó tudós.

Amikor erről az elképzelésemről a festő-barátom értesült, azt vártam, hogy a művészeket is besorolja a magas démoni csoportba. Ehelyett azonban így reagált: „Tévedésben vagy, nagy fehér testvérem. Még hogy a tanár és tudós démoni szerepben! Ugyan! A média az igazi démon. És ezt mozgatja a fődémon: a pénz és a hatalom – vagyis az információ tényleges birtokosai. Az összes többi nem démon, hanem legfeljebb manó és kobold, csupa kis Pumukli.”