Balla D. Károly - Irodalom

az oldal az UngParty Virtuálé része \ készíti: Balla D. Károly /// / Google-honlap-optimalizálás / póker játék / e-könyv letöltés / pirézföld / 16 tonna

BDK-címlap • BDK névjegy • UngParty Főkapu • Manzárd • Kettenklub • BDK Online • BDK Blog • Keresőoptimalizálás: Texas Holdem póker

Egy pédátlan eset

Vandál verscsonkítás

Ismeretlen tettesek mára virradóra súlyosan megrongálták Balla D. Károly Kárpátalja c. szonettjét. Az elkövetők összetörték a vers rímképletét, megtépték jambusait, és belső szerkezetét is megbontották a sorcezúrák kiszaggatásával. A súlyos esetet elsőként a Stuttgarti Szavalóverseny egyik résztvevője jelentette: el akarta szavalni a szonettet a versenyen, de ez a súlyos sérülések miatt lehetetlenné vált. Később hasonló tapasztalatáról számolt be egy tatabányai szerkesztő: hazafias antológiájába válogatta volna a költeményt, amikor felfedezte közölhetetlenségét. Végül a hírt megerősítette maga a szerző is, aki, mint ismeretes, hiúsági okokból rendszeresen újraolvassa műveit – ezúttal megdöbbenve tapasztalta versén a vandál pusztítást.

Az esetről értesültek a Magyar Ungvári Fiatalok Federációjának (MUFF) lelkes irodalompártoló tagjai, s nyomban el is határozták, hogy kijavítják, helyreállítják a megcsonkított és meggyalázott Kárpátalját, szerszámokkal felszerelkezve el is indultak, hogy teljesítsék hazafias missziójukat, ám mielőtt hozzákezdhettek volna a restaurációhoz, kézhez kapták a Kárpáti Ukrajna Kiváló Irodalmárai (KUKI) nyilatkozatát, miszerint az írókollégák, bár elítélik a vandál versrombolást, de – tekintettel a szerző liberális, individualista és kozmopolita nézeteire – úgy vélik, talán jobb, ha Balla D. Károly Kárpátalja című verse továbbra is olvashatatlan, szavalhatatlan és publikálhatatlan marad.

Magyar nemzeti limerik

Szent helyünk minékünk Verecke
bejárjuk hosszába-keresztbe
s mint hágót Árpádunk
minden nőt meghágunk
nyög belé a Kárpát-medence.

Az Ung-parti bulváron

Lakna bár úrfink szép Ungváron
nem lenne úrrá a lukvágyon
sok kis nő ajzaná
Kárpátok aljzatán
végig az Ung-parti bulváron.

Husztnak romvára alatt

Megállt a nagy költő Huszt alatt
ahol én magamra húztalak.
Mi hívta Kölcseyt
idejét töltse itt?
Nem volt itt bordély, csak puszta lak.

Kínálat és lehetőség

Pontos egy városka Beregszász
kurváknak létszáma kerek száz.
Nem bírja a tárcád?
Keress egy apácát
ha már csak imára erektálsz.

Egy ifjú szakinak

Várnézni elmehetsz Munkácsra
tövében rád vár egy kurvácska
ha mélyen bevered
neki a csapszeget
te lehetsz élmunkás luk-ácsa.

>>több limkerik

Föld az égre

a könnyű préda vére alvad így
s a holt időre dőlnek így az árnyak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

a bűnök bűzét lassan felbugyogja
a vétkezőkre váró lomha láp
világra fordul így a holtak gyomra
mikor az Isten veszti egyfiát

ahol a füst a dombot körbeéri
ott gyilkot rejt a felgyújtott kacat
mert gyászba így esik az új előtt a régi
mikor a föld az égre felszakad

a végek hulló ága reszket így
mikor elérik mind a sanda vádak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

Ébredetlenül

csak kis zavar, csak gyorsan múló zárlat
elűzi mégis álmod reggelig
mert dics vezérli egyre feljebb lázad
s karámba térve roggyan meg a hit

miként lehetne fészked még e tájban
ahol a bűnök éje megkísért
s ahol a léha ünnepekben gyász van
mert átok verte el a friss vetést

hogyan találnál könnyű oldozásra
ha vér tolul a hajnal gyolcsain
kis éhes férgek jönnek egyre-másra
hideg nyomukban ott a sanda kín

csak tűnt zavar, csak gyorsan múló zárlat
és mégis hosszan alszik el a fény
– rosszarcú árnyak lakják be a tájat
az eszmélések kínos reggelén

Erős halálon

a múlás émelygése fogja tested
elindult már a büntető feléd
a lelked, mint a tépett hajnal, feslett
és érzed már a kárhozat szelét

vajon idáig várnod mért is kellett
a baljós jelzés mért nem volt elég
mikor a vétkek enyhülése helyett
forró hitedbe mart a hűvös jég

azóta messze szállt a szép alázat
s a fákra roskadt minden alkonyat
csak csúszó férgek lakják már a házat
ahol utolszor voltál önmagad

ahol utolszor érintett az Isten
s levette rólad súlyos gyámkezét
– azóta émely fog és kínod nincsen:
erős halálon tart a gyönge lét

>>több új vers

Elhunyt Balla D. Károly

Hosszú szenvedés után

Súlyos, gyógyíthatatlan diszlexia okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai alkotó évekkel ezelőtt fedezte fel az első tüneteket, amelyek leginkább abban nyilvánultak meg, hogy képtelen volt Jókai-műveket olvasni. Orvoshoz ekkor még nem fordult. Idővel azonban romlott az állapota, s amikor legnagyobb fájdalmára a teljes XIX. századi irodalom megközelíthetetlen lett számára, szakemberek segítségét kérte. Ám az orvostudomány tehetetlenül állt a beteget egyre jobban kínzó halálos kór előtt: nem segített rajta sem a gyógyszeres kezelés, sem a fizikoterápia, sem a posztmodern. Várható volt, hogy a műtéti beavatkozás nem halogatható sokáig, és bizony erre is sor került akkor, amikor Ballán már a receptre felírt Esterházy-regény láttán is kitört a diszlexiás roham.

Az operációból felépülve enyhülni látszottak tünetei, ám orvosai semmi jóra nem számíthattak, amikor lábadozó páciensük váratlanul Csoóri-verseket kért kórházi ágyán. A kapott köteteket érintetlenül hagyván a beteg író még visszatérhetett otthonába, ahol napról napra romlott az állapota, fájdalmai egyre fokozódtak, holott már kizárólag csak saját műveit olvasta. Egyre kevesebbet és egyre rövidebbeket. Midőn odáig jutott, hogy már egyetlen haiku elolvasására is képtelenné vált, orvosai végleg lemondtak róla. A beteg utoljára még megpróbálkozott egy fekete humorú aforizmával, de az elhatalmasodott diszlexia a poén előtt véget vetett hosszú szenvedésének, megfosztva őt attól a felemelő érzéstől is, hogy a róla szóló nekrológokat se tudja elolvasni.

A véradó halála

Túlzásba vitte a véradást, ez okozta halálát. Balla D. Károly, az ismert kárpátaljai író évek óta rendszeresen adott vért, saját bevallása szerint leginkább azért, mert az aktus után bőséges uzsonnával kínálják az önkénteseket – még ám nem is akármilyennel. Az ungvári véradó központ még a szovjet érában tetemes készletet halmozott fel egy olyan paradicsomos halkonzervből, amely az utóbbi húsz évben már nem kapható Ukrajnában. A költő fiatalkorában nagyon szerette ezt a készítményt, mondhatni, rajongott érte. Ennél is fontosabb azonban, hogy a finomság elfogyasztása után általában megszállta az ihlet – épp ezért az 1990-es évek elején igencsak fájlalta, hogy hiába keresi a boltokban kedvenc konzervét. Ám váratlanul rámosolygott a szerencse.

Egyik szegény sorsú költőtársától, aki megélhetési okok miatt lett véradó, arról értesült, hogy az önkénteseket a szerény anyagi juttatás mellett – részben a vérveszteség pótlása céljából – meg is etetik. A magas tápanyagtartalmú uzsonna pedig nem más, mint az ő kedvenc paradicsomos hala. A híren fellelkesülve a költő azonnal a tettek mezejére lépett. És nem csalódott, ellenkezőleg: hosszú évek reménytelen sóvárgása után végre újra szájában érezhette a feledhetetlen ízt. Véradás után hazasietett, és bár kicsit szédült, mégis úgy érezte, visszatér az ihlete. Született is aznap egy szép szonettje.

Ettől kezdve Balla rendszeresen élt a lehetőséggel. Egy ideig józan önmérsékletet tanúsított, ám az utóbbi hónapokban már nem tudott gátat szabni szenvedélyének: a paradicsomos hal és a költői ihlet utáni csillapíthatatlan vágya mind gyakoribb véradásra sarkallta. Nem ügyelt a figyelmeztető jelekre: hajtotta a vére.

Az utolsó alkalom tragédiával végződött: a vérvétel közben még nem történt baj, ám amikor a költő kedvenc étele mohó habzsolásába kezdett, hirtelen elsötétedett előtte a világ, elvesztette az eszméletét, arca a frissen bontott konzervbe hanyatlott. Az odasiető nővérek segíteni akartak rajta, lefektették és vért próbáltak adni neki, ám – ami eddig soha nem fordult elő – nem találták az élvhajhász költő vénáját, aki egy pillanatra még visszanyerte eszméletét, lenyalta ajkáról a paradicsomos szószt, majd arcán a megelégedettség szelíd mosolyával úgy szenderült jobblétre, mint aki nem bánta meg, hogy önkéntes mérvadó lehetett.

A végzetes bukás

Tragédiával zárult a Honfoglalási Nemzeti Lovas Versenytúra. A rendezvény fináléjában életét vesztette Balla D. Károly író, aki sokáig a nemes versengés ígéretének tűnt. Az ismert kárpátaljai költő kezdettől nagyon nyeregben érezte magát és cinikus csatakiáltásokat hallatva a hátrafelé nyilazásban is igencsak jeleskedett, ám az utolsó versenyszámban, a vereckei ugratásban lendületét vesztette és leesett a magas lóról. Pegazus nevű paripája a szörnyethalt lovast hátrahagyva, immár terhétől szabadulva könnyedén szökellt célba.

A könyvégető halála

Könyvégetés közben szenvedett tűzhalált Balla D. Károly író. Az ismert kárpátaljai alkotó afeletti örömében, hogy a legrangosabb magyar kiadó gondozza új regényét, úgy döntött, minden korábbi művét megsemmisíti. Ezért előző könyveinek tetemes raktárkészletéből ungvári házuk udvarában hatalmas gúlát rakott. Ám gyufával nem sikerült felgyújtania, a kissé már megdohosodott könyvek nem kaptak lángra. Belátta, hogy előbb papírgyutacsokat kell sodornia, ezért sorra kitépdeste egy kárpátaljai irodalomtörténeti monográfia róla szóló fejezetének a lapjait, azokból csavart fidibuszt. Fáradozása eredményesnek bizonyult, a könyvpiramis fellobbant a nyári éjszakában, Balla pedig rituális termékenységi örömtáncba kezdett körülötte. Hevülete mindaddig fokozódott, míg meg nem botlott a kert almafájának kiálló nemzeti gyökerében. Egyensúlyát veszítve éppen a máglya közepébe zuhant. A kiérkező tűzoltók már csak azt látták, hogyan hull hamvába egy korszakos tehetség.

Irodalmi projektumok