Nov.
6., hétfőn hármasban indultunk a nagy útra, Csöngét
kitettük Budán a kollégiumánál (előtte kis ügyintézés a Belvárosban),
estére már Pécsen voltunk, elfoglaltuk a szállásunkat.
7-én,
kedden koraestig leginkább csak kényelmeskedtünk, ötig
semmi dolgunk nem volt. Pécs belvárosa egyik kedvenc előfordulási
helyem, a Király utca oda-vissza most sem maradt ki. Véletlenül
(tényleg!) összefutottunk a könyveimet kiadó Pro Pannonia vezetőjének,
Szirtes Gábornak a feleségével, Évával, vitt is minket ebédeltetni
(csak csipegettünk, nem voltunk még éhesek).
Öt
után a Művészetek Házába mentünk (a főbejárat előtt kitéve a
nagyon szépre sikerült plakát),
a szokásosnál bonyolultabb technikát állítgattuk, megtettük
a többi előkészületet. Illetve nekem még az interneten is volt
frissíteni valóm, azt akartam, 
hogy
egyes dolgok csak kevéssel az est kezdete előtt váljanak elérhetővé
az erre az alkalomra készített
bemutató oldalról. A számítógépbe bemásoltam a vetítendő
anyagokat, beüzemeltük a projektort és a mikrofont. Időben megjött
El Lobó is a laptopjával, rácsatlakoztunk mindketten az netre.
Volt még idő arra is, hogy Balogh Robival egyeztessünk pár apróságot.
Halmai-Nagy Robi, az est szervezője közben szétrakta a székekre
azt az 50 cédulámat, amelyekre 1-1 aforizmámat
nyomtattam ki előre.
Ezután
én szerettem volna még a kezdés előtt beköszönni a megfelelő
topikokban a virtuális résztvevőknek, de erre nem maradt időm,
mert jöttek a pécsi a tévések (operatőr + egy igen kedves, csinos
és okos riporterlány; utánam még Robit is meginterjúvolták),
előtte és utána pedig sorra érkező és rég látott barátaim jöttek
oda pár szóra. Kis késéssel aztán csak elkezdtük, miután Robi
bemutatott, én a terveknek megfelelően leadtam a "műsoromat".
De nem ám a voltaképpeni szövegperformansszal kezdtem, hanem
azzal a felfedezésemmel, hogy a Művészetek Házának a honlapján
olvasható, Dalít bemutató szöveg néhány mondatát három évvel
ezelőtt én fogalmaztam meg először (erről
itt írok).
Maga
a bemutató, úgy érzem, elég jól sikerült, de a kivetítőn megjelenő
szövegekhez túl sok magyarázatot fűztem, minél többet el akartam
mondani három fontosnak gondolt irodalmi szövegprojektumomról,
így a nagyjából fél órásra tervezett szövegperformance állítólag
közel ötven perc lett (gondolom, a bemutatással és a Dalí-résszel
együtt - de így is sok, pláne a tévések miatt adódott késve-kezdést
is ide véve).
Ezután
következett a beszélgetős rész, Balogh Robi eléggé pörgőssé
tette, rövideket, de éleseket kérdezett, ezzel alaposan próbára
tette a reagálókészségemet, de ez csak inspirálólag hatott rám,
úgy érzem, közösen sikerült ezt a műsorrészt is élvezhetővé
tenni. Hogy legyen valami jéték ebben is, a válaszaimat úgy
fogalmaztam meg, hogy egy-egy mondatomban benne legyen az előre
magam elé készített kis fehér szövegkártyákra nyomtatott szó,
szószerkezet, mondattöredék. A beszélgetés végére ezekből összeállt
egy újabb aforizma, az est voltaképpeni mondandóját összefoglaló:
"Az irodalom a kreatív intellektus kísérlete arra, hogy
szövegeket helyezzen olyan hiányokba, amelyek éppen a belehelyezett
szövegektől válnak igazán feltűnőkké."
Viszont
az eddigiekkel eltelt közel két óra, a közönség sajnos jócskán
megfogyatkozott, így a helyszíni interakciókhoz az időt túlságosan
előrehaladottnak, a jelenlevők számát pedig túl kicsinek gondoltam.
Az előadás menetéről élő blogot író El Lobo kétszer is megszólíttatott,
jelzéseit úgy értelmeztem, hogy jó sokan (közel kétszázan) látogatták
meg aktuális
blogoldalát, de igazán érdemi kérdés vagy hozzászólás az
internetről csak néhány érkezett; ezeket szóban megválaszoltam,
El Lobo pedig közvetítette. Futólag még bemutattam pár képversemet,
egyik szövegfraktálom felolvasásával pedig le is zártam az estet.
Úgy tapasztaltam, mindenkinek tetszett, mindenki érdekesnek
találta azt, amit a kimerítő, de nagyon kellemes bő két órában
produkáltam.
Nekem
persze sorra az is eszembe jutott, mit felejtettem el, mit hagytam
ki a műsorból, mi mindent mulasztottam el megtenni vagy elmondani...
Itt kérek elnézést azokról, akiknek ezzel csalódást okoztam,
és köszönöm meg minden szervezőnek, közreműködőnek, valós és
virtuális résztvevőnek, hogy hozzájárult az est sikeréhez.
Bár
nem számítottunk rá, roppant jólesett, hogy El Lobóék meghívtak
vacsorázni, így négyesben még kellemesen le is csengethettük,
meg is beszélhettük a történteket. Lobó felesége is szakmabeli,
magyartanár, így külön is értékes volt számomra elismerése.
8-án,
szerdán - ugyancsak sietség nélkül - Veszprémbe indultunk.
A honlapomon ennek az alkalomnak a beharangozására már nem volt
időm: az itthonról indulásunk előtti estén konkretizálódott
a meghívás, kicsit még esetlegesnek is tűnt, csak a másnapi
telefonhívások győztek meg arról, hogy nem valami bizonytalanba
ugrom bele. A gyors szervezés ellenére a találkozó elég jól
sikerült, nem utolsó sorban a szakmai közönségnek is köszönhetően
(javarészt írók, szerkesztők, újságírók, kiadós kollégák, tanárok...).
De
előtte még tettünk egy kis kerülőt, elugrottunk Bajára, hogy
Bátyuval találkozzunk, kicsit beszélgessünk, megkávézzunk (egy
szűk óránk jutott erre).
Veszprém
belvárosában, az Utas
és holdvilág nevű, igen kellemes antikváriumban volt a találkozó,
külön öröm, hogy Bogár Edit vezette (a nyelvészeket én többre
tartom az irodalmároknál). Hagyományos író-olvasó találkozóként
zajlott, időnként a közönséggel folytatott jóízű beszélgetésbe
csapott át (sok rég látott ismerősünk jött el), kényes témák
is felmerültek, kénytelen voltam érinteni a kárpátaljai irodalom
neuralgikus pontjait, én ezt csak kicsit bántam, azt már jobban,
hogy akadt, aki csak a maga egyoldalú szempontjait tudta hajtogatni,
ráadásul láthatóan nem sok fogalma volt arról, amit váltig állított.
(Pl. azt szajkózta, hogy Balla László hidat képez Illés Béla
és Kroh László között - ami több, mint szamárság.) Ettől eltekintve
jól sikerült a találkozó egésze. Búcsúzkodás után a vendéglátónk,
az antikvárium tulajdonosa szállásunkra kalauzolt minket, együtt
vacsoráztunk; esténknek ez a része enyhén szólva ambivalens
érzéseket keltett bennünk, de erről többet nem akarok mondani.
9-én,
csütörtökön reggel - mivel a találkozón privát társalgásra
alig volt alkalom - nemrégiben megismert kedves barátunkkal,
az Ex Symposiont szerkesztő
Bozsik Péterrel töltöttünk egy szűk órácskát, szállásunkra jött
el, ahol is kávézgatás közben nagyon kellemeset beszélgettünk.
Hazafelé
meglátogattuk Gátiékat, ott ebédeltünk, este 9 körül értünk
haza.
Ahogy
ilyen nagyobb utazások után az lenni szokott, én egy napig -
10-én, pénteken - munkaképtelen voltam; de
most már éledezem.
