Pillangószív és lepkefing

BDK SEO-oldala

2006-ban Pillangószív névvel és kulcsszóval indult az első magyar keresőoptimalizálási verseny. Indítója, a Keresőblog szerzője bevezetőjében arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy k ülföldön már gyakoriak az ilyen erőpróbák, ám a magyar nyelvterületen korábban nem került sor SEO-versenyre.

A vetélkedés tárgya, a verseny célja az volt, hogy a pillangószív szóra keresve a Google találati lista első helyen a saját weboldalunk jelenjen meg 2006. december 31-én éjfélkor. A verseny meghirdetésének szövege itt olvasható: Pillangószív - versenykiírás.

Az alábbi eredményhirdetésből látszik, hogy lelkes amatőrként a sok profi indulót is soraiban tudó versenyen az 5. , a 9. és 10. helyet is én szereztem:

További versenyekben is részt vettem, de már nem ertam el ilyen jó eredményt (díjazásos versenyek voltak, rárepültek a vérprofik). Főleg saját kedvtelésemre a következő években is folytattam az optimalizálást majd 2010-ben szabályos szenvedélyemmé vált Kárpátalján a Google keresőoptimalizálás és 2012-ban személyi titkárom, Dr. Kállay O. Béla pszichológus és drámaiíró (továbbá kelet-kutató) segítségével kidolgoztam az Net-Seo Arvisura weboptimalizálás elméleti alapjait és gyakorlati alkalmazását. Ezzel a SEO szakmai köreiben nagy feltűnést keltettem, mivel elméletem és voltaképp már 2006-tól alkalmazott eljárásaim alapjában megrengették a korábbi SEO-elképzeléseket. Valódi igazolás akkor nyertem, amikor a Google élesítette a Pingvin 1.0 és 2.0 algoritmus-frissítéseket: ekkor beigazolódott az Arvisura igazsága. Nem is véletlenül, mert a szankszkrit szó eredetileg igazmondást jelent. (Lásd itt is: Pillangószív-Arvisura)

Pillangószív: Arvisura-Seo-projektumok

A SEO-Arvisura

A Google-optimalizáló szakemberek 2014-ben vezették be gyakorlatukba az Arvisura fogalmát, amely a diszperzív keresőoptimalizálás legfőbb attribútuma.

Autókölcsönző-projekt:

Minőségi autóbérlés és hosszú vagy rövid távú gépkocsi kölcsönzés Budapesten: személygépkocsik és ás gépjárművek garanciális biztosítással ellátott kedvezmáényes online bérlése, ingyenes házhoz szállítás Budapest vonzáskörzetében mindennemű rejtett költségek nélkül. Foglaljon bérautót tartósbérleti szerződéssel a Feri-hegyi budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre azonnali szolgáltatással!


Nyílászáró műanyag ablak-projekt

A speciális hőszigetelő ablakok jelentős összegű megtakarítást jelentenek a magyar háztartások számára a lakások hőenergia-tartása szempontjából az őszi-tavaszi és főleg a téli fűtési szezonban. Mihelyst eljött az idő, sorra kerül az ablakcsere és zárcsere, rendeljen légmentesen nyílástzáró vákuumablakot egyenesen a gyártótól kedvezményes házhoz szállítással és azonnali garanciális beszereléssel:

Zár-projektum:

Minden betörés után azonnal zárat cserélni fenemód helyes, de helyesebb és sokkal fontosabb a zárcserék betörés előtti megejtése. Szakszerű zárnyitás akár kulcs nélkül is, zárjavítás, zárszerelés, nyílászár, ördöglakat, láncfűrész és erényöv.

  • a Zárcsere Budapesti arvisura
  • seo marketing Zárcsere, Bp
  • Pánsíp-Arvisura optimalizálás

Ügyvédi iroda Ukrajnában:

  • юридичний супровід, надійний правовий захист

 

BALLA D. KÁROLY

Pillangószívek a Manzárdon

Ha agyonlőnek, se tudtam volna megmondani egy hónappal ezelőtt, mi az a keresőmarketing meg a keresőoptimalizálás. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy be ne nevezzek és teljes erőbedobással be ne szálljak az első magyar keresőoptimalizáló versenybe. Mivel amatőrök számára is érthető volt a versenykiírás, ízibe kaptam magam, elsők között jelentkeztem.

A dolog lényege a következő.

A versenyt az nyeri meg, akinek a honlapja ez év december 31-én éjfélkor az első lesz a Google internetes keresőnek a “pillangószív” kifejezésre adott találati listáján. A meghirdetés pillanatában ez a nagy keresőrendszer egyáltalán nem ismerte a pillangószívet, egyetlen árva találatot sem kínált. Ami nem is csoda, mert nem igazán van (volt) ilyen magyar szó, habár képzése teljesen szabályos. Nos, ehhez képest, amikor e sorokat írom, azaz egy szűk hónappal a verseny indulása után a Google az interneten több mint félmillió pillangószíves oldal előfordulását jelzi. És én amatőrként, hályogkovács honlapkészítőként – egyelőre – benne vagyok az első tízben.

A hatalmas találatszámot, amely ezek szerint év végére akár a több milliót is elérheti, az magyarázza, hogy az erőpróba nemcsak azoknak a szakembereknek a fantáziáját indította be, akik értenek a keresőoptimalizáláshoz, vagyis tudják, hogyan kell felépíteni egy honlapot ahhoz, hogy valamely keresőkérdésre adott találati listán minél előrébb kerüljön (ennek, mint megtudtam, igen nagy a kereskedelmi jelentősége: ha valaki cipőfelsőrész-készítőt vagy befektetési tanácsadót keres, és az internetet hívja segítségül, akkor nagy valószínűséggel rákeres a kifejezésre, és az elsőként kínált honlapokat megnézve választ szolgáltatást, ad le rendelést; aki feljebb van a listán, sokkal jobbak az esélyei – nagyjából ez a keresőmarketing lényege), hanem lelkes amatőrök százait és ezreit is mozgósította. Vajon a mi kis honlapunknak, webhelyünknek, blogunknak, amelynek eddig semmi köze nem volt ezekhez a furmányos tudományokhoz, s amelyen eddig még véletlenül sem használtuk az idétlen pillangószív kifejezést, vajon milyenek az esélyei? Hová kerülünk a listán, ha egy cikkünkbe beleírjuk ezt a szót? S ha ezt adjuk címnek? Ha magát a honlapot erre a névre kereszteljük?

A világhálót intenzíven használó emberek alighanem kíváncsiabbak az átlagosnál. Akik pedig valami okból saját honlapot tartanak fenn, vagy még inkább, akik ilyet készíteni maguk is megtanultak, azokra jellemző a vállalkozó szellem, a kísérletező kedv, a kreativitás. Így aztán a magyar interneten két hét alatt szabályos pillangószív-láz tört ki, tömegével készülnek az új oldalak és portálok, indulnak az új blogok, alakulnak a virtuális társaságok. A listát pillanatnyilag a Pillangószív Fun Klub honlapja vezeti…

Elképzeltem a fényes jövőt. Sorra veszik fel az áhított nevet cserkészcsapatok, nőegyletek, szabadidőklubok, lesz majd ilyen nevű aprósütemény, parfüm, focicsapat, rockzenekar, autómárka, üzletház és lakópark. Schobert Norbert és Moldova György vitába keveredik a Pillangószív TV-ben amiatt, hogy mindkettejük könyve a Pillangószív címet viseli, Pomogáts Bélát felkérik a Pillangószív Közalapítvány elnöki tisztségére, Széles Gábor és Princz Gábor közösen megalapítja a Pillangószív Bank Zrt.-t, Orbán Viktor elindítja legújabb népi kezdeményezését, a Magyar Polgári Pillangószív Konzultációt, Gyurcsány Ferenc pedig bejelenti az Új Pillangószív kormányprogramot. A parlament egyhangú szavazással megváltoztatja az alkotmányt, és Sólyom László az új év első napján bejelenti a szenzációs hírt: Magyarország államformája mostantól: pillangószív.
Az ukrán kormány is csak azért alakult meg ilyen nehezen, mert a bűvös szó szláv megfelelőjét egyelőre nem találja a Google.

Alkatrész szerviz Budapesten akku

Notebook hardver eszközök javítása. Választék: Laptop akkumulátor teszt - szervizben csere és tablet érintőkijelző beszerelése. Laptop töltő minden típushoz. A szaküzletben vásárolt alkatrészek re a szervíz 1 év garanciát vállal.

marketing sms kampány

széles ügyfélkör tagjainak mobil telefonjára sms küldés tömegével gateway rendszerről azonnal adatbázis alapján

A Gateway rendszerű üzenetküldő online SMS-szolgáltatás cégek vagy szervezeti egységek számára optimális megoldás: közvetlenül szólítja meg a célközönséget vagy nyilvántartott tagságot.

kampányüzenet ingatlan-keresőknek:

Tartalom ajánló blog - laptop szervíz - google kereső marketing honlap

 

Honlap Google-SEO optimalizálás - A 2006-os SEO-verseny (Pillangószív) során létrehozott szájtot ma keresőmarketing-célokra használom.

az UngParty SEO-Virtuálé része | készíti: a nagy linképítő Balla D. Károly | A szerző blogja: Linképítés: BDK-SEO | | google optimalizálás - seo marketing

 

 
UngParty Manzárd
Balla D. Károly Pillangószív oldala

link-küldő segédoldal honlapok optimalizálásához - bdk-seo

Ez az oldal eredetileg a Pillangószív nevű első magyar keresőoptimalizáló versenyenyben vett részt, mint a nagy versenyen belül indított kis privát játékom oldala Később, az oldal PageRank értékét kihasználva, támogatott oldalak linkekkel való erősítésére kezdtem használni. KERESŐTALÁLATOK OPTIMALIZÁLÁSÁT VÁLLALOM

Pillangószív és lepkefing (első poszt)

Több forrásból is értesültem a Keresőblog remek versenyéről. Ennek az lesz a győztese, akinek a weboldala ez év december 31-én éjfélkor a Google keresőjében első helyre kerül, mégpedig a "pillangószív" kifejezésre adott találati listán.

Nos, a pillangószívnél nyálasabb szóösszetételt nem tudok elképzelni, csöpög róla a ragadós nektár. Akkora giccs, mint ide Lacháza. Íme, néhány példa, milyen borzadályok sülnek ki abból, ha a pillangónak szíve van, vagy fordítva:

Nincs kímélet! Még csak most jön a java! Pillangó és szív üvegbe öntve! Megkomputergrafikázva! Megsütve és nyakba rakva! Sőt, költészeti logóként - és macsó tetoválásként! Íme:

Válogatott ízléstelenségek! De a végére hagytam a két legborzalmasabbat.

Ó jaj!

Hát ez kérem a pillangószív! Ám mit lehet tenni, ha a ficamodott ízlésű meghirdető pont ezt tudta kitalálni kulcsszóként, hát legyen neki karácsony. Én bizony benevezek a versenyre, még ha tudom is, hogy lepkefinggal nem lehet kést élezni.


    Mondj pillangószívet!

Pillangó szívének lárva a pitvara.

(Úgy is tudjuk, hogy azelőtt munkásőr voltál!)

Pillangószívet nem érhet infarktus.

(A puliszka nem robban.)

Hiéna ne akarjon pillangószívet.

(Ha dögön élsz, ne panaszkodj a bűzére.)

A molylepkének is pillangószíve van.

(Jámbor lélek is tehet kárt.)

Pillangó szíve dobbanását nem hallja meg az oroszlán.

(Hacsak be nem súgják neki.)

Pillangószívnek nem kell pészméker.

(És amúgy sem fizeti a TB.)

Pillangó szívére ne fogadj a lótüdők versenyén!

(Mindent a maga helyén.)

A pillangószívnek is lehet lárvaarca.

(Ne ítélj pofára.)

Van vér a pillangószívében!

(Nem ijed meg a saját hímporától.)

Pillangószíven nem segít a naplemente.

(Sem a szarvasbőgés.)

Pillangószív - lepkeész.

(Jámbor ember ritkán bölcs.)

Lötyög rajta, mint pillangószíven a vizilóbőr.

(Konfekció)

Gőzkalapáccsal pillangószívet?

(A lélek problémáit nem oldotta meg az ipari forradalom.)

Pillangószív-dobogáshoz nem lehet atomórát igazítani.

(Vagy ha mégis, az csak távolkeleti bóvli.)

Halálfejes pillangónak koporsó a szíve.

(Akit meglegyint a halál, ne verdessen.)

Pillangószívből nem lehet marhapacalt főzni.

(Az élet tele van nagy tanulságokkal.)

Illik hozzá, mint lófaszhoz a pillangószív.

(Alighanem kognitív disszonanciával állunk szemben.)

Skorpió potrohába nem ajánlatos pillangószívet erőltetni.

(A modern pszichológia ellenzi az elfojtást.)

Csernobili pillangónak világít a szíve.

(Ukrán kurvától könnyen kaphaszt (sugár)fertőzést.)

Szapora, mint Googleban a pillangószív.

(A rakamazi krumpli ehhez képest sehol sincs.)

Lapul, mint forráskódban a pillangószív.

(A keresőoptimalizátor mind huncut!)

Versenyoldalam eredetileg egy azóta megszűnt domain alatt működött. Utóbb a rendszert részben rekonstruáltam. Itt található:

Pillangószív - Seonyár2008 - BDK SEO-versenyoldala

Pillangószív és lepkefing - BDK SEO-oldala

Keresőoptimalizálás pillangószív kifejezésre - Balla D. Károly SEO-weboldala: arvisura-linképítés, autóbérlés, műanyag ablak árak, zárcsere, pillangószív, bdk, arvisura, balla d. károly, keresőoptimalizálás, seo, kreatív és hatékony linképítés a Google-pozíciók megszerzéséért folytatott versenyben saját weboldal rendszerre építve, műanyag ablak, zárcsere, autóbérlés, autókölcsönző Budapesten. - Google-szempontú arvisura-keresőoptimalizálás a pillangószívek SEO-kifejezésre.

Balla D. Károly SEO-weboldala: arvisura-linképítés

A honlapoptimalizálás egyéni modszerei a honlapok keresőoptimalizálását illetően és kifejezetten operatív Google-helyezés javítás megcélzása. keywords: verseny: pillangószív, bdk versenyoldala, arvisura optimalizáció, balla d. károly: bdk, bédéká, google-kereső optimalizálás, net-seo, kognitív linképítés, keresőbarát weboldal, műanyag ablak, zárcsere, autóbérlés, autókölcsönző, honlapoptimalizálás, weboldal, google, arvisurák, magánnyomozó, ügyvédi iroda ukrajnában, gyöngy, gyöngyök és bizsualkatrászek a kárpátaljai ungváron.

Linkfelhő versenyoldal - sms télikert optimalizálás

 

 

 
 

Magyar nemzeti limerik

Szent helyünk minékünk Verecke
bejárjuk hosszába-keresztbe
s mint hágót Árpádunk
minden nőt meghágunk
nyög belé a Kárpát-medence.

Az Ung-parti bulváron

Lakna bár úrfink szép Ungváron
nem lenne úrrá a lukvágyon
sok kis nő ajzaná
Kárpátok aljzatán
végig az Ung-parti bulváron. 

Husztnak romvára alatt

Megállt a nagy költő Huszt alatt
ahol én magamra húztalak.
Mi hívta Kölcseyt
idejét töltse itt?
Nem volt itt bordély,
                   csak puszta lak.

Kínálat és lehetőség

Pontos egy városka Beregszász
kurváknak létszáma kerek száz.
Nem bírja a tárcád?
Keress egy apácát
ha már csak imára erektálsz.

Egy ifjú szakinak

Várnézni elmehetsz Munkácsra
tövében rád vár egy kurvácska
ha mélyen bevered
neki a csapszeget
te lehetsz élmunkás luk-ácsa.

>>több limkerik