TRY.HU

Frissítés

     Kiemelt:
  BéDéKá napi FRISSEI:
Egy modern lélek romantikus vergődése - Bodolay Klára élete és munkássága
Nemrégiben sorozatot indítottam abból az alkalomból, hogy épp 1 évtizede dolgozom számítógépen, így digitális archívumom első dokumentumai épp 10 esztendősek. Ezek egyik becses darabját adom közre. Egyben ki is egészítem: az 1996-os közlés csak néhány vers bemutatását tette lehetővé, itt most egy sokkal teljesebb válogatás olvasható.

Balla D. Károly

EGY MODERN LÉLEK ROMANTIKUS VERGŐDÉSE

Bodolay [szül. Blodlay] Klára, az eleddig smeretlen kárpátaljai írónő 1902 körül született, valószínűleg Szatmárnémetiben. Családjáról keveset tudunk, apja, Blodlay Ambrus talán seborvos lehetett, aki idejekorán elkártyázta a kisnemesi családtól rá hagyományozott vagyonkát és a feleségével kapott hozományt, majd ivásnak adta a fejét és kevéssel leánya születése után tüdővészben meghalt. Az édesanya, Blodlayné Lázár Mirtyll valószínűleg földbirtokos-leány volt, akit családja nem sokkal rangon aluli házasságkötése után, a férj egyik első kocsmai verekedését követően kitagadott. Mirtyll asszony kitagadtatván és megözvegyülvén éveken át dacolt a nyomorú körülményekkel, alkalmi munkákból tartotta el magát és lányát, mígnem feladta a harcot és 1909-ben egy nagyobb adag morfiummal véget vetett életének.

A kis Klárát 1910-ban (ezt az évszámot kutatásaink során sokáig születése dátumának véltük) valamelyik nagynénje vagy nagybátyja az ungvári Kálvin János Református Árvaházban helyezte el, ahol tizenhárom vagy tizennégy éves koráig nevelkedett. Ekkor (1915-ben vagy 16-ban) fogadta örökbe a Nagyszebenből ugyancsak 1910-ben Ungvárra költözött Blau Ignác, akinek ekkor már szatócsüzlete volt a Fő utca (később: Korzó) 10 sz. alatt. Az öreg Blau özvegyen nevelte Eszter nevű leányát, és feltételezésünk szerint őmellé volt szüksége egy lassan anyányivá érő, ugyanakkor a beteges kislánynál nem sokkal idősebb „nővérre”. Hitét és nevét a derék szatócs nem erőltette rá neveltlányára, olyannyira nem, hogy amikor az verseket kezdett küldözgetni az Kárpáti Krónikába és az Ungvári Futárba, maga ajánlotta: válasszon jobb hangzású írói nevet. Mivel a lánynak elképzelése nem volt erre nézvést, egy újságpapír szélére az öreg maga kanyarította rá a Bodolay nevet. Klára örült az ötletnek, hisz alig változott valamit a számára oly kedves és megszokott betűsor.

A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor az első vers ezen a néven megjelent. Ungváron ugyanis élt egy köztiszteletben álló és közismert Bodolay család, amelynek tagjai megrökönyödéssel vették tudomásul nevük „elbitorlását”. A családfő ingerült hangú levelet írt az Ungvári Futár főszerkesztőjének, aki kénytelen volt „a verseket fabrikáló ismeretlen hölgyeményt” magához kéretni. Látván, hogy ifjú gyereklányról van szó, felettébb elcsodálkozott, majd - jobb ötlete nem lévén - kézen fogta kis szerzőjét és meg sem állt vele a Bodolayak Káptalan utcai családi villájáig.

Innen az események gyors egymásutánban követték egymást és nem egy váratlan fordulatot vettek.

A mogorva ember hírében álló Bodolay Ferenc–Eduárd szívét egyetlen pillantásával meglágyította a kis Klára, és a családfő nemcsak hogy elnézte a végül is csak egyetlen betű betoldásával elkövetett „névbitorlást”, hanem beleegyezett a választott írói név „örökös” használatába. Egyetlen feltétele volt: Klára minden csütörtök délután jelenjen meg a szalonjukban és az ilyenkor sorra kerülő, Ungvár-szerte emlegetett ötórai teán olvassa fel újabb költeményeit. A kamaszlány ráállt, de neki is volt feltétele: csak akkor jön, ha vele tarthat fogadott húga, a hétéves Blau Eszter. Az arisztokratikus külsejű és viselkedésű, valójában alacsony sorból magát felküzdő banktisztviselő nem akart kicsinyesnek bizonyulni, beleegyezett az árukapcsolásba.

A Bodolayak ötórai teája ettől kezdve végképp elhíresült. És habár zavaros történelmi idők kezdtek Kárpátaljára ráköszönni (1917–18–19!), Klára versei egyre tisztább hangon csengtek és egyre több ifjút vonzottak az irodalmi szalonba. De nem maradt háttérben a kis Eszter sem, akinek zenei képzésére az öreg Blau sok-sok pengőt áldozott már addig, s így igen szépen zongorázott, egy-egy Chopin-keringővel nem egyszer gyönyörűséget szerezve az alkalmi hallgatóságnak.

Nem bizonyítható, de valószínű, hogy a szalonban ez esztendőkben némelyszer megfordult a marosvásárhelyi illetőségű Lázáry René Sándor, a kiváló romanista. Bodolay Klára fennmaradt naplórészletei legalábbis gyakran említenek bizonyos „Sándor bácsit”, más helyen pedig L.R.S.–nek ajánlott verseket és töredékeket találtunk. Nem kizárt, hogy Lázáry távolabbi rokona (másodfokú nagybátyja?) lehetett Klárának (emlékszünk: a fiatalon elhalt Blodlaynét lánykorában Lázár – ha nem is Lázáry – Mirtyllnak hívták), s elképzelhető, hogy ő maga is közreműködött az árván maradt kis rokon árvaházi elhelyezésében Ungváron. Bárhogy is volt: Kláránk ebbe a titokzatos Sándor bácsiba 17-18 évesen igencsak beleszerethetett, és legtöbb szerelmes versét alighanem ez a – szeméremből? más okból? – titkolni szándékolt érzés ihlette, még jóval az imádott bácsi halála (1927) után is.

1918. december végén, a Magyarországon élő ruszin (rutén) nemzet autonómiájáról szóló néptörvény kihirdetését és a Ruszka Krajna néven ismertté vált jogterület megalakulását követően meghalt Blau Ignác (egy hatalmas posztóbála zuhant rá s nyomta agyon), és a Bodolayak magukhoz vették két védencünket. A kis Esztert az apácákhoz kezdték járatni (más forrásból tudjuk: nagykorúvá válván a leány katolizált és a keresztségben a Borbála nevet kapta; közvetlenül ez után már mint Blau Borbála ment férjhez Tsúszó Sándorhoz, aki 1937-ben hét hónapott töltött Ungvárott), Klárát pedig kereskedelmi iskolába íratták. Gyakorlatilag mindkettejükről mint lányaikról gondoskodtak egészen 1920-ig.

Klára kisebb-nagyobb rendszerességgel publikált ungvári, munkácsi, kassai lapokban, szerepelt néhány kalendáriumban, almanachban. 1919 januárjában, Ungvár csehszlovák csapatok általi megszállása alkalmából keserű pamfletet írt Elvesztünk örökre címmel, amelyet már egyetlen lap sem mert publikálni. Júniusban vakbélműtéten esett át, és amikor kétheti lábadozás után elhagyta az egyes számú ungvári belklinikát, már a párizsi békekonferencia által szentesített Pudkarpatska Rus polgárának számított. Ahogy szeptemberben a saint-germaini egyezmény kimondta Kárpátaljának a Csehszlovák Köztársasághoz történő csatolását, a Bodolay család leszámolt minden történelmi illúzióval és hosszas készülődés után 1920 áprilisában elmenekültek Kárpátaljáról; további sorsuk ismeretlen.

Klára nem tartott velük, Ungváron maradt, ám életének további eseményeiről igen keveset tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy fogadott húgáról annak felnőtté válásáig az öreg Blau meghagyásai szerint gondoskodott. Ő volt az éppen hogy nagykorúvá vált Borbála és Tsúszó Sándor házassági tanúja, ő vigasztalta magára maradt húgát a férj titokzatos eltűnése után. Együtt vészelték át a hatalomváltásokat, a háborús esztendőket és az 50-es évek megpróbáltatásait. Ez esztendőkben igen szerény körülmények közepette éltek, sokat nélkülöztek. 1956 őszén Klára tüdőgyulladást kapott, amelyből ugyan még kilábalt, ám egészsége oly mértékben megrendült, hogy a tavaszt nem érhette meg. 1957. január 17-én szenderült örök álomra (ez jószerivel az egyetlen pontosan tudható adata életének). Csak találgathatjuk, hogy vajon megfagyott-e a Borbálával közösen lakott Árok utcai fűthetetlen lakásban avagy egyszerűen szíve mondta-e fel a szolgálatot. Igen szűkszavú és szemérmes naplórészleteiből annyi azonban kiderül: utolsó napjait is jó hangulatban töltötte Borbálával: egyiküket a versfaragás, másikukat a levélírás és -várás töltötte el örömmel. Akár szimbolikusnak is nevezhető Bodolay Klára temetése. Húga – pénzszűkében – az öreg Blau sírjában helyeztette örök nyugalomba. Ezt megelőzően a gyászszertartást (nagy titokban, a két nővér lakásán) az ungvári református lelkész, Borbála katolikus gyóntatópapja és az öreg Blau Dachauban veszett rabbi-barátjának az USÁ-ból épp hazalátogatott fia közösen celebrálta. Kárpátalján alighanem ez volt az első ökumenikus vallási esemény.

*

A számos fennmaradt újságkivágás tanúsága szerint ha el-elvétve is, de 1944-ig Bodolay Klára publikált verseket, nagyritkán egy-egy novellát és tárcát, glosszát is. Használt néhány álnevet és szignót (P. Margit, Bodó Mirtyll, B. K., -kláris, -la-ly), illetve közzétett név nélkül is írásokat (beszámoló kulturális, nőegyleti vagy egyházi jellegű eseményekről).

A megjelenteknél azonban számában és minőségében is jelentősebb Bodolay Klára kéziratban maradt hagyatéka. A több száz költemény és verstöredék, hat tárcanovella, egy kisregény és egy színpadi kísérlet mellett számtalan ismeretlen eredetű és rendeltetésű feljegyzés, naplórészletek, álomfejtő-füzet, sőt: receptgyűjtemény került elő az 1979-ben elhunyt Blau Borbála hagyatékából. Sajnos V–né, Borbála asszony második házasságából született és általános örököséül megtett leánya ezekbe - mint ahogy a Tsúszó–levelekbe is - csak bizonyos megszorításokkal enged betekintést. A kutató egyetlen papírlapot sem vihet ki a házból, tilos a fénymásolás és a fotózás, s a kézzel másolt iratok közzétételéhez minden esetben a tulajdonos hozzájárulását kell kérni, miután gyakoriak a hónapokig késő engedélyek és a minden indoklás nélkül történő elutasítások. E nehezített körülmények ellenére a Bodolay-életmű egyes kérdései máris tisztázhatók, s a publikált és publikálható írások alapján jó közelítéssel meghozható az életmű egészére vagy annak részleteire vonatkozó értékítélet.

Nos, míg a korabeli lapokban közzétett írások alapján tiszta lelkiismerettel kijelenthettük volna: költőnk nem több egy ügyesen verselő, tiszta érzelmű és mélyen gondolkodó dilettánsnál, addig az ismeretlen hagyaték feltárása igazi irodalmi értékeket is felszínre hozott, és – reméljük – hoz még a későbbiekben is.

Ami a most már szinte hiánytalanul megismert költői oeuvre-ről elmondható: igazi női versek ezek az írások, amelyekben – minden dekadens merészség és nem ritkán avantgarde hatás ellenére, a korszerű életérzés és jellemzően huszadik századi modern pszichológiai szemlélet mellett – szinte mindig felismerhető egy érzelmileg túlfűtött (és lefojtott!) lélek romantikus vergődése, szeretetvágya, már-már a szentimentalizmus határát súroló emocionalitása. Meglepően erőteljes a versek képi világa, eredetiek a metaforák és hasonlatok; leginkább a szóhasználatot és a némileg félreértett szabadvers-formákat kifogásolhatjuk, no meg a gyakran hiányzó költői invenciót, elszántságot, amely nélkül az írások erővonalai esetlegesek maradnak, a művek gyakran szétesővé válnak.

Kevesebb erényt és több gyengét mutatnak a prózai megnyilatkozások. Bodolay Klára nem epikus alkat. Novelláit átjárja a költői képi világ, sajnos anélkül, hogy lírai prózát eredményezne.

Korai lenne még nyilatkoznunk a több jegyzetfüzetnyire rúgó feljegyzésekről. Ezen gyűjteményekben elválaszthatatlan keveréket alkotnak az olvasott művekből kiírt gondolatok és az ellesett aranyköpések, a verskísérletek és az elvégzendő feladatokra utaló emlékeztetők, a valamely eseményekből levont tanulságok és a bibliaórákon hallott szentenciák, a levél-piszkozatok és a lejegyzett álmok. Nem ritkán megjelenik egy-egy idegen kézírású bekezdés vagy fél oldal, ami arra utal, hogy e füzeteket még emlékkönyvnek vagy üzenő-füzetnek is használta tulajdonosa. Bárhogy is: e vegyes eredetű és célú feljegyzések is érdemesek a behatóbb tanulmányozásra, már csak a közéjük kevert verstöredékek miatt is.

Összefoglalva állapítsunk meg talán annyit, hogy Bodolay Klára ugyan nem tarthat számot arra, hogy a magyar vagy akár a kárpátaljai magyar (ha van ilyen egyáltalán) irodalom jelentős alakjának tekintsük, ám annyi bizonyos: munkássága e régió két világháború közti kulturális életének egy üde színfoltját alkotja, amelyet már csak azért is érdemes megismernünk, mert a mának kódolt üzenetet lehetetlen észre nem venni benne.


Ungvár, 1996

Megjelent: Pánsíp, 1996/1

Bodolay Klára verseből

 

N U L L A   F O K

L. R. S.–nek
Fáj a naphiány.
Az elburjánzó baljóslatok tövében
Sunyin kuporog a patkányfélelem.
Fáj a naphiány.
Jegenyék csúcsáról felrebben a pánik.
A kéményekbe beleesik az eső.
A hőmérők elromlottak.
Nulla fok van.
Nincs hőmérséklet.

Fáj a naphiány.
Alig duruzsol a csend.
Csak a lélek jajong dühében,
Amint az érzelmeket közönnyé edzi
A fájdalom.
Hol lehetnek ilyenkor
A KATICABOGARAK?

(1918 körül)

——————————————————————————————————

VOLTÁL TÜKRÖM, KÖSZÖRŰM

T. Elemér emlékkönyvébe

Köszönöm, hogy szemed szobám legszebb tükre volt,
Hogy szurok–éjemben Te voltál a Hold.
Köszönöm, hogy voltál köszörűm, amin versem élesítsem,
Hogy a l'art pour l'artban voltál kicsit giccsem.
Köszönöm, hogy védő kupola voltál felettem,
Hogy voltál, akihez hűséges lehettem.

(1916 körül)

—————————————————————————————————

A V A T Á S    N É L K Ü L

ha senki sem akad, aki végre leleplezze,
a leplen átvillan a szobor lelke
s felszárnyal felszabadítatlanul is
az égre
s többé senkit sem untat
az elhallgatás
büszke kíméletessége

(1916 körül)

——————————————————————————————————

[ T Ö R E D É K ]

Ültetőgépekkel vonultál végig bennem.
Facsemetékkel lettem álmodó.
Gyökeret így eresztett belém a szerelem.

(1916 vagy 17)

—————————————————————————————————

É S

Amikor egyvalami véget ér,
azonnal kezdetét veszi valami más.
Vég és kezdet között annyi csak a rés,
hogy tüdődből kiköhögd
a tegnap mellre szívott bajokat
és mély lélegzetet végy
a holnap füstjei előtt.

Ahol egyvalami véget ér,
ott kezdetét veszi valami más.
Vég és kezdet között annyi csak a rés,
hogy izmodból kirázd
a tegnapi futás bizsergését
és utolsót lazíthass
a holnapi nekifeszülések
görcsei előtt.

Vég és kezdet között
annyi csak a rés,
hogy odaírhasd:
ÉS.

(1916)

——————————————————————————————————

Valószínűleg az első publikált Bodolay–vers. Megjelent az Ungvári Futár 1917. február 29–i számában. Tudumásunk szerint ez a vers váltotta ki Bodolay Ferenc–Eduárd felháborosádát, s késztette a lap főszerkesztőjét, hogy az akkor 15 éves szerzővel "leviziteljen" a Káptalan utcai Bodolay–villában.

——————————————————————————————————

L E G S Z E B B   V Á G Y A I M

Legszebb vágyaimat, virágaim álmát
Hadd ne kelljen visszaálmodnom.
A szerelmet, amit érzek,
Hadd ne kelljen spirituszba mártva
megóvnom az idők közönyétől.

Csordultig vagy bennem,
mint dús virágban a nektár.
Mégis féltenélek
Odaadni A MÉHEKNEK.

(1916 körül)
——————————————————————————————————

M A   T Ö R T É N T

a sötétben kitapogatandó
villanykapcsoló
ma rámpisszegett a sötétből
hogy tudjam
merre kell keresnem
az ismeretlen szobában

(1917)

——————————————————————————————————

A   S Z E R E L E M :   H E G Y O M L Á S

A gyakorlatlan hegyomlás melléomlott a völgynek.
Már kaptatna fel a csúcsra újat omlani,
De közbelép a föld deleje,
Kövektől félti a lankát.
A hegyomlás nagy robajjal
Elpihen hát egy szakadék fenekén.
Gyakorlat nélkül hogy is mert omlani!
Mégsem bánja,
Mert omlásának közbül esett a gyönyör,
S a süket szakadékban vaklálva
Még évezredekig emlékezhet a nagy lezúdulásra.

(1917 körül)

——————————————————————————————————

D A C

Bal–jobb–bal–jobb ütemet kopog
a nagy ingaóra a falon.
Lót–fut az idő. Idegesít,
mint Ignác apám,
ha túl sokáig matat esténként a bezárt boltban.
Jobb–bal, lót–fut az idő. Hová siet, ha egyszer végtelen?
Le ne késse önmagát?
A szív is ezt veri: tik–tak, bal–jobb–bal–jobb,
de legalább néha kihagy egy ütemet
(ilyenkor eláll a lélekzet),
vagy hirtelen elkezd szaporán kalimpálni
(ilyenkor az arcin kipirul a szerelem) —
— de ez az átkozott óra
csak ezt a monot bal–jobbot tudja.
Romlana el!
Merevedne ingája pillanatba!
Bár: mi érnék vele! —
Ott vezényli a világ ritmusát csuklómon a másik:
lefogja minden mozdulatom
az idő kegyetlen bilincse!
Mit tehetnék ellene?!

Beállok, Idő, a sorba!
De bal–jobbodra
konokul jobb–balt lépek akkor is!

(1917)

——————————————————————————————————

A költőnő talán első igazi költeménye. Figyelmet érdemel mind a modern képi világ, mind a jellemzően huszadikszázadi hangvétel. A verset az Ungi Híradó szerkesztősébe küldte el a szerző, de onnan a következő válaszlevelet kapta 1917 november 30–án: "Írása sajnos nem felel meg azon formai elvárásoknak, amelyek alapján versnek lehetne minősíteni. Az érdekes (ám kissé bizarr!) gondolatok nem sokat érnek, ha megverselésük sikertelen. Nemcsak a rímek hiányoznak, hanem a ritmus is. Olvasson többet, küldjön jobbakat!"

——————————————————————————————————

Í G Y   L E S Z E K

L.R.S. –nek, levél helyett

Beledobogom szívedbe a vért.
Ajkadra olvasom a verset.
Lábad elé igazítom a lépést,
Lépted elé meglépem az utat.
A zenét belehallgatom füledbe,
Dús tájat nézek szemedbe.
Kezedbe beleteszem a simogatást.
Álmodok szépet álmaidba,
Rajzolok szivárvány vágyaidba.
Orcádra mosolygom a szerelmi pírt,
Lúdbőrzök izgalmat köréd.
Így leszek a könny,
mit szemed érettem kisírt.

(1918 körül)

——————————————————————————————————

Egy igen tipikus Bodolay vers! A modernebb (már–már freudi mélységű) szemlélet egészen egyénien párosul a romantikus női lélek elfogultságával. Az ajánlásban szereplő monogram valószínűleg a marosvásárhelyi Lázáry René Sándort fedi, aki vélekedésünk szerint a költőnő másodfokú anyai nagybátyja lehetett. A verset a szerző a következő megjegyzéssel látta el: "Elküldeni csak változtatásokkal mertem. Kihagytam a "szerelmi" jelzőt és az utolsó sorból az "érettem" szót. Válasz még nem jött. Mint legutóbb sem. Csak csomagban az szép kendő, amit azóta is hordok."

——————————————————————————————————

P A R A D O X O N

az őrült csak magáról nem tudja, hogy az
veszett sintér fogdos szelíd kutyákat
önvédelemből elkövetett öngyilkosság
csak Darwin nem származik a majomtól
a végtelen véges szakaszokból áll
önmagukkal sem azonosak a dolgok
összetévesztem magamat magammal
a Semmi is egyfajta Valami
vagyok, tehát gondolkodom
nem paradox a paradoxon

(1918 körül)

—————————————————————————————————

H Ű S É G

Kutyahűségű magányom hasa alatt
biztonságban éreztem magamat.
De magányom hasa alól már kinőttem,
Mert a magány nem nőtt tovább velem.

De most valahogy — míly paradoxon —
Újra tágas lett, mióta Veled megosztom.

1919 körül

——————————————————————————————————

A   H I Á B A V A L Ó S Á G H O Z

a kitömött zsákok megadóan tűrik az ökölcsapásokat
a fűrészpornak nem fáj a boxbajnok sikere
üggyel–bajjal kicserélted a detektort rossz rádiónkban
de fülemben az üres szavakat nem tudtad másra váltani

az idő elhajt mellettünk sportos automobilján
a szürke háttérben nem látszunk mi: a szürkék
gyermekkorunk színes mozaikkockái
örökre elkeverednek a egyszínűség komor ünnepén

(1919)

——————————————————————————————————

K Ö N N Y E K

könnyek könnyek
körben könnyek
körülállnak
rámköhögnek
megtalálnak
villáikkal
eltalálnak
ha nem vagyok
kitalálnak
kitalálnak
és feltálalnak
az éhező halálnak
a halál csámcsogva eszeget
és én mondhatom versemet
fehér falnak
üres falnak
verseim meghalnak
mind meghalnak

* * *

falrahányt versem
nem marad egy sem
mindet elszóróm
tollat a sólyom
néha így hullatt
bárgyú indulat
rámnéz a közönyből
bent a szememben
a könny dörömböl

(1920 körül)

—————————————————————————————————

A Z I D Ő P A R A D O X O N A

T.S. mesternek

minden nap megrövidít egy nappal
de mégis
minden nap több leszek egy nappal
minden nap mögött ott liheg a következő
és közben
minden nap előtt itt tolong a tegnapi

a támadó jövő és a legyőzött múlt
között ...
itt zümmög csapdába esett darázs módjára
a mindig oszthatatlan maradék
a jelen

(1920)

—————————————————————————————————

V E R S   S Z Ü L E T É S E

éjjel
ágyamban hanyatt fekve
verseket nézek a mennyezetre

ha reggelig
a hófehér meszelés
nem veti le magáról szavaimat
akkor a vers
érdemes arra
hogy megszülessen

(1921 körül)

—————————————————————————————————

A   T I G R I S   M O N D J A

William Blake hatására

Lennék néha őz, szelíd, törékeny,
De csak támadni tudok az őzre:
Ragadozónak születtem.
Ha változtatnék a szörnyű törvényen,
szelídség lehetne kedves erényem.
De alig válnék őzzé s keresnék lombot, takarost:
jönne egy tigris, és megenne hamarost.

(1921)


MÁS:
     Berniczky
     Alkarpatraz
 
Kárpátaljai hírek:
o
Kárpátinfó - egy igazi hírportál

a KMKSZ lapja
az UMDSZ lapja
o
Linkgyűjtemények:
o
  karpatalja.lap.hu
  karpatajairodalma
o
STATISZTIKA:
o

© Balla D. Károly 2001-2006. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.
Ajánlott kondíciók: felbontás: 1024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0