Más: Kölcsönhatások - Berniczky + BDK

Berniczky Éva: A tojásárus hosszúnapja. Novellák

Archív oldal. A szerző új honlapja: Berniczky Éva | Korábbi oldal: Berniczky Éva A könyvről: A tojásárus hosszúnapja | Bemutatkozó weblap: Berniczky Éva

Berniczky Éva első önálló novelláskötete a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg (Budapest, 2004.) Az Új Könyvpiac rövid ismertetése:

Az ember szinte belezuhan a hömpölygő írásba. Tesz még néhány kétségbeesett kísérletet, hogy megkapaszkodjon a parton, mivel az ismeretlen, a szürke számtalan árnyalatában megjelenő, furcsa világ inkább taszító, mint csábító, de magával ragadja az áradó, szövevényes szöveg, tekergő mondataival: „Valaha ugyanitt egy bánatos múlt századi mosónő tűnt el a teknőjéből gomolygó gőzben ugyanúgy, ahogyan most leheletének jégvirágai között Angéla.” (kiadói ismertetés)

Berniczky Éva első kötetének egyetlen mondatát sem lehet átugrani, mert mindegyikben történik valami. Ráadásul ezek a történések kiszámíthatatlanok: a mondat elején nem lehet tudni, hova kanyarodik a vége. Változatos és gazdag próza, utánozhatatlanul friss a kortárs magyar irodalomban.

A szerző korábban főleg meseíróként volt ismert, két mesefüzére is megjelent Égen járó kismanó és Fejegyzések az üvegházból címen az UngBereg Alapítvány, illetve a Mandátum Kiadó gondozásában. Az ezekben olvasható meséknek a nagyrésze az Irka c. gyermeklapban jelent meg először. Meseírói működését megelőzően Berniczky Éva a Pásíp c. lapba írt cikksorozatot a gyermeknevelésről.

Két másik másik archív oldal: Berniczky Éva író | Berniczky Éva - arch

Az oldal az Ungparty Virtuálé része. Készíti: Balla D. Károly • Napi: BDK BLOG • • BalládiumBdk Balládium

Berniczky Éva

A tojásárus hosszúnapja

Nem ilyennek képzelte a szalont, a lompos varrónők végképp nem illettek ide. Harsányan hátrakiabáltak Gyurikának, azon túl rá se hederítettek, visszafordultak a fércelésükhöz, kelesztett testük egyetlen gyűrődéses hegységgé láncolódott, amelynek csúcsain megannyi fehér cérnaszál meredezett, s a közöttük húzódó kis szoroson, irdatlan fenekek között préselődött át néhány perc múlva Gyurika. Ebben a viszonylatban a mester a valóságosnál még kisebbnek tűnt, Aranka annyira kétségbeesett, ha nagyon kell, azt is elhiszi a gnómról, hogy a varrólányok kövér mitesszerei közül való, s fekete fejét nagy kínlódással valahogy kinyomták magukból. Ráadásul találkozásuk első pillanatában Gyurika alig adott életjelet, ahogy a kezébe vette a szövetet, furcsán megmerevedett, nem moccant, miközben ujjaival morzsolgatta, szemével mohón falta az anyagot, s aztán, mintha örökre magába akarná zárni, írisze révetegen bekocsonyásodott. Megmagyarázhatatlan bénasága csak akkor engedett, amikor ernyedtségének ezen a pontján kicsúszott kezéből a különleges portéka. A mesterbe, mint akit megcsíptek, úgy tért vissza az élet, megperdült a hulló anyag körül, és elkapta, mielőtt leesett volna a poros linóleumra. Ekkor csapta meg először Arankát az émelyítő pára, s ettől kezdve mind jobban féltette drága szövetét, amelybe beívódik majd ez az orrfacsaró vanília, s alig készül el a kényes modell, máris beadhatja a szalon másik felén üzemelő tisztítóba, ha nem akarja Gyurikát egész életében magával hurcolni, mint ördöghal az orrából kinövő fényes csaliját. Aranka a legzavarosabb álmaiban sem gondolta volna, hogy a jó hírű mesterszabó soha nem dolgozott az övéhez hasonló matérián.

Senki sem emlékezett arra, ki és mikor nevezte át Gyurik mestert Gyurikának. Egyszer csak így szólították, ő pedig hallgatott rá, elfogadta az utólagos keresztséget. Az aranykezű szabóból egyik napról a másikra édeskésen áradni kezdett a Gyurika, mintha vaníliás briós dagadt volna a bőre alatt, úgy puhult és fehéredett foszlóssá, de a kérgesén, a hátán és a mellén csúfondárosan megfutott a sorsa, az erjedés alig észrevehető púpot növesztett az elején is, a hátulján is, ezen a rendellenességen azonban senki sem akadt fenn. Ellenkezőleg, a szánalmas torzó mind nagyobb tiszteletet követelt, sőt idővel határozottan tartottak tőle, s Aranka, akit ösztönei olyan sűrűn szőttek át, ahogyan a tarját a zsírszövetek, erre azonnal ráérzett, mégsem rettent vissza. Szemöldöke egyetlen határozott fekete csíkban ért össze az orrnyerge fölött, s mint legtöbbször, ha kimondhatatlanul akart valamit, ez a durva tollvonás tette igazán kifejezővé a homlokát. Régóta álmodozott a leheletfinom szövetről, képzeletben többször végigsimította, s amikor végre a kezében tarthatta, zsibbadtan bizseregtek rajta az ujjbögyei, alig merte megérinteni, el sem hiszik majd, hogy most már az övé. Sokáig kuporgatott pénzből vásárolta meg a méregdrága angol szövetet, a legjobb szabót ajánlották hozzá, s akkor jött ez a gnóm, émelyítő szaga megtörte a megálmodott elegancia múlandó varázsát, és megidézte helyette a lukas gyomrú piaci kofákat, akiknek soha sincs idejük ebédelgetni, hát kis fonott bulocskákból csípegetnek, miközben honnan lenne fogalmuk arról, hogy a bulocska nem illik Gyurikához. Gyurika briósokat eregetett, de áradó vaníliája kizárólag Arankát szédítette, a többiek rég nem fintorogtak. A szalon bejárati ajtaja elé éppen kirakták a kövér hattyú reklámtábláját, jelezvén, a kettéosztott helyiség másik felében kinyitott a tisztító. Biztos, ami biztos, sehol sem árthat meg egy mindenek fölötti, illetve alatti purgatórium, még akkor sem, ha ezen a néhány négyzetméteren időnként szentek is tartózkodnak, mert délelőtt tíz órára Aranka lelke általában tökéletesen megtisztult. Bár reggelente nem kimondottan angyalként ébredt, merő kényszerűségből erőltetette, hogy annak képzelje magát, mert nagyon is elkelt a felsőbb segítség, a falujából a városba bejutni nem tartozott az egyszerű földi dolgok közé. Hat órakor, ahogyan mindig, csatlakozott az útszélén ácsorgókhoz, és fenemód bízott a mellette elhúzó autók vezetőiben, azok pedig tisztában voltak a beléjük vetett hittel. Stopos és autós megbonthatatlanul összetartoztak, még egymás legtitkoltabb nyavalyáit is sejtették, s ennek az elméleti kapcsolatnak megvoltak a játékszabályai, amit igyekeztek betartani. Ha valamelyik falubelije annak ellenére, hogy felismerte, gyorsított és vigyorogva húzott el mellette, Aranka bosszúsan elégedetlenkedett. Valami olyasmit morgott, hogy fordulnál fel az első kanyarban, erre könnyedén rájárt a szája, bár amint kiejtette, már el is felejtette. A várakozók együtt tenyésztették ki a legízesebb átokban a jóindulatot, amelynek spórái ideális körülmények között egészséges és szükséges fehérjévé lényegültek, kielégítették a rászorulót, amíg bekéredzkedhetett a soron következő lestrapált piacolós autóba, amelyből a vezetőét kivéve valamennyi ülést kiszedték, így nem esett valami kényelmesen bennük az utazás, de félretéve a kényeskedést, meg lehetett szokni. Aranka mindig örömmel csomagolódott be az áru helyére, elégedett kotlósként gubbasztott a gumi lábtörlőn. Ha felérné a kinti világot, azzal sem nyerne túl sokat, esetleg látná beteljesülni átkát, miszerint a mellette elhúzó autó az első kanyarban lecsúszik az útról, és felfordul. Nem mintha ez a látvány komolyabb lelkiismeret-furdalást okozna neki, az első gondolata az lenne, hogy ő milyen szerencsés, ha az a megátalkodott megáll neki, oda lennének a tojásai. Hiába, néha az jelenti a biztonságot, ha a kinti világ elérhetetlen marad. Az ablak a feje búbja magasságába került, hamar elunta a fák koronájának, a tetők vonulásának csíkját, egyetlen szórakozása a befelé nézés volt, mindig ugyanazokat a kockákat vetítette magának, mégsem unta el az ismerős képsorokat. Minden reggel elölről indíthatta, mert a megérkezés darabjaira törte a fejében nyüzsgő mozit. Igaz, a tojásokból is mindig megrepedt egy-egy, hiába dobozolta, de nem bánta, Aranka csuda nagyvonalúan hurcolkodott be a piacra, és olyan mozdulatokkal rakta ki fehérhéjú tojásait, mintha egyedül tojta volna, mosolyától kivilágosodott az arca, bőrén apró szemcsékben kristályosodott a kalcium, azonnal elárulta a letagadhatatlant, amit amúgy sem kívánt elhallgatni. Sőt, élvezte, hogy közönséges, megbotránkoztató ez az egész művelet, a többiek nézték undorral, mégis irigykedve, nem akárki képes tojni. Villámgyorsan szortírozta portékáját, már a héja színéből, ripacsosságából megkülönböztette, melyiknek sötét, melyiknek világosabb a sárgája. Az ő tojásai tökéletesek, kifogástalanok, akár gömbölyített, akár hegyes csúcsukkal jól illeszkednek a tojástartóba, azon az örök kérdésen lehet legfeljebb elvitatkozgatni, melyik végükről kényelmesebb kikanalazni. Aranka például már induláskor arra készült, hogy ezen a napon a Párizs butik felől fogja megközelíteni az úri jómódot. Úgy kilenc körül gyorsan összekapta magát, a piacon senkinek sem vallotta be, hová szalad ki egy órácskára, a mellette áruló Veron úgyse hitte volna. Meglehet, a Korzó legelegánsabb üzlete valójában nem is létezett, csak odaképzelték, kékesen lebegett, kevesen vették a bátorságot, hogy belépjenek az önműködően nyíló csillogó üvegajtón. Meg aztán a pazar üzlet fölött elhelyezett Párizs butik cégtábla és neonreklám mutatott némi fogalomzavart, amely tökéletesen tükrözte, milyen könnyedén folyattak egybe errefelé egymástól távol álló jelentéseket. Aranka félénken úszott be a vízszerű megvilágításba, ennek ellenére ügyesen elboldogult, még arra is vigyázott, nehogy rajtakapják a kellemes illat mohó szaglálásán, szégyellősen aprókat szipogott. Régebben ezen a soron valamennyi üzlet erős halszagot árasztott, még a rövidáru bolt is, akkoriban senki sem csodálkozott volna, ha a harisnyák busákká változnak egyik percről a másikra. Arankát megrészegítette a bódító illat, olyan előkelően kezdett mozogni az akváriumi fényben, akár a szárnyas aranyhal. Kíváncsian rebbent ide-oda, már csak azért is, mert nehezen választotta ki a fényűzésből az eladót, aki a megtévesztésig illeszkedett a környezetéhez. Legszívesebben felvilágosította volna, hogy kár fenn hordania az orrát, hiszen ennek a kinyalt puccos üzletnek a helyén nem is olyan régen még gasztronom bűzlött, halszaga messziről érződött, pedig ritkán lehetett halat kapni benne. Ezért a vásárlóknak az a kényszerképzete támadt, hogy óriás cet büdös gyomrában állnak sorban, s amíg ki nem szabadulnak innen, addig nem ehetnek a húsából. És tessék, mire kikerültek a dög párájából, annyira megutálták, hogy képtelenek egy falatot lenyelni belőle. Az eredeti célnak és megvalósításának ellentmondásában jócskán összezavarodtak, emlékeibe gabalyodva Aranka sem tudta kinyögni, mit akar. A kiszolgáló kihasználta tanácstalanságát, a Párizs butikban fellelhető legdrágább szövetet emelte le a márványpolcról, a mozdulatában volt valami ellentmondást nem tűrő, az egész vásárlást lezáró és véglegesítő gesztus, az üzlet megköttetett, a vevő nem táncolhatott vissza, mert tisztában volt azzal, ide ezidáig senki bámészkodni be nem merészkedett, aki belépett, megfizette az akváriumi létet. Arankának megártott a sok finomkodás, hogy keménységét bizonyítsa, lemérette a nadrágkosztümre való szövetet, és véresen komolyan vette az anyaghoz méltó szabómester felkeresését is. Csak arra nem számított, ami azután történt, amikor meg is találta, és otthagyta a Gyurika kényére-kedvére a frissiben vásárolt anyagot a szalonban.

Talán éppen a csábítások idejét élték, a buja kéjek válogatás nélkül szállták meg a lelkeket. A látszatra jelentéktelen kis vacak szabó ebben az ördöngös pillanatban vette elő az Aranka rendelését, s látott volna munkához, de a ráereszkedő bűbáj nem engedte. Egészen mostanáig fölösleges volt szabásmintát készítenie, kihúzta köpenye zsebéből szürke noteszét, fellapozta a bejegyzett méreteket, gondosan lefektette az anyagot, és máris látta benne köpcös, szikár, vagy éppen molett kuncsaftját, ebben a finom szövetben azonban akárhogyan erőlködött, nem sikerült felidéznie Arankát. Egyetlen embert tudott ráképzelni, magát. Megpróbálta eltűntetni a lebegő figurát, többször átrázta az anyagot, megdörzsölte a szemét, kiszaladt az utcára, feldöntötte a kövérhattyús reklámtáblát, ám még ez az éktelen csörömpölés sem térítette észhez. Ahányszor elővette a kelmét, a megelevenedő szellem az őrületbe kergette, napokig lézengett erőtlenül, mígnem az egyik varrónő megkérdezte, hogy kinek szabja ezt a páratlan szövetet. És akkor végső gyengeségében elmosolyodott, azt válaszolta, saját magának, és másra már nem tudott gondolni, lázasan szédült bele a munkába, megtalálta még a púpjait is elől és hátul, s olyan pompás öltönyt alkotott, amilyet nemigen vesznek fel az emberek közönséges napon, az ilyeneket egyetlen estére kölcsönözik, nehogy a szekrényben beleessen a moly. Gyurika mégis felöltötte vadonatúj ruháját, majd elkezdte villámgyorsan felélni kiosztott idejét, vissza a múltba és előre a jövőbe, cserébe az egész jelenét feláldozta, úgy tett, mint akinek ahhoz mától semmi köze sincs. Maradék ideje egyre zsugorodott, már csak Gyurikányi maradt belőle, bánta is ő, úgy érezte, megérte, egész életében nem lapogatták ennyit, aki tehette, hozzáért, megsimogatta, megveregette a vállát, megölelte, egyszerre ilyen sokan eddig soha nem törődtek vele, nem kívánták a közelségét. Ha nem lett volna szívritmuszavara, talán túléli élete igazi élményét. Sajnos ez a beteges illúzió, amely először és utoljára szépnek mutatta, csak hozzátett öröklött nyavalyájához. És Gyurika nem vetette le végzetes öltönyét, azt hívén, hogy az a saját bőre, gyanútlanul hazament benne.

Aranka két hét múlva a megbeszélt időben jött próbálni, Veront is magával cipelte, a virágárusra hagyták a tojásokat, ketten mégis csak többre mennek, jobban látják, hol lóg, hol kap fel készülő ruhája. Idáig azonban el sem jutottak, mert a kettéosztott szalonból eltűntek a varrólányok, Aranka nem értette, hová lettek, mintha sohasem tornyosodtak volna az asztalokon heverő félkész holmik fölött. Aztán mégis előkeveredett valahonnan egyikük, ennek majd teljes egészében hiányzott a feneke, mintha kiharapták volna helyéről az odavaló cikkeket, valószínűleg ezért nem illette meg a terebélyeseknek kijáró megtiszteltetés, hogy a többiekkel tartson, mert a varrónők mind temetésre mentek, hát nem hallották, meghalt Gyurika. Mi az, hogy meghalt, fortyant fel Aranka, egy mesterszabó nem halhat csak úgy meg, s mintha ezzel a tragikus bejelentéssel együtt megszűntek volna létezni a megboldogulthoz kapcsolódó tárgyak, szagok és színek, hiába keresték a finom szövetet, sehol sem találták. Sem az anyagos szekrényben, sem a félkész, sem az elkészült darabok között nem leltek még hasonlatos textíliára sem. Veron gyanakodva mustrálgatta Arankát, sejtette ő, hogy folyton folyvást álmodozik, még a tojásait is úgy rakja ki a piacon, mintha nem bizományba kapná árusításra, pedig az övéin is olyan a biléta, mint a többién. És nem hitt az egész eleganciából egy szót sem, még hogy kinyílt előtte a Párizs butiknak az üvegajtaja, azt még senki sem látta kinyílni, a vágyakozók nem férnének be, annyian vannak odakinn. Aranka soha nem bírta a sokkoló jeleneteket, azonban most, amikor maga vált áldozattá, nem takarhatta el az arcát, fejében rohamosan nőtt a felfordulás, a káoszban egymásra csúszott a két próbafülke, lassan távolodott, kiütötte a falakat, ráereszkedett a piacra. A külső zsongást elnyomta ugyan a belső hangzavar, mégis kihallatszott az erőtlen cincogás, biztosan hazavitte a mester, igen, igen, a varrólányok néha meghazudtolják butaságukat. Szegény, szegény Aranka, Veron karattyolt a fülébe, szorította a karját, vonszolta végig az utcán, és vadul szidta az álmodozókat, mégsem sikerült lebeszélnie arról, hogy két héttel ezelőtt a Korzó legelegánsabb üzletében megvásárolja azt a drága angol szövetet. Hát ráhagyta a bolondériáját, mindenkinek lehet rossz napja, mit bánja ő, csak urizáljon. Aranka meg valamicskét még álldogált báván, aztán váratlanul összébb húzta tojásos tornyait, annyit vetett oda, néhány óra múlva visszajön, s már szaladt is ki a piac mögé. Mire odaért a koszorúkötőhöz, teljesen meggyőzte magát, hogy el kell mennie a temetésre. Hirtelen felindulásában kiválasztotta a legfeltűnőbb koszorút a nagyobb méretűek közül, mintha egészen közeli hozzátartozója sírjára vinné. A koszorúkötő arcán ettől megjelent a részvét, könnyel telt szeme ráerősített, a környék árusai tudták róla, hogy ez a természetes állapota, évekkel ezelőtt eltömődtek a könnycsatornái, nem vezették el a nedveket, hiába járta az orvosokat. Aztán beletörődött, és látszatra örökös meghatódottságban végezte munkáját, a kardigánja gumírozott kézelője alatt gombócosodott állandó készenlétben a zsebkendője, azt kapta elő mindig hajszálpontosan az előtt, mielőtt kicsordult volna a könnye. Most is felitatta a szokásos nedveket, és sajnálkozva nyomta Aranka kezébe a koszorút, az pedig visszasóhajtott viszonozva az együttérzést. Szerencséjére addigra az asszonyságnak újra törölnie kellett, így elfoglaltságában nem kérdezhette meg, kije halt meg, s ő úgy léphetett ki az üzletből, mintha merő figyelmességből távozna, csak intett megértően és gyorsan becsukta az ajtót. Különben is késésben volt, még visszaszaladt a szalonba, sajnos a feneketlen varrólány hallomásból tudta csak, hol lakott Gyurika, a pontos címét nem adhatta meg. Hamarosan kiderült, a hallomások hajszálra elegendőek, semmivel sem kevesebbek a szükségesnél. Ismerősen sivár, lepusztult környéken vágott át, mind erősebben tört rá az otthonosság érzete, mindegy, melyik utcába fordul be, úgyis odaér valamelyik felkötött kilincshez, kitámasztott kapuhoz, bedeszkázott ablakkerethez, és valamitől biztos lesz abban, végre megérkezett. Akikkel találkozott, mind ismerték úti célját, vagy a koszorú árulkodott a kezében, a fenyőgallyak között csillogtak a krizantémmá metélt műanyagpoharak, amikor nem látott senkit a közelben, vizsgálgatta, elég szép-e, nem fogják-e megszólni miatta, s éles szemmel kiszúrta, hogy némelyik művirág közepébe beleszáradt a kávézacc. Ez kicsit javított hangulatán, mégsem lehet ez az egész olyan komoly, elképzelte, amint a koszorúkötő virág helyett kiszedegeti a használt műanyagpoharakat a kukából, nagyjából kilögyböli, amelyikbe erősen beleült a kávé, azokat újra kidobja, de könnybe lábadt szemével rosszul lát, minden gondossága ellenére krizantémmá szecskáz néhányat a fekete fenekű poharak közül, s a fenyőgallyak üde zöldjében az élet szánalmasan keveredik az elmúlással.

Számításai szerint már nem lehetett túl messze, ettől valamiért elöntötte a forróság, összezavarodott, a rátörő bizonytalanságban valószínűleg eltéved, de a járókelők mintha olvastak volna gondolataiban. Minden sarkon eligazították, merre tartson, pedig nem is kérdezősködött. Aranka teste észrevétlenül különvált szellemétől, itt csak az utóbbi tévedhetett el, az előbbi minden egyébbel összetartozott, azt terelgették jó irányba az utcabeliek, vigyáztak, el ne késsen, rá vártak, hogy elkezdődhessen a ceremónia. Éppen időben ért az udvarra, amelynek a közepén valóban ott feküdt felravatalozva Gyurika. Aranka kezéből kiragadták a koszorút, és felakasztották a kopár szőlőlugasra a többi közé, őt pedig odatámogatták a halott fejéhez, oda, ahol a legközelebbi hozzátartozók szoktak állni. Nem értette, honnan vették, hogy ő lesz az egyedüli rokon, ilyesmi ellen azonban nemigen lehet tiltakozni, addigra szemben vele a másik oldalon összegyűltek a szomszédok, a szabómesterek, akik pontosan, centire tudták, mit illik ilyenkor tenni. Mintha egyik temetésről sétáltak volna át a másikra, semmi közük nem volt a dolog földi részéhez, ahhoz inkább, hogy szemerkélni kezdett az eső, és vezényletük alatt a halál egészen más természeti jelenségbe szivárgott. Aranka először merte felemelni a fejét, mintha csak az esőcseppek miatt aggodalmaskodna, félve lesett a tetem felé, s abban a pillanatban, amint meglátta, kiszaladt arcából az összes vér, bőre hasonlatossá vált a koporsóban fekvő Gyurikáéhoz. Ugrásra kész asszonyok hajoltak rá a gyötrődő rokonra, rosszullétében sem hagyták magára, széket toltak alá, vízzel locsolták, és elégedetten sóhajtoztak, igen, igen aranykezű ember volt, megérdemli, hogy így odalegyenek érte. Aranka azonnal felismerte a Párizs butikban vásárolt szövetét, hullámokban jött rá a szédüléses émelygés, nem értette, hogy kerül az ő összes eddig megspórolt eleganciája erre az idegenre, ráadásul még nevet is adtak neki, Gyurik Vince, élt 68 évet. És ebben a helyzetben szentimentális gondolatra jutott, a hajdani Gyurika nem halt meg, csak csendesen szövetté alakult, ez annyira tetszett neki, azonnal jobban lett, mélyeket lélegzett, ettől megrebbentek a gyertyák, s a vaníliafoszlányokat elnyomta az olvadó viasz szaga. Négy férfi leemelte a Gyurik Vince feliratos koporsót a ravatalról, s elindultak vele az utca felé, kicsit imbolyogtak a súlyától, láthatóan szívesen szabadultak meg tőle, amikor betolhatták a halottas autóbuszba. Aranka szerencsétlenkedett egy darabig, aztán nem találva okosabb megoldást, beállt a fekete betétes autóbusz mögé, s amikor elindult, lassan, tisztelettel lépdelt utána, a kipufogó bűzösen fröcsögte a kondenzvizet, beköpködte a harisnyáját, mire kiértek a temetőbe, nedvesen tapadt a lábára, de nem adta fel, látni akarta, hol enyészik el az anyag, amelyet soha többé nem engedhet meg magának.

Mire visszavánszorgott a piacra, a kofák már pakolóztak, nemsokára hazafelé hurcolkodnak összekötözött cuccaikkal. Veron csípőre tett kézzel ringatta alaktalanságát, na, nem panaszkodhat, igazán jó napja volt, megbolondultak az emberek, mindenki ma akart tojást venni, eladta még az Aranka félretett készletét is, az üres tartók ott tornyosodtak előtte, a legfelsőben nyáladzott egyetlen törött tojás. Aranka ahelyett, hogy megköszönte volna Veronnak az egész napos segítséget, hálátlanul a megrepedt tojáshéjra meredt, aztán, kissé bizonytalanul, anélkül, hogy rámutatott volna bármire is, azt mondta, ilyen színű volt, talán egy árnyalattal sötétebb.

SEO-Arvisura kárpátalja weboptimalizálás

A közvélemény-kutatások tanulsága szerint Budapesten az autóbérlés és a műanyag ablakok elkészítése csaknem akkora hagyományokkal rendelkezik, mint a kreatív linképítés. Gépkocsik nagy választéka áll azoknak az utazni vágyoknak a rendelkezésére, akik autólopás esetére zárcsere-akciónkat igénybe veszik. - 2013. július 27. 2017 február 18: laptopszerviz budapest - akkumulátor töltő - kijelző csere - billentyűzet

 

Berniczky Éva - A tojásárus hosszúnapja

Könyv: A tojásárus hosszúnapja - novellák, Magvető 2004

AKárpátalján élő és alkotó író Berniczky Éva első önálló novelláskötete a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg Budapesteb 2004-ben, szakmai sikert kiváltva. Berniczky Éva Beregszászban született, Ungváron él. Magyar irodalom kárpátalján, író, alkotó, prózaíró, kortárs magyar prózua, üzenet marketing, mobil kommunikáció, tömeges sms, berniczky, balla d. károly, novellagyűjtemény, regény, könyv kampány, novellák

Virtuális irodalmi télikert - tömeges sms kampány

üzenet. online sms küldés, mobil