|
XI. évfolyam 62. szám |
2000. augusztus 8., kedd |
A 19 éves L. Gyopár hirtelen, figyelmetlenül akart megfordulni kerékpárjával a Szombatfalvi úton augusztus 5-én 20,30-kor, a mögötte haladó szolgálatos rendôrautó már nem tudta elkerülni az ütközést.
Az autó nekikoccant a bicikli hátsó kerekének. A kislány leesett, eltörte a lábát. A sebesültet a csíkszeredai kórház ortopédiai osztályára szállították. Gyopár beismerte, hogy szabálytalanul közlekedett, a szemtanúk is megerôsítették ezt. Az ügyet a marosvásárhelyi Katonai Ügyészség vizsgálja.
Dávid
Múlt kedden szinte tragédiába torkollott néhány székelyudvarhelyi fiatal romantikusnak ígérkezô kirándulása a homoródalmási Orbán Balázs barlangnál, ahol az egyik járat beszakadt.
Az úgynevezett Nagyterem egyik sarkából lenyúló Pokol néven elhíresült járat középsô szintje sziklaomlás következtében majdnem teljes egészében elzáródott, életveszélybe sodorva a lent tartózkodókat. A rémálomnak is beillô esetrôl Gy. Zs. túravezetô számolt be: Tizenegyen ereszkedtünk alá a Pokolba'', és a középsô üregen haton jutottunk túl, amikor az éppen lefele tartó hetedik társunk sikolya és a dübörgô szikladarabok visszhangja rémített el bennünket. A kövek egy szerencsétlen mozdulat következtében kimozdultak helyükrôl, és barátunk testének alsó részére zuhantak. A pánikhangulatot csak tetézte, hogy a karbidlámpa is felmondta a szolgálatot. Az apró sérüléseket leszámítva sikerült elkerülnünk a tragédiát. A megmaradó szûkebb nyíláson sikerült kikászálódnunk, azonban azt javasolom a barlangjáróknak, hogy a barlangnak ezt a részét kerüljék el.
A republikánus párt július 31. és augusztus 3. között Philadelphiában tartotta országos konvencióját, melyen a küldöttek egyhangúlag hivatalosan is elfogadták, hogy George W. Bush legyen a párt elnökjelöltje és Dick Cheney az alelnökjelölt a novemberi elnökválasztásokon.
Bush texasi kormányzó ugyanis Cheney volt védelmi minisztert kérte fel, hogy elnökké választása esetén legyen a helyettese.
A rangos politikai összejövetel igazi célja az volt, hogy a republikánusok rendezzék soraikat, és minél megnyerôbb platformmal lépjenek a média teljes bevonásával a választópolgárok elé, hogy 8 éves demokrata elnökség után ismét republikánus államfô kerüljön a Fehér Házba. Ez volt a felszólalások alaptónusa, és ennek az elkötelezettségnek kívántak külön nyomatékot adni a volt republikánus elnökök Gerald Ford, George Bush, valamint Norman Schwartzkopf tábornok, az Öböl-háború hôsének meghívásával is. Ronald Reagant egészségi állapotára való tekintettel felesége, Nancy Reagan képviselte.
Nagy ovációkkal kísért köszönôbeszédeikben mind Bush, mind Cheney az ôrségváltás szükségességet hangsúlyozták. Bush bel- és külpolitikai elképzeléseinek irányvonalát illetôen megállapítható, hogy abban az esetben, ha az elnökválasztást megnyeri, ott kívánja folytatni, ahol az apja abbahagyta. Erre utal Cheney személyének kiválasztása is, aki George Bush elnöksége idején volt védelmi miniszter.
Minden a forgatókönyv szerint zajlott, a látványos politikai eseménysorozatot beárnyékoló utcai tüntetéseket leszámítva. A békésnek induló demonstrációk, amelyeknek résztvevôi a halálbüntetés, a rendôri brutalitás és általában a republikánus platform ellen tiltakoztak, utcai összecsapásokká fajultak, s a rendôrség több embert ôrizetbe vett. Az összetûzésekben öt rendôr megsebesült. A tüntetôk sokfelé elzárták az utakat, a küldöttek közül sokan nehezen tudtak a ülésszak helyszínére jutni.
A próba ennek ellenére jól sikerült. Jöhet a bemutató párviadal! De azelôtt ugyanez a méregdrága televíziós színjáték meg egyszer lejátszódik demokrata színekben pár hét múlva Los Angelesben.
(F. K.)
BUKAREST A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Theodor Stolojan volt miniszterelnököt, eddig független politikust indítja az ôsszel esedékes elnökválasztáson. Stolojan a héten lép be a Nemzeti Liberális Pártba.
Theodor Stolojan azon kevés román politikus közé tartozik, aki az elmúlt tíz évben úgy volt a belpolitikai élet egyik központi szereplôje, hogy közben nem lépett be egyik pártba sem. Az NLP a jelenlegi, szintén független szakértô kormányfôt, Mugur Isarescut szeretné megnyerni a miniszterelnöki posztra, akit szombaton Stolojan felkeresett a Fekete-tenger partján annak kipuhatolásáért, hogy a miniszterelnöknek milyen tervei vannak az elnökválasztást illetôen. Isarescut a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szeretné megnyerni elnökjelöltnek. A liberálisok azt a választ kapták, hogy egyelôre a kormány feladatainak végrehajtására összpontosít, s ennek sikeréhez feltétlenül szüksége van politikai függetlenségének megôrzésére.
Kontesveller József bizonyos politikai egyeztetések következtében került a prefektusi székbe. A legsürgôsebb tennivalónak a földtörvény alkalmazását tartja. Lapunk kérdésére a székelyudvarhelyi önkormányzattal kapcsolatos helyzetre is reflektált.
Mi a hitvallása? Tagja valamely RMDSZ-platformnak?
Platformhoz nem tartozom. Az RMDSZ mostani vezetése talán néha keményebb lehetne, de nagyon jól politizál, és azt hiszem, hogy ezalatt a négy év alatt, amíg kormányon volt az RMDSZ, a mostani politikai helyzetben a maximumot érte el. Ezzel ugyan nem vagyunk megelégedve, sem a felsô vezetés, sem a helyi szervezetek, de ennél többet itt és most úgy gondolom nem lehetett tenni.
Hogyan látja, miben tudja segíteni a felsô vezetést a következô hónapok alatt?
Elsôrendû fontosságúnak tartom az erdôkitermelések leállítását olyan helyeken, ahol visszaélnek azzal, hogy most két-három hónapos lehetôségük van még, ameddig reményeink szerint vissza fogjuk adni a jogos tulajdonosoknak az erdôket, és valahogy megakadályozni azt, hogy ezalatt az idô alatt tarvágásokat végezzenek.
Mennyire voltak ezek az ügyek elôrehaladott állapotban, amikor Ön átvette? Hogyan érzi: késô, vagy pedig éppen jókor került a prefektusi székbe?
Egészében véve a törvény nem adott elég lehetôséget, ezt sokkal hamarabb kellett volna meghozni, az RMDSZ ezért harcolt, de nem igazán volt politikai akarat erre. A Lupu-féle törvény egy kicsit késôn érkezett olyan szempontból, hogy most rövid idô áll rendelkezésre a végrehajtásához, de remélem, év vége elôtt ez fog sikerülni.
Nemcsak a Lupu-féle törvény végrehajtásáról van szó, hanem a 18-as törvény értelmében visszaadásra váró földekrôl is. Ezekben az ügyekben tehet valamit?
Természetesen. A prefektusnak törvényfelügyelôi jogai vannak, de ebben az esetben az 2000/1-es sz. törvény esetén akár felelôsségre is vonható az a polgármester vagy az az intézmény, aki, illetve amely nem végzi el a feladatát. Most egyúttal a 18-as törvény elôírásait is (tulajdonképpen a 2000/1-es törvény a 18-as kibôvítése vagy tágabb értelmezése) végre kell hajtani, és a kettô összefügg. Vannak olyan területek, amelyeket a 18-as törvény szerint visszaadtak, de az közbirtokossági terület is. Egyszóval muszáj a 18-ast is és a 269-est, meg a 18-ast módósító törvényt is együtt nézni, és együtt végrehajtani.
Nem fél az Önre váró feladattól?
Félni nem félek, egy kicsit izgulok azért, hogy sikerül-e, de remélem, hogy sikerülni fog.
Hogyan látja az udvarhelyi tanácsban kialakult helyzetet?
A prefektúrának a hivatalos álláspontja az, hogy az elsô tanácsülés érvényes volt, mivel megjelent a 21 tanácsos. Hogy ott milyen nézeteltérések voltak, a továbbiakban ez törvényszéki ügy, tehát meg kell várnunk a törvényszéki döntést.
Mennyire hátrányos a város részére az idôhúzás?
Mindenképpen ront a közhangulaton, de Gyergyószentmiklóson is hasonló volt a tanács összetétele 13 RMDSZ-es tanácsossal, ott viszont sikerült megegyezni, és az RMDSZ-en kívüliek is megértették, hogy egy RMDSZ-többségû tanács RMDSZ-es alpolgármestert állít. Így mindenképpen jobban együtt is tud mûködni alpolgármester és polgármester, és nézetem szerint így számonkérhetôbb a mandátum lejártakor a városvezetés, amely nem hárítja a másik félre, a másik politikai tömörülés tagjára a felelôsséget a meg nem valósult tervekért.
Szabó Kati
Gáspáry István fél évig volt a Príma Rádió fôszerkesztôje. Nem sokkal a választások után döntött úgy, hogy átnyergel Székelyudvarhely másik rádiójához, a Starhoz. A váltás okairól kérdeztük.
Lassan egy évtizede vagyok a pályán. Aki ennyi ideig dolgozik a szakmában, arról már egyértelmûen elmondható, hogy nem csak szereti, hanem érti is ezt a szakmát. Mikor az ember elér egy bizonyos szintet itt nemcsak a tapasztalatról, hanem az igényességrôl, a széles látókörrôl is beszélek akkor észreveszi, hogy kinôtte a munkaadóját.
Ez a váltás számodra szakmailag elôrelépést jelent?
A külsô szemlélô számára az, hogy fôszerkesztôbôl zenei szerkesztôvé lettem, leminôsülésnek számít. Én meg azt gondolom, hogy végre azt csinálom, amit akarok, amihez értek. Ugyanakkor azt sem tudom elhallgatni, hogy a Príma Rádiótól való távozásomhoz nagyban hozzájárultak a vezetôséggel fennálló elv- és nézetkülönbségek. Ôk nem fogadták el az én vezetési stílusomat, sôt többször hangot adtak annak, hogy véleményük szerint egy rádiónak nincs is szüksége fôszerkesztôre.
Én szerettem a Príma Rádiót, amíg még létezett egy csapat, de aki ott valamit is számított, azok közül mindenki eljött. Azt hiszem, én voltam az utolsó.
A városban elharapózott politikai kampányharc nem befolyásolt döntésed meghozatalában?
Én végig igyekeztem rádiós maradni, és nem politizálni. Azt azonban nem tagadhatom, hogy akarvaakaratlanul belekerültem bizonyos dolgokba. Mert ha nem teszem meg, amit kérnek, az könnyen az állásomba kerülhetett volna, mint ahogy került is. Ez a kampány sokkal többet ártott, mint használt. Nem versenyszellemet, hanem mocskolódást váltott ki.
Hogyan fogadtak a Star Rádiónál?
Ôk csak a rádióst nézték bennem, nem érdekelte ôket, hogy hol dolgoztam azelôtt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez visszafelé nem mûködött volna.
Pál Gábor
Olvasom az immár megalakult RMDSZ-frakció tanácsalakítási vívódásait, hogy miért is van szükség a székelyudvarhelyi önkormányzati testületben frakciókra. És kénytelen vagyok hangosan gondolkodni azon, hogy mi lehet az indoka a frakcióalakításnak? Programbeli különbség, érdekképviseleti, esetleg ideológiai eltérések az RMDSZ és az Udvarhelyért Polgári Egyesület csoportjai között?
Azt nem állíthatnám, hogy programjában lényegesen eltérne a két alakulat önkormányzati elképzelése. Legfeljebb arról beszélhetnénk, hogy a közép- vagy hosszú távú városépítési stratégia szempontjából melyek a prioritások. A különbözô, orvoslásra váró problémák listája azonban azonos, mint például az infrastruktúra (utak), szociális háló, az oktatás vagy a gazdaságfejlesztés kérdése. Eltérés tehát csak a kivitelezésben lehet(ne), ami viszont nem igazán elképzelhetô. Mert sem az RMDSZ helyi szervezete, sem az Udvarhelyért Polgári Egyesület nem rendelkezik olyan szakértôi háttérrel, mely ezeknek a kérdéseknek a megoldását szakszerûen kidolgozhatná. Erre csak a Polgármesteri Hivatal osztályainak szakmai támogatásával van mód, ami azt valószínûsíti, hogy tetszik vagy sem, de település-fejlesztési stratégia csak egy lesz, lehet.
Székelyudvarhely túl kicsi ahhoz, hogy fejlôdésének, fejleszthetôségének irányvonalai ne lennének egyértelmûek. Közigazgatási öngyilkosság lenne csak a testületben való dominancia bizonyításáért mondvacsinált, virtuális, a lehetôségek és veszélyek ténykérdéseit átfogalmazó álstratégiát kitalálni. A programérvényesítés szempontjából tehát balgaság a frakciószellem szükségességét bizonygatni.
Érdekképviseleti különbözôségrôl is csak erôszakoltan beszélhetünk. Mert mind az RMDSZ-nek, mind az UPE-nek fel kell vállalnia azoknak a várospolgároknak az érdekeit is, akik nem rá szavaztak. Legfennebb egy-két olyan társadalmi csoportról beszélhetünk (például nyugdíjasok, fiatal kisvállalkozók), mely egyik vagy másik alakulatot szimpatizálja jobban, elsôsorban az elmúlt önkormányzat helyi adókra vonatkozó politikája miatt. Az UPE támogatását élvezô Szász Jenô polgármesternek is be kellett látnia, sokkal óvatosabban, nagyobb szociális érzékenységgel kell adópolitizálni. Tehát, ami az átlagpolgár érdekképviseletét illeti a helyi önkormányzatban, szinte azonos a két alakulatra háruló szerep. Ebbôl a szempontból sem indokolt a frakciókba tömörülés.
Az ideológiai, értékképviseleti kérdés kissé árnyaltabb. Az önkormányzati képviselôk RMDSZ-es és UPE-s névsorát böngészve sajnos arra kellett rájönnöm, hogy ebben a testületben is (de melyikben nem?) három típusú képviselô van kockáztatva a skatulyázás rákfenéjét: pártkatona, önmaga vagy egy szûk, elsôsorban gazdasági érdekcsoport képviselôje, valamint az (és ebbôl van kevesebb!), aki erkölcsileg és szellemileg is érett a közképviselôi tisztségre, aki az esetek többségében el tud tekinteni önös érdekeitôl, akinek elvei mellett önkritikája is van. Ez utóbbiak jelentik a testület erkölcsi mércéjét, tisztességességének próbakövet, jóllehet általában nem az történik, amit szeretnének. Kontrollszerepük van csupán.
Nem véletlenül kíséreltem meg a személyiségjegyek alapján osztályozni az önkormányzati képviselôket. Ugyanis a kisebbségi létnek, valamint az udvarhelyi lokálpatriotizmusnak köszönhetôen, szinte azonos irányultságú a tanácsosok többségének magyarságtudata, ha mélysége nem is. Függetlenül attól, hogy a képviselô melyik alakulat színeiben jutott be a testületbe, ideológiai vagy értékképviselet szempontjából csak arról lehet beszélni, hogy melyik csoportban vannak többen, akik feltétel nélkül azonosulnak vezetôik" nézeteivel. Ez pedig aligha nevezhetô merev ideológiai eltérésnek az RMDSZ-es és UPE-s tanácsosok nézetei között. A frakcióalakítást tehát az ideológiai különbözôségek sem indokolják, mert ehhez vagy túl-, vagy alulképzettek, de semmiképpen sem egységesek a két oldal képviselôi.
Akkor pedig mi végre frakciósodni? Sajnos, van erre válasz: a részletek miatt. Mert ismét az lehet a fontos, hogy egy döntés kapcsán ki, kik lesznek a haszonélvezôk, a kedvezményezettek. Amennyiben az lesz a cél, hogy csak a másik ne, akkor ugyanvalóst ördögi körbe kerül az udvarhelyi önkormányzati testület. És kezdôdik minden elölrôl..., bár az is lehet, hogy csak én kergetek délibábot. Pedig már az is kiderült: a teljes megsemmisítések kora lejárt.
Érvényesülj, de hagyj érvényesülni!
A hónap végére megérkezhet az állami támogatás
CSÍKSZEREDA Két hónap késéssel megjelent a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium rendelete, amely a tejtermelôknek szánt állami támogatást szabályozza. Huszonöt-harminc napon belül a magán- és jogi személyek megkaphatják az áprilisban ígért pótlékot tudtuk meg Marschall Miklóstól, a Hargita Megyei Mezôgazdasági Fôigazgatóság vezetôjétôl.
Az állam 500 lejjel támogatja a tejtermelôket, ha 3,5 százalékos, a szabványnak megfelelô tehén- vagy bivalytejet adnak el a feldolgozó cégeknek. A támogatás magán- és jogi személynek egyaránt jár, ha május 1. és szeptember 30. között 2500 lejnél olcsóbban adják le a tehén-, illetve 3500 lejnél olcsóbban a bivalytej literét, valamint akkor, ha október 1. és 2001. április 30. között nem adják drágábban a tehén- és a bivalytej literét 3000, illetve 4000 lejnél.
A leglényegesebb dolgot hogy mikortól kezdve adják a termelôknek a támogatást se az áprilisi sürgôsségi kormányrendelet, se a júliusi miniszteri rendelet nem írja elô. A fôigazgató és a minisztérium vezetôi is úgy gondolják, hogy április 17-étôl jár a pótlék; pontosan még a központi szervnél sem tudják. A támogatást a termelôknek kell igényelniük kérvénnyel, de mivel ez elég nagy munka lenne, a fôigazgatóság és a tejfeldolgozók megegyeztek: utóbbiak kitöltik a nyomtatványokat, amit a termelôknek csak alá kell írniuk.
Jelenleg a tejgyárak az áprilisi, májusi, júniusi és júliusi dokumentációkat állítják össze külön-külön, amelyeket eljuttatnak a fôigazgatósághoz; ez a minisztériumtól kéri a szükséges összeget. Amint megkapta, átutalja bankszámlára, vagy postán juttatja el a jogosultaknak, akiknek a postai költségeket sem kell fizetniük. A támogatás minden hónap 25-dike után várható. Az eltelt három hónapra hozzávetôlegesen tizenötmilliárd lejjel tartozik az állam a hargitai termelôknek, akik havonta egymillió liter tejet adtak le feldolgozásra.
Egyszerûbb lett volna, ha az állam a tejfeldolgozóknak utalja át ezt a pénzt. A jelenlegi módszerrel azonban érdekeltté lehet tenni a gazdákat, hogy több tejet értékesítsenek mondotta Marschall Miklós fôigazgató.
Dávid László
A kormány módosította 1993/281-es számú határozatát, mely a költségvetési egységek alkalmazottainak javadalmazását írja elô.
A 8. szakasz a) bekezdése értelmében az egészségügyi személyzet tizenöt százalékos pótlékot kap, ha veszélyes vagy káros környezetben dolgozik. A nagyon veszélyes munkakörülmények lepra, kórbonctan és törvényszéki orvostan, tbc, AIDS, nagyon súlyos járványok stb. esetén a pótlék az alapbérnek 50100 százaléka. A munkahelyeket, a személyzetkategóriákat, a pótlék mértékét és odaítélésének feltételeit az Egészségügyi, illetve a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium állapítja meg az érdekelt központi és helyi szervek javaslatára, a szakszervezetekkel való egyeztetés után.
A felsôfokú végzettségû egészségügyi személyzet akár kétszeres alapbért is kaphat, ha munkaprogramján kívül, hét végén vagy ünnepnapokon ügyeletes. A pótlék nagyságát az intézmény vezetôje hagyja jóvá.
Az 1993/281-es számú kormányhatározatot újra kiadják a Hivatalos Közlönyben a korábbi és a jelenlegi módosításokkal együtt.
Dávid
A CONEL-nek sok a kinnlevôsége
Romániának nem lesznek különösebb gondjai télen, ha biztosítják a szükséges pénzalapokat az energetikai program életbe léptetésére állítja az iparügyi miniszter. A kellô üzemanyag-tartalékokat úgy lehetne kifizetni, ha a viszonteladók felvennének kölcsönöket, hogy törleszthessék a Termoelectrica felé felhalmozott tartozásaikat nyilatkozta Radu Berceanu iparügyi és kereskedelmi miniszter.
Nem fogadom el azt az állítást, miszerint a CONEL-rôl leválasztott vállalatok a felelôsek, nem pedig a viszonteladók, akiknek sikerült átverniük a közvéleményt azt a látszatot keltve, mintha az energetikai részleg volna a hibás" mondta Radu Berceanu.
A miniszter figyelmeztetett, hogy nem a Termoelectrica kellene felvegye a kölcsönöket annak érdekében, hogy a téli energetikai programot gyakorlatba lehessen ültetni, hanem azok a viszonteladók kellene megtegyék ezt, akiknek a vállalat szállítja a hôenergiát. A Termoelectrica vezetôsége nemrég bejelentette, hogy megteszi az elsô lépéseket annak érdekében, hogy egy lejbeni vagy pedig valutaalapú kölcsön felvétele által fedezni tudja az üzemanyag-import költségeit.
A CONEL-t többszörösen büntetik. Egyrészt nem tudja behajtani a kinnlevôségeket az adósoktól, másrészt pedig az állam is bünteti, már-már ott tartunk, hogy a CONEL is a Bancorex sorsára fog jutni. Ellentétben a Bancorex-szel, amely mé-giscsak bank volt, az energetikai rendszer egyedülálló, éppen ezért nem múlhat ki" fejtette ki az iparügyi miniszter.
A CONEL a bérlôktôl 11.000 milliárd lejt kellene behajtson az elfogyasztott áramért. A Termoelectrica mintegy 3500 milliárd lejjel tartozik a CONEL-nek.
Mediafax
Katona Mihály korondi polgármester az elôzô mandátum idején alpolgármesterként tevékenykedett, így jól ismeri a község és a hozzá tartozó falvak problémáit. Az alábbiakban arról nyilatkozik lapunknak, hogy milyen elképzelésekkel foglalta el az RMDSZ-es színekben vállalt felelôs beosztást.
Amikor egy nyugodtabb életvitelt felad az ember, akkor tudnia kell, hogy ezt egy közösség érdekében teszi nyomatékosított a polgármester. Dolgozni kell, és becsületesen intézni a község ügyeit, mert felkértek erre, megbíztak a választópolgárok. Én elég erôsnek érzem magam arra, hogy megküzdjek a mindennapi gondokkal. Merésznek tartottam e feladat vállalását, hiszen nincs felsôfokú végzettségem (ezt kifogásolták politikai ellenfeleim), de a lakosok már ismertek tanácsosként és alpolgármesterként is. Mint RMDSZ-es polgármester hátam mögött támaszt érzek", hiszen bármilyen kérdés megoldásában számíthatok a felsôbb vezetôség segítségére, és a 15 tagú tanács is többségében RMDSZ-es. Véleményem szerint együttmûködésre van szükség a polgármester, a tanácsosok és a lakosság között: olyan programot kell kidolgoznunk, amelyet ki is tudunk vitelezni. Túl nagy dolgokat nem ígérhetünk, mert a pénzhiány miatt nem minden elgondolás kivitelezhetô. Fontos feladatnak tartom a falufejlesztést, a hagyományok ápolását, a kapcsolattartást a testvértelepülésekkel, helyileg az intézmények vezetôivel. Szeretném feloldani azt a feszült légkört, amely közöttem és az iskola igazgatója között alakult ki, aki ellenjelölt volt a polgármester-választásokon. Fejleszteni kell a faluturizmust, állandóan javítani kell az infrastruktúra állapotát. Minden évben megszerveztük a lassan hagyományossá váló árcsói fazakasvásárt, így az idén is lesz augusztus 12-13-án; szeretném, ha polgármesterségem idején és késôbb is fennmaradna ez a rendezvény. Tovább kell folytatnunk az utcák karbantartási munkálatait, a zöldségpiac modernizálását, udvarhelyi segítséggel a sürgôsségi mentôállomás bôvítését sorolta a teendôket Katona Mihály.
A polgármester azt is fontosnak tartja, hogy választási programjában szereplô ígéretei szerint figyelmet szenteljen a község mûemlék- épületeinek és emlékmûveinek védelmére, a közterületek ésszerû kihasználására és bôvítésére, az egyházakkal való kapcsolatokra, amelyek helyi szinten nagyon jónak minôsíthetôk. Katona Mihály azt is elmondta, hogy a lakosságot bármilyen ügyben minden nap fogadja a munkaprogram szerint, a tanácsülésekrôl pedig a helyi kábeltévé segítségével tájékoztatnak. A bel-és külföldi pénzforrások megszerzésére a Polgármesteri Hivatal pályázatokat készít: ilyen anyagi alapból szeretnék kivitelezni azt a régebbi elgondolást, hogy Atyha és Etéd között megjavítanák a rossz utat. Amint a korondi polgármester hangsúlyozta, erre a modernizálásra nagy szükség lenne, hiszen Etéd és a Sóvidék autóúttal való összekötése kiküszöbölné a jelenlegi 50-60 kilométeres kerülôt.
Fülöp D. Dénes
BUKAREST Minden ötödik órában meghal egy személy valamilyen közúti balesetben, minden második órában pedig súlyos közúti baleset következik be, sebesültekkel derül ki az Országos Rendôrfôkapitányság (IGP) keretében mûködô Közúti Rendôrség statisztikáiból.
Ion Palalau tábornok, a Közúti Rendôrség aligazgatója szerint az idei év elsô hét hónapjában a súlyos közúti balesetek száma 300 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló idôszakához képest.
Idén 3.626 súlyos közúti baleset következett be (tavaly 3.901 volt), ezek közül 1159 halálos kimenetelû baleset (76-tal kevesebb, mint tavaly). A súlyos sérülésekkel végzôdô balesetek száma 3.078 (224-gyel kevesebb, mint 1999-ben). Palalau tábornok szerint átlagosan másfél óránként következik be egy közúti baleset.
Az idén a legtöbb súlyos közúti balesetre Bukarest hatósugarában került sor: 407, ezek közül 50 halálos kimenetelû volt, 382 esetben pedig súlyos sérülések történtek. A következô megyék vezetnek ebben a tekintetben: Prahova 166, Konstanca 158, Brassó 145, Ilfov 128 és Bacau 127.
A legtöbb súlyos következményekkel járó közúti baleset figyelmetlenség, fáradtság miatt következik be, de sok az olyan baleset is, amelyet a rossz útjelzô táblák okoznak. Olyan útvonalokon is megtörténik ez, ahol javítják az utat, ami veszélyhelyzetet teremt.
A Közúti Rendôrség felszólítja a települések vezetôségeit, az országos, valamint a megyei utak karbantartóit, hogy intézkedjenek a közutakon elhelyezett pontos jelzôtáblák ügyében.
Mediafax
SZÉKELYUDVARHELY Egy árnyékra lettem figyelmes, valami zuhant lefelé. Azt hittem, szônyeget dobtak le, hogy kiporolják mondta egy szemtanú.
Mikor odanéztem, akkor vettem észre, hogy egy idôs nô esett le. Odaszaladtam, sikítani kezdtem; nem nyúltam hozzá, nehogy valami baj legyen belôle. Teljesen összetörte magát mesélte a szerencsétlenség egyik szemtanúja.
Tegnap reggel 9 órakor értesítették a rendôrséget, hogy a 74 éves M. Teréz kiugrott negyedik emeleti lakása erkélyérôl.
Az idôs hölgynek összeroncsolódott a mellkasa, a végtagjai. A mentôsök a helyszínen próbálták megmenteni az életét sajnos, sikertelenül.
Dávid
SIMÉNFALVA Legsürgôsebb teendô a földgáz bevezetése a község falvaiba, de a megyei út javítása is gondja az elöljáróknak. Még sok minden szerepel az elképzelések között, négy év alatt még módosulhatnak a tervek tudtuk meg Péter Zoltán polgármestertôl.
Mintegy hat éve kezdôdött el a gázbevezetés, remélhetôleg egy-két éven belül befejezôdik. A szûrôállomások mindenütt megvannak, Kobátfalván, Siménfalván és Rugonfalván félig felszerelték. Utóbbi helységben árkot ásnak, gázvezetéket fektetnek. A tavalyi költségvetésbôl megmaradt 116 millió lej, amit a négy nagy falu szûrôállomásának szerelésére fordítanak. Ezenkívül pályázatot nyújtottak be a Világbank községfejlesztési programjához; a négy pályázó közül várhatóan Siménfalva a legesélyesebb. A község az alakuló Hargita-Gaz kereskedelmi társaságtól is vár segítséget.
A lakosság nem minden faluban igényelte a földgázt, viszont a tordátfalviak meggondolták magukat, ôk is akarják. A fontos az lenne, hogy elôbb a négy nagy helységbe vezessék be az energiahordozót, csak azután a kisebbekbe, mert oda kevesebb pénzre lesz szükség. Nem könnyû, hiszen tizennégy faluról van szó.
Július 29-én közmunkát szerveztek a községben az utak javítására. A lakosság felülmúlta önmagát, a Borsil Kft. is segített kotrógéppel, homlokrakodóval, dömperrel. Megkezdték az aszfaltozást; a megyei útgondnokság egyszerre nem ad sok pénzt, de amikor kérnek, mindig kapnak. A kobátfalvi híd nagyon rossz volt, azt is leaszfaltozták. Ha befejezik a munkálatot, az egész községben korszerû lesz a megyei útszakasz. A tervekben a községi utak kavicsozása is szerepel. Az önkormányzatnak van még erre a célra valamennyi pénze, ebbôl minél több utat próbál rendbetetetni.
Öregotthont, iskolát akarnak még létesíteni a közeljövôben egy tordátfalvi lakossal közösen, nemsokára a faluturizmus is beindul. A Polgármesteri Hivatal lehetôségei szerint segíti a vállalkozni akarókat.
Küsmöd Augusztus 13-án, vasárnap délután 2 órától tartják a felújított kultúrotthon elsô rendezvényét, amelyet este bál követ.
(ifjú Koszta Endre)
VARSÁG A múlt hét végén huszadik alkalommal szervezték meg Varságon a Málnaszüret-fesztivált, amelynek célja a hagyományôrzés ápolása és a közösségi tudat erôsítése volt. Szombaton délben volt a megnyitó, majd futballmérkôzések szórakoztatták a közönséget. Este felavatták a fiatalok segítségével felépült diszkótermet. A rendezvény fontosabb programjai vasárnap zajlottak: 12 órától szentmise, 13 órától kultúrmûsor, 15 órától pedig szórakoztató versenyek (söröshordó-emelés, sörivás, favágás, kötélhúzás) voltak Bolygómezôn, este pedig bál a kultúrotthonban. Amint Tamás Ernô polgármester és Vass András, a helyi mûvelôdési ház igazgatója elmondták, a rendezvény gyökerei a második világháború utáni idôszakra nyúlnak vissza. Akkoriban a csomafalvi születésû Madarász János plébános úgynevezett majálisokat szervezett a gyergyóiakkal, Kis Somlyó mezején. Késôbb Találkozó a Nagyküküllô forrásánál címmel szerveztek kulturális rendezvényeket, de ezt nem nézte jó szemmel a kommunista rezsim, mivel kifogásolták, hogy nem szerepelnek román csoportok. Így kompromisszumként született a Málnaszüret-fesztivál, amelyet 1980-tól rendszeresen megszerveznek. Az idei rendezvényen nem az evés-ivásra, hanem a kulturális és egyéb programokra helyezték a hangsúlyt. Itt volt Mircea Ciumara államminiszter és a magyarországi testvérfaluból, Homokmégybôl 44 vendég.
(F.D.D.)
Egy akolban a csillagvizsgálóval
A Tomcsa Sándor Színház májusban hivatalos volt a kisvárdai fesztiválra. Mint arról beszámoltunk, a társulat nemcsak Kisvárdán lépett fel, hanem átruccant Kassára is. Kolár Péterrel, a kassai Thália Színház igazgatójával a helyi színházról, a kassai mûvészéletrôl beszélgettünk.
1969-ben megalapították a színházat, akkor még diákként vettem részt a létrehozásában. Elég nagy harc folyt érte idézte föl a kezdeteket Kolár Péter. 1989 ôszén felkértek arra, hogy vállaljam el a színház igazgatói tisztségét. A kassai színház akkoriban még nem volt önálló, a Komáromi Magyar Területi Színházhoz tartozott. A 69-es alapítást Dubcek jóvoltából engedélyezték; miután ôt félretették, mindent visszaállítottak, amit azelôtt megváltoztatott. 1990-ben sikerült önállósítani a színházat, amelynek 1996-ig voltam az igazgatója. Akkor a Meciar-kormányzat kigondolt egy intendantúra" rendszert: Szlovákiában létrehoztak 38 kulturális központot, és ezekhez kapcsolták az összes kulturális intézményt. Kassán kilenc intézményt kapcsoltak össze úgy, hogy ha szabad így mondanom , egy akolba kerültünk a csillagvizsgálóval, állatkerttel, bábszínházzal, romaszínházzal, galériával, filharmóniával. Mondhatni vegyes társaság jött össze, és mindenkire ugyanazok az elôírások voltak érvényesek: ahogy az állatkert mûködött, ugyanaz érvényes volt a színházra is. Világos, hogy egyik sem mûködött úgy, ahogy kellett volna. Ennek következtében az állatok szó szerint kipusztultak az állatkertbôl. Legalább mi nem jutottunk erre a sorsra, de sajnos arra igen, hogy szinte mindenünket eladták, amit sikerült összegyûjtenünk: autóbuszt, teherszállítót, mikrobuszt, épületet. Így államosítottak akkor, amikor az államosítást éppen leépítették.
1999-ben, a választások után sikerült megint önállósítani a színházat folytatta az igazgató. Visszakaptunk mindent de hogyan? Az autóbuszunkat inkább kilóban lehet mérni, mint gépjármûként, ugyanígy a teherkocsit. Az épületünk közben összedôlt, most próbáljuk újjáépíteni. Pályázatot írtak ki az igazgatói tisztségre, megpályáztam, és 99 július elsejétôl újból a színház igazgatója lettem. Azóta próbálom megint valahogy összeszedni, amit lehet. A színészgárda nagyon jónak mondható: zömében fiatalok, akik nagy ambícióval csinálják azt, amit csinálnak, nagyon jó a hangulat a színházban. Úgy érezzük, hálaistennek, hogy szeret minket a közönség is. Nemcsak a kassai, hanem tájoló színházként gyakorlatilag egész Szlovákia. Az elmúlt tíz évben Északkelet-Magyarországnak is tájoló színháza lettünk, mert az itt mûködô színházak (Nyíregyháza, Eger, Miskolc) nem igen tudnak tájolni, mi viszont elég rugalmasak tudunk lenni.
Ami a politikai hátteret illeti: szerintem nem lehet folytatni a szemet szemért politikát. Pozitívum az, hogy ezt már felismerte a szlovák politikusok többsége. Mindenképpen megegyezésre kell jutnunk, annál is inkább, mert ha visszatekintünk az elmúlt egykétszáz évre, akkor a szlovákok és magyarok között úgy igazából nem találunk ellentétet. Olyan jellegû atracitásokat, mint amilyenekrôl Erdély és Szerbia esetében tudunk, nem találunk Szlovákiában. Éppen ezért könynyebb eljutni oda, hogy a bizalmatlanságot el tudjuk tüntetni a politikából, ezzel együtt természetesen a kultúrából is. Erre konkrét példa, hogy a színházak Szlovákiában négy nyelven mûködnek, szlovák, magyar, ukrán és roma nyelven. Függetlenül attól, hogy a politikában voltak negatív változások, ezek a színházak akkor is együtt tudtak mûködni, amikor a politika nem ezt várta el tôlük. Szembe tudtak fordulni a politikával beleértve a szlovák színházakat is , és nem vették át azt az elbánást, amit egyes szlovák politikusok szerettek volna.
Hogy esett a választás éppen Székelyudvarhelyre?
Megnéztük, kik vesznek részt a kisvárdai fesztiválon, és megnéztük pozitív értelemben , hogy kiket ismerünk kevésbé. A székelyudvarhelyi társulatot alig ismertük. Hallottunk róla, tudtuk, hogy van, de az volt a döntô, hogy jobban meg akartuk ismerni. Sajnos, két problémánk is van. A színházunk nagyon kicsi. Jó lenne, ha mindnyájan itt tudnánk lenni együtt. A másik pedig az: nagyon rövid volt az idô ahhoz, hogy elterjedjen a vendégszereplés híre. Biztos vagyok benne, hogy lesz ennek folytatása is. Nekem is, a közönségnek is nagyon tetszett az elôadás.
Mit üzen egy magyar kisebbségi egy másik magyar kisebbséginek?
Legfontosabb az, hogy együttmûködjünk, ne engedjük egymást szellemileg szétválasztani. Ha szellemileg összetartunk, akkor lehet bármiféle határ, akkor is tovább tudjuk csinálni a magunkét, a munkánkat, és nem lesz semmiféle probléma. Nemrég kaptuk a hírt: a kassai Thália Színház valószínûleg megszûnik. Vagy már meg is szûnt...
Sarkadi Zoltán Gábor
Új mûsor a Digital 3 Televízióban
Péntek este a Digital 3 Televízióban a MásKép címû tévémûsor elsô adását láthatták a tévénézôk. A budapesti Fekete Doboz Alapítvány pályázatára jelentkezô székelyföldi fiatalok egy csoportja júniusban tévés képzésen vett részt a magyar fôvárosban. A tíznapos tanfolyamon a résztvevôk tévés alaptevékenységet (kamerakezelést, illetve mûsorszerkesztést és vágást) tanultak. A MásKép célja az, hogy kisebbségek, nemzetiségek együtt dolgozzanak ebbôl a meggondolásból a készítôk között román és cigány nemzetiségû munkatársak is vannak. Minden hónapban egy harmincperces mûsor készül, amelyet pénteki napon este nyolc óra körül mutatnak be az udvarhelyi televízióban. A Fekete Doboz Alapítvány európai pályázaton nyert pénzalapot az itteni tévémûsor beindítására. A mûsor tulajdonképpen kilenc embernek a munkája, de ezt nem úgy kell érteni, hogy mind a kilenc ember dolgozott minden kicsi mûsorrészleten, hanem mindenki eldöntötte, hogy melyik anyagot fogja elkészíteni valamelyik operatôrrel, vagy fordítva mondja Benedek Katalin vágó. Minden operatôr minden szerkesztôvel dolgozik, és így mindenkinek adott a lehetôség, hogy egymás munkáját megismerjék veszi át a szót Trofin Rusu Claudea szerkesztô, majd Lôrincz Lóránt operatôr a csapat felszerelését mutatja be: Van egy S-VHS-kameránk, hozzá állvány, mikrofon, fülhallgató, lámpák, tehát minden, ami amatôr szinten kell egy tévémûsor elkészítéséhez. A fentieken kívül a kilencfôs csapatnak tagjai még Balla Ede, Fodor Örs és Tóti István operatôrök, valamint Mátyus Katalin, Nagy Andrea Réka és Sükösd Andrea szerkesztôk. Az elsô, debütáló mûsorban bemutatkoztak az adás készítôi, láthattunk hétvégi túraajánlót és nyári programajánlót, zenés etüdöt a Míves Emberek Sokadalmáról, kisriportot a Küküllô állapotáról, illetve portréfilmet a mozgássérült Fehér Árpádról. A MásKép csapata a mûsorral kapcsolatos ötleteket, megjegyzéseket és kritikákat a ktv@freemail.hu e-mail címre, illetve a Civitas Alapítvány postafiókjába (4150, Székelyudvarhely, Pf. 51.) várja.
Katona Zoltán
Kiemelt, jól látható helyen hirdette az egyik újság reklámszövegében: megnyílt itt, Udvarhelyen ez és ez a gumiklinika. A rágógumitól a kutyagumiig, az AIDS elleni védekezésig sokféle gumi felidézôdhet képzeletünkben a címül írt szó láttán/hallatán. A torzszülött szó mellett látható márkanév azonban elárulja az autósvilágban jártasaknak talán csak nekik , hogy autógumiról van szó, szakszerûbben mondva: gumiabroncsról. A meghibásodott abroncsokat óhajtja kezelni, orvosolni a gumiklinikának nagyvárosi hóbort nyomán elnevezett /javító/ mûhely. Annak igencsak örvendünk, hogy a 89-es fordulat óta nem vagyunk elszigetelve az anyaországtól, szavaink is szabadon, vízum nélkül jöhetnek, mehetnek. Találkozhat például a magyar áfa a román TVA-val, a helyes tömegközlekedés a korcs közszállítással vagy a közlekedési vállalat a szintén korcs közszállítási vállalattal. És így tovább. Csakugyan az anyaországban, fôként Budapesten sincs minden szónak, nyelvtani szerkezetnek rendben a szénája. A Pesten született és nevetségesen suta autó- és táskaklinika után megszületett, és eljött Udvarhelyre is a gumiklinika szó. Nem kell ôt szívesen fogadnunk, ne érezze magát jól Székelyudvarhelyen, mert nyelvünkben a klinika szó tanítási és kutatási célokat szolgáló egyetemi kórházat jelent, annak tudományos rangjához, a benne zajló munka színvonalához semmiképp sem illik az autó, a táska vagy gumiabroncs/autógumi-javítás. Ôrizzük meg a jól bevált autószerviz, táskajavító mûhely, gumiabroncs vagy autógumi javítás, netán futózás stb. elnevezéseket, mûhelyneveket. Nem fogadható el nyelvhelyességi szempontból, hogy a klinika szó felvegye a javító mûhely" jelentést is, hisz ez a fajta jelentésbôvülés az orvostudomány, az orvosi szakma lekicsinylését, lenézését is magában hordozná.
Komoróczy György
Idén három magyar elhatározta, hogy saját szemmel és blueshoz szokott füllel gyôzôdik meg arról, hogy a mendemondákhoz képest mi a helyzet a blues ôshazájában, az Egyesült Államokban. Magyarországon néhány, magát blueskirálynak kikiáltó egyén tett olyan kijelentéseket, hogy Amerikában ma már nincs blues. Fekete Kálmán (az Elsô Magyar Bluesköny és a Blues 2 szerzôje, a pécsi PMD Blues Band vezetôje), Brunner Ágnes és Weinberger Attila (a bukaresti A. G. Weinberger and the Blues Machine énekes-gitárosa) három hetet töltöttek a blues fôvárosában, Chicagóban.Céljuk elsôsorban a Chicago Blues Festival 2000 megtekintése volt, de háromhetes útjukon rengeteg klubban és koncerten megfordultak. Az úti élményekbôl egy videofilm (több mint tizenkét órás nyersanyagát a Pécs Tévében készítik el) és Blues 3 néven egy újabb könyv készül el idén karácsonyra. Fekete Kálmán hazatérése után két héttel lapunknak is beszámolt chicagói élményeirôl.
Június 5-én repülôvel érkeztünk a világ blues-fôvárosába. Chicago körülbelül akkora, mint a Dunántúl, peremvárosaival együtt kb. 12 millió ember lakja, és több mint hatvan blues-klubja van. Még a fesztivál elôtt két nagyszerû klubban jártunk. Elôbb a West Side-on lévô Rosaas Lounge-ban, amely sokáig Sugar Blue törzsklubja volt. Amióta lakást cserélt, klubot is váltott. Itt Chico Banks trióját ámultuk-bámultuk, ahová késôbb Weinberger Attila is beszállt örömzenélni szájharmonikán. A romániai bluesélet királya tapsot csalt ki a közönségbôl. Jómagam a zongorához merészkedtem, a végén Detroit Junior nagypapa öreg fekete, aki már a két háború között nyomta a bugikat a zongorán odajött, és gratulált nekem!A nagy fesztivál elôtt a veszélyesnek mondott déli negyedben rendezték meg a 43. Utca Fesztiválját. Az elsô taxis nem akart kivinni minket, mivel fehérek voltunk, a következô már igen. Amint rákanyarodtunk a Muddy Waters Driverra, már látható volt egy feka banda, amint az emelvényen játszik. Találkoztunk Eb Davis barátunkkal is, akivel nagyon sokat játszottunk idehaza a PMD-vel; a nap csúcsa Bobby Rush bandája és showmûsora volt. Este még beugrottunk a Buddy Guyas Legendsbe, Chicago talán leghíresebb klubjába. A berendezés fantasztikus, a falon blues-világsztárok eredeti és dedikált gitárjai láthatók. A bárpultnál meg ott állt egy koromfekete, sapkás emberke, maga Buddy Guy...
Csütörtökön délben ünnepélyes megnyitóval kezdôdött a Chicago Blues Festival 2000, amelyet immáron tizenhét éve a város vezetôsége rendez, a belépés ingyenes. Pink Anderson és Tampa Red születésének centenáriumához, valamint Howlin Wolf 90. születésnapjához kötötték a megemlékezést. Hat pódiumon szólt a blues, ebbôl kettô a hagyományos blues-é volt. A Front Porch-on a legkülönbözôbb blues-iskolák tanítványai vizsgáztak", tanáraik közremûködésével. Egyik kisszínpadon Robert Johnsont idézô akusztikus elôadásokat hallgattunk: itt olyan hírességek idézték a blues dicsô múltját, mint Aron Burton, Maddag Lester, Eddie Cusic, Little Milton, Honey Boy Edward, Eddie C. Campbell, Roy Book Binder. A bluesiskola-színpadon egymást licitálták túl az idôs fekete matuzsálemek, mint Henry Gray, Billy Branch és tanítványai, Jumpin Willie Cobb, Little Mack Simmons, Erwin Helfer, Katherin Davis, Eddie Taylor és még sokan mások.A többi négy színpadon már elektromos bluest játszottak, az esti fômûsorok hatalmas nagyszínpadán, a Petrillo Music Shell-en pedig a heavy metalt is megszégyenítô hangerôvel bömbölt a zene.
Chicagóban a hetente megjelenô ingyenes Reader újság tartalmazza a könnyûzenei klubok bôséges kínálatát: a blues, gospel, rhythm and blues klubok mûsorajánlata több oldalt tesz ki. Buddy Guy legendás klubjában a harmadik alkalom után már törzsvendégnek kijáró barátsággal fogadott minket Buddy papa elsô embere, a szintén koromfekete David, aki intett a jegyszedônek, hogy nekünk: free! Tudni kell, hogy a klubban minden hétfôn session-nap van belépô nélkül. Ha valaki hóna alatt hangszerével betér oda, csak beírja a nevét és hangszerét a pulton lévô füzetbe, aztán a konferáló felszólítja. A fekákból álló alapbanda (dob, basszus, billentyû) ezután rázendít egy húzós shuffle-ra vagy hasonlóra, és szabad a pálya. Jobbnál-jobb gitárosokat láttunk-hallottunk, érdekes a japánok rohama. Weinberger Attila úgy nevezte ezt: Pearl Harbor-komplexus. Mintha mindenáron bizonyítani akarnák ezt is... Viszonylag jól nyomják a betanult blues-patterneket, rossz gitárost egyáltalán nem hallottunk, de kiugróan jót is csak párat. Magyar blues-gitárosaink simán megállnák helyüket (de többet ne várjanak...). A session alatt Buddy Guy rezzenéstelen arccal ül a bárpultnál, és figyel.
A híres déli Muddy Waters Drive-on lévô Checker Board Lounge nevû, bluesosan lepusztult csehóban is jártunk, ahol annak idején még Muddy Waters sihederként pengette gitárját. Aztán eltaxiztunk a B.L.U.E.S. nevû kicsi klubba, ahol Pistpol Pete egy tûzpiros, héthúros Shecteren nyomta olyan elementáris elôadásmóddal kísérve, hogy a hátunkon is felállt a szôr. Hazai gitármágusaink egy részének nagy hiányossága, hogy csak a gitárt nyûvik. Ezek a feka fiúk pedig mindig énekelnek hozzá, és ez nagyon tetszik a közönségnek.Aztán voltunk egy inkább csak turista látványosságnak készült helyen, a belvárosban tündöklô House of Blues-ban. A falakon a blues-titánok fehér, gipszbôl készült dombormûvei, és természetesen zene. Aznap éppen a fehér vezetôjû Matthew Skoller Band játszott. A fehér, kissé kopaszodó Mathew kimunkált, technikás herflis és énekes. A szintén belvárosi Blue Chicago-nál álltunk sorba vagy 20 percet, mire a közel 180 kilós fekete ajtónálló beengedett minket. Bent tömeg és tapsorkán: a Willie Kent and the Gents nyomta teljes gôzzel. Mintha 30 évet visszaléptünk volna, olyan ôsi hangulatú bluesokat adtak elô.
Az Egyesült Államokban évente körülbelül 300 bluesfesztivál van, Chicagóban pedig újságokból mindez megtudható. Csak a Blues Fôvárosában évente több száz különbözô fesztivált rendeznek, szinte valamennyit a Grand Parkban, ahol a bluesfesztivál is volt. Ezek ingyenesek, csakhogy a több millió résztvevô dollármilliókat hagy ott az étel-ital standokon, a szállodákban, a múzeumokban. Mellesleg életben tartják a kultúra minden ágát. Ezek valamit tudnak, amit mi még nem annyira...Aurora kisvárosban a települést átszelô folyó hídjának két végén, egymással szemben volt felállítva két színpad. A Blues on the Fox 2000 rendezvény olyan hírességeket állított színpadra, mint az általunk egy héttel korábban már látott Bobby Rush, aki több mint negyven éve nyomja a bluesipart vagy inkább bizniszt, mert itt a blues igenis üzlet, és jól menô üzlet! Az Alligator Records (a világ legnagyobb blueslemez kiadója) új felfedezettje, Shemekia Copeland (a legendás Johnny Copeland lánya) már most úgy énekel, mint ahogy az elvárható egy 100 kilón felüli fekete csajtól. Itt is megfordult a 69 éves csendes veterán, Jimmie Lee Robinson, aki a többi fekához hasonlóan kortalan: arca nem tükrözi, hogy már 1941-ben nyomta a bluest. Koncertje után a kávézóban elkaptuk Bernard Allisont, aki megpróbál ugyan néha híres édesapja, Luther Allison stílusában énekelni és gitározni, de azért a papa jobb volt...
...vehetsz egyéves utcazenész-engedélyt, és ennek birtokában kiszerelhetsz például a Jackson-Michigan sarokra, vagy ahová akarsz (a Wabash-ra, Koko Taylor klubja mellé), és nyomhatod, amit akarsz. És itt tényleg meg lehet élni belôle... Máskülönben a fesztiválra bevezetô gyalogút két járdája az Utcai Zenészek Területe volt. Itt aztán mindenféle ôrültet láttunk: egyik feka utánam is iramodott, amikor meglátta a kezemben a kamerát. Ettôl függetlenül jó 12 órányi nyersanyagot forgattunk (interjúk, koncertfelvételek stb.), amelybôl ôsszel egy dokumentumfilmet szeretnék készíteni, és valószínûleg Blues 3 címmel egy kötet is megjelenik a chicagói utazásunkról. No, meg külön köszönet Weinberger Attilának a tolmácsolásért.
Katona Zoltán
Apák és fiúk Pécsi Magasfiúk Dalárdája
PÉCS belváros, Ifjúsági Ház földszintje (péntek este kilenc óra): ebben a néhány hónapja kialakított kis klubban játszik hétrôl hétre a PMD Blues Band, Fekete Kálmán blueszenakara. A két apa-fiú párost (Fekete Kálmán zongora, Fekete Attila basszusgitár és Katona Father" Tamás gitár, ifj. Katona Tamás gitár) Nagy Károly dobos és Kocziha Zsolt énekes egészíti ki. A hangulat szomorkás, bluesos és nyugodt, a bor íze pedig bársonyos.A romániai látogatót itt is ugyanaz a hangulat keríti hatalmába, mint Magyarországon általában mindenütt: ilyen sincs nálunk, pedig milyen jól fogna... Ha itthon, pénteken és szombaton a diszkón és a füstös, büdösvécés kocsmákon kívül olyan hely is lenne, ahol az itteni fiatal is kellemes környezetben színvonalas zenét hallgatva tölthetne el egy hétvégi estét! A Billentyû Kultúrkocsmában mindenütt tisztaság van, hangoskodó vendég sehol; a falakon dzsessz- és blues-elôadók fotói, plakátjai, fény csak a színpadon, az asztalon gyertyák. Ilyen környezetben igazából lehet hallgatni és élvezni a bluest, amely nálunkfelé szinte teljesen hiányzik a könnyûzenei életbôl és a rádiókból. Kálmánék örömzenélnek, vagyis a kevés érdeklôdô ellenére teljes erôbedobással játsszák a blues legnagyobbjainak szerzeményeit: egyik boogie a másik után, majd egy háromnegyed órányi Stevie Ray Vaughan-blokk. A mindössze tizenöt éves ifj. Katona Tamás itt igazán megmutatja hangszeres tudását: Magyarország talán legfiatalabb gitárnyûvôje tizenkét éves kora óta játssza rendszeresen a helikopteres balesetben elhunyt blueszenész örökségét. Igazi, valódi zene ez, amely a laikus zenehallgató figyelmét is úgy ragadja magával, hogy legszívesebben hetekig egy helyben ülve hallgatná. Felocsúdás után szerény taps a nézôtérrôl, aztán a ráadás után mindenki barátságos és mosolyog, hiszen a zene az egyik legfontosabb eszköze a szeretet kifejezésének...
Jean Dragescót tökéletes technikai szakembernek tartják
1920. április 27-én született Kolozsvárott. Bukarestben, majd a párizsi Sorbonne egyetemen fénytant tanult, és embriológiai kutatásokban vett részt, megszerezve a fôkutatói címet is. 1948-tól 1982-ig a fényképezés és filmkészítés technikáját oktatta biológusoknak. 1955-ben kapta meg a francia állampolgárságot, egy év múlva a természettudományok doktora címet nyerte el. Több országban tanított. Az egysejtû mikroszkopikus lényektôl a világegyetem távoli csillagaiig sok téma foglalkoztatta.
Egész életét a természet megismerésének szenvedélye jellemzi. A képanyagot fontos kísérleti eszköznek tartotta mindig; nemcsak biológus, hanem kiváló fényképész és filmes is. Tökéletes technikai szakembernek tartják, aki felszereléseket, technikai eszközöket alkotott, és új eljárásokat kísérletezett ki.
Több, mint 35.000 felvételt, 40 filmet készített, közléseinek száma 300 körül van, több könyv, tankönyv szerzôje. 1967 óta összesen tizenhét évet töltött Afrikában fôiskolai tanárként. Sokezer kilométerrel a háta mögött gazdag képanyagot gyûjtött a földrész állatvilágáról. Különösen a madárfajok viselkedése foglalkoztatta, de a termeszektôl az elefántokig sok-sok állatfaj viselkedésérôl készített a tudomány számára fontos dokumentumanyagot. Jean Dragesco nemcsak biológus, hanem kitûnô fotós is. A tudományt a mûvészettel ötvözve a képanyagot fontos eszköznek, mondhatni megfigyelési módszernek tekintette az etológiában, az állatok viselkedésének tanulmányozásában.
Többször került életveszélybe. Az elsô eset 1958-ban történt, erre így emlékszik: A kongói Albert-parkban voltunk, és az igazgató, egy gróf figyelmeztetett: a többi francia gyarmat rezervátumaitól eltérôen itt nincs megengedve, hogy letérjünk a kijelölt autóútról. Egy természetbúvár számára igazi kín száz méterrôl látni egy állatot, és nem mehetsz a közelébe, hogy lefényképezd, de nem lehetett semmit se tenni, a park idegenvezetôje kísért..." Egyik barátja megígérte, hogy elvezeti a parknak olyan részébe, ahová tilos volt a látogatóknak bemenniük. Az autóból kiszállva egy patak völgyébe ereszkedtek le; közelükben egy víziló hevert a vízben. Megjelenésünktôl meglepôdve, és hogy nem volt, ahová menekülnie, megtámadt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagy, súlyos és látszólag lusta állat ilyen gyorsan mozog. Szaladjunk kiáltotta a barátom. Könnyû mondani, de nehezebb megtenni. Futásnak eredtünk az autó irányába, de fényképezôgépekkel, nehéz teleobjektívvel terhelve nem haladtam a megfelelô gyorsasággal. A víziló utol is ért volna, de szerencsémre utamba esett egy bambuszcsoport, és sietve elrejtôztem a közepében. A hatalmas állat követni akart, de nem sikerült neki; néhányszor megkerülte a helyet, és visszatért a vízhez. Késôbb, megijedve, visszatértem én is az autóhoz, és megfogadtam, hogy a jövôben betartom az elôírásokat." Máskor pedig, madarakat figyelve az erdei ösvényen a zöld mambának nevezett mérgeskígyó (Dendraspis viridis) jól megtermett példányával találta szembe magát. A kígyó támadásra készült, fogai a valóságosnál is nagyobbnak tûntek... Marása után gyorsan bekövetkezik a halál. Szerencséjére, hogy vadászpuska volt nála. Jóformán célzás nélkül lôtt, mégis eltalálta a kígyót...
(pbá)
NICOPOLE Krokodil támadott és sebesített meg egy bolgár halászt a Duna partján, Nicopolétól tíz kilométerre jelentette a Mediafax. A férfit kórházba szállították: sebéhez hasonlót az ottani orvosok eddig nem láttak. A bolgárok figyelmeztették a román hatóságokat a veszélyes ragadozó jelenlétére, ugyanakkor bolgár katonai ôrjáratok sikertelenül keresték a krokodilt. A helyi halászok szerint az állat egy tenyészetbôl szökhetett meg, és rövid idôn belül a folyóba került.
(Katona)
A világhírû Boney M az elmúlt héten ismét Romániában koncertezett: augusztus 4-én a bukaresti Sportpalotában, másnap pedig a tengerparton adtak 75 perces koncertet. A fôvárosi koncert elôzenekarai az André, az Atac, az Axxa, a Ro-mania és a Duble D voltak. Az együttes csütörtökön Londonból érkezett Bukarestbe, megérkezésük után Ciorbeancán, a Çântareanu család rezidenciáján töltötték a fellépés elôtti éjszakát. A bukaresti újságíróknak itt alkalmuk volt látni, amint Toni Ashcroft, a négyes férfitagja több V.I.P.-hölggyel barátságosan" társalgott, majd egy szôkét ölelgetett. A Boney M a nyolcvanas években befejezte pályafutását, de Liz Mitchell fronténekesnô felmelegítette" a csapatot, amely azóta a Boney M-nosztalgia folyamatos piacra dobásával ér el sikereket. Az itteni fellépéseken is ez történt, a régi dalok mellett Liz Mitchell új szerzeményeit adták elô, amelyek hamarosan egy új nagylemezen is napvilágot látnak. Tehát a Boney M harmincéves pályafutása folytatódik.
Katona Zoltán
Kifinomultan ravasz esztétikumáról a legdrágább divatautó is csak álmodhat. Fantáziadús jármû, amely maga a romantika és játékosság, s noha megélt már néhány évtizedet, még hosszú ideig nem vonul múzeumba. Ennek a guruló csodának a mai napig akadnak rajongói.
A bogárhátút Porsche tervezte, aki a kivitelezést támogatási pénzekbôl oldotta meg. Hitler kezdeményezte az autó gyártását azzal a kikötéssel, hogy az eladási ár ezer márka alatt legyen. Az elsô három ôsbogárhátú 1936 októberében indult útnak VW3 jelzéssel. Végleges formáját 1938-ban kapta, amikor 24 lóerô segítségével 105 km/h sebességet hozott ki a léghûtéses Porsche motor. Akkoriban ez volt a csúcs, és 990 márkáért bárki hozzájuthatott. Az elmúlt ötven év alatt 20 millió bogár látta meg a napvilágot. Németországban 1978-ban állították le a gyártását. A székelyudvarhelyi Nagy Miklós két bogár tulajdonosa, a város elsô bogarasa", aki bevallása szerint a-tól z-ig ismeri ezt az autótípust: Ha nem lett volna Adolf Hitler, akkor a bogár sem létezne. Nekünk, bogarasoknak ennyi hasznunk volt Hitlerbôl. Mexikóban és Brazíliában még mindig gyártják a hagyományos típust. Németországban jelenleg csak a New Beetle-t gyártják, ami inkább luxusautó, a pórnép nem engedheti meg magának. Ránézésre hasonlíthat, de abban már semmi sem bogár.
Hogyan vált Ön hû bogaras emberré?
1979-ben vettük az elsô bogarunkat, azóta mindig én javítom az autóinkat. Egy ideje a fiam segítségére is számíthatok. Dolgoztam Magyarországon is, bár keveset, egy bogárszervizben. A sok éves tapasztalat után mondhatom, hogy tökéletesen ismerem a bogárhátút. Hálás autó ez, meg lehet szeretni. Ha mûszakilag rendbe van téve, akkor éveken keresztül csak benzin és olaj kell bele. Tény, hogy az alkatrészek drágák, de az 1988-ban vásárolt bogaramban még csak egy diót cseréltem...
Milyen a helyi bogaras élet?
Évente megrendezték Sepsiszentgyörgyön a bogártalálkozókat, de az idén nem volt. Magyarországon egy ilyen rendezvényen ötszáz autó gyûl össze. Szentgyörgyön harminc, Udvarhelyen a tavaly húsz bogár és gazdája találkozott. Jelenleg városunkban mûködô, esetleg feljavítás alatt álló bogár körülbelül tizenöt van. Jobb Levente, a tavalyi Elsô Udvarhelyi Bogártalálkozó szervezôje elmondta, hogy már hozzáfogtak a szervezéshez. Az idén kétnaposra tervezik, és augusztus végén kerül rá sor. A tervek szerint a helyszín ezúttal nem a Szejkefürdô lesz, hanem a zeteváraljai Szabadidôközpont bár a tulajdonosokkal még nem vették fel a kapcsolatot. A szervezôk az idén több résztvevôre számítanak.
Gécsek Tibor aranyért megy Ausztráliába
Gécsek Tibor a magyar olimpiai csapat egyik legesélyesebb tagja. A szombathelyi kalapácsvetô kalandos pályafutásának legnagyobb sikerét a budapesti Európa-bajnokságon érte el, ahol harmincezer ember üdvrivalgása közepette maga mögé utasította egész Európát. Ennek ellenére neki se járt kedvezmény, a többi három nagyszerû magyar kalapácsvetôvel meg kellett küzdenie az ausztráliai repülôjegyért.
Örülök, hogy vége van ennek a csatározásnak állítja Gécsek, akit szombathelyi lakásán értünk utol. Idegileg nagyon megviselt az a tény, hogy mi magyar versenyzôk egymással folytatunk élet-halál harcot. Bárki maradt volna ki, mindenképpen igazságtalan lett volna. Sajnos, mindenképpen dönteni kellett, hiszen csak hárman indulhatunk. Ez azért is igazságtalan, mert így Ausztráliában lesznek olyanok, akik öt méterrel kevesebbet dobnak, mint Annus Adrián, aki végül is nem utazhat el Sydneybe.
Gécsek, Kiss, Németh lett az elôválogató végeredménye. Ez akár Sydneyben is végsô sorrend lehet?
Én kiegyezek vele. Komolyra fordítva a szót: senki ne gondolja azt, hogy háziversenyt rendezünk az olimpián. A világon még számos nagyszerû kalapácsvetô van, akinek bármikor elsülhet" a keze. Természetesen mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy esélyesek vagyunk a végsô diadalra, de ezt a tény próbáljuk a helyén kezelni. Igyekszünk a földön maradni, és nem a levegôben röpdösni. Az a kalapács dolga...
Gondoltad volna jó öt évvel ezelôtt, amikor doppingbotrányodról harsogott a világsajtó, hogy ott leszel Sydneyben?
Tisztában voltam az ártatlanságommal, tudtam, hogy egy orvos által engedélyezett kenôcs az oka mindennek. Bíztam benne, hogy lecsökkentik hatéves büntetésemet, és ugyanúgy készültem, mintha versenyezhetnék. Nagyszerû formában voltam, amit a budapesti Eb-n be is bizonyítottam. Kérdésedre a válaszom egyértelmûen igen, bíztam benne, hogy ott lehetek.
Említetted, hogy bizonyítottál az Eb-n. Mennyire ért váratlanul az a siker?
Azért nekem az eltiltásom elôtt is voltak eredményeim, szorosan odatartoztam a világ élmezônyéhez. Tehát nem a semmibôl jött életem legnagyobb diadala. Azért hatott, hathatott ez meglepetésszerûen, mert akkor mindenki az atlantai bajnok Kiss Balázsra figyelt.
Jelentett számodra elégtételt Kiss legyôzése?
Nem érdekelt, hogy ki az, akit legyôzök. Mindenkit le akartam gyôzni.
Emlékszem a gyôztes dobásodra... Eltorzult arccal üvöltötted: Megvan, megvan!" Honnan tudtad?
Nem tudtam, éreztem! Mikor elengedtem, éreztem, hogy jól sikerült, hallottam ôrjöngeni a közönséget.
A kalapács csak szállt, csak szállt... Azt hittük, soha nem fog leesni!
Na látod, ez az amirôl én már nem tehetek... viccelôdik Gécsek Én csak eldobtam, a közönség repítette olyan messzire...
Sydneybe nem lesz olyan sok magyar a nézôtéren.
Azt hallottam, hogy az ausztrál közönség is nagyon jól tud repíteni...
Pál Gábor
A Bajnokok Ligája második fordulójának visszavágóján a magyar bajnoknak sikerült, míg a románnak nem sikerült kivívnia a továbbjutást. A bukaresti Dinamo a hazai négyhármas vereség után idegenben is kikapott, ezúttal 31-re. A Dunaferr a kinti bravúros eredmény után hazai pályán döntetlent játszott, és továbbjutott a Hajduk Split ellenében.
Dunaújváros focilázban ég. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha a Dunaferr csapata stadionjának állapota miatt , Gyôrben játssza nemzetközi mérkôzéseit. A holnapi Rosenborg elleni csatára akárcsak a Hajduk Split ellenire több szerelvénnyi szurkoló kel útra a Duna-parti városból.
Csodálatosak voltak a nézôk nyilatkozta Salamon Miklós, a Dunaferr középhátvédje a Hajduk Split elleni mérkôzés után. Nem hittem volna, hogy egy idegen városban ennyien jönnek ki nekünk szurkolni. Noha ma csak kettôkettôt játszottunk, aki látta a mérkôzést, az láthatta azt is, hogy ez az eredmény a horvátokra nézve hízelgô: ha tíz gólt kapnak, akkor se szólhattak volna semmit. Hogy mi lesz a Rosenborg ellen ? tekint elôre Salamon. Rajtunk nem múlik semmi. Ha ugyanannyit birtokoljuk a labdát, mint tettük azt a horvátok elleni két meccsen, akkor nagy baj nem lehet.
Egervári Sándort imádják játékosai. Mint elmondták a Hajduk elleni mérkôzéseken egyetlen olyan helyzettel sem találkoztak, amire ne készítette volna fel ôket a mester. Rabóczki Balázs, a csapat kapusa szerint ez a diadal elsôsorban a szakmai stábnak köszönhetô. Amennyiben ugyanilyen jól felkészítenek a norvégok ellen is, akkor nagy baj nem lehet, akkor reménykedhetünk.
A Rosenborg hosszú évek óta tagja a BL fôtáblájának, egészen más kategória, mint a Hajduk Split állítja Egervári. Félnivalónk egyáltalán nincsen. Remélem a fiúkat ez a siker nem teszi elbizakodottá, és nem veszik félvállról a norvég bajnokot. Azt azonban változatlanul elvárom tôlük, hogy bátran, ne pedig ijedt nyuszi módjára lépjenek pályára. Számszerû tippelgetésbe soha nem szoktam belemenni, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy idehaza gólt, gólokat kell rúgni, hogy a kinti mérkôzésen esélyünk legyen.
Tököli Attila, a csapat legnagyobb sztárja, a Hajduk Split elleni mérkôzés után nagyon tömören és találóan fogalmazott: Elértük, amit akartunk, sikerült kivívnunk a továbbjutást. Ugyanez a célunk a Rosenborg ellen is. A találkozót holnap, 21.45-kor játsszák. A mérkôzés második félidejét a Petôfi Rádió közvetíti.
P. G.
Güttler negyedik olimpiájára készül
Már csak 37 nap van hátra Sydneyig. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan és hányan készülnek az új évezred elsô olimpiájára azok a magyar versenyzôk, akik Atlantában ezüstérmet szereztek.
Güttler Károly elnyûhetetlennek tûnik. Az elmúlt években kiegyensúlyozott formát nyújtott, igaz, mostanában csak rövidebb távokon versenyez. Az olimpiai A-szint megúszása nem okozott számára gondot, így harminckét évesen negyedik olimpiájára készülhet.
A férfi kardcsapat (Köves, Szabó, Navarette) atlantai összeállításában egészen biztos, hogy nem lesz ott Sydney-ben. Szabó Bence az UTE elnöke lett, és noha egy évvel az olimpia elôtt megpróbálkozott a visszatéréssel, nem sikerült beverekednie magát a csapatba. A feltörekvô új generációnak köszönhetôen Köves és Navarette egymás ellen küzd a csapatba kerülésért.
Csollány Szilveszter a magyar küldöttség egyik legnagyobb aranyvárományosa. A szakemberek szerint már Atlantában ô mutatta be a legjobb gyûrûgyakorlatot, ám akkor a zsûri ki tudja, miért az olasz Chechit hozta ki elsônek. Csollány nagyszerû formában van, ôt tartják a világ legerôsebb tornászának. Amennyiben Ausztráliában a teljesítmény és nem a sportdiplomácia dönt, akkor alighanem aranyéremmel tér haza.
Kajaknégyes, 1000 m (Adrovicz Attila, Csipes Ferenc, Horváth Gábor, Rajna András). Egy kivétellel, atlantai négyesünk tagjai már visszavonultak, ami nem is csoda, hiszen már akkor is nosztalgia-triónak nevezték ôket. A kivételt Horváth Gábor jelenti , aki tagja volt a tavaly világbajnokságot nyert négyesnek, így ebben a számban Sydneyben is ott lesz. Esélye van még a részvételre párosban is az 500 méteres távon.
PéGé
Július 1929. között rendezték meg Budapesten a magyar nôi bajnokság döntôjét, amelyen az udvarhelyi, ám magyar színekben szereplô Vajda Szidónia a harmadik helyet szerezte meg.
Szidónia négy gyôzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel jutott a bronzérem birtokába.
Vajda Levente nemzetközi mester a Nyári Fesztivál nevû viadalon hat ponttal holtversenyben a nyolcadik lett. Az udvarhelyi sakkozó balszerencséjének köszönheti, hogy nem sikerült az élbolyban végeznie.
Ifjú Vajda Albert nemzetközi mester, a Bákói Hidrocon versenyzôje egy hónap leforgása alatt három nemzetközi megmérettetésen vesz részt Franciaországban. Berci eddig egy elsô, egy második és egy negyedik helyet szerzett.
Bartha János
Csáki gólt szerzett a magyar NB II-ben
Lassan-lassan felkészülésének végéhez érkezik a Budvár FC labdarúgó csapata. Dorel Purdea tanítványai a héten lejátszásra kerülô utolsó két barátságos mérkôzés után augusztus 20-án Dorohoiban lépnek pályára a C-osztály elsô csoportjának nyitófordulójában.
Az utóbbi hat találkozón a kék-fehérek négy gyôzelmet arattak, egyszer döntetlenre játszottak, egyszer pedig vesztesen hagyták el a pályát. A Gyergyószentmiklósi Jövô elleni két találkozón az udvarhelyiek összesen 19 gólt szereztek, és egyet sem kaptak. Az elsô mérkôzésen 60, a másodikon pedig 130 volt az eredmény a budvárosok javára. Balánbánya legyôzése hazai környezetben keményebb diónak bizonyult, mint idegenben, legalábbis ezt tükrözik az eredmények: itthon 10, míg idegenben 30 arányú udvarhelyi gyôzelem született. A szintén C-osztályos Marosvásárhelyi Gaz Metan ellen már nem ment ilyen jól a játék: a sétatéri stadionban 22 arányú döntetlen született, a Marospartján pedig 10-ás vereséget szenvedett együttesünk. Holnap délután öt órakor a C-osztályos Olthévízi Cement lesz az ellenfél hazai pályán, míg szombaton, az utolsó felkészülési mérkôzésen Sepsiszentgyörgyre látogat a csapat.
Idôközben kialakult az új bajnoki idényben az edzô rendelkezésére álló játékoskeret is. A vezetôséget immár nem igazán érheti az a vád, hogy zömében nem udvarhelyi focistákból verbuváltak csapatot, hiszen a húsz játékos közül tizenkettô székelyudvarhelyi, a román nemzetiségûek száma pedig négy fôre csappant. Íme a keret: Foaltin, Tarcsafalvi, Csapai kapusok, Szôcs, Tifán, Albert, Kiss, Dusinszki, Vatamaniuc, Miklós, Demény, Gâtu, Lackovics, Dénes, Mezei (az utóbbi kettô az ifjúsági csapattól került a felnôtt keretbe), Nagy Attila, Knobloch és Iacob Csíkszeredából, Capatâna Kézdivásárhelyrôl, Csíki pedig Nagygalambfalváról érkezett a kék-fehérekhez. Egyelôre kérdéses a sorsa Kandó Csabának, aki visszatért Magyarországra, de játékjoga továbbra is a Budvárt illeti meg. A csapat augusztus 27-én mutatkozik be hazai közönsége elôtt, amikor a Földvári Egyesülés látogat városunkba.
Érdekesség, hogy a magyar NB II-ben szereplô Csáki és Bardosi csapata, Tapolca, idegenben szenvedett 41 arányú vereséget. A kiállítások miatt hét (!) fôre csappant tapolcai együttes becsületgólját Csáki szerezte.
Jakab Árpád
Veress László, becenevén Tacsi, a Székelyudvarhelyi Haladás volt közönségkedvenc középpályása hivatást váltott. 1997-ben, az ELEVEN Egyesület megalakulásakor, Tamás Zoltán volt játékostársával együtt a focit kedvelô gyerekek foglalkoztatására kérték fel.
A feltételek adva voltak: pályák, ahol gyakorolni lehetett, felszerelések, és megfelelô létszámú gyerek is jelentkezett mondta Veress László. Az edzôi tevékenységet szabad idômben végzem, az éjjeli munkahelyi szolgálat után. Az elmúlt három évben 1987-es születésû tehetséges gyerekekkel szerettettem meg a focit. Hetente négy edzést tartok, minden alkalommal két órát vagyunk együtt. Télen ingyen vehetjük igénybe a Sportcsarnokot, mert az egyezség szerint ISK-Budvár néven szerepelünk. A gyerekeket rengeteget dolgoztatom, hogy a labdarúgás csínját-bínját megtanulják. A vezetôség minden segítséget megad, a holland partnertôl teljes felszerelést kaptunk. A mi idônkben két labdánk volt, most tíz van... A vállalkozók is segítenek: Barabás Csaba házicsokival, a Frieske Pan süteményekkel, az ATI CREAM cég fagylalttal.
Az általam edzett játékosok megmérettetése a magyarországi Gyulán rendezett téli nemzetközi tornán kezdôdött, majd folytatódott ez év nyarán a hazai Budvár Kupán, utoljára az egri nemzetközi tornán szerepeltünk sikeresen. A 24 induló csapatot különbözô csoportokba osztották. Csoportunkban másodikok lettünk, így a nyolcaddöntôbe jutottunk, ahol a késôbbi tornagyôztes búcsúztatott. Mérlegünk: hat gyôzelem, egy döntetlen és egy vereség, ami a hetedik helyezésünket jelentette.
A Hargita Egyesülethez békésen akartunk közeledni, de a visszajelzés nem volt kedvezô számunkra. Véleményem szerint a legtehetségesebb labdarúgókat a magasabb osztályban szereplô csapathoz kellene irányítani, ez így mûködik mindenütt, ahol két csapat van. A széthúzás nem vezet jóra vélekedett az edzô, aki ezúton is köszönetet mondott a vezetôségnek a labdarúgó palánták iránt tanúsított gondoskodásért.
(B. J.)
Szombaton és vasárnap a városunk mellett található nagyoldali pályán dübörögtek fel a motorok: az Ivan AutoMoto szervezésében Udvarhely adott otthont az országos egyéni motokrossz bajnokság 9. futamának. Az udvarhelyi ifj. Balázs István a második helyet szerezte meg, és összesítésben továbbra is harmadik.
A 60 köbcentis motorok versenyében az udvarhelyi ifjú Balázs Istvánnak rosszul sikerült a rajtja, és az utolsó helyrôl indulva keményen megküzdött azért, hogy a verseny végén a dobogó második fokára állhasson fel. A szintén udvarhelyi ifjú Bacescu Lajos a második futamban rosszul startolt, a futam közben háromszor is elesett, de így is a negyedik helyen sikerült befejeznie a versenyt, egyforma pontszámmal a szatmári EGLY klub motorosával, Szilveszter Ákossal.
István az összetett versenyben továbbra is harmadik, de ha tartja jó formáját, akkor a hátralevô két futam alatt lehetôsége nyílik arra, hogy a bajnokság végén a második helyen végezzen.
Folyamatos felkészülés után az Ivan AutoMoto ifjúsági csapata szeptember 3-án a moldáviai Brenderben megrendezésre kerülô nemzetközi meghívásos versenyen vesz részt tájékoztatott Márton Zoltán edzô. Ezúton szeretnék köszönetet mondani támogatóinknak, viszont ahhoz, hogy a kis udvarhelyi motorosok a határon túl is bizonyíthassanak, további támogatásra van szükségünk mondta az edzô, aki arról is tájékoztatott, hogy az udvarhelyi versenyzôk szeptember 910-én Besztercén vesznek részt egy barátságos futamon, míg szintén szeptember folyamán rendezik meg a bajnokság kilencedik futamát is.
(J. Á.)
A tizenhat csapattal rajtoló román A-osztályos labdarúgó bajnokság hét végi nyitófordulójában a két újonc együttes gyôzelemmel mutatkozott be.
Eredmények: Craiovai U Brassói FC 10, OtelulFC Argesi 41, Medgyesi Gaz MetanCeahlaul 30, AstraRocar 02, FC NationalDinamo 13, Rapid Petrolul 31, Foresta SuceavaBesztercei Gloria 20, a SteauaFCM Bacau mérkôzést tegnap este, lapzárta után játszották.
A NationalDinamo mérkôzés hat percre félbeszakadt, mivel a rendôrség a Dinamo-szurkolók ellen könnygázt vetett be, amelybôl jócskán jutott a pályára is: játékosok, edzôk perceken át könnyeztek". Anghel Iordanescunak jól sikerült a bemutatkozása a Rapid kispadján: a giulesti-i stadion elsô villanyfényes mérkôzésén biztos gyôzelmet arattak a Petrolul ellen. Jól játszott a két újonc: mind a Suceava-i Foresta, mind pedig a Medgyesi Gaz Metan simán nyert Beszterce, illetve a Ceahlaul ellen.
Katona Zoltán
Copyright © Udvarhelyi Híradó - 2000