NYUGATI HÍRLEVÉL
független elektronikus újság

Szerkesztô: Bika Julianna
Email: bikajuli@cox.net
Efax: 508-437-2661

51. szám 2003. március

Sándor napján megszakad a tél,

József napján eltûnik a szél,

zsákban Benedek

hoz majd meleget

nincs több fázás, boldog aki él.

Weöres Sándor


AUSZTRIA

BÉCS

ÁTTÖRÉS IDEJE A MÛVÉSZETBEN

Egy birodalom volt és mégis két ország, két olyan központi várossal, amelyiknek az életében sok volt a párhuzamosság. Például az is, hogy az 1873-as év mindkettõ számára igen jelentõs volt. A bécsi Harrach-palotában, a Kunsthistorisches Museum és a Collegium Hungaricum közös rendezésében április 22-ig megtekinthetõ – Az áttörés ideje (Die Zeit der Aufbruch) címû kiállítás fél évszázad kulturális eszmélését, városfejlõdését és társadalomtörténetét mutatja be a képzõ- és iparmûvészet eszközeivel. A kiállítás nem véletlenül indul az 1873-as évtõl, eltérve ezzel attól a szokástól, hogy a mérföldkõ az 1867-es kiegyezés – mondja F. Dózsa Katalin kurátor, a Budapesti Történeti Múzeum fõigazgató-helyettese. – A kiindulópont tehát a világkiállítás, amelynek köszönhetõen Bécs a felkészülés és az ezzel beindult fejlõdés révén igazi metropolisszá alakult át. 250 kilométerrel odébb pedig Pest, Buda és Óbuda egyesülésével a három kisváros ekkor indult el a nagyvárosi léthez vezetõ úton.

A párhuzamosságok és a majdani eltérések jól láthatóak a kiállításon, sõt, a látogató magyarázatot is kap sok jelenségre – például az építészeti hasonlóságokról szerzett felületes benyomásait megerõsítendõ nem egy esetben kiderül, hogy ugyanaz az építész vagy mester és tanítvány volt a tervezõ. Magyarok Bécsben, osztrákok Budapesten: a Harrach-palota termeiben most ritka sok tervrajz, vázlat is látható. A világkiállításon egykor bemutatott Munkácsy- festménnyel indul a kiállítás, s ez csak egyike a nagy magyarok ismert és nevezetes alkotásainak: a 620 mûtárgy zöme – mintegy 500 – magyarországi múzeumok, levéltárak, könyvtárak tulajdona. Bécsben ritkán – sok esetben elõször – láthatók Csontváry Kosztka Tivadar, Paál László, Rippl-Rónai József, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál képei.

A festményeket, maketteket és tervrajzokat iparmûvészeti tárgyak, ruhák, bútorok egészítik ki, kiteljesítve a kor ábrázolását.


FRANCIAORSZÁG

PÁRIZS

A PÁRIZSI MAGYAR INTÉZET /PMI/ FÕBB MÁRCIUSI PROGRAMJAI

Március 7-én, Alain Kremski zongorahangversenye lesz hallható.

Március 10-én a PMI és Sorbonne közös rendezésében egyhetes irodalmi rendezvénysorozat, "Költõk tavasza" hivatalos nyitóprogramjának részeként a Kaláka együttes és Lackfi János ad francia-magyar zenés irodalmi estet Tûzvirágok címmel.

Megemlékezés az 1848-as forradalom évfordulójáról. Március 14-én az Intézet felkérésére készült darabot Németh Kristóf és Szíki Károly adja elõ Petõfi és Arany levelezésébõl címmel.

Március 17-én Szõke János atya tart elõadást "Magyar szentek, szentéletû magyarok a párizsi magyar Katolikus Misszió szervezésében.

Március 18-án este 7 órakor "Kassák és a MADI ma Magyarországon" címû kiállítás, mellyel a Madi hazai csoportja hódolattal adózik Kassák emlékének és Carmelo Arden Quin, a Madi Párizsban élõ alapítója elõtt. MADI azaz.Mouvement, Abstraction, Dynamisme, Invention; vagyis: mozgás, absztrakcio, dinamizmus, ivenció/talalékonyság. Az április 8-ig megtekinthetõ kiállításon 13 magyar mûvész mutatkozik be. A megnyitón Kassák emlékének ajánlott koncert hallható.

Március 20-21-én a kétnapos konferencia témája az Igaz és a jó a XVII. századi filozófiában, francia és magyar résztvevõkkel.

Március 21-27-ig tartó Salon du Livre elnevezésû rangos nemzetközi könyvkiállításon és könyvvásáron a PMI immár második alkalommal jelentkezik önálló standdal, ahol a francia nyelven elérhetõ magyar irodalmi és tudományos mûveket kínál. Választékában az idén különös figyelmet szentel a magyar származású Nobel-díjasok munkásságának. Ehhez kapcsolódik a PMI március 24-i rendezvénye, amelyen Kertész Imre franciául olvasható alkotásait mutatják be, franciaországi kiadója, az Actes Sud és fordítói, Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba közremûködésével.

Március 25-én a Külföldi Magyarok Alcyon Klubjának rendezésében Kovács Julianna énekesnõ ad jótékony koncertet a békásmegyeri protestáns templom megsegítésére.

A PMI mozijában minden csütörtök este van mozielõadás, Tari János két filmje, Bódy Gábor: Amerikai anzix, András Ferenc: Veri az ördög a feleségét, Gaál István a Keresztelõ címû filmje látható.

A Marne-la-Vallée-i egyetem nyilvános doktori szemináriuma Kulturális pluralizmus avagy a világ elnyugatiasodása? címmel, ezúttal 4-én, 18-án és 25-én kerül sor az elõadásokra.

Kis Zsuzsa
Párizsi Magyar Intézet
92, rue Bonaparte, 75006 Paris
Metró: Saint Sulpice, Mabillon
Tel: 01 43 36 06 44, E-posta: zsuzsa.kis@wanadoo.fr


MAGYARORSZÁG

BUDAPEST

RUDOLF NUREYEV Ballettverseny

Az idén ünnepeljük Nureyev születésének 65. évfordulóját. Kétévenként Budapesten rendezik a huszadik század legjelentõsebb balett-táncosa tiszteletére a Nureyev balett-versenyt. Ez alkalommal ötödszörre.

Április 28 és május 4 között a Budapesti Operaház lesz a gazdája a balett-versenynek.

Jelentkezés 2003. március 31-ig.
EuroDance Foundation
H.1431 Budapest 8, P.O. Box 122
Hungary
Fax: 00-361-333-1836
E-posta: nureyev.ibc@mailbox.hu

BUDAPESTI MÛVÉSZET HETEK

A március 14 és március 31 között rendezendõ Budapesti Mûvészeti Hetek keretében sok híres külföldi mûvészegyüttes lép fel a városban.

GEREBEN ISTVÁN KITÜNTETÉSE

Gereben István az amerikai magyarság egyik meghatározó alakja. Elismert oceanográfus, aki 1990 elõtt az amerikai magyarság egy jelentõs részét összefogó testület,

Az Amerikai Magyar Szabadságharcos Szövetség élén igazi politikai, személyes befolyásra tett szert az Egyesült Államokban. Kérlelhetetlen demokrata, aki a rendszerváltás óta éles, kritikus szemmel figyeli a magyar demokrácia kibontakozását. Hetvenedik születésnapján Göncz Árpád volt köztársasági elnök javaslatára Mádl Ferenc államfõ a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki.

A róla megjelent cikk részletesen olvasható http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=94573&DocID=87859#87859


NÉMETORSZÁG

BERLIN

Fliegauf Benedek Rengeteg címû filmje nyerte az 53. Berlini Filmfesztivál Wolfgang Stadte Díját, melyet a Forum szekció legjobb filmjének ítél oda a zsûri

Az elsõ filmes magyar filmrendezõ címû munkája hangos sikert aratott a díszbemutatón. A dogma-filmként definiált alkotás a rendezõ 9 novelláját dolgozza fel, egyéni elbeszélésmódban. A jelenetek - kizárólag közeli képekbõl építkezve - feszült viszonyokat ábrázolnak.

Írta és rendezte: Fliegauf Benedek. Producer: Muhi András. Operatõr: Lovasi Zoltán. Dramaturg: Sós Judit. Vágó: Fodor Lili. Hang: Zányi Tamás. Gyártásvezetõ: Stalter Judit. Gyártó: Inforg Stúdió, 95 perc.


USA

MÁRCIUS 15 TISZTELETÉRE

ZARÁNDOK ÚT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

Közel két éves elõkészület után, 1928. március 15-én leplezték le New Yorkban a Kossuth szobrot. A szobor gondolata az Amerikai Magyar Népszava fõszerkesztõje és egyben a 69 utcai református gyülekezet fõgondnoka, Berkó D. Géza kezdeményezésébõl származott. Õ szervezte meg a Kossuth-szobor Bizottságot, amely 40 ezer dollárt gyûjtött össze a megvalósításra. A szoborállítás híre a magyarországi vezetõket is fellelkesítette. A Parlament Zarándok Nagybizottságot hozott létre. Ennek eredményeképpen az avatásra egy bérelt hajóval csaknem félezren jöttek el Magyarországról. A zarándokcsoport vezetõje báró Perényi Zsigmond belügyminiszter volt, tagjai között gróf Apponyi Albert, vallás és közoktatási miniszter, fõvédnök, számos képviselõ, polgármester és a társadalom vezetõ személyiségei voltak. Nem utolsó sorban Kossuth szülõfalujának, Monoknak a bírája, Sulcz János.

Most a szobor avatásának 75-ik évfordulóján lelkes magyarok megismétlik a zarándoklatot. A szervezõ a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány, amelynek a vezetõje Dr. Mezei László, aki Sulcz János unokája. A zarándok csoport a New York-i ünnepség után végigjárja Amerikában azt az utat, amelyet az eredeti avatók bejártak.


FLORIDA
SARASOTA

KOSSUTH KLUB

2003. március 27-én, csütörtök félötkor a Selby Könyvtár Nagytermében, 1331 First Street, Sarasota megemlékezést tartanak az 1848-49-es szabadságharcról. Elhangzik Szabó Ágnes szavalata és Dr. Balogh Sándor elõadása: A magyar szentkorona az európai képzõmûvészet tükrében.

LISZT FESZTIVÁL

Az Amerikai Liszt Társaság március 27-29. között rendezi ez évi fesztiválját "Liszt Ferenc: Kulturális Nagykövet, Mester Pedagógus, Látnok" címmel a Florida Egyetemen, Gainsvilleben. Az 1964 óta évente megrendezett fesztiválokon zenepedagógusok, zeneesztéták és elõadómûvészek méltatják Liszt életmûvét és annak hatását az egyetemes zeneirodalomban. A konferencia alatt tudományos elõadások és hangversenyek hangzanak el és mester kurzusokat tartanak.

Info: ksharpe@ufl.edu
Levélcím: Dr. Kevin M. Sharpe, University of Florida School of Music,
P. O. Box 117900, Gainesville, FL 32611

Kisvarsányi Éva
Honlap: www.hungarian.net
E-posta: evakis@prodigy.net


LOUISIANA
NEW ORLEANS

Peter Berger a Bécsi Közgazdasági Egyetem professzorának elõadása

A Népszövetség Ausztria és Magyarország háborús újjáépítéséhez való hozzájárulása 1922-1926 között. Az elõadás március 10-én este 7 órakor lesz angol nyelven.

Peter Berger Amszterdamban született, szülei magyarok, jelenleg a University Of New Orleans vendégprofesszora. A Louisianai Magyarok szervezete március 15-i összejövetelén is õ lesz az elõadó magyar nyelven.

Earl K. Long Könyvtár 407 terem
University of New Orleans
Lakefront Campus
Tel :504-280-3223
E-posta:camc@uno.edu
www.centeraustria.uno.edu

NITA-ZITA TÚRA

Amerikai színházi emberek vitték színre Gellért Flóra és Gellért Piroska nagybányai születésû revütáncosok életét. Gellért Flóra és Piroska 1922-ben emigráltak az Egyesült Államokba, majd hódították a világ színpadait, többek között Manilában Shanghaiban Panama városban, Párizsban és San Fransiscoban léptek fel.

1944-ben New Orleansban telepedtek le, s még tíz évig a Bourbon Street egzotikus lokáljaiban táncolták hajlékonyak egzotikus és titokzatos táncaikat.

Repertoárjukban többek között mambó, Arabella a kigyóassszony száma, waltzer, arab hastáncok voltak. Vonzó képeik a honlapon láthatók.

A Gellért lányok hosszú életet éltek, együttmaradtak életük végéig, s a New Orleans-i zsidó temetõben vannak egymás mellé temetve.

Országos túrára indul a NITA - ZITA revüdarab, melynek két fõszereplõje New Orleans szülötte Kathy Randels színésznõ, performance elõadó és a New Yorki rendezõ-, színésznõ Katie Pearl.

A mû zenéje már kapható CD-én, mely Tom McDermott szerzeménye, a darabban õ kísér zongorán. A Barnes and Noble’s boltok árusítják.

NEW ORLEANS
Március 7 - 9 este 7 órakor
Southern Rep Theatre
1 Canal Place harmadik emelet
New Orleans, Tel: 504-522-6545
www.nitaandzita.org

HERE STUDIO NEW YORK

A New York-i elõadás többek között a Magyar Kulturális Központ támogatását is élvezi.
Hatodik Avenue és a Spring sarkán
Március 13-15 este félnyolckor
Március 16 matiné mûsor.
Info:(212) 750-4450 E-posta:kpearl47@hotmail.com


MASSACHUSETTS
BOSTON

Erdély unitárius püspöke Szabó Árpád és közvetlen tanácsadója Gyerõ Dávid lelkész március 3-án este 7 órakor a First Parish in Concord (20 Lexington Rd.) Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében tart baráti beszélgetést. Erdély gazdasági és politikai helyzetérõl és a kolozsvári Brassai Sámuel Liceum internátus építésének helyzetérõl és jövõ terveirõl lesz szó. Az internátus egyik szobájának építésére és berendezésére az elmúlt évben a Boston környéki magyarok nagy lelkesedéssel, több mint tízezer dollárt adtak össze. Kérésükre ezt a szobát "Az 1956-os Magyar Forradalom hõseinek emlékére" dedikálták, amit a szoba bejáratán réztábla is hirdet.

Kristóffy Iván


NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE

MAGYAR NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Március 6-án, csütörtökön este 8:00-kor a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje lesz Worcester, Massachusetts-ben a 143. Worcester Zenei Fesztivál keretében a történelmi Mechanics Hall-ban.

Jegyrendelés: (508) 752-0888, www.mechanicshall.org.

ELÕADÁS

Március 8-án, szombaton délután 4 órakor Dr. Pócs Tamás botanikus a Magyar Tudományos Akadémia tagja: Az Indiai óceán szigetvilága címmel a Stein Aurél Magyar Világjáró Klub Kossuth termében (344 East 69th Street, NY).

Tel: (212) 570-0911, E-posta:club@eurocenterplus.com, honlap www.eurocenterplus.com/club

CIGÁNYBÁL

Március 8-án, este 7-kor a Református Egyház dísztermében (229 East 82. Street, NYC).
Tel: (800) 790-2030 vagy (718) 930-2402.

KURTÁG GYÖRGY

Március 8-án, este 8-kor "Kurtág György zenéje" - az Ensemble Sequitur koncertje a Miller Theatre-ben a Columbia Egyetemen (116th &Broadway, NYC).
Tel: (212) 854-7799 vagy www.millertheatre.com

BARTÓK KVARTETT TÚRA

Március 12-én, szerdán este 7:30-kor jótékonysági koncertje a Szent István római katolikus magyar templomban (223 Third Avenue, Passaic, NJ).
Tel: (973) 779-0332

Március 13-án, délután 1-kor a Trinity templomban (Broadway & Wall Street, NYC), este 7:30-kor fairfieldi Magyar Calvin United Church of Christ termében (901 Kings Highway, Fairfield, CT)

Tel: (212) 602-0766 vagy (201) 259-6392

Washingtonban a magyar nagykövetségen március 11-én este 7órakor

3910 Shoemaker Str. N.W.

Washington, D.C. 20008

Tel. (202) 362-6730/0201, E-posta. culture@huembwas.org

NEW YORK-I MAGYAR SZÍNHÁZ ÜNNEPI ELÕADÁSA

Március 16-án, vasárnap délután 3:30-kor Két Magyar Királynõ címmel a New Yorki Magyar Színház ünnepi elõadást tart a Független Református Egyház dísztermében (229 East 82. Street, NYC). Bevezetõt mond Dr. Horváth Gábor nagykövet, a Magyar Köztársaság New York-i fõkonzulja.
Az elsõ részben a Bánk Bánból hangzanak el részletek,Gertrudis szerepében Cserey Erzsébet, a színház igazgatónõje, Melindát Mécs Éva, Bánk Bánt Ajtay Gábor játssza. A második rész Erzsébet királynõ zenés történelmi darab, melynek írója és-fõszereplõje Csongrádi Kata.
Info:(212) 861-7981.

ÜNNEPÉLY

A New York és környéke magyar egyesületek és egyházak nagybizottsága szabadságünnepélyt rendez a Wagner iskola színháztermében:
220 East 76. utca
március 9-én délután 3 órakor.
Tel:(212) 628-0997.
E-posta: ernohoka@aol.com, Hóka Ernõ elnök.

BALOGH KÁLMÁN ZENEKARA

Március 22-én, szombaton este 7:30-kor Közép-európai népzene és amerikai jazz - Balogh Kálmán Cigány Cimbalom Együttes koncertje a Magyar Amerikai Polgári Klubban (95 Port Reading Avenue, Woodbridge, NJ).

Info: (732) 634-4313

FILMKLUB

Március 9-én, este 6 órakor Jancsó Miklós filmje, Pesten lámpást adott kezembe az Úr - angol felirattal New York-i Magyar Házban (213 East 82nd Street)
Március 26-án, szerdán este 7-kor, 6-3 avagy játszd újra Tutti! - 1998, angol felirattal a Columbia Egyetemen, Kelet- és Közép-Európai Központ, SIPA épület, 1219-es terem (420 West 118th Street, a Morningside Drive és az Amsterdam Avenue között).
Tel: (212) 750-4450 E-posta: hcc@hungariancc.org, honlap: www.hungariancc.org

TAVASZI BÁL

Millenniumi Egészségügyi Alapítvány jótékony célú 2003 évi "Magyar Tavaszi Bált", rendez Union Klubban, 2003. március 29-én.
Információ: (212) 423-9613 vagy mtoth@mhfny.org

MAGYAR NYELVTANFOLYAM

Március 24 és május 19 között hétfõnként esténként 6:30-8:00 között a New Yorki Magyar Ház épületében: 213 East 82nd Street.
Tel:(718) 381-0377 vagy E-posta: hungarianhouse@hungarianhouse.org.

MUZSIKÁS

Március 31-én, hétfõn este 7 órakor a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta szerepel a New York-i Metropolitan Múzeumban, a Grace Rainey Rogers Auditóriumban
1000 Fifth Avenue, Manhattan.
Info: (212) 570-3949 honlap www.metmuseum.org/events/ev_cl_index.asp "One World Series" alatt.

MAGYAR ATLÉTA KLUB

Zenés est 2003. március 28-én péntek este félnyolckor.
Fellépnek Korda György és Balázs Klári.
Magyar Atléta Klub: 198 Somerset St. New Brunswick, NJ
Info:(732) 545-8519.

WALINGFORDI MAGYAR KLUB
NYOLCVANÉVES KLUB
Március 30-án Dr. Horváth Gábor nagykövet, a Magyar Köztársaság fõkonzulja és Zsámboki Gábor tart elõadást az Európai Unióhoz való csatlakozás, valamint a magyarországi turizmus kérdéseirõl.
E-posta:moclaci@aol.com

NYÁRI MAGYAR ISKOLA
Ebben az évben a fillmorei Nyári Magyar Iskola fennállásának 36. életévébe lép. Az elsõ iskolatábor 1968 júliusában volt a Sík Sándor Cserkészparkban.
Elsõsorban Észak-Amerika szórvány magyarságának fiataljait várják, de minden olyan magyar fiatalt is, aki játszva-énekelve szeretne magyarul tanulni.
Az iskola pontos ideje: 2003. július 5-20. A tanítás szintje igazodik a tanulók nyelvtudásához. A tanítók kiváló tankönyveket és naprakész pedagógiai és didaktikai eszközöket használnak.
A tandíj teljes ellátással, iskolaszerekkel, kirándulási és fürdési díjakkal együtt két hétre 350 US dollár. Családoknak, több gyerek részvétele esetén, kedvezményt adnak.
Felvétel elõzetes jelentkezés alapján magyarul beszélõ diákoknak.
Jelentkezési határidõ 2003. június 20.

Külföldi Magyar Cserkészszövetség
2850 Rt. 23 North
Newfoundland, NJ 07435
Tel:(973) 208-0450
E-posta:kmcssz@aol.com


DUNA TELEVIZIÓ

Tavaly december 24-én a Duna Televízió elkezdte sugározni adását Észak-Amerika területén. Napi 24 órában láthatják a nézõk a mûsort 2003. február 10-tõl. Közép-Európai idõ szerint hajnali fél egy és fél kilenc között élõben látható az Indul a Nap címû mûsor. A maradék 16 órában ennek a nyolc órának a kétszeri ismétlése történik.

A Duna Televízió mûsorát sugárzó mûhold jelét Észak-Amerika egész területén lehet fogni. Kódolt elõfizetés az Egyesült Államok területén lehetséges. A vételhez szükséges berendezés GlobeCast-tól megrendelhetõ 7-10 munkanap alatt. Elõfizetni az Egyesült Államokban lehet. Március 1-tõl a havi elõfizetési díj 17.99 dollár.

További információ a GlobeCast honlapján: www.globecastwtv.com található.

Tel: Kovács Róbert ingyenes telefonszám: 1 888 988 5288.


OHIO
CLEVELAND

PÁLYÁZAT

A Clevelandi Magyar Társasággal és a Magyar Kongresszussal együttmûködõ Árpád Akadémia a világon élõ magyar ifjúság részére pályázatot hirdet. Téma Magyarország csatlakozásának elõnye, vagy hátránya az Egyesült Európa Szervezetébe. Pályázati határidõ: 2003. március 15.

E-posta: kadar@intwood.com


ILLINOIS
CHICAGO

MAGYAR FOREVER

Concertante di Chicago kamarazenekar mûvészeti igazgatója Hillel Kagan karmesterrel az élén 1994-ben lépett elõször magyar koncerttel a szeles város közönsége elé, s ez lesz a tizennyolc éve mûködõ kamarazenekar hatodik magyar koncertje. A márciusi nagyszabású koncert méltóan képviseli Chicagóban a magyar zenekultúrát.

Concertante di Chicago koncertje március 2-án lesz, Magyar Forever címmel. Kodály Zoltán, Rózsa Miklós mûvei lesznek a mûsoron és Fekete Gyula: Roman Fever - Római láz címû egyfelvonásos operája, eredeti angol változatban. Az énekesek a Lyric Opera tagjai. Az elõadás díszvendége Simonyi András washingtoni nagykövet lesz, az emlék hangverseny egyik fõszervezõje Kaarina Koskenalusta tiszteletbeli magyar konzul.

A magyar nagykövet 2003. március 3- án Koskenalusta asszony és Deutsch Tamás kereskedelmi attasé szervezésében megrendezendõ gazdasági konferencián vesz részt Chicagóban


WASHINGTON ÉS KÖRNYÉKE

Kelet-Európai Tanulmányok Intézete
Elõadás Kolozsvárról

2003. március 5-én 12 órakor A Vád története címmel. Az állam és a társadalom Kolozsvárott a második világháborúban, a kolozsvári zsidóság története címmel tart Yetta és Jacob Gelman Stanford Egyetem kandidátusai doktorátusi elõadást.

East European Studies

The Woodrow Wilson International Center for Scholars

One Woodrow Wilson Plaza

1300 Pennsylvania Avenue, NW

Washington, DC 20004-3027

Tel: 202-691-4000

Fax: 202-691-4001

E-posta: EES@wwic.si.edu


INTERNET

MAGYAR TÖRTÉNELEM

Magyar történelem, Családtörténelem, térképek, hasznos tudnivalók,
Magyar származású híres emberek, olimpiai bajnokok listája angolul
http://hipcat.hungary.org/users/hipcat/

VIRTUÁLIS KÖNYVBEMUTATÓ

http://hhrf.org/ungparty/szalon/virkonyv

Ungvárról Balla Károly író honlapja

MAGYAR- ÉS MAGYARUL BESZÉLÕ ÚJSÁGÍRÓK VILÁGFÓRUMA

http://achat.hu/ferimesz/
feliratkozás: journalist@primlista.hu

ARGENTIN MAGYAROK HONLAPJA ÉS HAVI ÚJSÁGJA

Az Argentínai Magyar Kolónia havi, ingyenes elektronikus kiadványa az argentin magyar eseményekrõl.
http://epa.oszk.hu/hungargennews/
Felelõs kiadók: Alitisz Szilárd cmalitisz@hotmail.com és Lomniczy Mátyás mlomnic@arnet.com.ar.
Szerkesztõ, lektor és moderátor: Haynalné Kesserû Zsuzsánna haynal@newage.com.ar

MARKETING MAGYARUL

http://www.republicofart.com
Online Marketing könyvesbolt és könyvtár.

MAGYAR ZSIDÓ HÍREK

http://www.centropa.org/mainpage/main.asp

MAGYAR GYÓGYSZERKERESÔ

http://www.pharmachip.hu/main/ut/leiras_report?cikkszam=10752001

DOBAY ZSUZSANNA KIÁLLÍTÁS

http://home.earthlink.net/~sedobay/


KÖNYV

BOTOS LÁSZLÓ

Út a Trianoni Békeparancshoz két nyelven, magyarul és angolul The Road to the Dictated Peace címû tanulmányát, az Árpád Akadémia elsõ díjával tüntette ki.
A könyvek megvásárolhatók a szerzõnél
Botos László
Tisza@juno.com

ATLANTIC RESEARCH PUBLICATION

Két testvér intézménye mûködik: egyik ága Highland Lakes-en (New Jersey) mint törvényesen bejegyzett, nem profitra dolgozó, adómentes alapítvány, a másik pedig Budapesten (1066 Budapest, Dessewffy u. 37.) mint Atlanti Kutató ás Kiadó Közalapítvány.
Néhány magyar nyelvû kötet kiadása mellett a fõ munkát az "Atlantic Studies on Society in Change" könyvsorozat szerkesztése és kiadása jelenti. A sorozatot a Columbia University Press terjeszti világszerte.
Eddig egy 23 kötetük teljes szövegét tartalmazó CD-ROM-ot és 118 nyomtatott kötetet adtak ki.
2000 és 2002 között a legfontosabb kiadott mû a háromkötetes History of Transylvania from the Beginnings to 1919 (Szász Zoltán és Köpeczi Béla szerkesztette) volt.
A minap jelent meg idei elsõ két kötetük:
Ideas of the Hungarian Revolution, Suppressed and Victorious, 1956–2000.
Szerkesztõk: Lee W. Congdon and Béla K. Király.
A Millennium of Hungarian Military History. Szerkesztõk: László Veszprémy és Béla K. Király.
Mindkét kötet magyar változata nyomdában van.

T. Kulcsár Andrea
ARP titkárságvezetõ


TÚRA

Újabb kéthetes utazások Erdélybe teljes ellátással a Transsylvania Tours szervezésében.

Festõi szépségû Tordai hasadék, a Görgényi, Gyergyói havasok, a Békás szoros, a Gyilkos tó, Madarasi Hargita, Tusnád, Szent Anna tó, Brassó, Csomakõrös, Zágon vagy Fogaras, Prázsmár, Törcsvár, Segesvár és Torockó, Nagyenyed, Körösfõ, Arad, Herkulesfürdõ. Hajóval az Al-Dunára, a Kazán szoroshoz és Moldvába a festett kolostorokhoz indul tóra, megismerheti Koltót, Gyulafehérvárt, Dévát, Kolozsvárt !

Indulás 2003. június 14-én vagy szeptember 9-én

Információ és jelentkezés; Burián Erzsébetnél, Budapest Tel: 36 30 - 433 - 66 28
E-posta: ErdelyFelvidek@yahoo.com, elizburian@yahoo.ca
Képek láthatók a Louisianai Magyarok Szervezete fõoldalán http://www.hungarla.com

Vége

A Nyugati Hírlevél költségeinek adóból levonható hozzájárulását szívesen vesszük
Hungarians of Louisiana Inc. számára kiállított csekken.
Kérjük jelölje meg, hogy a Nyugati hírlevél számára küldi az összeget.
Cím: Julianna Bika
21 Spinnaker Lane
New Orleans, LA 70124
Adómentesség szám: DLN:17053072012041


Copyright © Nyugati Hírlevél - 2003