NYUGATI HÍRLEVÉL független elektronikus újság
Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661
KIVÍVOTT BÉKE
szonett
Robban a nyár, a forró pipacsok
árva fejére a nap acsarog,
ijedtében éretté szõkül a búza,
tömött kalászát a föld hívja-húzza.
Robban a nyár, kipufogó csövén
traktoroknak viaskodik a fény;
cséplõ-aratógép kaszálva jár,
mint óriási, fém-gázlómadár.
Robban a nyár, az ég tengerei
lusták a melegben hullámzani;
úgy robban a nyár, hogy mindenhova jut
fény-szilánk, szívet melegíteni:
robban a nyár, hogy szétporlik a múlt,
-- ó, még minél több ilyen háborút!
Szilágyi Domokos
1964
STEIN AURÉL SÍRJA KABULBAN
Rakéta repesze rongálta meg a keresztet és a kávát
Stein Aurélnak, a magyar orientalisztika Körösi Csoma Sándort követõ bizonyára legnagyobb alakjának kabuli sírja az évtizedes háborús körülmények viszontagságaihoz mérten ép, a keresztben és a kávában rakétatalálat okozott kisebb kárt 1992-93-ban, a nyughelyet borító márványtábla is megrepedt, de angol nyelvû felirata kitûnõen olvasható.
Stein Aurél 1862. november 26-án Pest-Budán (Pesten) született, 1904-ben brit állampolgárságot kapott, 1943. október 19-én Kabulban elhunyt tudóst Sir Marc Aurel Steinként ismeri a világ tudományos társadalma.
A XX. század legsikeresebb (ennek ellenére kevéssé ismert) Belsõ-Ázsia kutatója Bécsben és Lipcsében tanult összehasonlító nyelvészetet és klasszika-filológiát, majd a tübingeni egyetemen ismerkedett meg az óperzsa nyelvvel és az indológiával 1881-1883-ban, doktorátust is itt szerzett. Londonban és Oxfordban tanult tovább, majd hazajött leszolgálni katonai önkéntesi éveit. Ekkor térképészeti ismerteket is szerzett. Sírfelirata az indiai régészeti feltárásokkal kapcsolja össze, hangoztatja, hogy tudós kutató volt, aki fáradságos utazásokat tett Indiában, "Kínai Türkisztánban" (Belsõ-Mongóliában, Turkesztánban, a Takla-Makán sivatagban), Perzsiában és Irakban, ahol "bõvítette a tudás határait".
A Selyemúttal, Nagy Sándor hadjáratainak nevezetesebb állomásaival, az Indus menti kultúrák múltjával kapcsolatos mai tudásunk jórészt tõle származik. Az általa feltárt hatalmas régészeti anyag feldolgozása mind a mai napig tart.
Miután a keresztény emlékhely átvészelte a tálibok uralmát, az új Afganisztán a hely történelmi és rituális értékét felismerve igyekszik gondozni a temetõt.
A fél évszázada mûködõ Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK) egy hétvégi magyar iskola. Keletkezésekor az volt a célja, hogy a frissen Argentínába érkezett tizenéves fiatalokat összehozza és kellemes légkörben, részben önképzõkör alapon, részben pedig szakavatott tanítás által "szórakozva" bevezesse õket a magyar nyelv és kultúra titkaiba, az irodalom gazdagságába. Akkoriban a magyar beszéd még természetes volt, ez nem okozott nehézséget a zömével 1948 körül Argentínába érkezett emigráció fiataljainak.
Múltak az évek, az argentínai magyar kolóniát megtizedelte az elkerülhetetlen lemorzsolódás, az 50-es évek derekán történt tömeges továbbvándorlás más országokba, és a jelenlegi "visszidálások" Magyarországra, s az, hogy Argentínába 1957 után nem érkeztek többé magyar emigránsok.
A ZIK hõsiesen küzdött tovább, önzetlen és megszállott szülõkkel az élén, s elérkezett az az idõ, amikor már csupa másodgenerációsból állt a tanerõi kar.
Ez a helyzet radikálisan átalakult az 1990. évi magyarországi rendszerváltással, a cserediák-program, ösztöndíj lehetõségek kiépülésével, s legutóbb pedig magyarországi tanár Argentínába való kiküldésével.
Az Apáczai Közalapítványnak és a Magyar Oktatási Minisztériumnak köszönhetõen Jáki György Ákos idén a 2002. iskolaév áprilisi beindulásával egy évet tanít a ZIK-ben, Ákos külön specialitása a magyar nyelv tanítása magyarul nem tudók számára, s kiképzi azokat is, akik saját maguk szívesen tanítanák a magyart.
Az érdeklõdés természetesen nem csupán személyének tudható be, hanem Magyarország helyzetének. Az a körülmény, hogy elõreláthatólag néhány év múlva Magyarország EU tagállam lesz, valamint elsõsorban sajnos Argentína katasztrofális gazdasági és politikai jelene megsokszorozza az érdeklõdök számát, akik hirtelen "fölfedezik" magyar származásukat.
Haynalné Kesserü Zsuzsánna
E- posta: haynal@newage.com.ar
Országos Magyar Identitás Konferencia
Megmaradásunk elnevezéssel Melbourne városában, a Magyar Központban a New South Wales tartomány Magyar Szövetsége rendezésében június 8-10 között magyar konferenciát tartottak, melyen a Magyar Köztársaság Canberra-i Nagykövetsége részérõl Jári Ferenc tanácsos vett részt.
A Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke Szabó Tibor volt a konferencia díszvendége, aki beszámolt a hivatal négyéves munkájáról. A Magyar Televízió Regionális, Kisebbségi és Határon Túli Szerkesztõségének Magyar Ház mûsora fõszerkesztõje, Bornemissza Eszter mutatta be programjaikat.
Hajduk Márta a Magyar Világháló címû általa szerkesztett könyvet ismertette.
Hasonló konferenciát tavaly Sydneyben tartottak az Illyés Közalapítvány támogatásával. A téma az ausztráliai magyar ifjúság magyar identitásának megõrzése érdekében kérhetõ magyarországi és ausztrál kormányzati támogatás volt. A tavalyi tanácskozásról kiadott 110 oldalas beszámoló megrendelhetõ.
Kardos Béla, a NSW-i Magyar Szövetség elnöke
Info: kardosbj@bigpond.com
Mészáros Péter Esõ után címû rövidfilmjét Aranypálmával jutalmazta a Cannes-i Filmfesztivál zsûrije.
Martin Scorsese amerikai rendezõ, a zsûri elnöke értékelésében kiemelte, hogy a film forgatókönyve és a dialógusok is a rendezõ keze munkáját dicsérik.
Idén két magyar film szerepelt Cannes-ban: Mészáros alkotása mellett Forgács Péter Bibó breviáriumát a Rendezõk két hete versenyen kívüli programján mutatták be, nagy sikerrel.
Süsü, Mazsola, Mirr-Murr és a TV Maci Franciaországban
A Magyar Televízió 337 bábja látható Franciaországban, Bretagne-ban (Gourin, Tronjoly kastélya) az immár negyedik éve megrendezett nemzetközi bábkiállításon és fesztiválon. Magyarország a Párizsi Magyar Intézet közremûködésével idén harmadik alkalommal vesz részt az egész nyáron át június 14. és augusztus 30 között nyitva tartó rendkívül nagy látogatottságnak örvendõ kiállításon.
A nemzetközi bábos eseményen az ez évi tematika: A báb a televízióban és filmen. Magyarország a 45 éves Magyar Televízió gyûjteményével, a Mesetár címû kiállítással jelenik meg, így gyermekkorunk hétköznapjainak kedvenceivé vált mesefigurák, a világ egyetlen személyi igazolvánnyal rendelkezõ bábja a TV Macival, a Mi újság a Futrinka utcában, a Mazsola és Tádé, a Rémusz bácsi meséi, a Csillagvitéz, a Zsebtévé, a Süsü a sárkány, a János vitéz, a Minden egér szereti a sajtot, a Misi mókus és számos más egyéb bábfilm figurái is. A kiállítást Szádváry Szabó Zoltán, a Magyar Televízió munkatársa rendezte.
Párizsi Magyar Intézet
RÉGI OLASZ MESTEREK RAFAELTÓL TIEPOLOIG
A Budapesti Szépmûvészeti Múzeum gyûjteményébõl tartanak kiállítás a montreali Szépmûvészeti Múzeumban augusztus 4 ig.
A Budapesti Szépmûvészeti Múzeum alapgyûjteményét herceg Esterházy adta 1870-ben. Innen származik Rafael (Raffaelo Sanzio) képének elnevezése, mely a jelenlegi kiállítás legértékesebb képe.
Esterházy Madonna festményt 1983 õszén egy november 7-i hármas ünnep ideje alatt ellopták, de a kép nagy szerencsével megkerült pár héten belül.
Igen ritka alkalom, hogy olasz mesterek mûveit kiengedik a tengeren túlra.
http://www.kfki.hu/~arthp/html/r/raphael/2firenze/2/42ester.html
MAGYARSÁGTUDOMÁNYI KONFERENCIA TORONTOBAN
Közösen rendezte ez évi konferenciáját a kanadai Toronto Egyetemen május 25-27-én a magyarságtudományok oktatóinak, kutatóinak két észak-amerikai szervezete , az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete és a Kanadai Magyarságtudományi Társaság. A találkozón a harmincnégy szakelõadás mellett külön ülésszak foglalkozott Kossuth Lajossal, hathónapos amerikai elõadókörútja százötvenedik évfordulóján, és Illyés Gyulával, születése centenáriumáról is megemlékezve. Számos más jeles magyar tudós, mûvész, gondolkodó, többek közt Bibó István, Bolyai János, Eötvös Loránd, Fenyõ Miksa, Körösi Csoma Sándor, Moholy-Nagy László, Sirató Károly és Sütõ András mûveit, alkotásait is elemezte jó néhány elõadás.
A konferencia közgyûlése megerõsítette a Tanáregyesület hagyományos állásfoglalását, mely szerint támogatja azokat a kollégáit, akik Szlovákiában, Kárpátalján, Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában a magyar nyelv és kultúra minden szinten és az élet minden területén való fenntartása, oktatása, mûvelése joga érvényesítéséért munkálkodnak, az Egyetemes Emberi és Nyelvi Jogok Deklarációjának megfelelõen.
Nagy Károly
Az egri színházi fesztiválon, melyet ez év május 20-22 között tartottak Cserey Erzsi New York-i Magyar Színház igazgatónõje, színésznõ Ágoston Gertrúd írónõ, a New York-i Német Rádió munkatársa színdarabjának "Gyermekem, gyilkosom" c. monodrámában nyújtott teljesítménye elismeréséül a legjobb alakításért járó oklevelet kapta.
A Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma és Bizottsága a Magyar Örökség kitüntetõ címek és oklevelek átadását 2002. június 22-én Nagyváradon, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület székházának Dísztermében tartotta.
Huszonhetedik alkalommal kerültek kiosztásra, s elsõ ízben határon túli helyszínen a Magyar Örökség díjak. Ezen korunk és a II. Világháborút megelõzõ korszak legjelentõsebb magyar teljesítményeit ( és alkotóit) nevezi meg a Bizottság. Mindenkirõl egy-egy rövid méltatás szól, amelyet a helyszínen olvastak föl, s amely bele került az Aranykönyvbe.
A mostani alkalommal kitüntetõ címet kapott: Ady Endre a magyar költészet géniusza; a Nagybányai Festõiskola a magyar és az egyetemes festészet egyik legjelentõsebb mûhelye; az Erdélyi Múzeum Egyesület -és alapítója gróf Mikó Imre-, amely és aki az erdélyi társadalom és a gazdaság fejlõdését szolgálta évszázadon át; valamint Domokos Pál Péter, akit a csángók apostolaként ismertek és tiszteltek, mivel több könyvben is megírta a csángók sorsát, s maga vezette egy részük hazatelepítését a II. Világháború idején.
Az élõ kitüntetettek Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Beke György író és Illyés Kinga voltak. Illyés Kinga elõadókörútjai révén az amerikai magyarság körében ismert színmûvésznõ.
A müncheni Magyar Intézet "Magyar jazztörténet az Osztrák-Magyar Monarchiától 1950-ig" címmel május 15.-en tudományos elõadást rendezett. Elõadója Simon Géza Gábor budapesti jazztörténész volt. Az elõadáshoz korabeli plakát-, fénykép- és kottakiállítás kapcsolódott. Az archív zenei példák mellett Dudás Lajos jazzklarinét-mûvész és Philipp van Endert gitármûvész élõzenével "fûszereztek"
KASTLI MAGYAR BENTLAKÁSOS GIMNÁZIUM
A magyar gimnázium felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre az 5. osztálytól kezdõdõen a 13. osztályig bezárólag. Kétnyelvû, interkultúrális intézmény nemzetközileg elismert bajor érettségi bizonyítványt ad. Magyar, német, angol, francia/latin nyelv, nyelvi nehézségek esetén külön tanfolyamok, számítástechnikai oktatás, néptánc, sport és stb. Lehetõségek.
Tájékoztató: MAGYAR ISKOLABIZOTTSÁG
Postfach 1344
D-82027 Grünwald bei München
Tel./Fax: 00 49 89 62171502
E-posta: andreas.szabados@gmx.net
Jelentkezés július 30-ig!
Kastl-Mennersbergb 2002 július 31.-augusztus 10.
Táborhely: HÁRSHEGY Cserkészpark, Mennersberg, 92280 Kastl
Jelentkezés: Gáll Györgyi - Heinrich-Plett-Str. 8, 60433 Frankfurt
Tel.: +49-69-54805297
Jelentkezési határidõ: 2002. július 10.
VI. Vajdaszentiványi tánc- és zeneoktató tábor
A napközbeni tánc- és zeneoktatás mellett viseletkészítés, népi kézmûvesség, lovaglás íjászat, gólyalábazás és strandolás szerepelnek. Ezenkívül minden este tánc- és színházi elõadások valamint koncertek várják a táborlakókat. A tábor pihenõnapjának délutánján
12 környékbeli együttes részvételével hagyományõrzõ fesztivált rendeznek.
Vajdaszentiványi, marossárpataki, mezõpaniti, mezõmadarasi és mezõbándi táncok oktatása kezdõ és haladó táncosok számára.
2002. Július 31-ig
Jelentkezési cím: Varga János 9400 Sopron, Ötvös u. 6.
Tel.: 99/320-213 (fax, üzenetrögzítõ), mobil: 20/326-4339, vj@sopron.hu
Szászcsávási Népzenei és Néptánctábor
Tánctanítás, hangszeres zene és énektanítás.
A tánctanítást, az esti táncházakat és az egyéb közös programokat a falu kultúrházában rendezik , a zenetanítás helyszíne a cigánysori kultúrház és a zenészek lakása.
Jelentkezés E-postán: Szantho@egt.bme.hu
Levélben: Szánthó Zoltán, 1114 Budapest, Orlay u. 2/b., Magyarország
Tel:36-1-3650085
SEGÍTSÉG EGY MAGYAR ISKOLÁNAK ERDÉLYBEN
Márkó László, a szentivánlaborfalvi a volt Háromszéki Berde Mózsa Általános Iskola igazgatója keresett meg bennünket segítségért.
Az I.-VIII. osztályos magyar tannyelvû iskola, óvodával együtt mûködik, összesen 130 gyermekkel, A román kormány a tanügyi reform keretén belül a kis gyermeklétszámú iskolákat fel akarja számolni. Egyedüli lehetõségünk a megmaradásra, ha önerõbõl fel tudjuk tartani, fejleszteni tudjuk iskolánkat.
Éppen ezért a faluközösség, pályázatok segítségével "iskola mentõ" projektet dolgozott ki, amelynek keretén belül bevezették a vizet, mosdót alakítottak ki. További terveik közé tartozik a könyvtár állományának felújítása, szemléltetõ, audo-vizuális eszközök, számítógépek beszerzése, a központi fûtés bevezetése, stb.
Az iskola oktatáshoz legszükségesebb könyvekkel, eszközökkel sem rendelkezik, s a falu lakóságának kb. 80 %-a munkanélküli, krumpli termelésbõl és alkalmi kürtöskalács sütésbõl élnek az emberek, így nincs anyagi alapjuk az iskola hathatós megsegítéséhez,
Az iskola megmaradásához kérik a világ magyarjainak segítségét.
Márkó László
Scoala Generala Berde Mózsa
Santionlunca nr. 247.
cod. 4007 jud. Covasna
Romania
Telefon: 40-67-331462 vagy 40-67-331439
UTCÁT NEVEZTEK EL SZENT ISTVÁNRÓL NEW YORKBAN
A New York-i 82 egy szakaszát King Stephen of Hungary Way-re keresztelték el és az alkalomból ünnepséget tartottak a 82. utca és az 1. Avenue sarkán.
Július 17 és október 13 között tart nyitva az a Zsolnay kiállítás, melyen a 250 mû szerepel, osztrák magyar és amerikai tulajdonban lévõ magángyûjtemények illetve múzeumok Zsolnay tárgyai. Elõadások vetítések tarkítják a 3 hónapos kiállítást.
Bard Graduate Center for Decorative Arts
18 W 86dik utca New York
Tel: 212/501-3000
SZURCSIK JÓZSEF ÚJABB KIÁLLÍTÁSA
Július 2-tõl augusztus 5-ig, "Soul in a box" címmel Szurcsik József festményei láthatók a KÁVÉHÁZ-ban The Gallery Café
123 Mercer Street, New York
Megnyitó július 11-én, csütörtökön este 6-tól 8-ig.
Információ: (212) 343- 0612
E-posta: KavehazNY@aol.com , honlap: www.kavehaz.com
New York-i magyar media (TV/rádió/sajtó):
http://magyarhaz.org/programs/tv-hu.htm
Magyar irodalom, társadalom
elõadások az USA Külügyminisztérium továbbképzõ programján
Györgyey Klára Exil PEN elnök a magyar irodalom történetérõl, Nagy Károly professzor Illyés Gyuláról tartott elõadást a költõ születési éve centenáriumáról is megemlékezve június 12-én Washingtonban. Az amerikai Külügyminisztérium Foreign Service Institut-ja kérte fel õket elõadásra az East Central Europe Advanced Area Studies Seminar hallgatói számára. A hallgatók többsége a jövõ hónapokban foglalja el pozícióját a budapesti amerikai követségen.
Kossuth Ház augusztusi programjában magyar intenzív nyelvtanulás augusztus 10 és augusztus 23 között.
További információ: a honlapon www.kossuthhouse.org/khsc/language/
E- posta : kossuthhouse@usa.net.
Regisztráció: augusztus 9 péntek délután 5.30-kor
Edit V. Velenyi
KHSC Program Director
2001 Massachusetts Ave. NW
Washington, D.C. 20036
HÁROM PÉLDAMUTATÓ AMERIKAI MAGYAR
BIRINYI LÁSZLÓ egy millió dollárral tanszéket alapított egykori alma materén, az Észak Karolina Egyetemen. Édesapja tiszteletére a tanszék neve Laszlo Birinyi Sr. Distinguished Professorship in Hungarian Culture in the College of Arts and Sciences lesz.
A Birinyi család a háború után mint menekült érkezett az Egyesült Államokba, s Pennsylvaniában telepedtek le, ahol az édesapa mint kõfaragó kereste a kenyerét. László ekkor 7 éves volt, túl fiatal ahhoz, hogy a gyermekkori anyanyelvet az új környezetben megõrizze. Szíve viszont magyar maradt és ez ösztönözte arra, hogy most megalapítsa a déli államok legelsõ magyar nyelvet és kultúrát ápoló intézményét.
Birinyi László az egyetemen történelmet tanult, érdeklõdése azonban hamarosan a tõzsde felé fordult, ahol az egyik legelismertebb és legeredményesebb közvetítõ lett. Louis Rukeyser szerint Birinyi " Wall Street elsõ számú szám-zsonglõrje".
DR. BITÓ LÁSZLÓ szemész orvos, kutató és a Columbia Egyetem tanára 500,000 dolláros felajánlást tett egy magyar tanszék létesítésére az Egyetem Kelet-középeurópai Központja keretében. A tanszéket a most nyugalomba vonuló Deák István professzor tiszteletére Deák Tanszéknek fogják nevezni.
A Columbia Egyetemen a 20-as évek óta tanítanak magyar és kelet-középeurópai történelmet és tudományokat. Lotz János, Halasi-Kun Tibor után Deák István volt a magyar szak tanára. Érdekes megemlíteni, hogy amerikai tartózkodása alatt egy ideig Bartók Béla is dolgozott az Egyetemen a zenei archívum rendezésén.
Bitó László felajánlotta, hogy minden további 1000 dollár feletti adományt megháromszoroz. A cél egy legalább két milliós alapítvány létrehozása, amely a tanszék fennmaradását biztosíthatja.
SIMONYI KÁROLY, a Microsoft vezetõ mérnöke három évre tíz-tíz ezer dolláros alapítványt létesített két ösztöndíjra, amelyet az Amerikai Magyar Koalíció és az Arany János Közalapítvány közösen fog gondozni. Az erre vonatkozó megegyezést június 28-án írták alá Budapesten a Tudományos Akadémián. Simonyi 1956 után jött családjával az Egyesült Államokba és itt végezte tanulmányait, majd az ország leggazdagabb embereinek egyike lett.
Az alapítvány egyik ösztöndíját a fizikai tudományok, a másikat a technikai fejlesztés területén mûködõ tudósok kaphatják majd meg.
Papp László
Karády Viktor
A névváltoztatás és nemzetépítés Magyarországon 1989-ig.
Az Osiris Kiadó. 2002 kiadása a magyar szociológia ritka alkotása, melyhez sem koncepcionálisan, sem módszerében hasonló munka nem látott még napvilágot. Hatalmas levéltári anyagon végzett longitudinális elemzés Karády úttörõ szociológiai mûve, mely a névváltoztatás társadalomszerkezeti összefüggéseit kutatja.
Karády Budapesten született 1936-ban. Egyetemi tanulmányait az ELTE-n, a bécsi egyetemen és a Sorbonne-on végezte (angol-magyar, angol-germanisztika, szociológia-néprajz szakon). 1956-58-ban Bécsben, 1958-tól Párizsban él. 1978-tól az Európai Szociológiai Központ munkatársa, 1983-tól a Centre National de la Recherche Scientifique munkatársa. Szociológiatörténeti, iskolaszociológiai, valamint társadalomantropológiai kutatásokat végez. Az 1980-as évektõl a magyar és a kelet-európai zsidóság társadalmi szerepének, iskolázottságának, demográfiai folyamatainak feltárásán dolgozik. Az MTA külsõ tagja (1993).
Fõbb magyar mûvei: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás (1997), Iskolarendszer és felekezeti egyenlõtlenségek Magyarországon, 1867-1945 (1997), Zsidóság Európában a 18. századtól (1999)."
Népszerû Dallamok EZ VAN
Dr. Hámori Péter legújabb CD-je, kellemes kikapcsolódást nyújt, a mûvész igényes feldolgozásban népszerû dallamokat zongorázik.
Hámori Péter újságíró gyakori szereplõje a New York-i magyar életnek. Õ a Bnai Zion állandó házigazdája, s rendszeres publicistája az Amerikai Magyar Népszava hetilapnak.
A CD megrendelhetõ a Blue Danube magyar könyvesboltban.
Blue Danube Hungarian Book Store 225 East 83rd Street, New York 10028
Tel: (212) 794-7099
Honlap :www.blue-danube.com,
E-posta: bdgifts@hotmail.com vagy blue-danube@hungary.com
A New Direction Kiadó gondozásában a napokban jelent meg angolul Krasznahorkai László The Melancholy of Resistance címû mûve, melyet magyarról George Szirtes fordított Az ellenállás melankóliája címû regénybõl.
Tarr Béla Werckmeister harmóniák címû filmje Krasznahorkai László ezen regénye alapján készült. Tarr alkotását nemzetközi siker övezi. A cannes-i fesztiválon tartották a film õsbemutatóját, melyet a Le Humanité egyszerûen gyönyörûségesnek nevezett. A regény a világ kaotikus voltát érzékelteti, s letaglózza az olvasót.
T. S. Eliot Válogatott versek Dr. Adrian Kégl Krudy fordításában
Eliotnak több kötetébõl : J. Alfred Prufrock szerelmes éneke 1915, Kopár föld 1922, Hamvazószerda- 1930, Marina 1930, Burnt Norton Négy kvartett1935 címûekbõl, válogatott verseket és fordította magyarra valamint magyarázatokkal látta el az Ohioban élõ magyar származású orvos, Dr. Adrian Krudy.
"Más nyelv költészetet élvezni öröm, megérteni az embereket, akiknek ez a nyelve, ehhez a megértéshez más módon nem tudunk hozzájutni." TS Eliot ezekkel a szavakkal vette át az irodalmi Nobel-díjat
Krudy a fordító, aki az elõszót és a tartalmas jegyzeteket is írta az egész világirodalom legnagyobbjainak munkáin keresztül elemzi és magyarázza Eliot költeményeit.
A kétnyelvû /angol-magyar/ kötet a Tinivár Kiadónál, Kolozsvárott jelent meg 2002-ben.
Dr. Adrian (Kégl) Krudy 1920-ban született Budapesten. 1944-ben emigrál. Orvosi tanulmányait Budapesten és Würzburgban végezte, majd röntgenszakorovosi képesítést szerzett az Egyesült Államokban, ahol 1950 óta él.
A kétnyelvû kötet megrendelhetõ a szerzõnél
Adrian Krudy
14720 Country Line Rd
Chagrin Falls, OH 44022
A Venezuelai Tiszteletbeli Magyar Fõkonzulátus honlapja www.hungria.com.ve cím alatt olvasható.
E-posta: hungria@proquim.com
Fenjves János, Magyarország Tiszteletbeli Fõkonzulja, Caracas, Venezuela
A MAGYAR BARÁTI KÖZÖSSÉG
Honlapja www.mbkweb.org
ILLYÉS KÖZALAPÍTVÁNY
www.ika.hu honlapja
Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem
http://hhrf.org/epmsz
Újabb gyönyörû kéthetes utazás Erdély még ismeretlen tájaira. Légkondicionált autóbusszal, teljes ellátással a Transsylvania Tours szervezésében.
Budapest - Ópusztaszer, Arad, Temesvár, Herkulesfürdõ, Orsova, Al-Duna(hajózás), Kazán szoros, Vaskapu, Szent Anna kolostor, Szörényvár, a Zsil-völgye, Hátszeg, Déva, Vajdahunyad, Zetelaka, Gyulafehérvár, Nagyszeben, Medgyes, Berethalom, Segesvár, Madarasi Hargita, Gyilkos tó, Békás- szoros, a Bukovinai kolostorok (Moldovica, Szucsevica, Voronec) Borgói-hágó, Beszterce, Dés, Magyarvalkó, Tordai hasadék, Torockó, Kõrösfõ, Nagyvárad - Bp. Indulási idõpont Kanadából, USA-ból, Dél-Amerikából és Ausztráliából
Jelentkezni lehet; Július 30 -ig, Burián Erzsébetnél.
E- posta: elizburian@yahoo.ca, erdelyfelvidek@yahoo.com
Budapesten a 36-30-433-66 28-as számon
Részvételi díj; - szállás, teljes ellátás, autóbuszköltség, programok, vezetés ; 900 USD + repülõjegy.
Copyright © Nyugati Hírlevél - 2002