NYUGATI HÍRLEVÉL független elektronikus újság
Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661
Pomogáts Béla BUDAPEST
Az a véleményem, hogy egy olyan nemzetnek, amelynek közel egyharmada a nemzeti állam (az anyaország) határain kívül él, mindenképpen szüksége van egy olyan szervezetre, amely a civil társadalom eszközeivel építi ki és mûködteti a nemzeti szolidaritásra alapozott szükséges összefogás és együttmûködés intézményi rendszerét .
A világszövetség mintegy az 1989 után kialakult új magyar demokrácia "állatorvosi lova" lett, mintha mindazok a (gyermek)betegségek, amelyek a "rendszerváltás" következtében létrejött új társadalmi és politikai berendezkedést gyötörték, leginkább a világszövetség mûködésében volnának tanulmányozhatók és megragadhatók.
Magam is tapasztaltam, hogy a világszövetségben igen sok jó szándékú és önzetlen ember vállalt feladatokat: magyarországiak, erdélyiek, felvidékiek, vajdaságiak, nyugatiak. Bizonyára õk fájlalják leginkább azt, hogy a világszövetség közel tízesztendõs történetét nyomon kísérik a személyes ambícióktól futött civakodások, a megalapozatlanul nagyhangú megnyilatkozások, a szervezeti botrányok és mulasztások.
Mint minden magyar, én is érdekeltnek tartom magamat abban, hogy a világszövetség hiteles és hatékony legyen.
A világszövetség nem törekedett arra, hogy az elvi értelemben az egész magyarság összefogására hivatott mozgalmi munkájának megnyerje azokat, akik a politikai középtõl némileg balra helyezkednek el vagy nem rendelik alá magukat a jobboldalon gyülekezõ csoportok ideológiájának és irányításának. Holott éppen a világszövetségnek arra kellett volna törekednie, hogy néhány alapvetõ, mondhatnám így: stratégiai követelmény megfogalmazása és elfogadtatása által széles körû értelmiségi egységet hozzon létre, és ebben a szellemi és erkölcsi egységben helyet adjon a liberálisoknak, a szocialistáknak (horribile dictu: a szabadkõmûveseknek) is.
Minden valóban hasznos kezdeményezés és áldozatos cselekvés ellenére (a világszövetség radikális bírálóinak ezeket is el kellene ismerniük!) a szervezet igen gyakran pótcselekvésekben örölte fel erejét (és persze az adófizetõk pénzét). Ezek között a pótcselekvések között talán az a szüntelen kutakodás és mérlegelés okozta a legtöbb kárt, hogy tudniillik "ki a magyar?". Hogy a liberálisokat, a baloldaliakat egyáltalán magyarnak lehet-e tekinteni. Magyarnak lenni nem foglalkozás, hanem nemzetiség: nyelvi, kultúrális, történelmi identitás.
Gróf Teleki Pál késõbbi miniszterelnök egy átfogó, összefogó nemzeti keretet jelölt meg a Magyarok Világszövetsége számára 1938-ban a Magyarok Második Világkongresszusán; mindenképpen végzetes mulasztás és kár, hogy az 1991-ben újjáalakult világszövetségnek ezt az átfogó, összefogó keretet nem sikerült helyreállítania, és még inkább szomorú, hogy minderre nem is tett komolyabb kísérletet.
Valójában a világszövetség tevékenységének két indokolható köre van: a nyugati és a kisebbségi magyarság, a nemzeti életnek ebben a két körében vannak feladatai, itt kell felelõsséget és küldetést vállalnia, már csak annak következtében is, hogy a magyar állam ezeket a köröket nehezebben vagy csak közvetve (a civil társadalmi szervezetek közvetítésével) érheti el.
Sajnos, a magyar szellemi élet meghatározó intézményei és személyiségei általában távol tartották magukat a világszövetségtõl, még sajnosabb, hogy nem is szólították meg õket a szövetség irányítói. Helyettük nemegyszer jelentéktelen figurák és gátlástalan törtetõk kaptak szerepet a világszövetségi munkában, a meghatározó posztokon is.
Most, mint hallom, a világszövetség újabb átalakulás elõtt áll (ámbár ennek nem kifejezetten biztató jele az, hogy a "nyugati régió" elnöke lemondott tisztérõl a legutóbbi elnökségi ülésen). Hogy ez az átalakulás mennyire lesz hatékony és hiteles, az ma még nem tudható.
A szerzõ irodalomtörténész, az Írószövetség elnöke
Népszava február 26. részlet
MOTTÓ: NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN
Az elmúlt évek alatt igen csekély pozítiv eredmények mellett sajnos jelentõs problémák merültek fel a szövetségben és a megalakulásakor kitûzött célokból vajmi kevés valósult meg. Most, hogy a 70. születésnapját ünneplõ és igen magas állami kitüntetésekben részesült elnök, a Kossuth-díjas Csoóri Sándor "kiszivárogtatta", hogy nem jelölteti magát a következõ ciklusra, megindult a hatalmi harc. .
Sajnos az elmúlt években a nyugati régió elnökségi tagjai közötti ellentétekrõl hallottunk, akár a kitûzött feladatok megvalósításáról, akár szervezeti vagy tagsággal kapcsolatos kérdésekrõl volt szó. Ez a véleménykülönbség az utóbbi idõben nagyon felerõsödött, ugyanis a közeljövõben teljes tisztújítás, vezetõségválasztás lesz. Az országos elnöktõl a regiók elnökein keresztül a legkisebb pozicióért öldöklõ harc indult. Elõkerültek a Csipkerózsika álmát alvó percemberkék, önjelõltek, akik eddig "kispadon" ültek és csak egyéni érdekbõl vetették észre magukat: most mint a köz szereplõi jelentkeznek szolgálatra. Igen sok közülük nem dicsekedhet fényes karierrel, de éppen ezért próbálnak most a hatalom közelébe ferkõzni.
Természetesen sokan vannak, akik egyéni életükben komoly, figyelemreméltó eredményeket értek el és csak megszállotságból, a magyarság iránti elkötelezettségbõl vállalnak feladatokat. Önzetlenül végzik munkájukat, nem motiválta õket, hogy egy évben két három alkalommal félárújeggyel repülhetnek magyarországi gyülésekre. Ezek minden idegszálukkal azon vannak, hogy megszüntessék a regiók közötti vitákat és fõleg a regiókon belüli veszekedéseket. Sajnos õk vannak kevesebben és csalódottságuk és az ügyekbe való
belefáradásuk miatt mind többen és többen kiszállnak a mókuskerékbõl.
Egyik prominens világszövetségi tag úgy fogalmazott, hogy ez nem más mint a törpék tülekedése, és ezek a törpék veszik el azoknak a kedvét ambicióját, munkakedvét, akik a rábízott feladataikat önzetlenül, ingyen, egyéni érdekük teljes figyelmen kívül hagyásával végzik. Ezek az emberek, vagy anyagi lehetõségeik miatt, legyen az saját vagy családtagjaik által bíztosított anyagi biztonság, még saját idejük mellett saját pénzükkel is igyekeznek segíteni az MVSZ munkáját. Õket csak és kizárólag a magyar ügyek sikere érdekli, hosszú évek óta lelkesen végzik önzetlen munkájukat. Most a választások elõtti hatalmi harcok ezeknek veszik el kedvét, lelkesedését.
Amerikai Magyar Népszava/Szabadság
Március 10
Távozik az MVSZ nyugati régiójának elnöke
Papp László szerint pártoskodás oszthatja meg a világszövetséget
"A hónap végével elbúcsúzom a Magyarok Világszövetségétõl. Életembõl majd egy évtizedet áldoztam erre a munkára. Most azonban úgy látom, hogy az MVSZ nem tudja megfelelõen képviselni az egyetemes magyarságot." - így összegezte a Népszabadságnak lemondása okait Papp László, az MVSZ nyugati régiójának elnöke. A 71 éves Connecticutban élõ építész szerint a világszövetséget politikai pártoskodásokba vonhatják be.
"Tartok tõle, hogy a világszövetséget a határon túli magyarság belsõ harcában használják fel, amennyiben az új elnök a határon túli magyar politikusok közül kerül ki. Az lenne kívánatos, hogy magyarországi tekintélyes személyiség álljon Csoóri Sándor helyére. Többeket meg is kerestem ezzel, sajnos nem vállalták ezt a feladatot. Ezzel az álláspontommal magam ellen fordítottam több nyugati és kárpát-medencei magyar szervezet vezetõjét is. Õk ugyanis a világszövetséget elsõsorban a diaszpóra szervezetének akarják látni, s azt szeretnék, ha elnököt a határon túli régiók állítanák." - nyilatkozta Papp László.
A még aktív építész, elismert helyi politikus véleménye szerint Patrubány Miklós egyértelmûen a Tõkés László képviselte erdélyi irányzat képviselõje. A másik jelölt, Duray Miklós is karakteres politikus, aki szlovákiai magyar politikának aktív szereplõje. Papp szerint bármennyire is tiszteli Tõkést és Durayt, nem szeretné, ha az MVSZ kizárólag bármelyikükkel azonosulna.
Papp szerint a magyarországi társadalom részvétele nélkül a szervezet nem életképes. Nem ért egyet azonban semmilyen politikai, ideológiai kirekesztõ gyakorlattal. Azt akarja az MVSZ-ben a hazai társadalom teljessége, vallási, politikai nézetektõl függetlenül kapjon helyet. Úgy gondolja, hogy a világszövetségnek nem szabadna a mindenkori magyar kormány jóindulatától függenie. Jobb lenne, ha a parlamenttel állna kapcsolatban az MVSZ. Az is politika, de mégis teljesebb képet jelentene. - mondja. Papp László fontosnak tartaná, ha a szövetség a finanszírozás tekintetében is kevésbé lenne kormányfüggõ.
A tekintélyes építész szomorú jelenségnek tartja, hogy a különbözõ magyar szervezetek, a régiók szembe kerülhetnek egymással, és a politikai csatározás, az egyéni érvényesülésért folyó harc közben az egyetemes magyarság érdekeirõl alig esik szó.
"Távozom, mert úgy értékelem, hogy ha csak csoda nem történik, nem érdemes folytatni ezt a szélmalomharcot." mondta Papp László, a nyugati régió még hivatalban lévõ elnöke.
Miklós Gábor
Népszabadság washingtoni tudósítója
INDIANA EGYETEM, BLOOMIGTON 2000. április 1-2.
A rendszerváltások története Magyarországon nemzetközi összehasonlitásban cimmel angolnyelvû történelmi konferenciát tartanak.
Összesen hat ülésszak lesz, ezek: az államalapitástól függetlenség elvesztéséig (XI-XVIII. század); az aranykortól a hanyatlásig (1848-1918); Nácizmus, kommunizmus, demokrácia; Magyarország útja a demokráciához; a kelet-közép európai -poszt-kommunista rendszerváltások; a rendszerváltas és ami utána következik.
Info Tel: 812-855-2233, Fax: 812-855-7500, Email: ceus@indiana.edu
Hungarian Conference, Central Eurasian Studies, Goodbody Hall 157,
Bloomington IN 47405
Dán Ofry, izraeli író, lapszerkesztõ, elõadó. Budapesten született, a Szent István gimnáziumban érettségizett majd a jeruzsálemi Héber Egyetemen szerzett diplomát (1961). A Kol Jiszrael, izraeli rádió magyar nyelvû adásainak politikai hírmagyarázója. "Izrael gyõzelmes hat napja" címmel 1967-ben õ írta a világ elsõ riportkönyvét a hatnapos villámháborúról, melyért újságírói Herzl-díjjal tüntették ki. "Golda" címû könyve Izrael nagyasszonyáról Simon Peresz utószavával jelent meg.
Bnai Zion Magyar Klubban április 9-én du. 2 órakor Dán Ofry a Tel Aviv-i Új Kelet magyar nyelvû napilap fõszerkesztõjével beszélget Dr. Hámori Péter.
Bnai Zion Ház 136 East 39th St. NYC
Sponzorok Mimi Mautner, Carole Roth és Commissioner Livia S. Sylva. A bevétel a Bnai Zion visszamaradt gyermekek izraeli otthonának javára szolgál. Info: 212-725-1211
DEÁK ISTVÁN, az Egyesült Államok legismertebb magyar származású történelem professzora tiszteletére 2 napos szimpóziumot rendeztek március 24-25-én, amely a kelet-európai országok kultúrájával foglalkozott. Ezt megelezõen Erdõs André ENSZ nagykövet fogadást és díszebédet adott Deák István tiszteletére.
PÁLYÁZAT A COLUMBIA EGYETEMEN MAGYARORSZÁGI KUTATÁSOKRA POSZTGRADUÁLIS HALLGATÓK SZÁMÁRA
Érdeklõdni lehet Dr. Hohn S. Micgielnél (212-854-4008) a Columbia Egyetem Harriman intézetében olyan végzett hallgatoknak akik Magyarországra vonatkozó kutatást kivánnak végezni az egyetem anyagi támogatásával.
Április 6-án, csütörtökön, 5-tól, a Schenectady Magyar Önsegélyezõ Egyesület Operett estje lesz a Magyar Hallban (933 Pleasant Street, Schenectady, NY). Vacsora, koktél. Jegyek: $25 (diákok $20, csak koncert: $20). Információ: Várady Eva (518) 283-2503.
Április 8-án, szombaton, 7-kor, a Union Clubban (101 East 69th Street at Park Avenue) a 11. Magyar Tavaszi Bál a Magyar Állami Operaház Balettegyüttesének részvételével. George Amos és Láng György díszvendégekkel.
Jegyek $300-tól ($90 csak tánc).
Információ: (212) 423-9613.
Minden péntek este nemzetközi táncház a Magyar Házban (213 East 82nd Street, 2. és 3. Avenuek között). Információ (angolul): ginbirch@mindspring.com.
MAGYAR ÖREGDIÁK SZÖVETSÉG BESSENYEI GYÖRGY KÖR
Április 7-én Vizi Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke elõadását rendezzük a Rutgers Student Center 411-es termében. "Mit ér a tudós, ha magyar" címmel.
Post Office Box 174
New Brunswick, NJ 08903 USA
E-mail: ktnagy@aol.com
honlap (homepage): http://www.hhrf.org/bessenyei/magyar.htm
DUQUESNE UNIVERSITY
TÖRTÉNELMI FÓRUM
Várdy Béla történelem professzor munkásságának tiszteletére készült "Festschrift", emlékkötet bemutatására és a kötetben szereplõ történelmi professzorok elõadására került sor március 26 án Duquesne Egyetemen Pittsburgh, Pennsylvániában.
MAGYAR OTTHON - HUNGARIAN CLUB, INC.
Április 8-án, Vadászest a Harajda Zenekarral,
Április 16-án visszatér a közkedvelt Lakatos család egy délutánra könnyû klasszikus zenével.
Bár péntek esténként reggel 2-ig.
1125 Southampton Road - Philadelphia, PA 19116
Telephone: 215 969 9446
http://www.magyarclub.com E-mail:magyarclub@abac.com
Info: Simon Tamás: Emial: utsimon@mcs.drexel.edu
Szemadám György kurátor összeállítása
Huszonkilenc mai magyar müvész többek között El Kazovszkij, Keserû Ilona, Kovács Péter, Ef Zámbó István, Haász István és mások festményei a Magyar Köztársaság Amerikai Nagykövetségén
Nyitva egész évben. Gyüjtõknek ajánljuk .
Támogatók: Magyar Külügyminisztérium, MALÉV, Nádasdy Alap
Elõzetes bejelentkezéssel látogatható a kiállítás
2950 Spring of Freedom St., NW
202-362-6730/200
A magyar oktatás jövõje az egyik legfontosabb nyitott kérdés a rendszerváltozás után tíz évvel, hiszen elsõsorban ez határozza meg Magyarország sorsát a következõ ötven évre. Oktatáspolitikai fórumot rendeztek a Magyar Köztársaság Amerikai Nagykövetségén ahol a Washington környéki magyar értelmiség elmondhatta véleményét, javaslatait a közoktatás, illetve az oktatáspolitika témakörében.
Oktatási Minisztérium több vezetõje, élükön Pokorni Zoltán oktatási miniszter.
A küldöttség tagjai voltak Komlósi László Imre, helyettes államtitkár (nemzetközi és tudományos ügyek), Sió László, kabinetfõnök, Kovács István Vilmos, fõosztályvezetõ (nemzetközi és európai ügyek)
Info: (202) 966-7726
FLORIDA
Péterfi Lajos, Szentgyörgyi István díjas és neje Gáll Annamária, mindketten erdélyi szinészek
a nagyváradi magyar szinház tagjai, a Petõfi Öröksége cimû sikeres programmjukkal segitették megünnepelni március 15-ét Plant City (Florida) magyar házában.
A Sarasota környéki magyarságnak a Venice-i Magyar Házban tartottak verses megemlékezést. A következõ napokban az orlandói magyarsag márciusi ünnepségén szerepeltek.
Péterfiék két programmal járják Amerikát, az egyik a " Petõfi Öröksége", a másik egy Arany János összeállitás, amelynek cime "Epilógus".
A Péterfi házaspar Floridából északra veszi útját, többek közt április 9-én Washington DC-ben lépnek fel.
Info: Dr. Balogh Sandor
Email: blueskies346@cs.com
Tel : április 2-ig (941) 423-4605, április 6 után (518) 477-5476
Sarasotai Magyar Millenniumi Napok 2000. április 8.-12.
Április 8. Bankett és Koronázási Gála Bál Venice
Április 9. Képzõmûvészeti Kiállítás Sarasota Visual Arts Centerben
Április 9. Orgona Hangverseny
Április 10. Dr. Jeszenszky Géza amerikai magyar nagykövet elõadása
Dél Florida Egyetem-New College, Sarasotában
Április 11. Magyar Klasszikus Zenei Hangverseny a Sarasota Operaházban
A Finnországi Magyarok Egyesülete nem "naptári év szerint" mûködik. Ennek oka: egyesületünket március 15.-én alapítottuk annakidején, így éves közgyûlésünket nemzeti ünnepünk megünneplésével kötjük össze. A rendezvénynek a Magyar Kultúrális és Tudományos Központ ad otthont. Meghívott vendégként minden alkalomal felkérünk valakit, általában a nemzetközi kultúrális együttmûködés keretében valamelyik finn egyetemen tanító vendégprofesszort, irodalmárt, történészt elõadónak. Az ünnep zenei részét a tagságunkban szép számmal található zenetanárok, zenemûvészek, valamint a világhírû Kelet-Helsinki Zenede tanítványai biztosították.
A Magyar Köztársaság finnországi nagykövetsége március 15.-ét minden alkalommal az ország más-más városában ünnepli, ismertté téve a testvérnép körében történelmünk jeles évfordulóját. Ugyanakkor lassan hagyomány, hogy amennyiben a két ünnepi alkalom nem esik egybe, a nagykövet - aktív -jelenlétével megtiszteli ünnepünket. Március 11.-én, a közgyûlés után Vig József nagykövet a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet) tevékenységérõl és a magyar-magyar (világméretben!) kapcsolatok fejlesztésének irányvonaláról adott tájékoztatást.
Finnországban nagyon erõs társadalmi tényezõ a Finn-Magyar Baráti Társaság. A társaság helyi tagozatai - a környezetükben élõ magyarokkal együtt -minden nemzeti ünnepünket megünnepli. Ez most is így történik. Lakóhelyemen, Tamperében március 15.-én került sor az ünnepre. Az idei ünnep keretében külön megemlékezés tárgyát képezte a "szenvedõ" Tisza, mely a szabadságharcnak is - átvitt értelemben - tanúja
volt. A Finnországban élõ magyarság életéhez egyre erösebben hozzátartozik "a templom és az iskola". Egyelõre még ritka óvodai, iskolai foglalkozásainkon egyértelmûen helyet kap 1848 szelleme, a gyerekek kokárdát készítenek, huszárcsákókat ragasztanak kartonból és életkoruknak megfelelõen emlékeznek meg szóval, verssel énekkel. A Finnországi magyar gyülekezet ezévi második magyarnyelvû istentiszteletére szombaton, március 18.-án került sor, ez sem véletlen. (Az év elsõ magyarnyelvû istentisztelete - egy éve Tamperében megkezdett, és hagyományosnak szánt alkalomként - nemzeti imánk, a Himnusz "születésnapja".)
Istentiszteleteinket minden alkalommal a Himnusz zárja. Idén a dicsõséges márciusi napok mellett a "fekete március" is helyet kapott: megemlékeztünk a marosvásárhelyi véres eseményekrõl, s imáinkba foglaljuk az elcsatolt területeken élõ honfitársainkat. Másnap, március 19.-én, Észtországban, Tallinban az ott élõ (döntõ többségükben volt Kárpát-aljai) magyarok istentiszteletét tartották meg.
Tanító Béla
Finnországi Magyarok Egyesülete alelnöke
MAGYARORSZÁG ARCULATA cimmel a Sorbonne IV Egyetemen francia nyelven Szávai János professzor szervezésében magyar napot tartottak március 4-én.
Az egésznapos elõadássorozat elõadói között helybeli francia professzorok mellett magyar résztvevõk is voltak, többek között Szende Tamás aki a magyar nyelvrõl, Szántai Lajos a régi magyar térképekrõl, Kádár Béla a magyar gazdasági helyzetrõl, Martonyi Éva a mai magyar irodalomról, Szávai János a magyar és a francia irodalom kapcsolatáról tartott elõadást. A magyar nap befejezéséül Magyar Kultúra Házában Kékessy Dezsõ nagykövet fogadást adott a résztvevõk tiszteletére.
HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR - TANULMÁNYI NAPOK
A Hollandiai Mikes Kelemen Kör 2000. augusztus 31. és szeptember 3. között rendezi meg immáron 41. alkalommal a ´Tanulmányi Napok´ konferenciáját a hollandiai Elspeetben. A négy napos konferencia témája:
"A természet bölcsesége megszabta a rendet: a férfi teremti a világot, a nõ pedig megtartja és gondozza." Így határozza meg a nõ és férfi viszonyát Jókai Anna egyik regényének férfiszereplõje. Kérdés, hogy mennyire kézenfekvõ, "természetes" igazságot tartalmaz ez a megfogalmazás, amely mögött egy õsrégi, férfiközpontú ideológia rejlik. Kérdés, hogy a nõi szerepformák miként módosultak a történelem folyamán és miként módosulnak napjainkban bizonyos uralkodó kulturális modellek szerint vagy azoknak ellenében. Léteznek-e ezen modelleknek sajátos magyar változatai? Ha igen, mennyiben tényszerûek a magyar mítosz- és folklórvilágnak a nõre vonatkozó jellegzetességei? Õriz-e e tekintetben megkülönböztetett azonosságtudatot a magyar nyelv? Ha volt ilyen azonosság, hogyan igazodott át a kereszténység felvétele következtében s milyen változásokon ment át történelmünk "zivataros századaiban?" Milyen képet mutat ma? A magyar civilizáció hagyományai és szokásjoga biztosítottak-e a nõnek olyan önkifejezési lehetõséget, amely esetenként meghaladta a "teremtõ/megtartó" képlet dualizmusát?
Ez évi 41. Tanulmányi Napjainkon vizsgálat tárgyává szeretnénk tenni a nõ szerepét általában és a magyar nõ szerepét különösen a fent említett kérdések körében. Elõadóknak szokásunk szerint ismert tudósokat, írókat kérünk fel.
http://www.geocities.com/federatio/mikes.html
Mennorode Konferenciaközpont, Apeldoornseweg 185, Elspeet, Hollandia
Részvételi díj a teljes programra teljes ellátással, személyenként:
Kétágyas szobában: 450,- gulden. Egyágyas szobában: 520,- gulden. Diákoknak: 300,- gulden.
Dr. Tánczos Ottó
Kievitweg 28, 9765 JZ Paterswolde, Nederland
Tel./fax: +31-(0)50-3092318
Email: mikes_hollandia@hotmail.com
2000. február 5-én tarották a hagyományos genfi magyar bált, ahol mintegy 239 résztvevö szórakozott a híres Bergues Hotel termeiben. A bált évente más és más jótékony célra szervezik, idén a miskolci Fogyatékos Gyermekek Szeretet Otthona valamint a budapesti Vakok és Csökkentlátók Intézete számára.
Czellár Judit
13, Croix-du-levant
1220 Genève
Email: CsibaJudit@yahoo.com
Az Erdélyi Kárpát Egyesület ( EKE az MVSz tagegyesülete ) 12 tagú csapata május 5-én gyalogszerrel indul Rómába. Az 1710 km-es utat 79 nap alatt szeretnék megtenni.
Információ: a http://www.mvsz.hu/vet/eke honlapon.
Telefonon Nagy Lajos szervezõnél: Románia 40-64-186382, helyi idõ szerint este 8 után.
A Kriza János Néprajzi Társaság megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelve Csíkszeredában tudománytörténeti konferenciát tartottak március 18-án. A rendezvénynek a Megyei Kulturális Központ adott otthont. Kiállítást szerveztek olyan, Erdély és Moldva népi kultúrájáról szóló kiadványokból, amelyek 1989 után jelentek meg. A résztvevõk megtekinthették a Csíki Székely Múzeum és a csíksomlyói ferences központ kiállításait is.
http://www.hhrf.org/uh/
BUDAPESTI RÁDIÓ VASÁRNAPI ÚJSÁG Vasárnap reggel 6 tól.
Az adás teljes szövege megjelenik az Interneten, egyidôben az adással és ott marad egész héten az Archivumban: http://www.netlap.hu/vasarnapiujsag/
Hagyományos Magyar Tánc és Kézmüvesség
Berán István
tanchaz@mail.datanet.hu
http://www.tanchaz.hu/
A 2000. év népszámlálását az Egyesült Államokban áprilisban fogják elvégezi. A fenti kérdések: "What is this persons ancestry or ethnic origin?", és "Does this person speak a language other than English at home? What is this language?" a jelenlegi népszámlálás kérdései között is szerepelnek, az elsõ a 10-es, a második és harmadik a 11-es számú kérdés, a húsz éves gyakorlat szerint a hosszú kérdõíven, amit minden hat családból csak egy család kap kitöltésre (a többiek rövid ûrlapot kapnak, amin e kérdések sajnos nem szerepelnek).¨
Javaslat: aki az a bizonyos hatodik, írjon be 6 magyart!
Nagy Károly
Kérem az olvasókat a világ minden tájáról, hogy az olcsó és rendszeres kapcsolattartás érdekében küldjenek magyar híreket, ha lehetséges magyar nyelven és további érdekeltek, érdeklõdõk E-mail címeit. Amennyiben valamely címzett kétszer kapná az anyagot vagy le kíván kerülni a listáról, úgy jelezzen vissza a BikaJuli@aol.com cimre.
Üdvözlettel BJ
Copyright © Nyugati Hírlevél - 2000