NYUGATI HÍRLEVÉL
független elektronikus újság

Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661

10.szám 2000. március

Lemondó levél

Magyarok Világszövetsége Nyugati Régió Elnökségi tagjai számára

Tisztelt Elnökségi Tagok!

A Kanadai Országos Tanács elnöke, Somorjai Ágnes által elõterjesztett határozati javaslatát megalázónak és elfogadhatatlannak tartom.

Nem értek egyet avval, hogy az emigrációban élõ, független magyar sajtó egyik hetilapjának, a kanadai Magyar Életnek (Toronto) tulajdonosnõje kívánja kontrollálni és cenzúrázni az általam önkéntesen, dij és politikamentesen összeállított Nyugati Hírlevelet.

A hírlevél szerkesztését úgy vállaltam, hogy munkámat az újságírói gyakorlatnak megfelelõen függetlenül végezhetem. Ezért sok elismerést kaptam a világ minden részérõl. Tüntetõen hiányzott a csaknem teljes munkaidõt igénylõ tevékenységért a Nyugati Régió elnökségének köszönete.

Kijelentem, hogy nem felel meg a valóságnak Somorjai Ágnes azon állítása miszerint nekem számtalanszor küldött volna anyagot a hirlevélbe. Ez csak egyszer, a legutóbbi esetben fordult elõ, s a megfelelõ részt felhasználtam a hírlevél számára.

Minthogy az Elnökség szándékozik eldönteni, mi kerüljön bele az általam szerkesztett hírlevélbe, nem tudom garantálni annak eddig elért szinvonalát és politikamentességét, ezért megszüntetem a Magyarok Világszövetsége Nyugati Régiója híranyagának szerkesztését.

Tekintettel a hírlevélnek a világ minden tájáról, naponta érkezõ pozitiv vissszajelzéseire egy független elektronikus újságot fogok szerkeszteni a tulajdonomat képezõ rendszeresen karbantartott levelezõ lista segitségével. A hírleveleim anyagát a jövõben a MVSZ Figyelõ ill. a régió újságja csak szerzõi hozzájárulásommal jelentetheti meg.

Üdvözlettel

Bika Julianna

2000. február 13.

Minthogy a Magyarok Világszövetsége egyik elnökségi tagja kifogásolta, hogy a független Hirlevél az MVSZ tagjaihoz és Országos Tanácsaihoz is eljut, kérem, hogy akik nem kivánják a Nyugati Hirlevél további küldését, jelezzék vissza és készségesen leveszem nevüket a terjesztési listáról.


ÉDES MOSTOHÁNK - MAGYARORSZÁG

A globalizáció áldása, hogy a nyugati magyarok az interneten aznap olvashatják a hazai híreket, amikor azok a magyar újságban megjelennek.

A hírek tudósítanak többek között arról, hogy január 22-én vette át az elsô megyeszékhely e kormány millenniumi emlékzászlaját. Azt is megtudhatjuk, hogy a nevezetes év folyamán az ország minden települése kap majd ilyen kitüntetô megemlékezést. Ünnepélyesen emlékeznek meg arról, hogy nem csupán egy évezredet, nem is csak egy tragikus eseményekkel teli századot, hanem a rendszerváltás történelmi tíz esztendejét is magunk mögött tudjuk. Ez a tíz esztendô pedig olyan eredményeket mutathat fel, mint Magyarország csatlakozását a NATO védelmi rendszeréhez és közeli bebocsátásunk ígéretét az Európai Unióba.

Nem esik szó a hírekben arról, hogy a nyugaton élô magyarok egyénileg és szervezeteiken keresztül mennyivel járultak hozzá az ország jó hírének, gyarapításához, a NATO tagállamokban a szervezet kibôvítését ratifikáló döntésekhez vagy éppen az Európai Unió befogadó készségéhez. Így természetes az is, hogy a sok magyar településnél népesebb nyugati, tengeren túli, magyar közösségeknek nem küld a kormány emlékzászlót. Nem azért mintha nem becsülné ezeknek a közösségeknek a magyarságát, hanem mert egyszerûen senkinek sem jut eszébe Magyarországon, hogy a határokon túl is jelentene valamit egy olyan apró gesztus, mint egy millenniumi selyemzászló.

Amikor ezekrôl a távoli országokba "szakadt" közösségekrôl beszélünk, még a bennünket legjobban ismerô barátainktól is gyakran lekicsinylô mosolygást kapunk. Mit beszélünk mi másfélmillió magát magyarszármazásúnak valló polgárról az Egyesült Államokban, amikor azoknak fele sem tud magyarul, és alig tíz százalékuk beszél rendszeresen családjában anyanyelvén. A több száz magyarok építette amerikai templomnak egy negyedében van már csak magyar nyelvû istentisztelet, mise, némelyikben nem is minden vasárnap, hanem csak amikor eljut oda a vándorutat vállaló pap. Unokáitok sem fogják már érteni vagy becsülni a magyar örökséget - nyugtatnak meg magyar barátaink - miért hiányozna nektek egy ilyen emléktárgy, mint a millenniumi zászló? Hiszen napról napra mennek veszendôbe magyar könyvtárak, gyûjtemények, archívumok, a második, harmadik generáció értetlenségének esve áldozatul. Ez mind igaz, ha vannak is bíztató ígéretek.

"Örömmel tudatom, hogy Magyarországon a külföldi magyar hagyatékok hazahozatala és nemzeti örökségként való kezelése elhatározott kultúrpolitikai cél" nyugtat meg bennünket a magyar örökség ôrzésével megbízott miniszter, de nincs minisztériumában olyan hivatott személy, amely a nyugati értékek intézményes megmentéséért felelôs lenne. Vagy aki jól átgondolt részletekig kidolgozott program alapján intézkedne. Ezért kerül több olyan szinte felbecsülhetetlen értékû magyar hagyaték, mint a chikágói Szatmári Lajosé, amerikai egyetemek, múzeumok gondozásába.

Lenne két-három tucat olyan közösség a világban, New Yorktól Sidney-ig, amelynek magyarjai számban is felvennék a versenyt nem egy magyarországi településsel. Az ottani magyar házakban legalább olyan nagy megbecsülésben részesülnének a jubileumi emlékzászlók, mit az otthoni községházakban. Ez azonban kívül esik a Millenniumi Emlékbizottság, a kormány, az óhaza érdeklôdési körén.

Nincs szó elutasításról, megvetésrôl, csupán csak arról, hogy a nyugati magyarok nem jelennek meg a hazaiak képernyôjén. A kormány dicséretesen befogadta a nyugati magyarság képviselôit a határon túliak ügyével foglalkozó Állandó Magyar Értekezlet résztvevôi sorába, de a hat szakértôi bizottság ülését olyan rövid határidôre hívták össze, hogy csak kettôben tudtak a nyugatiak részt venni. Nehéz itt megérteni, hogy azoknak a távolság nem csak földrajzi, hanem logisztikai probléma is. Ezek az önkéntesen vállalkozó szakemberek hivatásukból szabadságot kell vegyenek, programjaikat kell átrendezzék, így utazásukat nem tudják egyik napról a másikra elintézni.

Biztatjuk a nyugati magyar fiatalokat " a második generációt", hogy ápolják magyarságukat, menjenek szüleik hazájába nyelvet, magyar kultúrát tanulni. Cserediákként az ottani egyetemek lehetôséget biztosítanak egy-két szemeszter magyarországi tanulmányokra. Milyen fogadtatást találnak ôk a magyar egyetemeken? Egyik amerikai cserediák errôl így számol be:

" Én azért választottam az egyetemüket, mert számomra fontos volt, hogy magyar környezetben legyen a harmadéves külföldi tapasztalatom ("junior year abroad") Ha netalán ez a fogalom nem lenne ismert ottan, ez csak annyit jelent, hogy az olyan diáktól, aki valamiféleképpen nemzetközi tanulmányokat vagy karriert szeretne megalapozni, megkívánják, hogy harmadik egyetemi évét egy külföldi egyetemen végezze. Tehát ennek a követelménynek eleget tehettem volna akár Görögországban, Guatemalában, vagy Norvégiában is. De Magyarországot választottam, részben, mert Észak-Nyugat-Ohioban születtem magyar szülôktôl, és szerettem volna jobban megismerni ôseim népének nyelvét, kultúráját, társadalmát és történelmét. Sôt ebben a döntésben szüleim is nagyon támogattak, eltérôen sok gyorsan asszimilálódó újmagyar kivándorlótól. És ezt az alkalmat maximálisan tudtam volna gyümölcsöztetni, mert szüleim segítségével magyar nyelvkészségem is megfelelt a kihívás mértékének.

De mind professzor úrtól, mind legtöbb kollégájától, akivel alkalmam volt eszmecserét folytatni, csak közömbösséget és nemtörôdömséget tapasztaltam. A megtartott elôadások eleve nem vették számításba a külföldön felnôtt amerikai-magyar hallgató fogyatékosságait, legyen az irodalom vagy a történelem terén.

Az ô számukra ki lehetne jelölni külön olvasmányokat, hogy legalább részben áthidalhassák korábbi tanulmányaik hiányosságait. Ez nemcsak a "külföldi vagy nemzetközi diák-csereprogram" kérdése, ez szerves része a világmagyarság szolidaritásának.

Én mindenesetre sokat tanultam mindebbôl és megígértem sajátmagamnak, hogyha hasonló tanítási lehetôségem lesz és magyarországi magyar diákkal kerülök szembe itt Amerikában, azok tapasztalni fogják, hogy mit jelent a világmagyarság szolidaritása."

Távol álljon tôlem, hogy panaszkodjak. Mindez csupán jellemzi azt az eltávolodást, ami az óhaza és a nyugati magyarok között minden érzelmi és családi kapcsolat ellenére tapasztalható. Amikor a kárpátaljai és magyarországi árvizek, belvizek pusztítottak számos külföldi magyar egyén és egyesület küldött kisebb nagyobb adományt. Mégis egy sem érzett akkora hálát szülôhazája iránt, mint az a Gonda László, aki egy millió dollárral sietett a venezuelai árvíz, földcsuszamlás áldozatai segítségére, mert az az ország fogadta ôt be menekültként. Udvarházi István hatvanmilliós adománya az amerikai repülés múzeumát fogja gazdagítani, Singer Pál 50-60 millióra becsült gyûjteményét adta a Smithsonian Múzeumnak. Érthetõ, ha ôk közelebb érzik magukhoz a befogadó, mint az elutasító országot. Jó lenne ezen elgondolkodni azoknak, akik részérôl még mindig az érdektelenség, és nem a visszahívó, hazaváró szó tapasztalható.

A Magyarok Világszövetsége nevében meghirdettük a "Hazatérés Esztendeje 2000" programot, hogy az elszármazottak a jöjjenek megkeresni gyökereiket. Szüleik, nagyszüleik földjét. Vajon a millenniumi zászlók alatt ünneplô magyar falvak, közösségek vendégszeretete, fogadtatása vonzó lesz-e a "kitántorgottak" vagy azok gyermekeik számára?

Idetartozik még a nyugaton élô kettôs állampolgárok jogainak elismerése. Ma nemcsak ôk, de a másfélezer külszolgálatban dolgozó és a mintegy harmincezer a nyugati országokban tartózkodó ösztöndíjas, kutató, vagy gazdasági szakember sem gyakorolhatja szavazati jogát, hacsak a választás alkalmából vissza nem tér az országba. Nem csoda, hogy a nyugati magyarok irigykedve nézik a szomszédos országok polgárait, akik a világ bármely országában szavaznak otthoni választásuk alkalmával. Az erdélyiek például szavaznak a román konzulátuson a külföldön élô horvátoknak, pedig képviselôik is ülnek a horvát parlamentben.

Végül is a legfôbb kérdés az, hogy édes, vagy mostoha anyaként öleli-e magához nyugati fiait, leányait az óhaza?

Papp László
New Canaan, Connecticut.
Népszabadság 2000. február.7.


HATÁROZATI JAVASLAT AZ MVSZ MÁRCIUS 11-i AMERIKAI ÜLÉSÉRE

BEVEZETÉS

Javaslom, hogy általanos és titkos szavazással egy három fõbõl álló képviseletet válasszon az amerikai magyarság. Javaslom, hogy a választást a magyar lapokban megjelenõ olyan szavazócédulákkal bonyolitsuk le, melyekre a szavazó szabadon beirhat bármilyen három nevet, akár szerepelnek azok az alábbi listan, akár nem:

Dr. Balogh Sándor, Beke Imre, Rev. Bertalan Imre, Bika Julianna, Böjtös László, Cseh Tibor, Prof. Deák István, Dömötör Gábor, Dosa László, Dózsa György, Dr. Éltetõ Lajos, Dr. Farkas Ervin, Fenyvesi Károly, Fülöp László, Gyõrffy Ilona, Hámos László, Rev. Havadtõy Sándor, Haydú György, Dr. Kopits István, Koszorús Ferenc, Dr.Kovalszki Péter, Lauer Edith, Lendvai Imre, Dr. Ludányi András, Matolcsy Sára, Mustos István, Dr. Nagy Károly, Papp László, Dr. Sághi-Szabó Gotthárd, Dr. Simon András, Somogyi Csilla, Dr. Somogyi Balázs, Várallyay Gyula, Prof. Várdy Ágnes, Prof. Várdy Béla

A megválasztott képviselet egyetlen célja, hogy az õszi elnökválasztás elõtt tárgyalást kezdeményezzen az amerikai elnökjelelöltekkel az amerikai külpolitika bennünket érintõ vonatkozásairól.

Amennyiben nincs más jelentkezõ, úgy én elvállalom a szavazócédulák összeállitását illetve a magyar lapoknak, rádio és TV állomásoknak és az elektronikus médiának való szétküldését. Ugyanigy, ha nincs más jelentkezõ, úgy Bollyky Lászlóval és Ziegler Gézával elvállaljuk a szavazatok összeszámlálását és az eredmény kihirdetését is.

INDOKLÁS:

MIVEL az Egyesült Államokban élõ másfél millió magyar származású személynek alig 1%-a tagja magyar egyesületeknek és mivel még ennek az 1%-nak sincs közös képviselete, ezért ma az amerikai magyarságnak nincs befolyása az amerikai politikai életre vagy az Egyesült Államok külpolitikájára..

MIVEL az Egyesült Államok idén novemberben új elnököt választ és mivel az elnökválasztás kimenetelét gyakran kevesebb, mint egy millió szavazat dönti el, ezért az elnökjelöltek a választás elött(!) odafigyelnének képviselõiek kéréseire, javaslataira.

MIVEL az MVSZ-AOT tekintélyét javítaná, ha egy olyan közérdekû és köztudomású akciót sikerrel levezetne, mint az amerikai magyarság képviseletének megválasztása,,ezért a Magyar Környezetvédelmi Alap nevében javasolom, hogy:

J A V A S L AT:

Az MVSZ-AOT 2000-ben nevezze ki azt a bizottságot, mely legkésõbb június végéig megtervezi a szavazólapokat és eljuttatja azokat az összes magyar szervezethez, egyházhoz és hirközlõ szervhez. Így értesül majd minden, az USA-ban élõ olyan személy, aki magát magyarnak tartja, hogy jogosult a szavazásra. A szavazatszámláló bizottság csak azokat a szabályosan kitöltött szavazócédulákat veszi majd figyelembe, melyek augusztus végéig postán megérkeznek hozzá.

A szavazatszámláló bizottság legkésõbb szeptember végéig nyilvánosságra hozza a titkos választás eredményét. Ekkor, a megválasztott képviselõk kihallgatást kérnek mindkét elnökjelölttõl és felkérik õket, hogy a nyilvánosság elött jelentsék be támogatásukat a kárpát medencei õslakós magyar kisebbségek autonómia követelései iránt. Ezután, de legkésõbb október közepéig, a megválasztott vezetõk tájékoztatják az amerikai magyarságot az elnökjelöltek válaszairól, hogy így novemberben, e válaszok ismeretében szavazhasson az amerikai magyarság.

Tisztelettel, Lipták Béla
Magyar Környezetvédelmi Alap – MKA elnök
84 Old N. Stamford Rd., Stamford, CT 06905-3961 USA
Tel: 203-357-7614, Fax: 203-325-3922, Email: dunahirek@aol.com


AUSZTRÁLIA

Millenniumi események Ausztráliában (Új Dél Wales)

Ausztráliában a magyar kereszténység és államiság millenniumi megemlékezései a XI. Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Találkozóval vette kezdetét. Az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség megbízásából a Victoriai Magyar Szövetség által január elsõ napjaiban Melbourneben megrendezett tíz napos találkozót Dr. Gyürk István nagykövet nyitotta meg Orbán Viktor miniszterelnök üzenetének felolvasásával.

Új Dél Walesban a megemlékezések elsõ eseménye, mint nemzeti zarándoklat, a Sydneytõl mintegy 120 kilométerre esõ Berrimába vezetett, a Pálos kolostor-temlomába, ahol Jézus Krisztus születésének 2000. és a keresztény magyar államiság 1000. évfordulójára emlékezve, ünnepélyes szentmisét celebrált Dr. Szakony Ferenc sydneyi lelkipásztor a Pálos atyákkal közösen. A szentmise keretében helyezték el a templom falára Boldog Özséb, a Pálos rend magyar alapítójának emléktábláját..

A magyar nemzet megismerése érdekében, 2000. február 11-13 között, háromnapos tanulmányi hétvégét rendezett, a Country Women’s Association (CWA) az armidalei New England Egyetemen. A magyar államiság és kereszténység millenniumával egybeesõ 30. nemzetközi tanulmányi napokon 250 ausztrál delegátus vett részt Új Dél Wales állam területérõl. Tájékoztatásukra egy több mint 100 oldalas füzet került kiadásra az elõadók kiosztott jegyzetein felül. Ezekben rövid ismertetést kaptak Magyarország történelmérõl, földrajzáról, kultúrájáról és egyéb más hasznos tudnivalókról, túrisztikai látványosságokról és magyaros ételkülönlegességekrõl, stb. Magyar népmüvészeti kiállítás nyílt, amely Horváth Olga szakszerô munkáját dicséri. Professzor Randall Albury köszöntötte az egyetem nevében a megjelenteket, majd Sági Gábor fõkonzul tartott bevezetõ elõadást Magyarországról. Fazekas Béla követségi tanácsos, Magyarország politikai felépítésérõl, és Prof. Ábel András a Szovjet imperializmus térhódításáról és az 1956-os magyar forradalomról; Kardos Béla arról értekezett, hogy mit adott a magyarság a világnak, felsorolva a magyar szenteket, a magyar Nobel díjasokat és a kutató feltalálókat, míg Altorjai Albury Bori ízelítõt nyújtott a magyarság kulturális értékeirõl; Ilosvay Katalin felolvasta Majláth-Ábrai Ágnes a magyar nõkre vonatkozó értekezését.

Virág Szilvia énekesnõ, Kontra Kati hegedûmûvésznõ és Giczy Zsuzsanna zongoramûvésznõ a Transylvania zenekar és a Kengugró néptánc együttes, Altorjai Albury Bori monológja és a bemutatott videófilm szolgáltatta a kultúrális programot.

Gyõry Ákos professzor Semmelweis Ignácról, a gyermekágyi lázat okozó fertõzés felfedezõjérõl tartott elõadást valamint a Soós házaspár, Miklós és Gyöngyi, a magyar költészet gyöngyszemeit mutatta be igen hatásos interpretálásban. Záróeseményként, rendezõ Ruth Shank zárószavában elismerése jeléül a Country Women’ Association nevében $1000-t meghaladó adománnyal lepte meg az Ausztráliai Magyar Kisebbségi Alapot.

A milleniumi év további eseményei

Március 19-én, Magyar Szabadság ünnepély, az 1848-49-es Szabadságharc eseményeinek megünneplése a Sydneyi Magyar Központban az ifjúság, a Magyar Iskola és a cserkész csapatok rendezésében.

Kardos Béla


HOLLANDIA

Az 1848-as új magyar alkotmány és az 1848-49. évi szabadságharc emlékünnepe
Az 1929-ben alalkult amszterdami Hollandiai Magyar Szövetség és a Hungária Club március 15-i ünnepélyén beszédet mond Prof. Dr. Kibédi Varga Sándor, a Hollandiai Magyar Szövetség elnöke és Prof. Dr. Gergely András, a Magyar Köztársaság hollandiai nagykövete. Petõfi Sándor "Nemzeti dal" -át Gál Zsolt szavalja el. Az ünnepély után kerül sor a hagyományos 'Magyar Bál'-ra.

Idõpont: március 18., szombat 19 óra. Cím: H.E.M. HOTEL, Voorburgstraat 250, Amsterdam.

Info: Kántás Pál elnök, tel.: 0182-356060


NÉMETORSZÁG

FONÓ MAGYAR KULTÚRÁLIS EGYESÜLET MUNKÁJÁRÓL

Hivatalosan 1983 januárjában jegyezték be a majnafrankfurti bróságon, mint jótékonycélú egyesületet. Kezdetben privát ismerettségi körök alakultak Frankfurt és környékén, valamint Darmstadtban. A két csoport végül egyesült és hivatalos nevet vett fel: ez a FONÓ

A vezetõségi tagok különbözõ városokban laknak, és ez a földrajzi távolság néha nehézségeket okoz. Mûsoraikait félévre elõre tervezik, azokat elküldik tagjaiknak és számos más németországi magyar egyesületeknek. Félévente minden részletet elõkészítenek, rögzítenek. Évente 8 rendezvényük van, amelyekre Magyarországról hívnak mûvészeket, elõadókat, közéleti személyiségeket.

A FONÓ következetesen betart 3 célt:

Frankfurtban és vonzáskörzetében élõ magyarság mûvelõdési igényeinek a lehetõségek szerinti legmagasabb szintû kielégítését.

Az otthoniak és a Kárpát-medencében élõ magyarok erkölcsi és anyagi támogatását.

A Hazához való lelki kötödést, kapcsolódást, függetlenül a mindenkori magyar kormányzattól.

Eddig 151 rendezvényük volt, közel 10000 látogatóval. Pénzbeli segélyként 40,430 DM-et gyûjtöttek össze és adtak tovább.

Bodor Blanka
Breslauer Platz. 1
D-64827 Darmstadt
Germany

Egyház és szórványmagyarság

A lelki közösségek õrzik az anyanyelvet

Beszámoló a németországi magyar egyházak tevékenységérõl

Esztergomban a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzõ Fõiskolán január végén tartották az "Egyház és magyarság" cimû kétnapos tanácskozást, amelyen tizenöt országból mintegy kétszáz lelkész vett részt hat felekezet képviseletében.

A németországi magyarság egyházi gondozásáról Fejõs Ottó fõlelkész számolt be. Az ottani magyarok számát százezerre becsülik, akik közül mintegy 70 ezren katolikusok. Kétharmaduk Dél-Németországban él, egyharmaduk pedig a Ruhr-vidéken, ill. másutt telepedett le. Tizennégy misszióban végzik lelki gondozásukat, a lelkészek közül tizenketten fõ-, ketten mellékállásúak. Egy közelmúltban végzett végzett felmérés szerint 81 német városban tartanak havonta magyar nyelven szentmisét. Legjobb a helyzet Kölnben, Münchenben és Nürnbergben, e meropolisokban minden vasárnap és ünnepnap van magyar istentisztelet. Egy-egy lelkész öt-tíz helyen misézik havonta, többen közülük két-három-négy egyházmegye magyarságával törõdnek.

Az esztergomi konferencián a nyugati magyar egyházakról tartott elõadást Pátkai Róbert, az 1999 év angol püspöke, evangélikus lekész. Az Egyesült Államokból Bertalan Imre református lelkész és Mustos István plébános vettek részt.

Neustadti Magyar Szász Egyesület

2000 március 15-én a drezdai Kossuth emlékmûnél koszorút helyez el a márciusi forradalom tiszteletére.


USA

Connecticut

FAIRFIELD

Március 12-én, vasárnap a connecticuti Fairfield "Bessemer Center"-ben lesz 1848-as megemlékezés a connecticuti magyarságnak. Lipták Béla tart beszédet "1848 üzenete 2000-ben" címmel.

Információ: Connecticuti Pannónia Club

elnöke, Balogh Judit (203) 373-9758.

Április 2, délután 4-kor Tomlinson Middle School, Fairfield. 6 tagú cigányzenekar elõadása Budapestrõl.


NEW YORK

HARMÓNIA

Március 3-án este 9-kor, Harmónia, kelet-európai zene a New York-i Magyar Házban
213 East 82nd Street, 2. és 3. Avenuek között 7.30-tól tánctanítás.
Információ: (212) 544-8260 Email: ginbirch@mindspring.com

MAGYAR SZÍNHÁZ

Március 19-én, vasárnap 3-kor a New York-i Magyar Színház hagyományos Március 15.-i Megemlékezõ Díszünnepségét tartja a Robert Wagner High School színháztermében.
Információ: Cserey Erzsi igazgató (212) 861-7981.

ÉLETFA

Április 1-jén, Életfa táncház a New York-i Magyar Házban (213 East 82nd Street, 2. es 3. Avenuek között).
5-7-ig táncgyakorlás. 7.30-kor tánctanitás. Belépõ: $8.
Információ: (516) 741-5109 vagy Ifj. Magyar Kálmán:kalman@magyar.org.

MAGYAR TAVASZI BÁL

Április 8-án a Millenniumi Egészségügyi Alapitvány rendezi a jótékonycélú 2000 évi "Magyar Tavaszi Bált", amely tiszta jövedelmét a budapesti Schopf Merci Kórház öregségi osztálya helyreállitására ajánlottak fel. A bál egyik kitüntetettje LÁNG GYÖRGY, a vilaghirû magyar vendéglõs, gasztronómiai szakember.

MAGYAR HÁZ

American Foundation for Hungarian Education and Literature, Ltd., közgyûlésére február 20-án került sor. A Közgyülésen az újjáválasztott alapítvány elnöke Vámossy Károly beszámolója hangzott el. Az Alapitvány kezeli a Magyar Ház mindennapi munkáját a három tulajdonos társaság megbizásából. Alalelnöknek és gondnoknak Arany Tibort és alelnöknek ifj. Bálintitt Károlyt választották. A közgyülés ugyanakkor 9 új igazgatósági tagot is választott: Arany Tibor, ifj. Bálintitt Károly, Bodák László, Hámos László, Harkay Józsa, Magyar Kálmán, Dr. Némethy Judith, Zsarnai Edina, és Vámossy Károly személyében. A tulajdonos szervezetet két-két delegált igazgató képviseli: A Cserkész-szövetséget Sándor István és Fischer Viktor, a Könyvtár és Történelmi Társulatot Hámos Ottó és Mauthner Gabriella, valamint a Széchenyi István Társaságot Dr Biró András és Fercsey János képviselik. Igy az Igazgató tanács összesen 15 tagból áll.

Az elmúlt év a Magyar Ház életében igen eseményteli év volt.

Programjaik között zenés esték, elõadások, összejövetelek voltak. Társaskörük hûségesen találkozott minden csütörtökön, míg a néptáncosok péntekenként, és szombatonként a New York-i Magyar Cserkészcsapatok, vagy az Arany János Magyar Iskola gyerekei. Vasárnap délután zenés Teadélutánjaik vonzzák a közönséget a Házba.

A nyáron a Ház életének egyik eddigi legambíciózusabb felújítását hajtották végre, melyre több, mint $35,000 költöttek. Ennél még sokkal több befektetésre van szükség: a földszinti helységek szintén igencsak felújításra szorulnak Legalább $35,000 dollárt be kell hozniuk, amit már elköltöttünk, azonfelül újabb tartalékot kell felépíteni a várható, még magasabb költségekre.

A jövedelmük két forrásból származik: azok hozzájárulásából, akik a Magyar Házat használják és egyéni hozzájárulásából.

Ennek a milleneumnak az új, elsõ évében kéri Önt,a Magyar Ház vezetõsége hogy legyen bõkezû. Tõlünk függ, hogy lesz-e a jövõben Magyar Ház New Yorkban.

Részlet Vámossy-Mikecz Károly elnöki levelébõl.

Adószám: 13-6168255
"matching fund" program
NY Events : http://www.magyarhaz.org/
DC Events : http://mineral.umd.edu/hal/lists/unicum/


NEW JERSEY

MAGYAR ÖREGDIÁK SZÖVETSÉG — BESSENYEI GYÖRGY KÖR

A kör február 25-én tartott taggyûlésen Hámos László az Emberi Jogi és Külügyi Parlamenti Bizottságok meghallgatásáról számolt be s az azóta történtekrõl a nyugati magyarság magyarországi képviselete ügyében.
Március 11-ére Pokorni Zoltán Oktatási Minisztert hívta meg a szövetség elõadásra.

Post Office Box 174
New Brunswick, NJ 08903 USA
E-mail: ktnagy@aol.com
honlap (homepage): http://www.hhrf.org/bessenyei/magyar.htm

Március 3-án, este 7:30-kor Dr. Mellár Tamás a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Elnöke tart elõadást "A magyar gazdaság jelenlegi helyzete és jövõbeli lehetõségei" címmel az Amerikai Magyar Alapítvány Tudományos és Mûvészeti Elõadássorozatának keretében a Hungarian Heritage Center konferencia termében (300 Somerset Street, New Brunswick).
Email: Információ: sohar@cabm.rutgers.edu


FLORIDA

Sarasotai Magyar Millenniumi Napok

2000. április 8.-12.

A Millenniumi Napok célja az amerikai lakosság körében ismertetni az 1000 éves magyar államot. A Kossuth Klub két hangversenyt, egy kiállitást, egy történelmi elõadást, és egy bankettet rendez a környék más magyar szervezeteivel együtt. A hangversenyek jótékonycélúak a Zeneakadémia és a Kossuth Klub ösztöndij alapja részére.

Bankett és Koronázási Gála Bál

április 8. d.u. 6 órakor

Magyar Ház, 165 Jackson Road, Venice FL 34292
Tel: (941) 483-4830

Képzõmûvészeti Kiállítás ünnepélyes megnyitója április 9. d.u. 3 órakor

Sarasota Visual Arts Center, 707 N. Tamiami Trail, Sarasota, FL 34236,

Tel.: (941) 366-0585. A kiállítás április végéig megtekinthetõ

Orgona Hangverseny április 9. d.u. 5 órakor a budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola mûvészeinek felléptével. The Church of the Redeemer, 222 South Palm Ave., Sarasota, FL 34236

Tel.: (941)-955-6799.

Dr. Jeszenszky Géza amerikai magyar nagykövet elõadása április 10. d.u. 2 órakor

Dél Florida Egyetem-New College, 5700 N. Tamiami Trail, Sarasota, FL 34243.

Magyar Klasszikus Zenei Hangverseny április 11. este 8 órakor

Közremûködnek a budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola mûvészei Sarasota Operaház, 61 N. Pineapple Ave., Sarasota, FL 34236


WASHINGTON DC

A millenniumi év nyitánya

A washingtoni magyar nagykövetség egész éves programsorozattal emlékezik meg a magyar államalapítás ezredik évfordulójáról. A millenniumi év egyesült államokbeli eseménysorozata február 16-án gálamusorral és fogadással vette kezdetét a washingtoni Kennedy Kulturális Központban. Az esten fiatal magyar zenemûvészek - Polyák Valéria ének, Szalai Antal hegedû, Koczor Péter zongora - és a Budapest Táncegyüttes mûsora szerepelt. Az illusztris vendégek között voltak Tom Lantos és Ernest Istook, a Kongresszus magyar származású képviselõi, Marc Grossman helyettes külügyi államtitkár, Iványi Róbert vezérõrnagy, a washingtoni katonai körzet parancsnoka, Dimitrij Rupel, a közelmúltban a washingtoni nagyköveti posztról a külügyminiszteribe visszatérõ szlovén politikus és Christopher Hill, a Nemzetbiztonsági Tanács európai ügyekért felelõs igazgatója.

A millenniumhoz kapcsolódóan pár nappal a gálakoncert elõtt nyílt meg a nagykövetségen a 29 magyar alkotó festményeit bemutató kortárs képzõmûvészeti kiállítás, amely õszig várja a látogatókat. A következõ jeles esemény a Georgetown egyetemen a magyar történelemrõl április 17-én rendezendõ szimpózium lesz, amelyen Amerikában élõ magyar történészek tartanak elõadást történelmünk egyes fejezeteirõl. A tavaszi eseménysorozat záró programjaként a demokratikusan megválasztott magyar parlament megalakulásának tizedik évfordulójáról emlékeznek meg Washingtonban. A Kongresszus épületében a nagykövetség szervezésében rendezendõ szimpóziumon amerikai és magyar politikusok, történészek, egykori résztvevõk idézik fel a rendszerváltozás meghatározó eseményéhez vezetõ utat, és veszik számba az azóta eltelt évtized eredményeit.

A kettõs évfordulóra a nagykövetség az Egyesült Államok egész területére kiterjedõ sajtókampánnyal igyekszik felhívni az amerikai állampolgárok figyelmét.

Paprikával Filmvigjátékok a Kennedy Centerben

NATO tagságunk egyéves, a demokratikus választások tizedik évfordulójának tiszteletére magyar film napok a Kennedy Centerben .
Info: http://www.kossuthhouse.org/filmfest/
Müsoron: Gengszterfilm: Feb 29, 6:30; Már 5, 4:15
Zimmer Feri: Feb 29, 8:30; Már 2, 6:30; Már 5, 1:00
Cukorkékség: Már 1, 6:30; Már 5, 2:45
Sztracsatella: Már 1, 8:00; Már 4, 8:00
Kalózok: Már 2, 8:15; Már 4, 4:00
6:3, avagy játszd újra Tutti: Már 3, 6:30; Már 4, 6:00; Már 5, 8:15
Nekem Lámpást Adott Kezembe az Úr Pesten: Már 3, 8:15; Már 4, 2:00; Már 5, 6:15


Államfõi kitûntetések amerikai egyházi vezetõknek

Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést nyújtotta át az észak-amerikai magyarság vallási, kulturális és nyelvi identitásának megõrzése érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységükért nt. Bertalan Imre református lelkésznek az Amerikia Magyar Református Egyesület tiszteletbeli elnökének és a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Mustos Istvánnak , a passaici Szent István Magyar templom római katolikus plébánosának ez év januárjában.


Ösztöndíj amerikai magyar fiataloknak

A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma és a Magyar Nyelvi Intézet 20 (húsz) egy tanévre szóló ösztöndijat ad a nyugati magyar ifjúság részére. Az ösztöndíj keretén belül a diák egy évig Budapesten a Magyar Nyelvi Intézeten magyar nyelv és kultúra képzésen vehet részt.

19 éven felüli magyarul beszélõ fiatalok vehetnek részt a pályázaton, melynek beküldési határideje 2000 március 31.

Info: http.//www.COLLEGIUM HUNGARICUM JUVENTUTIS OCCIDENTALIS Pályázat vagy http://www.monmouth.com/~arato/choj


PÁLYÁZAT

A SZABAD MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK SZÖVETSÉGE

Irodalmi pályázatot hírdet az ezredforduló alkalmából. A pályázaton minden olyan prózában vagy versben írott mû szerepelhet, amelynek tárgya a magyar millenium, a magyar államiság megalakulása és az ország ezeréves fenállása. A mûfaj kötetlen: lehet tanulmány elbeszélés vagy költemény, célja az új generációk érdeklõdésének a felkeltése a magyar történelmi múlt iránt.

Jeligés, négy példányban,10 oldalnál nem hosszabb, géppel írott mûveket 2000 augusztus 2-ig a kérnek a Szövetség címére

Hungarian Journalist P.O. Box 7416, Baltimore, MD 21227 USA

Email: amusoos@earthlink.com


CENSUS 2000

ÍRJUK BE, HOGY HUNGARIAN

Ki a magyar? Magyar az, aki magát magyarnak tartja és aki a magyarságát vállalja.

Az Egyesült Államokban a népszámlálás kérdései közt két etnikai identitásra utaló kérdés szerepelt 1980-ban és 1990-ben. "What is this person’s ancestry or ethnic origin?" — Mi- e személy, származása, etnikai eredete? E kérdéshez a magyarázó szöveg így segített: "Print the ancestry group with which the person identifies" — Írja ide nyomtatott betûvel annak a származási csoportnak a nevét, amellyel a személy azonosítja magát. "Persons who have more than one origin, may report two ancestry groups.

Aki több, mint egy eredetû, az ideírhat két származási csoportot. 1980-ban az USA-ban 1 776 902, 1990-ben 194 600-zal kevesebb: 1 582 302 ember válaszolt e kérdésre úgy, hogy õ magyar származásával (is) azonosítja magát.

A másik kérdés így szólt: "Does this person speak a language other than English at home? What is this language?" — Otthon más mint angol nyelven beszél-e ez a személy? Mi ez a nyelv? 1980-ban 180 000 ember (a magyar származásúak 10,12 százaléka), 1990-ben 147 902 ember (a magyar származásúak 9,35 százaléka) jelentette azt, hogy otthon magyarul (is) beszél — tíz év után 32 098-cal, 17,83 százalékkal kevesebben.

Hányan vagyunk Amerikában magyarok ma, az új évezred küszöbén?

A 2000. év népszámlálását az Egyesült Államokban áprilisban fogják elvégezi. A fenti kérdések: "What is this person’s ancestry or ethnic origin?", és "Does this person speak a language other than English at home? What is this language?" a jelenlegi népszámlálás kérdései között is szerepelnek, az elsõ a 10-es, a második és harmadik a 11-es számú kérdés.

Nagyon fontos, hogy aki magyar származásúnak, eredetûnek tartja, tudja magát, és aki otthon magyarul is beszél, az mindkét kérdés válaszaként beírja a kérdõívbe, hogy H U N G A R I A N.

"A magyarság igen sokat köszönhet az amerikai magyaroknak" — írta Pomogáts Béla a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia elnöke. "Az õ munkájuk révén Magyarországról is igazabb képet alkot a világ" — tette hozzá Görömbei András a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára. "A nyugati magyarok munkássága révén világnyelveken szót kapott a magyarság" írta Dobos László pozsonyi író.

Az új évezred küszöbén vegyük számba magyarságunk amerikai részét! Mutassuk fel, hogy vagyunk, azért, hogy tudhassunk egymásról és hogy számíthassunk egymásra!

Sok segítenivaló vár még ránk amerikai magyarokra, ahogy most jobb reményekkel-esélyekkel építik jövõjüket Kárpát-medencei testvéreink.

Vállaljuk, írjuk be magyar származásunkat a népszámláláskor is, hadd váljon így is nyilvánvalóvá, hogy a magyar nemzet amerikai része még mindig milyen jelentõs tényezõ!

Nagy Károly


VENEZUELA

Múlt év decemberében Venezuelát súlyos természeti katasztrófa súlytotta. A hetekig tartó esõzés az ország északi részén hegycsuszamlásokat okozott, a magyar kolóniából egy fiatalember haláláról jött jelentés.

A caracasi Caribi Újság legújabb száma több venezuelai tengerparti magyar család anyagi veszteségeirõl adott jelentést. Kovacsics család, Macutoban , a Maróti család, Körösi Pál cukrász, Szalay István nyug. hajóskapitány, özv. Forrás Istvánné, Brizsnyey Botond és neje, négy gyermeke és édesanyja, valamint Hegedüs Tamás szakács mindenét elvesztette. Megsebesült Bánfalvy Edit. Fontos volna gyüjtést kezdeményezni számukra írja a levelében Fenyves János Magyarország tiszteletbeli fôkonzulja.

Info: vitusz@cantv.net (Vitusz Rostonics)


MAGYARORSZÁG

NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ

A MAGYAR MILLENNIUMRA "SZENT ISTVÁN ORSZÁGLÁSA" címmel, a Magyar Királyság elsô szent uralkodójának életét és munkásságát bemutató történelmi tabló készül

A 100x75 cm-es falikép közepén színes országtérkép látható a királyi várakkal és a koronázási jelvények képeivel, oldalán körben pedig Szent István korát és alkotásait ábrázoló többségében színes fotók láthatóak. A tablón gondosan válogatott szövegek olvashatók Szent István elsô és második törvénykönyvébôl, Szent Gellért és Szent István nagy legendájából, a Képes Krónikából, a jeruzsálemi zarándokok útikönyvébôl és fiához, Imre herceghez írott intelmeibôl. A tabló jobb felsô részén Magyarország és Európa kapcsolatait, bal alsó részén pedig a korabeli egyházszervezetet ábrázoló térkép látható. Az alsó harmad közepén lévô koronázási palást két oldalán idôrendi áttekintést kapunk nagy királyunk életmûvérôl.

Ajánljuk külföldi magyar cserkészeknek és egyházközösségeknek, a magyar múlt értékeinek megbecsülését szem elôtt tartó pedagógusoknak és szülôknek.

A Nemzeti Tankönyvkiadó gazdasági vezetése a megrendelôk számától teszi függôvé a történelmi leckéket is pótoló falikép megfelelô példányszámban való kiadását, ami annak árát is befolyásolja.. A falikép ára- a megrendelések számától függôen- 200 illetve 600 Ft között lehet.

Árusítás május elejétõl.
Info: Bakos István
e-mail:bakos.istvan@ntk.hu tel/fax(36-1)221-9836

***

Kérem az olvasókat a világ minden tájáról, hogy az olcsó, gyors és rendszeres kapcsolattartás érdekében küldjenek a környezetükben történõ magyar eseményekrõl híreket és további érdekeltek, érdeklõdõk E-mail címeit. Amennyiben valamely címzett kétszer kapná az anyagot vagy le kíván kerülni a listáról, úgy jelezzen vissza a BikaJuli@aol.com címre!

Üdvözlettel BJ


Copyright © Nyugati Hírlevél - 2000