NYUGATI HÍRLEVÉL
A Magyarok Világszövetsége Nyugati Régió
elektronikus újságja

Elnök: Papp László
Szerkesztô: Bika Julianna

NYUGATI HIRLEVÉL

5.sz., 1999. október

Hozzászólás a Magyarok Világszövetsége problémaihoz

(Amerikai Magyar Népszava/Szabadság)

A Magyarok Világszövetsége küldöttgyûlését követôen számos beszámoló jelent meg a sajtóban és megannyi nyilatkozat a hírközlô médiában, amely megütközve tárgyalta a nyugati magyarok állásfoglalását, illetve arra a kérdésre keresett választ, hogy valójában mi állította szembe a nyugatiakat az anyaországi társaikkal.

Ami a Magyarok Világszövetségét illeti, hadd idézzük azt a 70 évvel ezelôtt megfogalmazódott igényt, amely a "diaszpóranemzetet" - Szabó Zoltán szóhasználatával élve - az óhazához kívánta kapcsolni. Ekkor, 1928-ben, történt, hogy több száz magyarhoni elôkelôség egy bérelt hajón New Yorkba érkezett, hogy résztvegyen az ottani Kossuth szobor felavatásán. A Perényi Zsigmond vezette delegáció azt tapasztalta, hogy az amerikai magyarok áldozatkészsége és hazaszeretete nemcsak egy szobor felállítására futja, hanem az elhagyott hazához és a magyar néphez való hûség kifejezésére is. Ebbôl a felismerésbôl született meg a gondolat, amely 1938-ban, Teleki Pál és más jelességek által, a Magyarok Világszövetsége megalapitásához vezetett.

Persze a gondolat, hogy a világban szétszóródott nemzettársakat össze kell fogni az anyaország érdekében, nem különlegesen magyar törekvés. Csaknem minden diaszpórával, szórvánnyal rendelkezô nép létesített világszövetséget, "Maticat", hogy az ország határain túl élô nemzet részeket mennél hatásosabban magához kapcsolhassa. Hivatkozhatunk a nemzetiségüknek kétharmadát diaszpórában tudó zsidókra vagy írekre, de itt vannak a közelünkben, szomszédságunkban a lengyelek, szlovákok, horvátok is. Mind megalakították világszövetségeiket.

Ez a szórványról való gondoskodás része volt a századfordulótól a második világháborúig a magyar államvezetés feladatvállalásának is. Az 1903-ban alkotott elsô kivándorlási törvény létre-hozta a Kivándorlási Tanácsot, a Kivándorlási Alapot és a kivándorlási biztosok intézményét. A Kivándorlási Alapot részben az állami költségvetésbôl, részben illeték címen befolyó összegekbôl létesítették, többek között abból a célból, hogy " a külföldön véglegesen kitelepülôk vallási és szellemi szükségleteit istápolja".

Paradox helyzet alakult ki a kommunista idôkben, amikor az uralkodó párt egyrészt nem gyôzte gyalázni a "nyugatos" magyarokat, ôket hazaáruló, fasiszta, disszidens, és más becsmérlô jelzôkkel illette, ugyanakkor életben tartotta a Magyarok Világszövetségét, a nyugati országokban mûködô "trójai faló" szerepet szánva neki. Mondani sem kell, hogy a nyugati magyarság jelentôs része elhatárolta magát ettôl a szervezettôl, nem vállalt közösséget ezzel a Világszövetséggel.

Az elzártság, a vasfüggöny és cenzúra következtében az óhazában kialakult egy olyan szemlélet, amely nem vett tudomást a határon túliakról, ôket nem tekintette a magyar nemzet részének. Megint a Londonba emigrált Szabó Zoltán gondolatait idézve, "A nemzettudat mágnese a haza fiainak (és lányainak) rovására a haza földje lett. A nemzetérzés, vagy nemzet-érzékelés eszköze s ezzel meghatározója elsôsorban a haza kultusza lett, úgymint a haza képzett földrajzi és történelmi összetevôk eredôje".
Így vált a nemzettudat és magyarság geográfiailag körülhatárolt, olyan formában, amelyben a közösségi lojalitásérzés gyüjtôpontja nem a magyarok, vagyis emberek, hanem Magyarország, vagyis a terület lett. Így lett a magyar "honfogoly", ha használhatom a lelki klíma jellemzésére ezt a Széchenyi csinálta szót.

Amikor 1991-92-ben a Magyarok Világszövetsége újjáalakult, ezt a visszásságot is orvosolni igyekeztek azzal, hogy kijelentették: a Világszövetség mostantól fogva "a 15 milliós egész magyar nemzet" szervezete legyen. Ezzel kívánták elismerni, vállalni a határon innen és túl élô nemzetrészek egységét, testvéri összefogását. A jószándék azonban nem mindég elégséges egy probléma megoldásához. A három régió gondolata - az anyaországi, kárpát-medencei és az úgynevezett "nyugati", amely az egész világ diaszpóráját fogja egységbe - azt is magával hozta, hogy mind a három nemzettestnek, igazában az egész magyarságnak, minden ügyét, baját, problémáját egy csokorba fogva vállalta a Világszövetség. Holott ennyi terhet a Világszövetség kicsire ácsolt szekere nem bírt el. Az lett az eredmény, ahogy ez ma már egyre világosabban látszik, hogy a púposra tetôzött szekér a nagy súly alatt mozdulni sem képes.

Az így tehetetlenségre kárhoztatott szervezet aztán önmaga marcangolásával, vezetôinek hibáztatásával, meghasonlással reagál önmaga frusztráltságára. Összevetve a vélt feladatok nagyságát az elvégzettekkel, magát sikertelennek érzi.

Pedig voltak és vannak a Magyarok Világszövetségének sikerei. A Duna Televízió megalapítása, két Világtalálkozó megszervezése, az ópusztaszeri pavilon, a kiállítások, a Magyar Házak és Kultúrintézmények találkozója, megannyi rendezvény, szimpózium, elôadássorozat mellett a legnagyobb siker a keretek megteremtése 50 ország magyarjainak egymásra találásához

A határon túl élôk magyarsága ugyanis nem adott, illetve szükségszerû, hanem vállalt. Legtöbben más államok polgárai is, akár el is tûnhetnének a többségi, befogadó nép sûrûjében, de ôk magukat eltökélten és önkéntesen magyarnak, vagy magyar származásúnak, vallják. Végülis a magyarság, vagyis a magyarok összessége azokból tevôdik össze, akik magukat magyarnak érzik, tudják vagy hiszik, ott ahol élnek, bárhol éljenek is.

Ez a nemzet egészével önként vállalt közösség az, ami a szórványban élôk értékét az anyaország számára meghatározza. Ez avatja ôket mintegy "nagykövetekké", akik jóhírét keltik az országnak a világban, annak megbecsülést szereznek, erôsítik és elmélyítik azt az elismerést, amit az ország népe megalapozott és kivívott magának. Joggal feltehetjük tehát a kérdést: összmagyar érdek-e a szórványban élôknek az anyaországhoz való kötôdését elôsegíteni és ápolni? Ha erre a kérdésre a válasz egyértelmû igen, kellenek-e olyan szervezetek, amelyek ezt a célt szolgáljak? Meg kell-e az Anyaországnak mindent tenni annak érdekében, hogy ezek a szervezetek erôsek, hatékonyak és eredményesek legyenek?

Logikusan következik, hogy a Magyarok Világszövetsége lehet az egyik olyan szervezet, amelyik ezeket a feladatokat elvégezheti, ha megfelelô támogatást biztosítunk számára, és megszabadítjuk azoktól a terhektôl, amelyek munkája hatékonyságát megnehezítik. Röviden szólva vissza kell adni a Világszövetségnek mindazt a támogatást és meghatározott mozgásteret, amelyet az "alapító atyák" számára kijelöltek. Ugyanakkor a nyugati magyaroknak is meg kell szabadulni a kicsinyes viszálykodástól és olyan szervezetet kell alakítaniuk, amelyik mindenkit befogad.

Ez tehát a tét. Itt van a Világszövetség viszályainak, civakodásainak a gyökere. Amit ebbôl a nagyközönség az újságok tudósításaiból észlel, az csak a jéghegy csúcsa.

Papp László, Nyugati Régió elnök


Részlet a régióelnöki körlevélbôl

1. A Szeptember 17 és 18-i Elnökségi Ülések. A júliusban elmaradt Elnökségi Ülés helyett ez alkalommal két ülésre került sor Zalaegerszegen, ahol a megyei jogú város vezetôi nagy szeretettel és ünnepélyességgel fogadták az MVSZ elnökségét. A megbeszélések fôbb témái voltak:

a.) A Világszövetség megújulása. A három régióelnök felhívására számos hozzászólás, javaslat érkezett a világ minden részérôl, amelyek alapján a régióelnökök egy összefoglalást készítettek. Ezt az elnökség általában pozitívan értékelte és elfogadta egy késôbbi megtárgyalás alapjául.

b.) A Hazatérés Éve. A tavalyi Küldöttgyûlés által elfogadott program szellemében Tôkés László TB. Elnök megfogalmazta a "Zalaegerszegi Felhívást", amely részvételre és csatlakozásra szólítja fel a Kárpát-medencébôl elszármazottakat, hogy 2000-ben zarándokoljanak el származásuk helyére. A Nyugati Régió hozzákezdett a szervezéshez. Rendszeres hírlevél kerül kibocsátásra az elôkészítésrôl.

c.) A Magyarok Világkongresszusa. A jövô évi Világkongresszus és Küldöttgyûlés gyakorlatilag egy egész hetes program részeként a Millenniumi események nagyszabású nyitó rendezvénye lesz. Május 19-20-án a Kormány rendezi a Magyarország 2000 találkozót. Ezt követi május 21-én, vasárnap a Világkongresszus ünnepélyes megnyitó programja. Május 22-23-án a MTESZ és az MVSZ közös rendezésében kerül sor a Tudóstalálkozóra. Május 22-24 között a Világkongresszus szekció és egyéb programjai lesznek megrendezve, május 25-én egész napos régióüléseket követ, 26-27-én az MVSZ közgyûlése.

d.) A Magyarok Háza. A kulturális programjaink irányítását egy igazgatóra bízza az Elnökség, akit meghívásos pályázat alapján választanak ki. Erre október 15-ig lehet alkalmas személyeket ajánlani. Kérjük segítségeteket az ajánlásokra.

2. A Magyar Állandó Értekezlet. A régió elnökség döntése értelmében a hat szakértô a hivatalos MÁÉRT ülésekre a régió programkeretébôl utazási költségtérítést kap, minden más költség az egyéneket terheli. A régió munkabizottságai tagjainak esetleges költségeit a személyek vagy a kijelölt Országos Tanácsok fedezik.

3. A Régió referensének kiválasztása. Az elnökségi tagok az öt jelölt meghallgatása után Hodor Adélt javasolták a munkáltató elnöknek október 15-i szerzôdtetésre 3 hónapi próbaidôre. A terv szerint ezután 6 hónapos szerzôdés ad majd lehetôséget a következô régióelnök és elnökségi tagok számára, hogy az új munkatárs teljesítményét a maguk szempontjából értékeljék. A Világkongresszus és Hazatérés Éve programszervezésével kapcsolatosan megnövekedett munka biztosítása érdekében az Elnökség Kulifay Sylvia munkakörét szervezô-titkárnô minôsítette. Október 15 elôtt mind a három munkatárs részletes munkaköri leírásának megfogalmazására sor kerül a fôtitkár segítségével.

4. A Magyar Állandó Értekezlet bizottsági munka hatékony és demokratikus végzésére a bizottságok alá munkacsoportokat állítunk fel. A munkacsoportok hét tagból állnak és vezetôjük a MÁÉRT bizottság tagja. A hét tag elosztása a következô képpen történik egy hely Kanada, két hely USA, egy hely Dél-Amerika, egy hely Ausztrália és két hely Európa kivéve az Európa Integrációs Csoportot, ahol minden tag európai lesz.

A munkacsoport tagjaival szembeni elvárások:

1. Az illetô legyen a kérdés szakembere

2. Szervezési készség

3. Vállalja a többletmunkát

4. Rendelkezzen csapatszellemmel

5. A Régió és nemzet érdekeit szem elôtt tartva végezze a feladatát.

6. Munkájáról folyamatosan beszámoljon a régió elnökségének, szorosan és harmonikusan együtt mûködjön a munkacsoport többi tagjával.

5. 1999. évi Régió programok. Eddig a 10 és fél millió forint összegbôl, amely régióprogramokra van elôirányozva 5.7 millió lett elköltve vagy szerzôdéssel lekötve, 4.8 millió kerül még felhasználására az év folyamán. Ebbôl a legnagyobb tétel a Világ Magyarsága – Európa könyv, amelynek a 2-ik kötete korrigálás stádiumában van. Szeretnénk ezt lehetôleg november közepe elôtt, de minden esetben még ebben az évben megjelentetni. A hátralévô Kanada kötet jövôre marad.

6. Kiállítások, Könyvek. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum által készített kitûnô kivitelû 1956-os kiállítás 10 példányát kiküldtük azoknak az Országos Tanácsoknak, akik ezt kérték. Együttmûködési szerzôdés megkötése folyamatban van a Hadtörténeti Intézettel további programokra. Más kiállítási anyag, könyvek, kazetták beszerzésérôl a Régiótitkári körlevél tájékoztat.

7. Százak Tanácsa 1999. Az Anyországi Régió keretében mûködô Nemzeti Együttmûködési Bizottság közvélemény ajánlás alapján kiválasztott 100 magyarországi közéleti személyiségekbôl alakította meg a Százak Tanácsát. Ennek bemutatkozó esszé gyûjteményében 430 oldalon 89 tanulmány foglalkozik aktuális magyar témákkal. A szerzôk között olyan a nyugaton is ismert nevek vannak, mint Andrásfalvy Bertalan, Csete György, Csoóri Sándor, Kopátsy Sándor, Makovecz Imre, Nemeskürty István, Pomogáts Béla, Sinkovits Imre. A könyv ára 1000 Forint plusz postaköltség és megrendelhetô a Nyugati Régió irodában. Ajánlom ezt az Országos Tanácsok figyelmébe.

8. Házat-Hazát Alapítvány. A Világszövetség által is támogatott sokgyermekes családok házépítô programjára az Illyés Alapítványtól azt kértük, hogy ha ôk egy ház építésére adnak 6 millió forintot (25 ezer dollár), akkor a nyugati magyarok körébôl is összegyûjtünk egy másik házra valót. Ittlétem alatt több kuratóriumi tagnál "elôszobáztam" ennek érdekében és izgatottan várom a döntést, ami elôreláthatólag néhány hét alatt megszületik.

9. Az Országos Tanácsok alapszabálya. Az Elnökség döntése értelmében kérem minden OT-t (országos csúcsszervezetet), hogy alapszabályát mennél hamarabb küldje be az irodába. Ez a jövô évi Küldöttválasztásokkal kapcsolatban szükséges.

10. Papírtakarékosság. Az eddigi gyakorlat szerint az iroda hatalmas tömegû iratmásolatot küld szét az elnökségi és bizottsági tagoknak valamint az OT-nek. Ezek rendszerint csak egy-két fontos mondatot tartalmaznak. Ez nemcsak papír, de tetemes posta és Fax költség is és az olvasás is idôrabló. Utasítottam az irodát, hogy ezentúl a régiótitkári körlevélben ismertessék ezeknek az írásoknak a tartalmát és az eredeti anyagot csak azoknak küldjék meg, akik azt kifejezetten kérik.

11. Lakásépítés. A Kursana Kft, amely a Dussmann német-osztrák cég egyik leányvállalata azzal a megkereséssel fordult az MVSZ-hez, hogy szeretné felmérni a nyugati magyarok hazatelepülési igényeit. Bérletre és megvételre építenének lakásokat hazatelepülôknek. Kérjük, hogy amelyik OT ismer ilyen igényeket, jelezze azt a régió irodában.

"Ôrült rendszer, de van benne beszéd". Így jellemezte az egyik megfigyelô (Hamlet Poloniusát idézve) a Világszövetség elnökségi ülését. A következô ülésre november 12-13-án kerül sor. Itt folytatódik majd a jövô évi küldöttgyûlés és Világkongresszus elôkészítésével és az MVSZ megújulásával kapcsolatos megbeszélés. Akinek ehhez kapcsolódó javaslata, megjegyzése van, kérem jelezze.

Papp László, Nyugati Régió elnök


KITÜNTETÉSEK

Göncz Árpád
A People to People International elnevezésû jótékonysági szervezet legrangosabb elismerésével, az Eisenhower-éremmel tüntette ki Göncz Árpád köztársasági elnököt. A kitüntetés átadására a Minneapolisban október 1-én került sor. A 43 évvel ezelôtt alakult, Kansas City-ben székelô, a világ 36 országában 50 ezer tagot számláló szervezet azzal a céllal jött létre, hogy Eisenhower elnök fô célkítûzésének szellemében az emberek közötti személyes kapcsolatok erôsítésével segítse elô a nemzetközi együttmûködést. Az Eisenhower-érmet eddig olyan neves személyek kapták meg, mint Teréz anya, Neil Armstrong ûrhajós, George Bush alelnök, Ronald Reagan elnök, Yitzhak Rabin miniszterelnök, Anvar Szadat elnök.

Dr. Nagy Károly professzornak Bibó István legfontosabb tanulmányainak angol nyelven való publikálásáért a Magyar Köztársaság kitüntetését Orbán Viktor miniszterelnök adta át szeptember 23-án.

Dr. Tüski István lelkészt Hollandiából "elnöki arany érdemrenddel" tüntették ki a külföldön élô magyarok érdekében kifejtett tevékenységéért.

Nemzetünk kiemelkedô szolgálói
Szeptember 26-án az erdélyi Gyergyócsomafalván nyújtották át a Bocskai-díjakat, a díj alapítója a magyarországi Bocskai Szövetség. A szövetség tanácsadó testületének tagja, Borsos Géza gyergyócsomafalvi helyi politikus és lakos köszöntötte az ünnepségen megjelent több mint félezer érdeklôdôt a Hargita megyében, Gyergyószentmiklós közelében fekvô, 4800 lakosú színmagyar település mûvelôdési házában.
Az idén három személyiségnek és két intézménynek adományozták a Bocskai-díjakat . Elsônek .Czirják Árpád, a gyulafehérvári római katolikus fôegyházmegye érseki helynöke vette át a díjat, ôt követte Hámos László, az erdélyi magyarság nemzetközi jogvédelmének jeles alakja, akinek munkásságát Borbély Ernô szociológus, a Bocskai Szövetség választmányának tagja méltatta. Hámos 1951-ben született Párizsban, majd az USA-ban nevelkedett, ahol a Pennsylvania Egyetemen nemzetközi kapcsolatok szakot végzett. Alapító tagja és elnöke a New York-i székhellyel mûködô Magyar Emberi Jogok Alapítványnak, amelynek elôdje 1976-ban jött létre, hogy nyomon kövesse a romániai nemzeti kisebbségek sorsát, közte a több mint kétmilliós erdélyi magyarságét. A harmadik díjazott, az anyaországi Szilágyi Ferenc irodalomtörténész, nyelvész pályáját Molnár M. Eszter közíró, tanár, a Bocskai Szövetség elnökségének tagja ismertette. Az idén két intézménynek ítélték oda a Bocskai-díjat. A Magyar Rádió Határok nélkül címû mûsoráról Okos Márton, a Bocskai Szövetség elnökségének tagja kiemelte azt a szerepet, amelyet létrejötte, 1992 óta az adás betölt a kisebbségi magyarság nemzeti tudatának erôsítésében. Szintén kitüntették a Budapesten megjelenô Magyar Demokrata címû hetilapot.

Új nevek az Aranykönyvben Tizenhatodik alkalommal adták át szeptember 18-án Budapesten a Gundel étterem Erzsébet termében a Magyar Örökség kitüntetô címet . Ez alkalommal Földi Imre világraszóló súlyemelô-teljesítményéért, Vásáry Tamás zongoramûvész emberi és szellemi kiválóságát tanúsító mûvészetéért, Csete György építész és Csete Ildikó textilmûvész a hagyomány és a korszerûség ötvözésével végzett ópusztaszeri alkotómûvészetükért, Lükô Gábor néprajztudós, a magyar néplélek föltárásában végzett munkásságáért és – posztumusz – Gundel Károly konyhamûvész hagyományteremtô vendéglátó kultúrájáért, Bárdos Lajos nagy hatású kórusmûveiért és zenepedagógiai munkásságáért, valamint Wass Albert Isten és a haza szolgálatába állított lírájáért kapták akitüntetô címet. A polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség cím birtokosainak nevét, érdemét és munkásságát bejegyzik a Magyarok Házában ôrzött Aranykönyvbe. (És továbbra is várják a polgárok javaslatait az 1428 Budapest 8. Pf. 91. címre.)

DUNA Televízió Unesco- nagydíjat kapott, amit a világ legjobb kulturális tévéadóinak ítélnek oda évente. Egy éve a japán NHK, 97-ben pedig a mexikói Canal 22 kapta e kitüntetô Camera-díjat, amelyet Sára Sándor IX.23-án csütörtökön vett át Párizsban. A magyar közállapotokat jellemzi, hogy errôl -egy kivételével-a többi hazai TV eddig hírt sem adott, a napilapok többsége is csak keveset írt róla. Pedig az elismerés egy kicsit a magyar médiának is szól a DUNA TV révén.


Könyvek

Király Károly új könyve: Nyílt kártyákkal II. Az önrendelkezés útja. A könyv 650 oldal,.

Kiadó a pécsi Sétatér Magazin . A könyv a kiadótól megrendelhetô 2000 Ft-os áron, plusz csomagolási és postaköltség. Megrendelés: E-mail: setater@dravanet.hu

Mexikóban kiadták Anderle Ádám és Kozári Mónika A Monarchia utolsó nagykövete címû mûvét (Szeged, 1990), amely Kánya Kálmán késôbbi magyar külügyminiszter mexikóvárosi nagyköveti tevékenységét (1914-1919) dolgozza fel. A spanyol fordításban Egy magyar a mexikói forradalomban új cím alatt megjelent könyvben a mexikói forradalmi helyzetrôl és annak elsô világháborús vonatkozásairól készített nagyköveti jelentések válogatását is közreadják a szerzôk.
A mexikói történelem egyik legfontosabb eseményének sajátos szemszögbôl történô megközelítése miatt a munka iránt igen jelentôs szakmai érdeklôdés nyilvánul meg a latin-amerikai országban. A könyvet az Edamex kiadó jelentette meg.

Zalán Magda az idei budapesti könyvhétre megjelent "Hazatérô vidám földmûves (Érzelmes utazás Itáliában)" cimû könyvének bemutatásában Makkai Ádám, Chicago-ban élô költô és mûfordító, valamint Psota Irén és Székhelyi József szinmûvészek mûködtek közre hang- és video-felvételrôl.
Az est alkalmával átadásra került a "Pro Cultura Hungarica" emlékplakett, amellyel Hámori József kultuszminiszter Zalán Magda több évtizedes kulturális tevekenységét ismerte el.

Eszenyi László, a Magyar Református Egyesület volt alelnökének irói munkásságát és a Budapesten kiadott "Idegenbe szakadt hazánkfia" cimû könyvet Dr. Bakó Elemér, a Library of Congress szakkönyvtárosa ismerteti. A bemutatásra kerülô mû a nagy sikerû "Trianoni Nemzedék" cimû emlékirat folytatása. Eszenyi Laszlónak eddig két könyve jelent meg az Egyesült Államokban, és kettô Magyarországon.

JÁNOS VITÉZ ANGOLUL, John the Valiant, Corvina Kiadó.
Szeptember elején megjelent a János vitéz angol nyelven, a Corvina kiadásában, kétnyelvû kötetben.
Forditotta és a bevezetôt irta: John Ridland , illusztrálta: Peter Meller, elôszó: George Szirtes, ára Magyarországon 2500 Ft, megrendelhetô a Corvina Kiadónal (1051 Bp. Vörösmarty tér 1.)
Email: corvina@mail.matav.hu
Amerikában elôrelathatólag árusitani fogja az American-Hungarian Foundation (300 Somerset Street, New Brunswick, NJ 08903 E-mail: ahfoundation@juno.com )

Két könyv az interneten angolul
Josika-Herczeg Imre:Hungary After A Thousand Years
Andrew Simon: Made in Hungary: Magyarok hozzájárulása a világ kultúrájához.
http://www.hungary.com/corvinus/mih/hungary.pdf

Beszélgetés Lendvai Pállal, aki könyvet írt és televíziós filmet készített a magyarságról
Lendvai Pál 1929-ben született Budapesten, 1952 ben internálták, 1957 óta Ausztriában él, és azóta a Die Presse vezércikkírója, majd 60-82 között a Financial Times bécsi tudósítója, 82-87 között, az osztrák rádió nemzetközi adásainak fôszerkesztôje majd intendánsa. "Magyarok" címmel a frankfurti könyvvásárra jelenik meg a német Bertelsmann kiadónál Lendvai Pál 640 oldalas könyve a magyarságról. A témában forgatott 45 perces televíziós filmjének utómunkái: a dokumentumfilmet az osztrák ORF október 1-jén mutatta be.


Búcsú egy hírlevéltôl

Elszomorító levelet hozott a posta. Irója az amerikai magyar közélet kiemelkedô egyenisége: George K. Haydu, Haydu György. Ô 1956 decemberében kezdte irni angol nyelvû hirlevelét az amerikai magyarság problémáiról, tevékenységérôl. 43 éven keresztül rendszeresen beszámolt az általa vezetett szervezetek életérôl. És most azt irja, hogy ez volt az utolsó. "Választásainkat ebben a nem-teljesen tökéletes világban kell meghoznunk, ahol az idô egy megfizethetetlen érték."-irja. Sajnos a könyörtelen idô Haydu György felett is eljárt és így nem érzi magát már erôsnek arra, hogy a rendszeres tájékoztatás feladatát magára vállalja. "TRUST AND FRIENDSHIP"-Hit és Barátság-irja, figyelmeztetve bennünket, hogy "Ôrizzük a magyar hagyományokat gyermekeink, unokáink és a jôvô nemzedék számára."

Nem olvashatjuk többé Haydu György tanácsait, üzeneteit, de ez nem végleges búcsú, nem Isten Veled, hanem csak: Viszontlátásra. Tudjuk, hogy számithatunk rá mindenütt amikor magyar ügyben szükségünk lesz egymásra. PL


BOGNÁR BÉLA PROFESSZOR ÖSZTÖNDÍJ AKCIÓJA

Az elsô hat hónap alatt 8-ezer dollárt gyüjtöttem szegény és öreg magyaroktól. Legtöbbet az ún. D.P.-s magyaroktól kaptam. Tudatom, hogy egy erdélyi lány ösztöndíját magam és barátaim teljesen fizetik. Biró Zsuzsanna elkezdte tanulmányait Nagykörösön a Református Tanitóképzô Fôiskolán, ahol valaha Arany János is tanitott. A jó Isten áldjon meg mindenkit, aki a magyar ifjúságot segitik.

Bognár Béla . Adómentes adományokat kérjük a következô cimre küldeni:

Hungarian Ancestry Scholarship Fund, Wright State University, PO BOX 3500, Dayton, OH.45401


RENDEZVÉNYEK

MAGYAR SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG Október 3 án az Alba Regia Kápolnában , Hungarian Memorial Park, West Virginiában két történelmi emlékavatásra került sor. Beszédet mondtak Dr. Jeszenszky Géza amerikai magyar nagykövet és Kiss Róbert, speaker of the State House of Representative of West Virginia, Charles Trump, Esq., West Virginia Delegate, Commissioner Phil Maggio és Harsányi Pál a Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke.

Tudóstalálkozó - 2000 A jövô év májusában rendezik meg Budapesten az öt földrészen élô magyar tudósok, mérnökök, orvosok, egyetemi tanárok immár ötödik világtalálkozóját - hangzott el a konferenciát beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A millenniumi programsorozathoz kapcsolódó találkozó fô feladata annak eldöntése, megvitatása lesz, hogy a külföldön és az anyaországban élô magyar tudósok mit tehetnek a XXI. század Magyarországáért - közölte Havass Miklós, a rendezvényt szervezô bizottság vezetôje, a Mûszaki és Temészettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) a MTESZ alelnöke.
A konferencia tulajdonképpen az 1996-os találkozó folytatásának is tekinthetô, legfontosabb feladata az lesz, hogy átgondolja és felvázolja a magyar tudományosság legfontosabb kérdéseit a kialakulóban lévô globális világrendben, továbbá olyan javaslatokat fogalmazzon meg, amelyek elôsegítik a világban szétszórtan élô magyar tudósfôk összefogását.
A 2000. május 21-23. között tartandó tudóstalálkozót a MTESZ, az Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarok Világszövetsége közösen szervezi a kormány támogatásával.

Dr. Molnár László nagykövet lett a Magyar Köztársaság kinevezett New Yorki- fôkonzulja. Szeptember 15-én tartott az fôkonzul bemutatkozó fogadást.

Európai Örökség Napok
Szeptember 25-én és 26-án - Magyarországon is "tárt kapukkal" várták az érdeklôdôket a nemzeti építészeti örökség részeként nyilvántartott múzeumi, ipartörténeti és más közintézményi mûemlékek.
A már hagyományos rendezvény idei fô témája az ipar és a közlekedés kapcsolata, ennek okán tartják a hivatalos megnyitó ünnepséget a felújított mûemléki Hûvösvölgyi villamos és autóbusz pályaudvaron A programhoz számos vidéki település múzeuma, bibliotékája, valamint közintézménye is csatlakozott. Várják az érdeklôdôket egyebek között a füzérradványi Károlyi-kastélyban, a Gödöllôi Méhészeti Múzeumban, a kecskeméti Tudomány és Technika Házában és Kisbéren a királyi ménes-lovardában is. Az Európai Örökség Napok gondolata Franciaországból származik. Magyarországon ebbôl az alkalomból - a Lechner Ödön Alapítvány kezdeményezésére - 1992 óta fogadják nyitott kapukkal a vendégeket.

Október 2-án A Connecticuti Magyar Kultúrális Egyesület Jótékonysági Gála estje Greenwich-ben.

Október 9-én Gyukics Gábor "Last Smile" c.verseskönyvébôl lesz felolvasás angolul és magyarul a Barnes and Noble Astor Place könyvesboltban, New Yorkban. A könyv a helyszínen megvásárolható.

A könyvillustrációkat G. Nagy Szilvia készitette. Információ: a szerzôtôl :(718) 965-9416.

Október 11-én Institute for Hungarian Studies and the Center for Russian, Central and East European Studies, Kontra Miklós a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvészeti Intézete vezetôje elôadása : "Nyelvi Jogok Közép-Európában" címmel 172 College Ave, New Brunswick

Október 22-én, a Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör rendezésében, (Rutgers Student Center, 126 College Ave., New Brunswick, NJ) Jeszenszky Géza történész, nagykövet elôadása (angol nyelven): "From the Warsaw Pact to NATO - the 1956 Hungarian Revolution and its Legacy". Info: ktnagy@aol.com.

Bemutatják az Europalia Hungariát Magyarország-bemutatót tartanak Belgiumban októbertôl januárig az éves rendszerességû Europalia kulturális fesztivál keretében. Az Europalia kizárólag a fôszereplônek hívott országhoz kapcsolódó rendezvényeket foglal magában. Brüsszelben a belga királyi pár és Göncz Árpád magyar köztársasági elnök jelenlétében. Orbán Viktor miniszterelnök október közepén látogat el a rendezvényre. A sorozat java részét Belgiumban rendezik, de lesz program Hollandiában, Luxemburgban és Észak-Franciaországban is.
A rendezvénysorozat a kulturális szféra teljes spektrumát átfogja, mûvészi kiállításoktól koncerteken és színházi elôadásokon át filmvetítésekig, vásárokig és divatbemutatókig terjed.


INTERNET

NAPILAP A HONLAPON belpolitikai tudósításokat, de külföldi, gazdasági, kulturális és sporthíreket is közöl az interneten útjára indult Curier címû független politikai napilap. Csak az InterNet-en olvasható, amelyet a szerkesztôk 20 percenként frissítenek . A cím: http://www.curier.hu

A Magyar Televízió website-ján is találhatók érdekes lapszemlék a http://www.mtv.hu címen.

Washingtoni Kossuth Ház, (HRFA) értesítôje a weben: www.kossuthhouse.org


Meghalt André Kostolany

Párizsban 93 éves korában elhunyt André Kostolany, a magyar születésû, nemzetközi tekintélyû pénzügyi szakértô. A tôzsdeguru halálát súlyos tüdôgyulladást követô szívelégtelenség okozta. Kostolany több mint hét évtizeden keresztül pénzügyi tanácsadóként, számos könyv szerzôjeként és lapkommentátorként mindenütt nagy tekintélyt és elismerést szerzett mint tôzsdei szakértô. 1906. február 6-án Budapesten született jómódú ipari vállalkozó fiaként. Párizsban egy sikeres tôzsdealkusznál vett leckéket, apja egyik barátjának tanácsára. Számos kitüntetést kapott, köztük a Magyarság Hírnevéért Díjat, a francia Becsületrend lovagi fokozatát. A Budapesti Értéktôzsde örökös tiszteletbeli elnöke volt.


"Tízéves a magyar gazdasági csoda"

cimmel számolt be a magyar gazdaságról a Welt am Sonntag cimû német hetilap. Az újságnak nyilatkozó penzügyi szakemberek egyike szerint Magyarország ma olyan gazdasagi csodát él át, mint Németország a '60-as években.


Országos Széchenyi Könyvtár (Budapest) felhívása

Keresünk egy személyt: Ginsburgs Ida, leánykori neve Gyorgi(?) Ida. A Nemzeti Szinhára hagyott végrendeletileg egy összeget , s a színház tájékoztatása szerint valószínûleg Floridában él. Info: Kovács Ilona Email: ILONA@oszk.hu


Két magyar hatalmas adománya

a Washington-i Smithsonian Intitution-nak. Udvarházy István (Steven) 60 millió dollárt adott a Légi Múzeum kibôvítésére. Dr. Singer Pál (Paul) pedig 50-60 millió dollárra becsült értékû antik kinai mûemlékeket adományozott a Smithonian Múzeumnak.


Copyright © Nyugati Hírlevél - 1999