04. jan. 1.
Szunyogh Szabolcs

Plusz-mínusz három év, évszázad, évezred, ilyesmi

A világ hozadéka. Hogy azt vegyem számba, személyesen.

Olyan sok fontos dolog nem történt 1997-2003 között, kétszer kaptam lumbágót és elég jól megtanultam jobbra koszorúzni, persze a Műjégen. Mi még? Vettem egy szép botot, nikkelezett fogóval, vagy markolattal, nem is tudom, hogy hívják azt az izét a sétapálca tetején, amit az ember fog, illetve markol és nikkelezett. Mindenesetre szép, mindenki megkérdi, miért van nálam, mire azt válaszolom, huncutul, hogy ezzel szédítetem a nőket, erre a nők mind hahotáznak egyet, aztán bevallom, hogy lumbágó, de addigra már erotizálva van a légkör és ez jó.

Mi is történt még.

Jól felturbóztam magam egy Ahmed Osman nevű egyiptomi pasi Amerikában magyarra fordított könyvén. Egy Violetta Gaál nevű nő fordította, feleim, ne vegyetek olyan könyvet, amelyet Violetta Gaál fordított. Ez a nő olyan buta, sőt, nemcsak buta, de tele van jószándékkal, hogy a pokolba mer magyarra fordítani bármit is, amikor nem tud magyarul, a vezírt folyamatosan vizeir-nek írja, stb. De ha bármit, legyen: de Egyiptomot? Ókort? Bibliát? Az ütődött popsi. (Sajnos, túldicsérem: élemedett szépasszonynak képzelem, izgága kékharisnyának, a popsi, mint asszociáció biztos túl jó neki. Pukkadjon meg! Szörnyeteg. Sok dührohamom okozója.) Szóval azt írja, illetve fordítja magyarra, hogy Ábrahám és családja elindultak az éhínség miatt Egyiptomba, hogy kukoricát vegyenek.

Kukoricát.

Ilyen előrelátó volt Ábrahám. Pontosan nem tudjuk, hány ezer évvel, de háromezerrel biztosan előrelátott. Ugye, a corn angolul gabona, amerikaiul kukorica is, vesd össze popcorn. Vagy pedig a másik lehetőség, hogy Kolombusz hazafelé jövet mágneses viharba került, az átrepítette egy korábbi idődimenzióba, ott találkozott Ábrahámmal, mondta neki: idenézz, kukorica! Most vettem a haiti kacikától.

Ehhez még hozzáteszi a kairói egyetem professzora, hogy a fáraó, az a piszok, teherbe ejtette Ábrahámnét, attól lett az Izsák, ezért is akarta neki Ábrahám elvágni a torkát, de aztán jött az angyal meg a világtörténelem, a következőképp. Mit adott oda Ézsau egy tál lencséért? Hát nem az elsőszülöttségi jogot, mert ilyen Ahmedünk szerint, aki egyben Osman, nem is volt akkor, hanem azt, hogy ő Egyiptom hercege. Így lett Jákób Egyiptom hercege, annak fia József, akit eladtak a testvérei, aki Egyiptomban a börtönben megfejtette a fáraó álmát (hét terhén), és aztán sokra vitte, kormányzó lett belőle, stb., stb., kis kollégám, Thomas Mann irkált erről valamit. Nade, most ez az Osman, aki egyben Ahmed, meg bírta találni a József sírját+múmiáját is, és le is fényképezte, tanulmányát az egyetem közreadta, Violetta Gaál lefordította (vizeir és kukorica) én meg elolvastam.

Első kérdés. A Biblia világosan leírja, hogy a zsidók, amikor hazatértek, magukkal vitték József csontjait és eltemették Nabluszban. Hogy lehet akkor ez? Azt mondja Ahmedem, a zsidók megint egy jó nagyot kamuztak, nem vittek magukkal semmit, Nabluszban pedig valaki más van eltemetve, tessék megkérdezni akármelyik palesztint.

Második kérdés. A Biblia világosan megírja, hogy a fáraó ugyan elvitette Ábrahám feleségét, Sárát, de nem csinált vele semmit, főleg nem ejtette teherbe, hanem mikor megtudta, hogy férjes asszony, akkor szépen visszaadta Ábrahámnak. Jaj, csak ne volna cserepes a szám, rugdalja ég felé a lábait Ahmedem, de jót is nevetnék. És nevet. Nevetik, mert lehet, hogy sumér, és ikesen ragoz, vagy párthus herceg, mint Jézus az Új Demokrata (Magyar Demokrata? Új Magyar Demokrata? - mindegy) szerint.

Harmadik kérdés. Nem mintha számítana ezután, de a Biblia világosan megírja, hogy Sárát fiatalon vitette el a háremébe a fáraó (csak nem vitet el egy öregasszonyt), és hát Sára azután szülte Izsákot, hogy megszűnt nála az asszonyi természet, mert ez egy csoda volt. Erre Ahmed Osman azt mondja, hogy nem mond semmit.

Mindegy, lépjünk ezen túl, éppenséggel minden megtörténhet, tételezzük fel, hogy József a fáraó nagybátyja volt és így lett belőle vizier. Tehát nem azért, mert okos volt, nem azért, mert megoldotta Egyiptom problémáját, nem azért, mert megmentette a népet az éhínségtől, hanem mert a nagypapája a mostani fáraó nagypapájának balkézről való gyereke. Azt mondta a fáraó: népem! Van nekem egy csomó saját gyerekem, meg unokaöcsém, meg egyiptomi fattyúgyerekem, de nekem rittig ez a héber kell, mert azt terjeszti magáról, a dédmamáját az én dédpapám tisztázatlan körülmények között ősévé tette. Ezentúl ő lesz a vizier, nektek meg térdreállni, a neve pedig nem József ezentúl, hanem Yuya.

Tudnillik ez a Yuya, ez indította be professzorunk agyát, ugye, milyen hasonló.

Szerintem meg nem hasonló. Az egyik Yuya, a másik meg József. Erre azt mondja Ahmed Osman, ne vitatkozz velem, alsóbbrendű magyar újságíró, háromezer év múlva ki fogja tudni, hogy Betty királyné és I. Erzsébet ugyanaz a személy, na látod, kuss legyen. És mondja tovább, én meg itt vagyok azzal, hogy nevezte-e valaha is valaki Erzsébetet Bettynek, én mindig úgy tudtam, Elisának /Ilájza/ becézték. Nem mintha az Ilájza jobban hasonlítana, mint a Yuya.

Ez a Yuya, ez meg nagy karriert csinált, a lányát elvette a fáraó feleségül (Ahmedem szerint, mit tudom én, az igaz-e) és ily módon ő az Ekhnaton nagypapája.

Foglaljuk össze. Adva van egy Yuya, akik karriert csinál és József is karriert csinált, komoly párhuzam. Adva van egy Ekhnaton, akit általában az egyistenhit kitalálójának szoktunk tekinteni, s úgy véljük, a Mózes tevékenységéhez köthető jahvizmus előfutára ő. Ezért Ekhnatonra úgy tekintünk, mint egy protozsidóra, aki szeretetvallást hirdetett és úgy is élt, nyilván ezért bökték le vagy mérgezték meg, majd máskor meggondolja, mond-e olyanokat, hogy „A világ fénylő szíve a szeretet napkorongja”. És hát, ezért azt szokás gondolni, hogy a zsidó vallásban három dolog összegződött: a. Mezopotámia, b. Egyiptom, c. nem tudjuk. (Ez utóbbi a legérdekesebb, de erről senki nem tud semmit, per definitionem. Mindjárt elmondok róla mindent.)

Szóval Ekhnaton előfutárból utófutár lett. Van ennek az Osmannak itt egy-két gyanús érve, amikkel nem tudok mit kezdeni, pl. hogy Jákób melyik gyerek fejére tette a kezét akkor, amikor elmondta az atyai áldást és mit csereberélték ott összevissza a kezeket, ez a kézcserebere, ez egy kicsit valószínűsíti a történetet, de nem nagyon, aki unja, ne olvassa tovább.

(/Jelzem, Herczeg Ferencnek van egy nagyon kedves adriai regénye, az a címe, a Szelek szárnyán. És néha politizál benne, de a politizálást elválasztja három kárókatona rajzával a cselekmény bonyolodásától. És odaírja, hogy akit nem érdekel a politizálás, most ezt a részt ugorja át a következő három kárókatonáig.)

Így teszek most én is. Aki unja a Yuyát, az innentől ne olvassa tovább, egészen addig, ameddig más témára át nem térek, nem tudom, olyan lesz-e és mikor, de ez nem is az én dolgom, az viszont az én dolgom, hogy mindazoknak, akik Jákób kézcsereberéjét már nem akarják elolvasni, azoknak azt mondjam: tessék! És azt mondjam: pukkadjatok meg. Ez utóbbit gondolom komolyan.

Mert az történt, hogy amikor Jákób megáldotta József gyermekeit, Efraimot és Manassét, akkor nem az elsőszülött fejére tette a jobb kezét, ezért József közbeavatkozott és megcserélte az ő atyjának az ő kezeit, de Jákób azt mondta, ne cserélgesd a te atyádnak a kezeit. És visszacserélte őket és senki se tudja, miért. Kéne még jönni egy passzusnak arról, hogy lámcsak az öreg Jákób vakon is a jövőbe látott, mert a kisebbik fiú többre vitte, de ilyesmiről aztán egy szó sincs.

Viszont a Yuyának a kisebbik fia többre vitte.

Na, ezen elgondolkoztam.

Nem egy nagy párhuzam, de mégis, valami.

Kérdés: ha csakugyan bevált a Jákób jóslata, miért nem ír erről a Biblia egy kukkot se? Kérdés: és azt is miért hallgatja el a Biblia, hogy Józsefnek volt lánya? Akiből fáraóné lett.

Ezt úgy hidalja át Osmanunk, hogy ellenkérdéssel él: miért nem ír a Biblia egy szót sem arról, mi történt a zsidókkal az alatt a négyszáz év alatt, ameddig Egyiptomban éltek? Részletesen le van írva, hogy kerültek oda, Jákób, József, testvérek, stb., aztán annyi jön, hogy lett egy új fáraó, aki nem emlékezett József jótetteire, elkezdte a zsidókat rabszolgamunkára hurcolni, két nagy vár építésében kellett nekik részt venni, lázadoztak, jött Mózes, szétcsapott az egyiptomiak között, azok meg utána a harci szekereikkel, Vörös tenger szét, egyiptomiak bele a sárba, víz vissza, stb., stb., kezdődik a történelem.

Itt Osmanunk, aki Ahmed, és nem rájacsászár, mint a Zsigmond Rácországban, ennek semmi értelme, mindegy, csak az aki miatt, szóval: jól elbonyolódik egy mellékszálon, elmegy a hikszosz-problémába, rágja az Avarisz visszafoglalását és végül kisüti, hogy nem is voltak a zsidók négyszáz évig Egyiptomban, már megint rosszul számolt valaki. És az ember ingerülten utánaszámol, és vitatkozik, és tépelődik a hikszosz-problémán (amikor diadalmasan kiverték a hikszoszokat, értsd: brutálisan legyilkolták őket, noha akkor már százötven éve békésen éldegéltek Avariszban, azt írta a fáraó: „hadseregem, mint a tűz lehellete, ment előttem.” Szép lehetett.) És az ember, mint te, tisztelt olvasó, teljesen elfelejtkezik az alapkérdésről!

Hát itt elakadtunk.

Jöhet a három kárókatona.

Nézegetem a Yuya múmiájáról készült fotót. Kicsit beképzelt, kicsit sértődött, de láthatóan nagyon okos idősebb úr, kezét nem egyiptomi módra tartja, hanem mintha zsidó módra imádkozna. Nagy ügy, mintha.

Lapozok. Látható Yuya halotti sírkamrája, a falon részlet a Holtak könyvéből, belerajzolva, jó nagy rajzok, a hét égi tehén.

Na, Osman, mész a francba.

Hozzáteszem, a tehenek se nem soványak, se nem kövérek és nem eszik egymást és van hozzájuk egy égi bika is, úgyhogy azért még ne örüljön annyira ez az Osman. De azért idegesítő.

Van egy nagyon kedves barátnőm, a Rabbiképzőn tanul (a Rabbiképzőn! Egy nő! Vége a világnak.), megmutattam neki ezt a Yuyát, de csak legyintett. - Ez nem lehetett József, mondta. Miért kérdeztem. Miért? Mikor a hét égi tehén, meg a kézcserebere, meg az Ekhnaton, aki tőle, a zsidó nagypapájától tanulta az egyistenhitet és ettől lett Egyiptom (értsd: az egész világ) jobb és lakhatóbb és azt mondta, hogy azért, mert csúnya.

Így bukott meg Ahmed Osman, az ő fordítónőjével, Violetta Gaállal együtt, az én szememben. A nők egyébként is mindent jobban tudnak, ez esetben pedig különösen, mert nagyon utáltam volna, ha kiderül, hogy Ábrahám más fiát akarta feláldozni.

Hát ennyi történt velem 1997-2003 között, pontosan ki nem számolható mennyiségű év alatt. Azt pedig, hogy mi a c. pont, majd elmondom a következő ezredfordulón. Vigyázzatok magatokra, feleim, mert jönnek az Ahmedek, és ráfognak mindent a nyomorúságunkra, és közbe még megértőek is lesznek, és bólogatnak, és nem mondják, hogy galíciaiak, hess Galíciába, se semmi ilyesmit. A többi történelem, de az se kellemes.

Még az is történt velem, hogy láttam egy gyönyörű nő gyönyörű fenekét. Ez viszont nagyon kellemes volt. Nem tudom eldönteni, érdemes-e folytatni a történelmet. Hátha tartogat még valamit az idő. Egy nőt, egy könyvet, egy jókedvű délutánt. Kint esik az eső, hideg, ólmos eső.

Ülök a számítógépnél, nézek kifelé az ablakon. Volt egyszer fiú, aki tudott megbocsátani. Napsugaras vidéken volt ez, a történelem ősidejében. Hitt valakiben, aki egy bátor és bölcs férfi, Ábrahám szavaival betiltotta az emberáldozatot. Hitt valakiben, akinek a neve egyszer nem fordul elő a róla szóló történetben. Nem tudom, abban a valakiben hiszek-e. Börtönviselt Józsefben viszont (tizenkét évet ült, semmiért), aki tudott megbocsátani, szóval azt akartam írni, hogy benne hiszek, de ennek így semmi értelme.

De azt írhatom, hogy szeretem Börtönviselt Józsefet. Jót tett a világgal és velem is. És még ez az Ahmed Osman, az egyiptomi egyetem ütődött professzora is azzal tölti az idejét, hogy József lépéseit nyomozza. Most olyan hangulatban vagyok, hogy visszavonom a gyanúsítgatást, hogy Ahmedünk galíciaizott volna. Lehet, hogy tényleg csak József nyomait kutatta. Ez tulajdonképpen tetszik.

Örülök, hogy elolvastam, mire jutott. Ez volt a fontos dolog, ami történt velem 1997-2003 között, igyekeztem körültekintően és részletesen beszámolni róla. Közben néha illetlen szavakat használtam, bocsánat mindenkitől, de nem akartam egy ilyen fontos ügyben esetleg pontatlanul fogalmazni.